Címke: ifjúsági vitorlás verseny

Hajrá 420-asok!

Gyapjas Zsombor edző irányításával új párosokkal bővült a hazai 420-as mezőny. Első idei megmérettetésük a 34. Spring Cup Izola verseny volt, erről kaptunk beszámolót.

AUDI Nádas Kupa Alsóörsön

A Nádas Kupa Sorozat kezdeményezés 2017-ben a Kereked Vitorlás Klub ötlete alapján indult útjára annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson a kezdő vitorlázó ifjoncok versenykörülmények közötti fejlődésére, tapasztalat gyűjtésére.

Rekordlétszámú vitorlás-utánpótlásnövendék ranglistaverseny a nyugati-medencében, Fonyódon

A Balaton nyugati-medencéjének eddigi legnagyobb utánpótlásnövendék vitorlásversenyét rendezte a VAGABUND Vitorlás Sportegyesület 2021. július első hétvégéjén. Rekordlétszámú egyesület, versenyző, résztvevő, sporttárs és látogató vett részt a VIII. VAGABUND Kupa - O'pen Skiff / RS Feva Utánpótlás Ranglistaversenyen, Fonyódon. 7 egyesület képviseltette magát, közel 40 hajóegységgel, a versenyző gyerekek létszáma megközelítette a 70 főt.

Kereked Ifjúsági Kupa: Hatalmas érdeklődés, kevés futam

Tökéletes előkészület után, idén is impozáns környezetben várta a Kereked Vitorlás Klub a fiatalokat, az immáron hagyományosnak tekinthető ifjúsági versenyén. Fontos is volt a jó előkészítés, hiszen rengetegen neveztek a versenyre. Az Optimist hajóosztályban 110 gyermek, a 29er osztályban tizenhét egység, a 420-as hajóosztályban húsz egység, míg a 49er-ben négy páros szállt harcba.

50 kis vitorláshajó népesíti be a Sarudi-medencét

A Magyar Vitorlás Szövetség támogatásával és az Magyar Optimist Osztályszövetség és az Élményfalu közösségépítő szervezete, a Gyerekreáció Sport- és Közösségfejlesztő Egyesület összefogásával a Sarudi- medencében először kerül megrendezésre országos vitorlás verseny.

Pörgős RS Feva versenyt rendezett a BYC és a VGYE

Háromnapos edzőversenyt rendezett a Balatonfüredi Yacht Club és a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület az RS Feva osztálynak, amely nem vehetett részt a Csopak előtt zajló ifjúsági ranglistaversenyen. A gyerekek kitettek magukért: három nap alatt változatos szélviszonyok között tíz kemény, pörgős futamot vitorláztak. A legjobbak szerda délután a BYC-ben tartott eredményhirdetésen vehették át megszolgált díjaikat.

Kereked Ifjúsági Kupa 2020

Remek napokon vannak túl az ifjúsági vitorlázók, ugyanis valamennyi hajóosztályban sikerült sok futamot lebonyolítani a Kereked Ifjúsági Kupán. Gyönyörű látvány volt a Csopak, Tihany, Siófok, Alsóörs határolta területen a rengeteg hajó és ifjú vitorlázó. Az Optimisteseknek 12, a Laser osztályoknak 8, a 420-as versenyzőknek 12 míg a 29er-nek 14 futamot tartottak, így nem adták könnyen az érmeket, alaposan meg kellett küzdeniük a versenyzőknek a jó helyezésekért.

AUDI Nádas Kupa Alsóörsön

A Nádas Kupa Sorozat kezdeményezés 2017-ben a Kereked Vitorlás Klub ötlete alapján indult útjára annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson a kezdő vitorlázó ifjoncok versenykörülmények közötti fejlődésére, tapasztalat gyűjtésére.

Ranglistaversennyel indult a versenyszezon a nyugati medencében

Balatonmáriafürdőn a hétvégén rendezett O’pen Skiff ranglistaversennyel indult be a nyugati medencében a versenyszezon. Tatai győzelemmel kezdte a szezont az utánpótlás osztály.

Rooster-Monautix BYC Kupa: Második nap, egy futam

A viharos széllökések miatt és a fiatal versenyzők biztonsága érdekében, a tervezett három futam helyett csak egyet bonyolítottak le a verseny rendezői a szombati versenynapon. A nemzetközi versenyen a legkisebbeknél, az Optimist hajóosztályban az élen nem történt változás.

F. W. Raiffeisen Private Banking ifjúsági kupa 2020

Befejeződött az évad első ifjúsági versenye a balatonföldvári Spartacus V. E. rendezésében. 4 hajóosztály 70 versenyzője mérte össze tudását a korlátozások miatt későn kezdődő ifjúsági szezon első eseményén.

Péntektől Rooster-Monautix BYC Kupa

Péntektől a fiatalok „veszik birtokba” a Balatonfüred, Alsóörs, Siófok, Zamárdi és Tihany közötti vízterületet, ugyanis ekkor kezdődik a Balatonfüredi Yacht Club által szervezett, immáron hagyományosnak tekinthető BYC Kupa, amely idén - a névadó szponzornak köszönhetően - a ROOSTER-MONAUTIX BYC Kupa nevet kapta.

Beszámoló a Harcsa Kupa utánpótlás versenyről

A hétvégi nagyhajós versenyzők Csopak előtt áthaladó pályájukon a Harcsa Kupa utánpótlás versenyzőivel találhatták magukat szemben. Ez volt a Nádas Kupa sorozat harmadik állomása, ahol többek között a T-Systems támogatásának is köszönhetően 83 többnyire kezdő versenyző állt rajthoz.

Mindent a Kékpántlikáról

A jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj július 26-i rajtja előtt, július 25-én szerdán a gyerekeké lesz a főszerep. Akkor lesz ugyanis a 11. Kékpántlika Erste Nagydíj - Ifjúsági távolsági verseny.

Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny 2018

A hétvégén rendezte a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség a Fertő tavon az Decathlon Kupa Optimist Ranglistaverseny elnevezésű regattát. A megmérettetésen rekordszámú nevezés érkezett, összesen 123 versenyző sorakozott fel a rajtvonalon. A fertői vitorlázók mellett képviseltette magát a teljes hazai élvonal, de nevezett versenyző Szlovákiából, sőt Dániából is.

Telepi Pöffös Nádas Kupa az „alsóörsi Nádasban”

Száz lelkes, vitorlázni és versenyezni vágyó fiatal, balatoni nyár, trükkös szél, jó hangulat, sok-sok vitorlázás, színvonalas rendezés, gyönyörű környezet, finom vacsora – ez jellemezte a Nádas Kupa Sorozat Balatoni Yacht Club által a hétvégén, Alsóörsön megrendezett versenyét.

Csoki kupa 2018

A Csoki kupa az egyik legjelentősebb balatoni nemzetközi ifiverseny, az idén a hazaiakon kívül horvát, lengyel, osztrák, szlovák és török vitorlázók is érkeztek Balatonföldvárra. Összesen másfél száz hajó küzdött idén a helyezésekért. Több hazai édesipari és élelmiszerkereskedelmi cég támogatja évek óta a versenyt, a futamok között körbejár a csokihajó, amelyről óriási választékban jut el a versenyzőkhöz a népszerű kalóriautánpótlás.

Június 8-tól Csoki Kupa Balatonföldváron

A Spartacus Vitorlás Egylet idén is sok szeretettel és csokival várja az utánpótlás versenyzőket a IX. Csoki Kupára.

Gyereksereg az idei Évadnyitón

Rekordszámú OP-s és 420-as indulószám mellett az Évadnyitóval vette kezdetét 2018. évi Nádas Kupa gyerekverseny sorozat a T-Systems támogatásával, Csopakon.

TVSK Telepi Pöffössel folytatódott a NÁDAS CUP Sorozat

Telepi Pöffös Kupa néven a múlt hétvégén a TVSK alsóörsi telepe első alkalommal rendezett ifjúsági kishajós versenyt (háziversenyeken túl nyílt üzemmódban), amely verseny egyben a Nádas Cup Sorozat harmadik állomása is volt. A Sorozat célja, hogy kellő sikerélményekben gazdag környezetben segítse az utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, és régiónként szervezett kisverseny sorozat(ok) révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok széleskörű fejlődéséhez, valamint a természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

1 2