Címke: kékszalag 46

Volvo Körkapcsolás – Kékszalag Edition

Az elmúlt hét a Kékszalag fesztivál jegyében telt. Ennek keretében követték egymást kis- és nagyhajós versenyek, valamint számos egyéb vízi és part rendezvény. Emellett persze történtek dolgok a Kékszalagon kívül is, ezekre is kitérünk eheti Körkapcsolásunkban.

46. Kékszalag - VIDEÓ

Több hajó felvételét vágtunk össze az idei Kékszalag videóhoz. A jó szél mellé a jó hangulat is garantált.

Kékszalag 2014 - Raffica hajóról nézve

Az idén több csapatbeli problémát kellett megoldanunk, idei versenyeink sem voltak zökkenőmentesek, illetve az idei Kékszalag versenyszabálya is érdekes kérdéseket vetett fel.

Most akkor milyen volt a 46. Kékszalag? Szavazz!

Jó volt? vagy nem volt olyan jó? Most megmondhatod!

2014-es Kékszalag „madártávlatból"

Minden évben lelkes amatőrként készülünk a Kékszalagra már tízen valahány éve. Ez idén sem volt másképp sőt, talán idén készültünk erre a leginkább.

Kiemelkedő eredmények, gondos felkészítés, megbízható vitorlák

A Quantum Sail Design Group elkötelezett a versenyek iránt, célunk pedig az, hogy vitorláink segítségével a legjobb teljesítményt hozhassák ki hajóikból, azok, akik a Quantum mellett teszik le voksukat.

46. Kékszalag egy amatőr szemével

Az amatőr hajós az, akinek nem áll rendelkezésére egy saját hajó, és évente kevesebbet hajózhat egyetlen hétnél. Nincsen lehetősége edzeni, egy hajót versenyre felspécizni, de bármikor-, és bármilyen szélben képes biztonságosan- és havariamentesen hajózni.

Kékszalag 2014 – szkiffes szemszögből

49er-el megkerülni a Balatont önmagában is elismerésre méltó. A körülmények ismeretében pedig kifejezetten becsülendő teljesítmény!

2014: A rövid, harcos, rekordos Kékszalag a Széltoló fedélzetéről

Kezdjük történetünket a legelején: nevezés. Előző éveken sokan nem voltak megelégedve a Szövetség munkájával (jogosan), de most legyünk egy picit pozitívak is.

46. Kékszalag eredmények

Az alábbiakban letölthetőek a 46. Kékszalag vitorlásverseny abszolút és osztályonkénti eredményei.

Kékszalag a Principessa fedélzetéről

Alább olvasható a 46. Kékszalagot feladni kényszerülő Principessa beszámolója. Mi történt pontosan? Itt kiderül.

Nem volt sima - Póstás

A folkéknak köztudottan erős szél kell, ezért végig ezt kértük. Megkaptuk.

Mi volt a Kékszalagon?

9 forduló 1 halzolás 15 órás menetidő. Nem egy bonyolult történet, mégis minden tagom fáj.

46. Kékszalag percről percre

Folyamatosan követheted a 46. Kékszalag vitorlásverseny eseményeit ebben a cikkben!

Az idei Kékszalagon bárki készíthet vagy nézhet élő közvetítést a mobilján!

Találtunk egy remek mobilappot, az ANGL-t, aminek segítségével élő videókat lehet megosztani vagy nézni.

ANGL - közvetítés

ANGL élő közvetítés Tőletek, Nektek! Kölön a keleti, és külön a nyugati medencében adó hajók képeit követhetitek itt nyomon.

Kékszalag időjárás

Mi érdekli legjobban az embereket két nappal a 46. Kékszalag vitorlásverseny előtt? Persze, hogy az időjárás!

Lesipuskás kerestetik!

Ne menjetek el tétlenül a Kékszalag látványos jelenetei mellett! Tessék megörökíteni mindazt a szépséget, izgalmat, a csapat örömét amiben a verseny során részetek lesz!