A friss június eleji szélben suhantunk „szembe a nappal”, és felavattuk a csodás új kikötőt Alsóörsön. De jó, hogy lett, és mód nyílott a település temérdek látnivalójának becserkészésére. Majd a kövér nap sugaraiban tovább hajóztunk, és életünkben először, felderítettük Balatonalmádi TVSK tündérkertjét és a városkát. „Vasparipa” emlékműve, szoborpark, „VASÚT ART JÁRÓ”. És még a kilátó felől lejőve egy rókával is cimboráltunk. Azután, „még mindig szembe a nappal”, eljutottunk a csücsökbe, Balatonfűzfőre. Kis utánajárással még a Porthole kártyát is elfogadták. Esős délutánt és éjszakát követően, szomorkás szürkeségben csorogtunk visszafelé Balatonfüredre. Eloszlottak a fellegek, és a kikötés után szinte azonnal belefutottunk az alsóörsi motoros találkozó résztvevőinek látványos felvonulásába. Felejthetetlen volt a több ezer gép dübörgése, és a felvonulók jelmezeinek kavalkádja. Kitoltunk a délutánra kicsattanó felhőszakadással, a Kisfaludy galériában pazar jazz koncerteknek lehettünk részesei. Másnap Tihanyba csúsztunk át, egy röpke látogatásra, majd visszatértünk Földvárra, és ízletes pisztrángot ettünk, mintegy lezárásképpen keleti medence ügyben. Nyugatnak indultunk tovább.
Késő délutánra értük el Rick Csabám kikötőjét Révfülöpön. Nosztalgiáztunk egyet Bea asszonynál a Nádas büfében, megcsodáltuk a kékszalag mezőnyének derékhadát, amint a szürkületben húztak céljuk felé. Másnap Badacsonyba vetett a sors. Ott is ragadtunk vagy három napra, hála a viharos – esős időnek. Sebaj, vonatoztunk egyet Keszthelyre, „megbíráltuk” a Balaton múzeumot. Este malacsültet vacsoráztunk a kikötőben – azóta is hálálkodom Attila barátomnak -. Az ezt követő szemerkélős reggelen meglátogattuk a Folly Arborétumot, megcsodálva a fákat és virágokat, megízlelvén borászatuk nedűit. A „kaka idő” elmúltával mentünk volna tovább nyugatnak, de mást dobott a gép.
Siófok lett belőle. Nem bántuk meg, rengeteg csodát láttunk. Még a víztoronyba is fellifteztünk. Bizony szép lett itt, nyoma sem maradt a benzingőzös, zajos, poros nagyvárosnak. Együtt ébredvén a reggeli élénkkel, esélyesnek mutatkozott, hogy „megcélozzuk Bagláárt”. Végigjártuk, megbíráltuk a számunkra kötelező helyeket. Ezután a „lássuk Szigligetet” következett. Torzsalkodtunk kicsit a hattyúkkal, jókat ettünk Marcsinál, végső búcsúpillantást vetettünk a Szőlőskertre. Megszemléltük a várat, tiszteletünket tettük Wass Albert barátunknál. Majd hazafelé a setét part mentén Pazar látomást élhettem át, a mocsár szellemeivel. A másnapi ebédet követően, versenyre kelvén egy „villamossal”, felderítettük azt, ami „még el sem készült”. Balatonfenyves vadonatúj gigantikus kikötőjének lehettünk vendégei, reméljük, nem csak egyszer az életben. Alaposan kitaglaltam úgy a hajóállomás, mint a település dolgait. Nem csoda, hiszen ez a rész eddig megközelíthetetlen volt a vitorlázók számára.
Mindezek után „Keszthelyre suhantunk”. Ott is sok újdonságot tapasztaltunk. És volt szerencsém Túri Török Tibi – gyerekkori jó barátom – emblematikus múzeumai közül kettőt is „pennám hegyére tűzni”. Majd kénytelenek voltunk – hisz itt végződik a tó – visszafelé hajózni. Bele is csöppentünk a Badacsonyi szüret forgatagába. Olyan volt, amilyen. És hiába tombolt a nyár, a naptár csak október elejét mutatta. Vészesen kezdett „fogyni az időnk”. Még belefért egy Balatonszemesi megálló. Hangulatom kezdte felvenni őszi formáját, alaposan megkárogtam mindent. Talán nem kellett volna. De itt még bíztam benne, hogy „ősszel folytathatjuk”. Nem lett így.
Mindössze a „zuccsó” búcsúkörre futotta, Tihanyba. Egy nyomorult nap, az is rövidke. Hiszen reggel minden csurog, bő félóra hajótörölgetés, a délutánból pedig igen hamar lesz öreg este.
Sebaj, kifutottunk a tengerre. Csak így, október végén van a víznek ez a semmivel össze nem hasonlítható mélykék árnyalata. Persze, kizárólag ragyogó napsütésben. Kicsit élénkült az északi, nézzük, mit bír a krajc. Hohó, hát tudjuk tartani Aszófőt! Mindezeknek köszönhetően békanyarhattunk Sajkodhoz!
A strandon persze egyetlen árva lélek sem őgyelgett. Miért is, honnan is lettek volna! Idén mi sem jártunk itt. Nem akartunk a rendőrséggel konfrontálódni a hülye „veszteglő kishajón őrség” jogszabály miatt. Mások sem igen kötöttek itt ki. Mekkora kárt is tud tenni egy hozzá nem értéssel párosult nemtörődömség okozta pontatlanság, vagy jogrés. A jövő szezonra kellene valamit kezdeni ezzel a cudar állapottal.
Siklottunk a part mentén a rév felé, és bámultuk a tájat. Akadt ám színorgia rendesen. Ilyet bizony nyáron nem látni. Kedvenc Csúcshegyünk oldalában vérvörösen izzottak a szömörcék. Készültek a fényképek gyors egymásutánban. Nem tudtunk betelni a látvánnyal. Már az elmúlt túrán konstatáltuk, hogy egy új fakilátót építgetnek a Szarkádi hegy mögött, a félsziget belsejében. Jövőre majd kimódoljuk, honnan a legkönnyebb odajutni. Gyanítom, megint csak a Sajkodi strand lesz a helyzet kulcsa. Erről ennyit.
http://bakonyerdo.hu/okoturisztika/nyitott-kapuk-erdeinkben/a-tihanyi-kilato-meg-nem-nyilt-meg
Át a kompok között – könnyű, hiszen csak hébe-hóba járnak -, végig a csövön, majd a negyedik bójánál ráfordultunk Öregtihanyra. És még a jótékony szellő is kitartott, motor nélkül kötöttünk ki. Válogathattunk a vendéghelyekben, csak mi voltunk, és persze a Popeye huszonötös.
A Balaton szállóhoz persze hozzá sem nyúltak, hiába fogadkoztak, hogy a nyáron megkezdik a helyreállítást. Talán majd ezután. Zoliék a mólónál még nyitva voltak, és meleg étellel álltak az éhes turisták rendelkezésére. Igen, így szokták az előző években is, kitartanak, amíg lehet. És csodák csodája, se hajó – se dottó, páran mégis ültek a padoknál és lakomáztak, söröztek, boroztak. A sétány viszont teljesen kihalt volt. Csak a mi lépteink kongtak rajta, elhaladván a pusztuló, néhai Fanta büfé romjai mellett. Felcaplattunk a Gejzír borozóhoz, egy tisztességes ebéddel búcsúztatni az évet. Útközben senkivel sem találkoztunk, ott viszont jó páran tanyáztak; a gyerekek hancúroztak, a felnőttek beszélgettek, ettek – ittak, nagyokat kacagtak. Remekül elvoltak, ahogyan az itt szokás. Ismét elméláztam: Igenis, működik a dolog, miszerint hiába sehol egy teremtett, árva lélek a láthatáron, ha valahol valami nyitva van és adnak kaját – piát, ott bizony mindig lesznek emberek bőven.
Krumplileves, babgulyás, pipi combja puhára sütve, római lecsó, palacsinta … stb. Kerekedett is hatalmas eszem-iszom. Majd összecsendültek a poharak. Az öt kapitány koccintott jó vörösborral, éltetve egymást, a hajót, és a Balatont. Megköszönve Istennek, hogy vigyázott ránk, megóvott a viharoktól és részesített ebben a rengeteg szebbnél szebb élményben. Apró ajándékok cseréje, ölelések, puszi jobbról – balról. Köszönünk mindent drága Ildikó, jövőre veletek ugyanitt!
Motor indult, ki a vízre, rongyokat fel. Utoljára hagytuk el Tihanyt. Raum hazafelé. A drága északkeleti az utolsó méterekig húzott. Egészen a helyünkre tudtunk siklani vitorlával. Így a leg stílusosabb, pláne legutoljára.
Tetszik, nem tetszik: bevégeztetett. Kapitány társaim szétszéledtek, ment mindenki a dolgára. Isten veletek barátaim!
Egymagam állok a parton és szívom a piros Symphoniát. Bukik a nap lefelé, igen - igen siet, méghozzá meglehetősen „hülye” helyen: Badacsony koporsójának nyugati lejtőjén. Nem ott kéne! Ó te izzó gázgömb, hát elfelejtetted?! Tihanynál a helyed! Jól jusson eszedbe jövőre! Áprilisban megnézünk!
2016. október 27.
Merlin!
