Kezdőpontunk ugye Balatonföldvár – meglepő módon –. Itt például pezseg az élet. A hajók nagy része már a vízen táncol, hetek óta jönnek-mennek velük, többen kisebb túrákra is elmerészkednek. A kikötőben is szinte nyári sürgés-forgás látható. Az oktató flotta Sudarai is fáradhatatlanul róják a köröket, végzik a manővereket, reggeltől késő délutánig, amíg csak az időjárás megengedi.
A környékbeli csehók nagy része már kinyitott. Ebből eredendően forgalmuk is akad. Az emberek szép számmal sétálgatnak, betérnek, esznek, isznak, fagyit nyalnak…. A Csigaház majdhogynem tele van (így vasárnap délben). A személyzet teljesen kicserélődött. Fiatal tanulók lótnak – futnak az ételekkel, szolgálják ki a raplis vendégeket. A kezdeti (pár héttel ezelőtti) nehézségeken, pontatlanságokon sikerült tökéletesen úrrá lenni, az újoncok beletanultak a csízióba. Visszaállt az eredeti, jól megszokott színvonal. Rendben lett tehát minden, természetesen továbbra is !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Csupa szép és jó dolog. Csak Holovits Gyuri barátunk távozása árnyékolja be felhőtlen vidámságunkat, amint fekete szalaggal a nemzeti lobogónk alatt végre kifutunk a „tengerre”.
Semmi máshoz nem hasonlítható érzés, a májusi ezüstös ragyogásban, a hársvirág illatú tavaszi szélben kibukkanni a mólók karéjából, és a hajóink orrát nyugatnak fordítani. Hurrá, elindultunk!
Fú az északi rendesen, a gyári alap vitorlával – szó se essék génuáról – repesztünk Balatonboglár felé. Alig két óra alatt oda is érünk. Kikötünk. Szinte egy teremtett lélek sincs sehol. A Paletta zárva, jó pár teknő a parton alussza téli álmát. Sétára indulunk. Jani barátunk a kikötői krimóban ugyan sütögetné a cigánypecsenyét, de csak pár helybéli horgászember borozgat egy asztalnál, más senki nem téved erre. Vendégsereg nuku. És amerre járunk, mindenütt ez fogad. Kék és vörös kápolnában még híre-hamva sincs semmiféle kiállításnak (mi sem mászunk fel a dombra, miért is tennénk). A bob pálya nyilván nyitva – most nem érdekel –, a kilátó látogatható, jelen pillanatban ahhoz is lusták vagyunk, tehát maradunk a part közelében. Teljesen más a kép, mint Földváron. Számomra elképesztő a kihaltság. Gyakorlatilag minden zárva, még a készülődésnek sincsenek jelei.
Kedvenc Retro cukkrászdánk, Csavargőzös múzeum (a bárkát viszont már rendezgette a kedves múzeológus barátom), sorolhatnám vég nélkül. Szépen bedeszkázva télire. A Platán strandnál egy két dolog azért működik, kódorognak is páran. A szabadstrandon a mosdók ugyan nyitva vannak, takarítottak is, fürdőzőket viszont hiába keresünk. Pedig ragyog a nap, és a víz hőmérséklete is meghaladja a húsz fokot. A réten sem heverésznek napozók. A kövezés közelében viszon bőven akad intenzíven illatozó, méretes haltetem. A dolmányos varjak igyekeznek eltakarítani jó étvággyal – fene a gusztusukat –. Sok sikert hozzá, mert más nem igen szedi össze.
Kiandalgunk a mólóra. Nem bánjuk meg, hiszen a még sárgálló nádszálak közt megpillanthatunk egy nádirigót, amint hangosan karicsolja nászdalát. Ritkán van ilyen szerencsénk, mert amint kizöldellik, még véletlenül sem mutatja meg magát. El nem hagyná a sűrűség takarását.
Még elgyönyörködünk a naplementében, aztán hunyó malter. Reggel nem várt mozgolódásra ébredünk. Ja, a Phoenix indul egy sereg diákkal Révfülöpre. Na, végre, azért legalább ők már aktivizálták magukat. Lehet ezt így is csinálni. Gyors reggelit követően tüstént húzunk utánuk. De mi elfordulunk Fonyód irányába.
Húzós északi kerekedett, el is röpít szépen. Ebédre odaérünk. A kikötőben minden a régi, Balázs a szokásos kedvességével köszönt. Sajnos, egy igen fájdalmas hírrel fogad, miszerint egyik kedves kolléganőnk, akinek igen sokat köszönhetünk mi, túrázók is, távozik a BHZRT kötelékéből. Szóval igen, azt mondják az okosok, hogy öt–hat évente váltani kell, van is benne igazság. Attól még sajnálhatjuk. Mindenesetre hálásak vagyunk eddigi munkájáért, és nagyon sok sikert kívánunk neki a továbbiakhoz. Jött viszont egy új munkatárs. Samunak hívják, és levakarhatatlan a főnök közeléből. Kiveszi részét még a legocsmányabb tevékenységekből is.
Ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy a kikötőmesterek valami embertelenül kemény munkát végeznek azért, hogy a bérlők élhető körülményeket élvezhessenek. Ez az öböl, kialakításából adódóan (nem cserélődik a víz) szinte összegyűjti a haltetemek garmadát. Méghozzá napról napra. Ezek folyamatos eltakarítása valami rettenet. És ők kiválóan kezelik a helyzetet, semmi halszag sehol. Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindannyiunk nevében lelkiismeretességüket és fáradozásukat!
Betérünk ebédelni a jól ismert Makkos vendéglőbe. Tavalyelőtt alapos „ráncfelvarráson” esett át. Előnyére. A koszt változatlanul kitűnő, az árak a helyükön vannak, meg még télen-nyáron nyitva is tartanak, tehát természetesen továbbra is !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Tele hassal állunk neki hegyet mászni, ugyanis régen jártunk már a Várhegyi kilátónál. A Balaton múzeum után az elágazásnál egy jótékony tábla figyelmeztet, hogy a fent nevezett látványosság május, szeptember és október hónapokban csak hétvégenként és ünnepnapokon látogatható 10 – 18 óráig. Megúsztuk a kaptatót. Visszasétálunk a múzeumkertbe, és a parkon keresztül egyik kedvenc !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyünkhöz érünk. A Kripta villa (mily meglepő, ők már hetekkel ezelőtt kinyitottak) teraszán pihenünk meg. Finom limonádékat kortyolgatva csodáljuk az elénk táruló képet. Nem szeretnék túlzásokba esni, de szerintem ez az egyik legszebb kilátópontja a Balaton környékének. Meg az egész dolognak, van itt valami különleges varázsa. Nem is igazán tudom leírni, hogy micsoda. Ki ne hagyjátok erre jártatokban!
Már felfelé jövet észrevettük, hogy a sportpálya feletti épületet bizony porig rombolták. Zakatoló gépek markolják halmokba a sittet. Na, igen, a város közepében egy ilyen üde zöldterület ugye hatalmas kincs. Neki is fogtak a hasznosításához. Hatalmas betonkolosszust építenek rá. Ez a fejlődés, nemde bár?!
Alkonyat előtt érünk vissza a kikötőhöz. A közforgalmú oldalon, a tér körül pár krimó már fogad vendégeket, akik csodák-csodája, jönnek is. Van élet. De jó ezt látni! Persze, innen már megy menetrendszerű hajójárat is a túlpartra. Ez is segíthet valamit. Még kisétálunk a rendőrség mögötti rétre. Kutyás strand lett belőle. Jó látni, ahogy (legálisan) lubickolhatnak, szaladgálhatnak kedvenceink, senkit nem zavarva. Nagyon szép kezdeményezés, remélem máshol is követésre talál.
A vacsora utáni borozgatás során megállapítjuk: igen jól éreztük magunkat. És ezt már többször átéltük Fonyód kapcsán. Ebből a városból „jó hely lett”! Ide még biztosan jövünk a nyáron.
Hamar álomra hajtjuk fejünket, ugyanis reggel korán szeretnénk indulni. Hová is? Hát tovább nyugatnak!
2018.05.14.
Merlin!
