Na, de ne sírjunk, hiszen indulhatunk az újabb túrára, immáron a nyár hajnalán. Annál is inkább, hiszen távolodni látszik az elmúlt napok esőfrontja. A szélből viszont még bőven maradt. El is repít első állomásunkra. Mi más is lehetne, mint Báglááár! 

A májusi állapothoz képest szignifikáns a változás a kikötőben. A hajók többsége már ringatódzik, a Paletta is ébredezik, Csavargőzös és Bárkabár tárt kapukkal várja vendégeit. Remek.

Elárulom, nem a vak véletlen sodort mostanság ide. Kedves meghívást kaptunk a kápolnák megnyitó ünnepségére. Addig viszont van még időnk, tehát először a Gömbkilátóhoz sétálunk fel. Szokásunkhoz híven elgyönyörködünk a kilátásban, miután kipengettük azt a pár száz forintos belépti díjat. Kifelé jövet megakad a szemem a termetes rácsos kapun, amely arra hivatott, hogy megakadályozza a bejutást este 20 óra után. Na, kezdődik! – mondom magamban –. Itt van ez a gyönyörűség, talán a város legfőbb látványossága, aztán az orrára zárják mindazoknak, akik, mondjuk, az aranyló naplementében szeretnének körültekinteni, uram bocsáss, fényképezni. Brávó! Elbeszélgetek a pénztáros fiatalemberrel, aki megvilágosítja setét elmémet, miszerint a helyzet ennél árnyaltabb. Ugyanis, van egy „jó” és egy „rossz” biztonsági őr. Az első, miután átvette a szolgálatot, nyitva hagyja a bejáratot, felügyeli a látogatókat, majd úgy huszonkét óra tájban kattintja a lakatot, míg a második, ezt húsz órakor megteszi. Tisztán szerencse kérdése az egész, attól függ, ki, mikor téved ide. Hogy mik vannak?!

Megyünk a Vörös kápolnához. Gyülekeznek az érdeklődők. Majd pontban tizennyolc órakor Gergely Piroska, a Balatonboglári Varga Béla Kulturális Központ igazgatója, pár szóval köszönti a jelenlévőket. Az összejövetel komolyságát Baricz Katalin fotóművész szuggesztív megnyitóbeszéde fémjelzi. Majd Fojt Dani – a kiállító, jeles „fényvadászunk” – a tőle megszokott szerénységével kíván nagyon jó szórakozást a tárlat megtekintéséhez.

A tömeget követve én is végigsétálom a Vörös, majd a Kék kápolnát. Be kell vallanom, hogy nekem nem kedvencem a fotó montázs alkotói stílus. Zavar a sok „egymás hegyére-hátára” pakolt információ. De ez egy dolog. Vér profinak, szépnek, ízlésesnek, és pont idevalónak tartom ezt a Balaton témájú kollekciót. Meg kell mondanom, hogy az itt rendezett dolgok a legtöbbször ilyenek. Jelen esetben pedig különösen „betalált”. Kezdem nagyon élvezni ezt az egészet.

És a „java” csak ez után következik. A templomfal mellett terített asztal. Borral, üdítővel, pogácsával és egyéb harapnivalóval vendégelik meg a jelenlévőket. De ez még nem minden. A látogatókat két hölgy szórakoztatja, kellemes muzsikaszóval. Régi ismerőseink. 2015 nyarán már hallottam őket a kikötőben. Pernecz Réka hangja, társai játéka már akkor elvarázsolt. Egy lélegzetnyi szünetben üdvözöljük egymást, megnyugtat: idén is játszanak a Palettában.

Elbeszélgetek Piroskával, az igazgatóval. Jelzem neki a kilátóval kapcsolatos észrevételemet. Megköszöni, valahogy igyekeznek megoldani. Elmondja továbbá, hogy az itteni kiállítások (a Pince tárlattal egyetemben), tizennégy órától este húsz óráig látogathatóak. Ezt is szerencsésnek tartom. A nap lassan nyugovóra tér. Elbúcsúzom, sétálunk lefelé.

Példa értékűnek tartom ezt a rendezvényt. Az egész megtervezését, lebonyolítását, kivitelezését. Jelen voltak itt a város vezetői, úgy, mint Polgármester úr, Alpolgármester asszony, meg még mások is. És nem torkollott véget nem érő beszédekbe. Elégnek tartották jelenlétükkel fémjelezni az eseményt. Így arról szólt, amiről kellett. Nekem nagyon bejött. Mint ahogy Boglár is. Nem véletlenül kódorgok itt majd minden túrámon. Van ennek a településnek valami teljesen egyéni, jellegzetes kedvessége, bája – még a bosszúságainak is –. Ide mindig szívesen jövök. Valamennyi túrázó társamnak ajánlom. Ezt a kiállítást július nyolcadikáig láthatjátok. Aztán lesz másik. És még sok-sok egyéb program.

Nem ragozom tovább. Szép volt! Holnap vajon merre sodor a szél?

Megtudjuk a következő írásomból.

2018. június 18.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!