Hazánk felelősségteljes nagyjai – akik felvállalták az ifjúság üdültetésének ügyét, s szép fizetést kapnak munkájukért –, a rájuk bízott létesítményeket eladják ügyes vállalkozói csoportoknak. Egymás után számolják fel azokat a gyermeküdülőket, ahol eddig százak (ezrek, tízezrek) élvezhették a nyár örömeit, ismerkedhettek a vízzel, (evezéssel, vitorlázással). Zakatolnak a gépek, pillanatok alatt legyalulják az épületeket – tekintet nélkül azok állapotára és felújítottsági szintjére –. Sivítanak a fűrészek, recsegve dőlnek a százéves fák, eltűnnek az árnyas ligetek. Kimarkolják a nádasokat, eltakarítják a Balaton „koszfészkeit”. Mindezekre ugye semmi szükség, pokolba velük, csak a bajnak vannak, deficitet termelnek.

Emelődaruk ágaskodnak, és már építik is a hatalmas szürke apartman házakat, wellness szállókat. Rendezett, megfelelő méretű autóparkolókkal, ötletes térplasztikákkal, elegáns éttermekkel és üzlethelyiségekkel. És bárki azonnal meg is vehet egy lakást, potom 35.41-87 millió Forintért (olcsóbb, mint a kenyér). Kész Amerika! Világ csodája! Micsoda fejlődés! Örömünk és büszkeségünk határtalan. Bármerre tekintünk, két szemünkkel láthatjuk a minőségi turizmus színvonalának meredek emelkedését. Boldogok vagyunk, hogy tanúi lehetünk ennek a nagyszerű dolognak. Vagy mégsem?!

Nem a véleményed az, ami megváltoztatja a világot, hanem a példamutatásod! Legyen ez a mottója esszém további részének. Ugyanis nem csupán az előző részben leírtakból áll még a világ. Akadnak másféle figurák is. Mondjuk András barátom és párja, akik legyőzve a tomboló vihart, egy szál kalózzal söpörték végig az ezüstszalag versenyt https://porthole.hu/cikk/11937-all-inclusive-es-tenyleg-ezustszalag-2018 . Persze ehhez igen elmélyült tudás és gyakorlat kellett. És a gyerekeket, ugyan ki indítja el azon az úton, hogy ne a mobiltelefont nyomkorásszák napestig, hanem valami hasonló, természethez közelálló ismeretek megismeréséhez, elsajátításához jussanak? Bátorkodnék két példát kiragadni.

Szántódon, a KFKI kempingben, évi egy alkalommal csupán, de vitorlástábort rendeznek. Ennyire van módjuk, slussz-passz https://m.facebook.com/groups/119056948125964?ref=bookmarks . Úgy harminc egynéhányezer forint a személyenkénti részvételi díj. Ebből fedezik a hajókkal és azok fenntartásával kapcsolatos költségeket. Erre jön még a szállás és az étkezés. Az is igen kedvező.

Szóval ez az egész tíznapos buli úgy épül fel, hogy eljön a család ide –vagy a környékre – nyaralni, a gyerekeket a szülők kezelik. A résztvevők napi kétszer két órát (délelőtt és délután) töltenek a vízen az irányítók felügyeletével és segítségével. A nap végén gyűlés, névsorolvasás, megbeszélés. És mindenki baromi jól érzi magát. Csupa mosolygós, megelégedett arcot látok, bármerre nézek. Olyan ez az egész, mint egy nagy-nagy család. Vagy legalábbis egy jól összeszokott baráti társaság. Nem csoda, hiszen a kemény magot az évről évre visszatérő tagság alkotja – nyilván tetszik nekik a muri, azért járnak ide –.

Persze, akik éppen nem a vitorlásokat lovagolják, vígan élvezhetik a nyár örömeit. Felfogható a hepaj egy jól szervezett, tartalmas nyaralásnak, melynek végeztével jelentős tudással és élményekkel gazdagodva térhetnek haza a csemeték – és szüleik –. A felnőtteket, vagy egyéb vizsgázni szándékozókat nagyhajón készítik fel, és akkreditált vitorlás iskolákkal vették fel a kapcsolatot a képesítés megszerzésének lebonyolítására. Szóval, remek ez az egész, igen-igen tetszik. És eme „Dolce Vita”csak úgy magától lesz? A francokat!

Iszonyú sok munka és fáradozás fekszik benne. Úgy a szervezésében, mint a lebonyolításában. Szabó Csaba az „admirális” (mint táborvezető), Attila talán a legfőbb támasza. Ők testvérek, és édesapjuk – aki kezdte ezt a murit, úgy a hatvanas évek derekától – halálát követően vitték tovább, és bővítették. Petravich Gábor, mint „parti szolgálatos gazda” felügyeli a hajók indulását, kikötését, valamint a felszerelés épségét és megóvását. Rajtuk kívül még szolgálatban áll úgy huszonöt–harminc segítő, akik a hajókban ülve adják át tudásukat a résztvevő fiataloknak, akik jelenleg 93 főt számlálnak. Kénytelenek, hiszen valódi motorosuk nincs, melynek alkalmazásával valami központi felügyeletet és irányítást tudnának gyakorolni. Ha már az infrastruktúránál tartunk, nézzük, mijük van: 12 kalóz (6 saját, a többi innen–onnan kölcsön), 5 db. 470–es és négy optimist (hasonló kondíciókkal). A flotta még kiegészült idén Csaba Sirály nevű solarisával, valamint a Mosquitora keresztelt banner 28–cal, amely Szemesről érkezett. Szállás gyanánt faházak, illetve sátorhelyek bérelhetők, van a közelben kocsma (ebéd lehetőség, nem is rossz), akad közért és büfé is. Mi kell még?! Persze nádas, stég, védett öböl, ragyogó napsugár, csillogó hullámok, kellemes szél. Ebből sincs hiány.

És most jön a „slusszpoén”. Az itt emlegetett valamennyi személy semmilyen fizetséget, egy „kanyiló vasat”, vagy anyagi juttatást nem kap azért a munkáért, amit saját szabadidejének feláldozásával ezen a rendezvényen, vagy ennek kapcsán végez. És setét agyamba nyilall a kérdés: akkor, ugyan miért csinálják? Talán, mert ők ilyenek. Az ereikben csordogáló vér. Vagy valamit tudnak, amiről korunk „menedzser szemléletű” bakegereinek halványlila fogalmuk sincs? Végül is tök mindegy. Nagy dolgot cselekszenek! Csak gratulálni tudok hozzá! Róluk szól tehát e fejezet elején olvasható dőltbetűs mondás (a Dalai Láma gondolatát idézve).

Még két dolog: az egyik, hogy rendeznek még egy tábort. Augusztus huszadikát megnyújtva, de ez valójában egy több hajós, pár napos vitorlástúra. A másik, hogy a most használt hajópark egy része a vízen marad, így folyamatosan mód van a vitorlázásra, amit az itt nyaralók, bizonyos kondíciók mellett ki is használnak.

Lépjünk hát tovább a szomszédba. Balatonszárszón is akad egy vitorlástábor. Lessük meg, ott hogyan csinálják http://www.sporttaborok.com/vitorlastabor-balatonszarszo .

Amint belépek a vízparti bázisra, az első benyomásom, hogy milyen pici. Persze, mert a szállás a többi infrastruktúrával, pár lépéssel feljebb fekszik. Pont a reggeli vízre szállásra toppanok ide. Szinte katonás rendben zajlik minden. A tanulók szépen, mentőmellényben, kettesével – hármasával a hajójuk mellé állnak, és csendben hallgatják Fekete András (Flottaparancsnok, vezető oktató) utolsó, napi eligazítását. Ennek végeztével, a nagyobbak először a kisebbek teknőit teszik vízre, majd szélben tartják, amíg Bujdosó Mátyás és Szűcs Kristóf oktatók „gólya viszi a fiát” módon beviszik az apróságokat (nehogy vizesek legyenek és megfázzanak, hiszen még alig hét évesek). Persze Czabarka Dominik (Dodó) is segít. Ő még tanulja a szakmát. Majd a tizenéves legények bedobálják a sajátjaikat, és uzsgyi, a tanpályára, kezdetét veszi a szokásos figurák gyakorlása. Vér profi az egész. Látszik, hogy alaposan bejáratott a metódus. Még a mára feltámadott igen csak élénk, néha erős szél sem jelent gondot, vagy akadályt.

A tanulók suhannak, mint a szélvész, oktatóik a vízből osztják az észt, minden a legnagyobb rendben, én meg összefoglalnám a lényeget. Tehát:

• Az idei szezonban 4 ilyen tábort tartanak, és egy angol nyelvűt. Jövőre hatot terveznek.

• A bentlakásos 5 napos (hétfő – péntek) díja teljes ellátással 60.000 Ft.

• Szállás nélkül 45.000 Ft. Testvéreknek kedvezmény, 5.000 Ft / fő.

• Ebben a csoportban 12 tanuló van, őket 2 db kalóz, 1 db 470–es, 2 db kadet és 4 optimist szolgálja ki. A maximális létszám 20 fő lehet.

• A tanulók vegyesek, tehát a hétesztendős „első alkalommal van itt” gyerekektől a tizenéves „már vagy negyedik éve jár vissza” között bárki előfordul. Olyan sem ritka, aki máshol is vitorlázik.

Közben „esemény történik”! Az egyik optimistet kormányzó csöppségnél „eltörött a mécses”. Nem is csodálom, ugyanis igen emberes löketek korbácsolják a tajtékzó vizet. Tüstént kezdetét veszi a mentőakció.

A csata kis hőse tüstént önkéntes riportalanyommá szegődik a part biztonságába. Ömlik belőle a keserűség, gyűlöl mindenkit, a tábort, az egész kerek világot, de leginkább a vitorlázást. Miután megosztom vele belső titkomat, miszerint én is rühellem a viharos löketekkel színezett szelet, megvilágítja gyepes elmém: a széllel, meg a hullámokkal semmi baja, hanem attól ijedt meg, hogy valamelyik „nagy hajó” (lásd kalóz), a vadóc kormányos legényivel eltapossák! Durr, a kirakat, mekkorát tévedtem! Persze percek alatt helyreáll a lelki egyensúlya, kiszépül a világ.

Elárulja, sőt meghív délután kettő órára, mikor is, mint egy zárás gyanánt, bemutató versenyt rendeznek, melyre a szülők és hozzátartozók eljönnek nézőközönségnek. Egy ilyen invitálásnak örömmel teszek eleget.

A megadott időre azután szép számú publikum gyűlik össze. Büszke tekintettel figyelik, bíztatják, fényképezik csemetéiket, amint siklanak a pálya háromszögén, beleadva apait–anyait a hullámok meglovagolásába – a szél jelentősen szelídült –. Még egy fekete kutya is színesíti a szurkolók csapatát.

Persze, a küzdelem hevében egy–egy bukfenc is becsúszik, de ez a dolog természetéből adódik, hiszen egy vérbeli versenyzőnek néha kockáztatnia kell. Sebaj, felállítják, majd repülnek tovább.

De sajnos minden véget ér egyszer. Szép volt lányok, szép volt fiúk! Jövőre itt találkozzunk! Legyen ez a zárszó, meg az, hogy megtiszteltetés volt számomra ezeknek a sporttársaknak a társaságát élvezni.

Nagyon szépen köszönöm, hogy közöttetek lehettem!

2018. július 21.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!