A túra pontjai és távja idő és nyilván szélfüggő, azonban előszeretettel ejtjük útba kedvenc helyeinket, esetleg a sorrend, vagy a kör iránya változik, illetve néha egy-egy kedvelt pont kimarad. Az idei túratábornak 3 hajóval futottunk neki; a bátyáméval, a Solaris 24 típusú Sirállyal, az ő parancsnoksága alatt, Vályi Peti barátunk kormányozta saját Mosquito névre hallgató Banner 28-assal, és a bérelt Estella nevű B25-tel jómagam kapitánysága alatt. Mondanom sem kell, hogy a mienk volt ebben a mezőnyben a leglassabb, sőt volt vele más baj is, de előnyére legyen mondva, hogy legalább kényelmes, mi több, a legkényelmesebb volt az összes közül.

Kezdeti gyülekezőpontnak Füred volt a cél, így nekünk boglári hajóként a leglassabbal, a legtávolabbról, a leghamarabb kellett elinduljunk, míg a leggyorsabb szemesi Mosquito azért ráért, kiváltképp a földvári Sirály, akik szerencsére indulhattak a legkésőbben, mert úgysem értek volna rá korábban. 

Mi nagyon kapkodtunk, csak tuszkoltuk be gyorsan a tetemes méreteket öltött cuccainkat a hajóba és el is indultunk olyan dél körül. Indulás után azonnal felfedeztük, hogy a mi hajónk teli van „egyedi megoldásokkal”.

Így érdekes technikát fejlesztettem ki a tolatáshoz - kormányrudat teljesen visszahajtva hátra a „spoileres fürdőplatformon” egy lábbal állva, a másik lábammal pedig a motort tuszkolva lefelé kormányoztam - azért, hogy csak egyszemélyes mutatvánnyá váljon ez a manőver és ne kelljen hozzá rögtön két ember. Hamar összebarátkoztunk a hajóval azért, ami végül az egész túra alatt jól viselkedett, mi meg gondját viseltük.

A kikötőből kihajózva aztán fújt a szél minden irányból, de leginkább sehonnan. Ki is pattintottuk a napernyőt, mert irtózatosan égetett a nap hátulról, ahonnan a semmi szél is lengedezett. Biminitető híján készültünk erre a megoldásra, valamint gondoltuk, egy B25-ös szélcsendes menetteljesítményét már úgysem rontjuk igazán. Nem vagyok rá nagyon büszke, azonban a cél szentesíti az eszközt, továbbá a motiváció is nagy volt, hogy minél hamarabb Füredre (a Tagore sétányon már kinyitott borhetekre időben) odaérjünk, így egyszer kétszer, de kímélve a Balatont és a motort, sajnos rámotoroztunk egy-két kis szakaszra.

Nem sokkal Füred előtt a Mosquito is utolért minket, így végül majdnem egyszerre kötöttünk ki a BAHART kikötőben tekintve, hogy a flotta mind BAHART-os. Mi már rég borozgattunk kedvenc pincészeteinknél (tudom ízlések és pofonok különböznek, de én a Söptei Olaszrizlingre esküszöm), mikor a Sirály jóval később elindult, így jóval később futott is be, azonban szerencsére még jócskán a zárás előtt.

A reggel nehezen indult, köszönhető a sok finom bornak, pedig bodegasori pecsenyékkel és zsírosdeszkákkal tompítottuk is a hatását. Ismerve az Admirális - táborvezető bátyám, habár erre a napra ő kimenőt kért, mert dolga akadt otthon, így utasításainak megfelelően irányítottam a csapatot -, által aznapra előírt távot, nem teketóriáztunk sokat az elindulással, inkább gyorsan bevásároltunk a legközelebbi közértben valamit, mert tudtuk, hogy Boglár a cél. Egyrészt szimplán szeretjük ezt a kikötőt, valamint az esti, hogy is mondjam ottani mindig érdekes buli miatt is, másrészt pedig estére bográcsozást terveztünk, amit Bogláron remekül meg lehet valósítani a kikötői remek tűzrakónál, pláne úgy, hogy a bevásárlás is könnyebb, mivel mi abból a kikötőből indultunk, így autóink is itt voltak. Aznapi menetünk tökéletes volt, csak egyszer-kétszer gyengült le, például a tihanyi csőben és egészében is érezhetően kicsit gyengült Boglárig. Azonban a kezdeti Bft. 2-es, 3-as bő félszeles, raumos, majd a szoros után hátszeles szél mégis kiválónak bizonyult ahhoz, hogy spinakkerrel koradélutánra elérjük kijelölt célunkat. A kikötés után gyorsan bevásároltunk, majd nekiálltunk előkészíteni a bográcsozást.

Amíg a tüzet lehetem életre, addig a többiek az alapanyagok feldarabolásával szorgoskodtak. Majd elővettem összes főzőtudásom, ami bevallom nem sok, de pöriben jó vagyok, és nekiálltam a sertéspörkölt elkészítésének, aminek kellett azért legalább két-három óra. Javában rotyogott a kaja a bográcsban mikor a véletlennek köszönhetően összefutottunk Gelencsér György barátommal és kedves feleségével, akiket vendégül is láttunk az általam készített pörkölttel.

Cserébe remek bort kaptunk tőlük a badacsonyi Imre Pincéből. Sietve kell hozzátennem hosszú évek tapasztalatát, hogy ha Bogláron szeretnénk jó bort inni, akkor sajnos azt oda hozni szükséges. Az este folyamán Merlin remek régi történetekkel szórakoztatta társaságunkat, melyet érdeklődéssel hallgattunk. A vacsorához, a kikötői étteremben élőben, Lounge zenét játszó zenekar, a hajóállomáson várakozó Disco hajó, kint a színpadon akkor még utoljára együtt haknizó Maja és Curtis, valamint az XXL hinta reklámja és zenéje kakofóniát alkotva csodálatos zenei aláfestést nyújtott. Jóllakottan végezetül kedvet kaptunk és csak kinéztünk a „fergeteges buliba”. Mit ne mondjak, nem voltunk elájulva tőle, hacsak nem az XXL hintán lenyomott két kör és az elfogyasztott borok és pálinkák miatt. Nos tudjuk, ez a buli ezen a hétvégén mindig ilyen. Nehezen érthető azonban számomra és mélységesen felháborító amilyen szemét marad a bulizó „jónép” után a nagyszínpad előtt. Sajnos minden évben ezt tapasztalom, és nyilván más helyen is ez van, pedig azt sem lehetett mondani, hogy nem volt szemetes. Hamár valaki bevitte a fröccsel teli műanyagpoharat és az üveg bort magával a színpad elé, akkor ugyan már vegye a fáradságot, hogy azok kiürültével vigye is ki és ne dobja szanaszét, vagy hanyagul maga alá!

Nehéz napnak néztünk elébe – azért a kikötői étteremben, a Palettában egy gyors tojásos reggeli még belefért, bár én reggeli helyett is inkábba Bazaltburgerükre esküszöm -, kiváltképp azért, mert az este folyamán visszatért admirális aznapra Keszthelyt tűzte ki célul, ráadásul a fenyvesi új kikötő érintésével. Ami lássuk be, azért elég nagy táv. Pláne bele kellett számolni a reggeli készülődésbe, hogy az előző napi maradványokat is véglegesen el kellett tűntetni, amiből természetesen a bográcstisztítás a legnagyobb meló, de sikeresen vettük ezt az akadályt is, csak közben a másik két hajó már elindult. Kiváltképp azért, mert Fenyvesen való kiállás célja, nemcsak a körbenézés és a kis ebéd, vagy uzsonnaszünet lett volna, hanem a legénységben is volt némi tervezett változás.

Mi ezt előre leszervezve úgy döntöttünk, nem fogunk kikötni, hanem egyből a cél irányába vesszük az utunkat, mellyel spóroltunk is vagy 2 órát, garantálva azt, hogy nagyjából egyszerre érkezhessünk meg koraestére Keszthelyre. Ami remekül sikerült, mert a Bft. 2-esről folyamatosan gyengülő hátszélben csak Györök után értek be minket a többiek. Vonyarcvashegy környékén fogyott el teljesen a szél, de addig mindenki spinakkerrel haladt.

Így csak a legvégén kellett motorral belökni a hajókat - illetve minket inkább a Mosquitoval vontatva meghúzni - a kikötőbe, mert valamitől pár perc után túlmelegedett és leállt a motorunk, de szerencsére később minden gond nélkül elindult, mikor a Keszthely Yacht Kikötőben kipróbáltuk. Szokásosan ezt a kikötőt választjuk, mert nagyon kellemes hely és a BAHART kikötő, hogy is mondjam nem az igazi, valamint a BAHART-os kikötőhellyel rendelkező hajók ingyenesen állhatnak ki.

Egy hátránya van csak, hogy a városközpontig kicsit gyalogolni kellene, azonban idén a lustaságunk ezt nem engedte. Így az este hátralevő részét a kikötőben a Pura Vida Port nevű helyi étteremben (korábban a Paletta lánchoz tartozott, de idén új kezekbe került) töltöttük, sőt hajnalig mulatoztunk ott, ahol „fine dining” az irányadó, azonban mindezek tudatában ajánlom, mert elképesztően jó a konyhájuk, a kiszolgálás a gyakorlottabb pincéreknél pedig kifejezetten szórakoztató volt. Humorosan, jól kezelték az olyan „nehezebb” vendégeket, mint amilyenből jócskán volt található kis társaságunkban.

Az utolsó nap reggelét talán kicsit lazábbra vehettük, mert aznap célunk Szigliget érintésével Badacsony volt. Ennek megfelelően kényelmesebben reggeliztünk - a kedvencek, mint mindig a tükörtojás, vagy rántotta és a bundáskenyér volt – és talán ekkor sikerült a leginkább egyszerre elindulni mindenkinek, de legelsőnek végre nekünk. Az előző napi tanulságok miatt a napközbeni kikötést mi szintén kihagytuk, bár induláskor még reménykedtünk, hogy nekünk is belefér a szigligeti napi kiállás, hisz mi is imádjuk ezt a kikötőt a helyi étteremmel együtt. Azonban nagyon nehézkes volt a Bft. 1-es, vagy időnként szinte semmilyen szélben cirkálni.

Borzasztó gyorsan behozott a másik két hajó, sőt nemsokkal Györök után voltunk még csak mikor ők már kikötni készültek Szigligeten. Ekkor vált teljesen egyértelművé, hogy hiába kacérkodtunk azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha mi is kikötnénk, de erre fikarcnyi esélyünk sem volt. Kreuz-ban ismerszik meg a hajó, azaz jön ki csak igazán a hajók közti különbség. Ilyen rövid távon ekkora hátrányt szereztünk. Ez cseppet sem szegte kedvün, mert jól bereggeliztünk és itókával is bőven felszerelkeztünk. Mindezek elősegítették, hogy késő délutánra Badacsonyba gyakorlatilag egyszerre ért be mind a három hajó. Badacsonyi célállomásnál érdemes sietni, mert mindig gondot okoz helyet találni, hisz ilyenkor pláne teltház van, és a pincék sincsenek sokáig nyitva, sőt este 10-kor az éttermek is bezárnak. Igaz az utcabál és a többi színpados buli a helyi kocsmákkal mindig sokáig nyitva. Ennek tudatában iparkodtunk is, mert elsődleges célpontunk a Laposa Friss terasz, vagy az Imre Pince lett volna. Sajnos csalódnunk kellett, mert a teraszon belépődíjas koncert volt hatalmas tömeggel, mire pedig az Imre Pincéhez értünk, azok meg már bezárni készültek úgy 8 körül. Így a végső állomás, és ötlet a Kisfaludy-Ház Étterem volt, de oda fel is kellett jutnunk, ami este fél 9-re sikerül csak. Persze közben be-be nézegettünk ide-oda, de mindenhol teltház volt, és éhesek is voltunk ezért maradt a „csúcshódítás”.

A Kisfaludy-Ház Étteremben nem csalódtunk, olyan még egyszer sem fordult elő. Társaságunk hatalmas pusztítást végzett mind az ételek, mind az italok terén, szép kerek számla is lett a vége, de mégis ez a vége, a záróestéje a túratáborunknak. Mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat, ráadásul a teraszról nézhettük végig a fényjátékot (feldíszített, kivilágított vitorlások felvonulását) és az egy nappal előrehozott tűzijátékot ezután.

Elégedetten és jóllakottan távoztunk, elhatároztuk bevetjük magunkat a buli sűrűjébe. Leérve először az utcabálos hangulatban hömpölyögtünk élőben, kifejezetten jól, Edda számokat játszó zenekar szórakoztatásával. Később a hajóállomás felé vettük az utunkat, ahol valami számomra ismeretlen formáció, ezredforduló körüli magyar szintipop/techno/disco slágereket játszott félig élőben. Nos ezt nem viseltük annyira jól és mivel hírét vettük, hogy a vitorláskikötőben az étterem előtt viszont ’80-as, ’90-es évekbeli retro disco van, így gyorsan továbbálltunk. A disco fergetegesre sikeredett, elképesztő táncba fogtunk, hihetetlenül jól éreztük magunkat még úgy is, hogy a buli utolsó részében a DJ megvillantotta széleslátókörűségét a mai modern house zenét illetően. Volt is vagy fél 3, mire vége lett, úgy kellett szinte hazazavarni (visszazavarni a hajóra) minket. Elfáradtunk! Nagyon!

A reggel ennek megfelelően a lehető legdöcögősebben indult, amire számítottunk is - megszokott reggelinkkel sem igazán kapkodtunk a kikötői étteremben -, de valójában kötött program már csak az volt, hogy minden hajót az anyakikötőjébe vigyünk vissza. Most az egyszer jól jártunk, mert nekünk az Estellaval csak Boglárig kellett menni, szinte semmi széllel, ami volt az is csak forgolódott. A Mosquitonak Szemesre, a Sirálynak Földvárra kellett érni, ami a legnagyobb táv lett ebben az összeállításban. Néha sajnos kis motor rásegítés kellett, de minden hajó visszajutott saját kikötőjébe. Végezetül megállapítottuk, hogy bár az ide túratábor megint rém fárasztó volt, megint óriási teljesítménytúra kerekedett belőle, azonban mindenki tökéletesen elégedett volt és kiválóan érezte magát, mert bár nagy távokat tettünk meg, de zömében végig széllel tudtunk haladni, valamit idén a tábor végére sem dübörgött be a nyárvégi vihar, amire eddig rég nem volt példa.

Szentandrási-Szabó Attila

az Estella kapitánya