Mi az, hogy fújnak! Repítenek, amidőn utoljára kifutunk Balatonföldvár karjainak védelméből. Mert ez is elérkezett. A dolgok természetéből adódóan.  Az örök körforgás könyörtelen. Tavasz, nyár, ősz valamint tél. Megmásíthatatlanul kergetik egymást. Egyébként szavunk nem lehet. Igencsak elkényeztetett minket az október. Zárjuk le méltóképpen. Nem máshogy, mint egy búcsútúra keretében. Ahogyan azt már sok-sok éve tesszük.

Négynapos ünnepet megelőző délután, ebédet követően indulunk. Abrakhoz jutni ez idő tájt nem is oly egyszerű. A kikötőben (és környékén) minden csehó csont keményen zárva, téli deszkaburkában szomorkodik. A Platán is, bár az étlapjának egy része átköltözött a Manna Miába. Éhen azért nem maradunk.

Villog a sárga, húzósan süvít a „tiszta északi”. Bő raum Badacsony felé, tehát játsszuk a faszagyereket. Teljes nagyvitorla, plusz genua. Aprítjuk a hullámokat, spriccel a tajték. Igyekszünk az északi partot közelíteni, hiszen a Sudár annál jobban szalad, minél simább a „talaj”. Rendesen vissza tudják fogni a hullámok. Arra persze figyelünk, nehogy valamelyik, a hegyek által keltett lavór fogságába essünk. Persze a „fülöpi lappadós” csak megtréfál, de nem nagyon. A „tomaji hőbörgős” viszont ismét felgyorsít, ennek köszönhetően, három órán belül célhoz is érünk. Szinte rekordot javítunk.

Alkonyat közeledtével kötünk ki. Csak a közeli itatók bejárására marad idő, tehát a Dobosi-Stier Fröccsterasznál http://www.dobosistierpinceszet.hu/ kezdjük. Remek a pálesz, iható a bor, ehető a zsíros deszka. Lujza kutya busa feje sem maradhat el az ölünkből. Ica mama Zöld veltelinie, valamint vörösbora szokásosan kitűnő. Kicsit itt is elidőzünk, majd a Raklap következik. Büttner doktor borai http://buttnerwine.com/birtok/ valódi badacsonyi nedűk, igen jó minőségűek. Nekem az ízvilágukból eredően nem jönnek be, tehát inkább a „geberdusznál” (erős pálinka) maradok. Vacsorára a Zsuzsa néniék Vendégváró büféjébe térünk be. Még négy nap és bezárnak (lehet, hogy örökre). Most viszont hatalmas, rántott „griff lábat” vacsorázom, mustárral és cseresznyepaprikával. Persze, miután jól lakva kikecmergünk, megint csak elvétjük a hajóhoz vezető irányt, és a Pálinkaházban https://www.telepules.com/badacsonytomaj/turizmus/vendeglatas/borpatika-palinkahaz-15448.html feneklünk meg. De jó, hogy még ők is üzemelnek. Meg úgy általában, itt minden, nem úgy, mint másutt.

Az éjszaka közepén levág északról a „száraz bőgő”. Kötélcsattogás, lötyögés, és némi himbálódzás. Az előrejelzés igaznak bizonyul, ugyanis reggelre is pokol marad a vízen, jó nyolcvanas löketek formájában. A hajózás tehát felejtős, megyünk a hegyre kirándulni.

A benzinkút melletti parkoló rallypályává lényegült át. Hatalmas a csődület, bőgnek a motorok, csikorognak a gumik. Iszonyú a zaj, a füst, orrfacsaró az égett gumiszag. Elmenekülünk. „Hegyi kecskével” a Kisfaludy házig, majd a rózsakőtől, Hertelendy Ferenc emlékkövét érintve https://www.termeszetjaro.hu/hu/point/kilatohely/hertelendy-emlekko/26222349/ egyenest fel a kilátóhoz https://www.balatontipp.hu/balatoni_latnivalok/badacsony-telen-is-csodakat-rejt-a-kisfaludy-kilato/ . Gyönyörű a színpompás őszi erdő. Rengetegszer járunk erre, mégis mindig tud valami újat mutatni. Én például soha nem unom meg. Jó pár turista tekereg erre most is. Élvezik az őszi kirándulást, a kellemes langymeleget, a levelek színorgiáját. Többen háborognak viszont, ugyanis a természet csendjét széthasítja a versenyautók bömbölése, meg a kerekek folyamatos, véget nem érő sivítása. Idáig is elhallatszik. A tornyot viszont szépen karbantartják (nem úgy, mint Vonyarcvashegyen a Kitaibel Pál kilátót http://balcsi.net/balatoni-kilatok/vonyarcvashegy-kitaibel-pal-kilato/ . Az ugyanis elhanyagolva pusztul, oszlopai – lépcsőzete védelem nélkül korhad széjjel.)

Ereszkedünk visszafelé. A Kőkunyhó pihenőtől, az Egry József kilátóhelyhez vezető egyenes útról levették a turistajelzést. Helybéliek szerint valamelyik orkán akkora fadöntéseket rendezett, hogy veszélyessé vált az erre járás. Mi persze végigmegyünk rajta. Mostanra már jórészt megtisztították, még az árkon átvezető szakaszt is. Merészségünk jutalma a csodálatos panoráma. Efféle szürkében sziporkázó ragyogást nyáron, vagy koraősszel nem igen látni. Már ezért megérte idejönni. A civilizációba kivezető tanösvény végén, valaki izomagyú lerugdosta az ismeretterjesztő táblákat. Mit is mondjak; csuda szép szórakozás! Kinek jelent ez örömet? Nem és nem értem.

Meglátogatjuk kedvenc borozóinkat. A hordó teraszáról még egyszer megcsodáljuk a látványt, melyben az elkövetkező hónapokban nem lesz részünk. Part Imre barátomnál feltankoljuk a hordócskáinkat. Reméljük, kitartanak áprilisig. Elbúcsúzunk kedves vendéglátóinkról. Persze, a tegnap este végiglátogatottaknak is „Istenhozzádot” mondunk. Ilyenkor mindig összeszorul a szívem. Viszontlátjuk-e még mindannyijukat? Csak remélni tudom.

Betérek viszont egy olyan helyre, amit mindeddig kikerültem. Laposáék Friss teraszáról van szó. Suttogtak (kiabáltak) róla kígyót – békát a kedves régi barátaink. Veszek tehát egy nagy levegőt, mondván, most aztán megnézem magamnak. Pár lézengő vendég ül csendben, eszegetnek, iszogatnak. A diszkóállásból halk, kellemesen dallamos zene csendül. Két színes körmű „cica” érkezik, lecsüccsennek. Már ugrik is az egyik felszolgáló két puha meleg takaróval. Ez rendben van. Végzek a „nagy totállal”, szóba elegyedem a bárpultossal. Mesél a birtokról, a borokról, nyári műsoraikról (Kult Kikötő), a Balaton szeretetéről, a színvonal emeléséről. És valóban. Minden korty italt originál palackokból töltenek. Itt aztán nem adnak vacak hamisított fejfájdító lőrét. Igaz, a legolcsóbb nedű is háromszázötvenet taksál. A kolbász frissen sistereg ínycsiklandó illatot árasztva. Megtudom, hogy amíg csak lehet (akár decemberig), minden nap nyitva szeretnének lenni (a konyhát is beleértve), a vendégek számától függetlenül. Komolyan veszik a szezon meghosszabbításának ügyét.

Ismerősök toppannak be. Egy harminchat lábassal állnak mellettünk a stégen. Ők is négynapos búcsú túrájukat élvezik. Megörülnek nekem, hogy itt látnak, hiszem már hiányolták, hogy erről a csehóról még egy árva sort sem vetettem papírra. Ők ugyanis ide mindig betérnek. És imádnak itt lenni.

Mi tehát a végkonklúzióm? Vér profi az egész felhozatal. Nem olcsó, de az ár – érték aránya megfelelő. Kellemes, jó hely. Hajósok is látogatják. Megpróbáltam rajta „csomót találni”. Nem sikerült. Hogy valakinek (mondjuk nekem) tetszik, avagy sem, az más tészta. Részemről ennyi, további komment nuku. Örülök, hogy ide is eljutottam.

Másnap, a hűvös, nedves reggelen jól esik egy forró tea a hajón. A ponyva alatt reggelizünk, ugyanis a kikötői étterem már téli álmát alussza. Sajnálom. Nem is annyira a ham and eggs miatt, inkább azért, mert ezen a négynapos hétvégén tele a kikötő mindenféle hajós és nem hajós népekkel, akik bizony nagyon hiányolják. Ismét csak az idő előtti rolóhúzás szagát érzem. Persze, mélységesen megértem Juditékat is. Alaposan elegük lett az elmúlt hónapok rohanásából. Attila barátom tud mit mesélni az „esetekről”, melyek miatt igencsak szégyenkezhetek vízen járó társaim viselkedése miatt.

Undok, nedves szürkeségben hagyjuk el Badacsonyt. Még szerencse, hogy tűrhetően lengedez némi északi, tehát krajcban, majdnem tartva a part vonalát, szépen haladunk kelet felé. A nap is próbál áttörni a fellegeken, majd Révfülöp előtt sikerrel jár. Aranyszínű ragyogásba festi a tájat. Kicsit szomorkásan gyönyörködöm a látványban. Idén egyetlenegyszer sem jutottunk el Bea asszony Nádas büféjébe. A kikötési lehetőség ugyanis, ezen Nagyközség tekintetében, gyakorlatilag megszűnt. A Vitorláskikötőbe http://mnsk.hu/letesitmeny/revfulopi-vitorlaskikoto/ ugyan díjmentesen beállhatsz egy órácskára, hogy a „Zanziban” megebédelj. Azonban ez a jeles krimó hétköznap zárva van (kivéve a csúcsszezont), ki pedig nem mehetsz, úgyhogy „üthetünk rá egy tojást”. A közforgalmúba pedig valódi, tisztességesebb merülésű vitorlás egyszerűen nem fér be. Merő sár, továbbá iszapos lekvár az egész. Az utasszállító helyén pedig útban vagy. Tehát betli az egész. Igen nagy kár érte, ugyanis, amellett, hogy temérdek a látnivaló és a kirándulási lehetőség, Tihany és Badacsony között egyáltalán nincs az északi oldalon partraszállási lehetőség (miután Zánka is kidöglött). Isten tudja, hányadszor ismétlem önmagam: Égetően szükség van Révfülöpön valódi kikötőre. Pláne így, hogy a terület is adott hozzá. Szinte, a Balaton egyik szégyene, hogy még nem épült meg.

Azért megközelítjük a partot, és telefonon elbúcsúzunk szeretett hajdani vendéglátónktól, aki kiszaladva a teraszra integet Istenhozzádot nekünk. Jövőre majd csak kitalálunk valamit.

Megyünk tovább. Egyre fogy a „benzin”. Foltosodik a tó felszíne, forgolódik, keletiesedik, majd eláll. Arra azért jó volt, hogy legalább megközelítsük a déli partot. Esetleg innen kapunk majd valamit. Hiú ábránd. Stabilizálódik a „nagy magyar tarka nulla”. Tehát eddig jutottunk mára. Sebaj, holnapig ráérünk, bemotorozunk Szemesre.

Már rég elhúzták a „levesnótát a toronyban”, mire kikötünk. A (használhatatlan) vendéghelyek egyikére állunk, hiszen nem várható légmozgás az éjszakára. Nagy a csend. Varázslatos látvány ez a kikötő így szezon végén is. Nagyon szeretek idejönni, azaz szerettem, amíg lehetett.

Itt arra célzok, hogy az úszómólók végére tudtunk állni. Viszont idén már azokat is kiadták a bérlőknek. A vendégmóló pedig totál nyitott a víz felé. A legkisebb hullámzás is bever. Nyár elején igen jó híreket kaptam, miszerint elkészült a terv a keleti szár negyven méterrel való meghosszabbítására, az engedély is megszületett, pénz is van. Társaimmal ismét betájoljuk, kimatekozzuk. Valóban orvosolná a problémát. Ez eddig mégsem fogtak neki. Merthogy nem tudják hol megrakodni kővel az uszályokat (Pálkövét ugyanis már évek óta letiltották). Marhaság! Az Alsóörs megépítésénél is valahogy megoldották. Szóval igen csak neki kéne állni. Most! Na, jó, menjünk „est ebédelni”. Persze minden zárva, kivéve a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyeinket, pontosabban a Hal Álom és az Erika Leander Kert nevezetű csehókat. Most nem kívánunk halat, tehát „Bavaria sétáltató” Erikáékhoz szottyanunk be. Nagy szeretettel fogadnak. Dugig tömjük üres bendőinket. Beszélgetünk, borozgatunk. Addig kitartanak, míg nyitva a kikötő. Ahogyan ígérték. Elbúcsúzunk tőlük is, a mielőbbi viszontlátás reményében.

Verőfényes reggel köszönt ránk. És még az északi is megemberelte magát. Behúzunk vízközépig, majd ráfordulunk honi állomásunk irányára. Utolsó idei szakaszunkat vitorlázzuk. Kegyes a sors – mint ahogyan ezen a nyáron annyiszor megesett –. Tempósan haladunk. Persze, Szárszó után bekeletiesedik. Sebaj, még egy „plusz” krajc. És tetszik, nem teszik, befutunk. Feltesszük az „i – re a pontot”, motor használata nélkül siklunk a helyünkre. Méltóképpen zárjuk ezt az évet.

Véget ért, ennyi adatott.

Fújtak, fújtak őszi szelek, lehullottak a levelek. Ott vannak a fák alatt. Látod a sok aranyat?

2018. november 4.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin & Osvát Erzsébet, valamint Nemes Nagy Ágnes