Kora reggel lévén, a közértből caplatok visszafelé a hajóhoz, a reggelihez való cuccokkal tömött hátizsákot cipelve. A Kőröshegyi séd kishídjáról lepillantok a bővizű, de alig mozduló patak tükrére. Nem hiába. Hallom az unkák jellegzetes hú-hú-hú hangját, és észreveszem pár egyedüket, amint csak az orruk hegyét kidugva tespednek a mocsárban. Imádom őket, tehát megvizsgálom közelebbről. Egyiküket hosszú vesszővel felfordítom. Kivillan vörös mintázatú hasa. Jó, tehát „megfoghatóak”. Ha narancssárgás lenne, egyből nem ajánlanám, mert azok bőre ronda, enyhén égető, keserű mérget tartalmaz, amely bőrünket igencsak meg tudja pirosítani és viszketőssé tenni. Máskülönben, a vöröshasú unka elsősorban a sík területeken terjedt el, mocsarakban, elárasztott réteken, tószegélyeken. Kórusban szeretnek megszólalni, nappal és éjszaka egyaránt. Ha fűben lepjük meg és úgy érzi, már nem tud a vízbe menekülni, hanyatt vágja magát, hasát kidomborítja, hogy a riasztó piros mintázat jól látható legyen. Alig lépünk tovább, visszafordul, és pár ugrással eléri rejtekadó pocsolyáját, melyben tüstént alámerül és az iszapba fúrja magát. Nagy játékos. De láthatunk itt látványosabb csodát is.

A barna varangytól sokan iszonyodnak, ugyanis törvénytelenül ronda kinézettel sújtotta a Jóisten. Pedig teljesen ártalmatlan, sőt a kertekben kimondottan hasznos szövetséges, ugyanis a lótücsöktől a csigákig mindent felfal. A legkülönbözőbb élőhelyeken előfordul, éjszakai életmódú jószág. Csak március – április táján, peterakás időszakában látható nappal. A nőstények háromezer – nyolcezer ivadékukat kocsonyás zsinórban növényekre tekergetik, melyek hossza akár öt-hat méteres is lehet. A lárvák pár hét elteltével jönnek a világra. Növekedésbe fognak és napjainkra cseperednek valódi ebihal méretűvé. Hatalmas létszámú gömb formájú alakzatba tömörödnek. Szinte egyetlen lénynek látszanak, ahogy óriási szürreális, nem evilági amőbaként riogatják mindazokat, akik rájuk kívánnak támadni. Hatásos védekezés. Hihetetlen látvány.

Szó, ami szó, amint végigtekintek eme illusztris jószágokon, igen csak kezdem szánni ama bizonyos ifjú hajadont, akinek végig kell csókolgatni a mocsár összes békáját, hogy megtudja, vajon melyikből búvik elő az elvarázsolt, daliás, ifjú királyfi. Ja kérem, valamit valamiért.

Enyhe keleties lengedezés szárnyain csordogálunk nyugat felé. Nem is jutunk Balatonszemesnél messzebbre. Sebaj, szeretem ezt a „csupa rácsos”, nyitott vendéghelyes kikötőt, pláne szélcsendes időben. Ugyanis nyugatról totál bever a legkisebb hullámzás. De kellene már az a negyven méteres mólóhosszabbítás! A terv meg az engedély megvan, a szándék is, csak nem tudnak hol követ rakodni az uszályokba. Ezt a marhaságot! Így szinte lehetetlen egy ekkora tavat üzemeltetni. Jó lenne már, ha a tökölődés helyett tett követné az igét.

Alkonyat lévén az Erika Leander kertbe (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!) térünk be vacsorázni. Igen megszépült. Duplájára bővült a kerthelyiség, és a bútorzat is igényesebbé vált. Az összhatás pedig az, hogy elegánsabb, meghittebb, családiasabb lett. Nagyon tetszik. Az már kevésbé, hogy a tulajdonos barátnőm gyakorlatilag egyedül, minden segítség nélkül igyekszik helytállni. Nem talál megfelelő munkaerőt. Remélem, előbb – utóbb azért csak akad valaki, mert ez így tarthatatlan. Kitűnő meleg szendvicset kapunk. Igen jól esik, pláne a vörösborral leöblítve. Kicsit sétálunk még, hogy lejárjuk tele hasunkat. 

Beköszönünk a kikötő mellől „száműzött” Hal Álomba. Ha szűkösen is, de léteznek. Áraik viszont vannak ám. Hatszáz forint a ponty, ezer a süllő tíz dekája. A hekk és a pisztráng viszont csak ötszáz. A halászlé 1600 – 2000 Forintig (belsőség nélkül). Igen vastag. Viszont az is tény, hogy máshol is körülbelül ennyi. 

Megvizslatom a „hajdan úgy körülrajongott” Kis Halászt. Ez is jócskán drágult, viszont megragadt strand színvonalon. Persze, annak sem a tetején. Lefekvés előtti eszmecserénk eredményképpen arra jutunk, hogy hal helyett lángost kell enni. Nem nagyon tetszik az ötlet.

Az éjszaka folyamán befütyül a „tiszta északi”, ami várhatóan egész napra megmarad. Igazi nagy büdös röfögő szerencse. Nagyot s merészet gondolunk: célozzuk meg Keszthelyt! Pirkadatkor kelünk tehát, gyors reggeli, és ki a vízre. 

Iszonyú tempóban hasítunk, finoman szorítva a túlpart felé. Elérve a simát ejtünk kicsit, Györöknél (a „Suhu” után) élesedünk, és ebédidőre kikötünk a Keszthelyi Yachtkikötőben. A bérelt helyek ugyan elfogytak, de hagytak pár szabadot a vendégeknek. Szükséges is, hiszen itt két éjszakát eltölthetünk alkalmanként, térítés mentesen. Élünk is a lehetőséggel.

Máskülönben szép, tiszta, rendezett, gondozott ez az öböl. Látszik, hogy „van gazdája”. Ez persze mindig is így volt. Viszont az étterem végre ismét használható. Miért is? A PURAVIDA Port https://puravidaport.hu/ mintaszerűen csinálja. És eredményesen, hiszen szinte folyamatosan tele van vendégekkel. Kezdeném azzal, hogy a Fine dyning őrületből hagytak egy kibúvót, úgymint „magyaros ételek”. Persze az árakat igen vastag pénztárcájú kuncsaftokra szabták, viszont a színvonal európai. Tehát a hozzám hasonló, klasszikus ételeket fogyasztó póri lelkek sem maradnak éhen. És esténként nívós élő zene is hallható. Ilyen esetben szinte lehetetlen üres asztalt találni. Nagyon tetszik a dolog. Lehet tehát jól is szervezni a dolgokat. Gratula hozzá! És köszönet!

Sétálunk a part mentén kialakított utacskán a közforgalmú felé. A kép elkeserítő. A Balaton talán legszebb és leg elegánsabb szállodái végnapjaikat élik. Az egyiket már bontják, a másik bezárva, elnéptelenedve pusztul. Csak a repkény burjánzik a tóra néző gyönyörű teraszán. Könyörtelenül leromboljuk értékeinket azért, hogy cserébe, pillanatnyi anyagi érdekekért, ocsmány betonkolosszusokat emeljünk. Párszáz méterrel odébb irtottuk ki azt az „ősrengeteget”, ami azon túl, hogy a város egyik „tüdeje” volt, még a természetes szennyszűrőjeként is funkcionált. Helyette apartman házakat építettünk. Kimarkoltuk a nádast, lett szép sétatér csinos fahidacskával, lekövezett part mentében. Persze ez az út szükségszerűen oda vezetett, ahova várható volt. A környéken évtizedek óta nem tapasztalt kékalga virágzás következett be. Szeretett tavunk vize sűrű zöld masszává állt össze. Fürdésre alkalmatlanná vált, békák – kígyók – halak folyamatosan döglenek. Én még a hajómotort sem merem beindítani, mert eldugulna a hűtővíz szűrő. Hol vannak ilyenkor a természetvédők, meg az értékmentők??? Szűkszavú a hozzáértő duma, miszerint ez csak lokális, veszélytelen, majd a következő vihar elsöpri – megjegyzem, hogy végül, jelen estben így is történt –. Engem akkor is nyugtalanít. Hiszen annak idején a mindhárom medencét érintő gyalázat ugyanígy kezdődött. Meg ronda is. Maradjunk ennyiben.

A móló tövében, a strandbejárat mellett, a (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!) MADYSON GYROS ÉS GRILL üzemel, árai csak szerényen emelkedtek, minősége a szokásos. Elsősorban a frissen sülteket ajánlom, a gulyás ehető, de felejtős. A mellette lévő fagylaltozó is rendben, cukormentes termékek bőven akadnak. Feljebb, párszáz méterrel a város felé, kedves Donatelló Pizzériánk, http://donatellopizzeria.hu/fooldal.html amit immáron huszonöt éve látogatunk, szintén megvan. Szokásosan kellemes, csodás a kert meg a tavacska, kitűnőek a kaják, jók az árak. A fehér, műanyag bútorzat – nem valami szerencsés – viszont egyenlőre megmaradt. Sebaj, ettől még bőven !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!.

Bemutatnék egy új felfedezést. Méghozzá egy nagyon jópofa kávézót, ami, nincs is olyan messze vasútállomástól, mint ahogyan az első látásra tűnik http://burgerbisztro.hu/. Régi ismerősünk a tulajdonos felesége (Heni Balatonföldvárról, mint a Csigaház főpincére). Szóval kipróbáltuk. Nagyon jól érezzük magunkat, finomakat eszünk és iszunk. Kellemes, csendes, meghitt és családias hely. Szép, tiszta a (kulcsos) illemhely. Talán úgy foglalnám össze, hogy ez egy „jó ide betérni” kicsit lazítani, megpihenni létesítmény. Ajánlom, hogy keressétek fel, nem bánjátok meg.

Visszaballagunk a yachtkikötőhöz. Késő délután lévén ingyen bemehetünk, tehát felderítjük a Libás Strandot. Bele is futunk a Matróz Tanya https://etterem.hu/matroz-tanya néven nevezett valódi kocsmába. Ez aztán nem strand színvonal! Baromi jó, magyaros, ízletes ételek, igen baráti árakkal, kedves, gyors és kényelmes kiszolgálással. Állítólag sok vitorlázó jár ide. Mi is elcsábulunk egy vacsorára. És csak jót tudok mondani róla. Szó sincs itt többnapos odaégett olajszagról. Nagyon odafigyelnek a minőségre. Félreértés ne essék, nem akarok konkurenciát csinálni a kikötői csehónak. Ez egy teljesen más kategória. De remek, nekem ez is nagyon tetszik. Aki jót és sokat akar zabálni, hozzá valódi bort kortyolni, méghozzá megfizethető áron, az ide jöjjön. Meg est, elég sokáig nyitva is tartanak. Azért is örülök nekik, mert végre olyan strand területén üzemelő helyről tudósíthatok, amivel teljes mértékben meg vagyok elégedve. És nyugodt szívvel ajánlani tudok.

Vessünk véget a kocsmák taglalásának, nézzük a kulturális értékeket. Másnap reggel tehát irány a kastély. A parkja csodaszép, visszanyerte régi csillogását. Rendezettek az utak, üdén virulnak a növények. A hátsó kertben lévő medencék visszanyerték eredeti funkciójukat. Ismét szökőkutakká lettek. Hurrá! A szokásos állandó kiállítások mellett, most egy Pazar fényképezőgépeket – eszközöket felvonultató tárlatban is gyönyörködhetünk, amint visszaköszönnek ifjúságunk emlékei. Nagyon élvezzük. Pálmaház, madárkert immár hagyományosan szépséges. Ennek szinte nincs is hír értéke. Aminek viszont lehet, az pedig nem más, mint az Amazon Ház Látogatóközpont http://helikonkastely.hu/hu/kiallitasok/allando-kiallitasok/amazon-haz-latogatokozpont1/. Európai szintre állítottak helyre egy romos, régi épületet, szinte riasztó eleganciával. Pedig nyugodtan be lehet nézni, nem fognak horribilis pénzekre levágni. Az étterem is kimondottan kellemes és megfizethető. Menü is szerepel a kínálatukban. A kiállítás egyenesen káprázatos, és sziporkázóan ötletes. A régi idők utazásairól szól. Számomra nagyon tanulságos volt, sok érdekességet láttam. Több minden megfogott, talán azt a vetített autóképet emelném ki, melyen a kurzor húzásával bepillanthatunk a karosszéria által takart alkatrészekre, valamint a „gyógyszeres táska”, a sok apró üvegcsével.

Reggel búcsút veszünk kedves vendéglátóinktól és elindulunk visszafelé. Nyugatias légáramlat lengedez, szépen visz minket át a Györöki öblön majdnem Badacsonyig. Elérkezünk hát túránk utolsó állomásához. Mi más is lehetne, mint az „ország kocsmája”. Kedvenc célpontjaim egyike.

A „rablósoron” dübörög a nyár, csúcsforgalom hömpölyög. Ebéd a Vendégváróban, árak, ízek a megszokottak. Rendben is van. A hegyre most „vadszamár” taxi helyett a „Hegyi Tekergő” elektromos kisbusz visz fel. Méghozzá ingyen. A kedves sofőr szépen elmondja a borászat lényegét és az ajánlott vendéglátóhelyeket. Persze oda is kanyarodik, hiszen nem véletlenül „tekergő”. Remek ötlet, csak gratulálni tudok hozzá. Igen tetszik a jármű elejére ragasztott matrica, ami fennen hirdeti, miszerint „Egész évben Balaton, mert a Balaton télen – nyáron menő”. Juj, de igaz! Meg elő és utószezonban is! Egyetértek. 

A Szegedi Róza házban minden változatlan, Balaton Almanachnak nyoma sincs, raktárban porosodik. Az ürmösbor viszont kitűnő. Anna borozó csont keményen zárva. Kár érte. Pedig milyen jó helyen van. A Hordó terasz ugyan megvan, de sajnos jövőre eladják. Hogy miért, azt nem tudom. Nagyon sajnálom. Kérdés, hogy mi lesz vele. Meglátjuk.

Elsétálunk a Laposa teraszra http://www.bazaltbor.hu/hu/vendeglatas. Majdnem telt ház fogad. Csak felszolgálói segítséggel lelünk árnyékos asztalt. Káprázatos a kilátás, finomak az ajánlott borok. A hidegtálak amellett, hogy tetszetős kinézetűek, rendkívül ízletesek. Sőt különlegesek. A kiszolgálás mintaszerű. Érzésem szerint itt nem „rabszolgák”, hanem gondosan kiválogatott, tisztességesen honorált, jól képzett, több nyelven beszélő munkatársak tevékenykednek. Ez aztán valóban európai színvonal. Ide bárkit nyugodtan elhozhatunk, nem fogunk szégyent vallani. A „hegyi tekergővel” együtt egyszerűen tökéletes. Viszont ez nem egy reklámújság, tehát meg kell állapítanom, hogy az árak is igen borsosak. Itt két pohár nedű kóstál annyit, mint mondjuk Part Imrénél közel öt liter. És az is kitűnő, nekem például a szürkebarátja a kedvencem. De ide nem is azért jönnek, hogy leigyák magukat a sárgaföldig. Ez teljesen más szint. És szükség van rá. Igen nagy érdeklődésnek örvend. A telt házat nem kell megmagyarázni, magáért beszél.

Lépkedünk tovább. Feltankoljuk hordóinkat Imre barátomnál. Elbeszélgetek a néhai Szent Orbán pince portáján strázsáló úrral, aki tulajdonképpen szakács. Nem is akármilyen végzettséggel. Elmondja a Szőlőhegy bisztróvá lett étterem lényegét. Kiderül, szerinte sem szerencsés ez az elnevezés, mert itt különleges Fine dyning ételeket fogyaszthatunk, szinte horrorisztikus árakon. Jó, hogy megtudtuk. Csak a félreértések elkerülése végett. Belátogatunk a szeretett Kéknyelű borozóba. Lekortyolok egy pohárkával az árnyas teraszon. Sima, egyszerű hely, zsíros kenyérrel és kedves kiszolgálással. Elmélázom. Talán ezek a kis ivoldák jelenthetik Badacsony történelmét, vagy lelkét? Számomra minden bizonnyal. Dobosiéknál a fröccsteraszon minden a régi, Lujza kutya hízelkedik és szeret csavarogni. Ráadásul még vagy öt kiscica is született. Micsoda öröm lehet. A pálinka viszont hagyományosan kitűnő. A holtából feltámasztott Hableányt majd legközelebb felderítjük.

Leszállott az este. Jó itt lenni. Stílusos így befejezni, nyár derekán meghajózott túránkat.

De szép is volt! Legyen ez a végszó.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!