A BHZRT kikötők oroszlán része ugye kinyitott. Hivatalosan. Korlátozások megszűntek. Hurrá! Kora reggel ki is gurulunk Földvárra. A vitorláskikötő bejáratának személykapuján hatalmas lakat éktelenkedik. Mindkét mágneskártyánk viszont a hajón van. Nesze neked, körbe kell rohannom a fél kócerájt, hogy kihozzam, és beengedjem az autót. Hogy ennek mi értelme van, azt nem tudom. Mindegy.

Felszerelünk és nekiindulunk. Micsoda érzés! Végre. Ilyen még soha nem volt, hogy Pünkösd szent ünnepe előtt kezdjük a szezont. Sebaj. Fő, hogy kiszabadultunk.

Súlyos ólomszínű fellegekből lóg az eső lába, villog a másodfok, viharos északnyugati szél várható. Legkisebbre reffelt grosz, normál fokvitorla. A pillanatnyi légmozgás intenzitása viszont a balkáni gerle galamb „végbélszelével” egyenlő. Komótosan cammogunk Tihany-rév felé. A kompok vonalánál totális lavórba kerülünk. Hogy teljes legyen a boldogság, a keleti medencéből hatalmas, döglött hullámok támadnak szembe. Indítjuk a motort.

A csövön keresztül, reumás csigaként zötykölődünk, paskolunk előre. Legalább alaposan megnézhetem azt a remek kőzátonyt, amit a hajóút mellé építettek – a szóbeszéd szerint, egy hajót már összetörtek rajta –. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, mérésem szerint kijelenthetem, hogy a hajóúton kívül helyezkedik el, pontosan ott, ahol az ide vágó újságcikkemben bejelöltem https://porthole.hu/cikk/12715-van-zatony-boven. Viszont az északi kardinális jelek vonalához igen közel, szinte azt súrolva terpeszkedik – miért nem lehetett legalább száz, vagy kétszáz méterrel távolabb telepíteni  –. Jelen formájában baromi veszélyesnek tűnik. 

Billegünk, hánykolódunk, szél nuku, alig araszolunk. Végre elérjük a harmadik bóját, és csoda lőn. Kezd beindulni az északi (persze milliméterre Füred irányából). Hajónk dőlni kezd, motor mínusz. Öreg-Tihany hajóállomását elkerüljük (hiszen még zárva), a Gödrösi öböl szélén krajcolunk. Megjönnek az ötvenes pöffök is. A felhők viszont oszladoznak. Remek. Szép az élet! 

Mire „húzni kezdik a levesnótát”, befutunk Balatonfüred jeles, patinás (és keletről botrányosan védtelen) közforgalmú kikötőjébe.

Az első, ami a szemembe ötlik, az a sok „tengerjáró” méretű teknő, ami a vendéghelyeken áll. Tán csak nem tókerülő túrázásba fogtak? Frászkarikát! A kikötőmester megvilágosítja setét elmémet. Ezeket a cölöpöket (hat kikötőhely) bizony kiadták állandó bérlőknek. – Nem hittem volna, hogy ilyen ócska, védtelen placcon bárki is hatalmas értéket képviselő vitorlásokat mer hagyni, hogy szétrángassák a hullámok, uram bocsáss, darabokra törjenek a mólhoz verődvén –. Lelkük rajta, nem az én bajom. Az viszont már igen, hogy a túrahelyekből összesen hét maradt, öblösebb hajó viszont csupán egy tud partot érni. Ez van. A semminél mindenesetre több.

Megéhezvén, ebédelni a strand főbejáratánál lévő Borcsa éttermet vesszük célba !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/turazoknak-ajanlott-aktualis-lista/. Végig ballagunk tehát a Tagore sétányon. Egy élelmiszerbolt kivételével minden csont keményen zárva. És sehol egy teremtett lélek. Hátborzongató látvány. Mintha egy atomtámadás, vagy valami rettenetes harci gáz végzett volna az emberiséggel. És mindez a nyári szezon küszöbén.

Az étterem viszont ügyesen túlélte az elmúlt időszakot, és eredeti szolgáltatási szintjével, valamint minőségével várja vendégeit. Nem is eredménytelenül, hiszen majdnem telt házzal dicsekedhet. 

Megadjuk a módját idei első túránk nyitó ebédjének. Degeszre tömjük magunkat, ahogyan azt kell.

A „Tűzdelt szarvas comb” igazán különleges, a gulyás „vastagon magyaros”, a bor tüzes. És mindez még megfizethető áron is kapható. Nem véletlenül járunk ide. Ez volt itt a reklám helye.

Délután felderítő sétára megyünk. A part mentén pár elegáns üzlet kinyitott, és üresen tátong. Látogató, uram bocsáss vásárló sehol. A múzeumok kapuja is csukva. Rajtuk a bizonytalan ideig tartó bezártságot hirdető tábla. Szomorú látvány. Vacsorázni a „Hatlépcsősbe” ülünk be. Nagyjából, kis jóakarattal fél házzal üzemel. Fő, hogy ők is túlélték a krízist. A pirítósaik mesések, kicsit drágábbak, mint tavaly. De vannak, és ez a lényeg.

Másnap verőfényes napsütésre és friss északnyugatira ébredünk. Késlekedés nélkül tovább indulunk. A part közelében „gyártjuk a szódát” kelet felé. Repül a hajó, elmarad mögöttünk Arács „magának való” kikötője, a Kerekedi öböl, Csopak elárvult hajóállomása, majd Palóznak öble. A Szerdahelyi horpadásnál még közelebb merészkedünk a parthoz, megcsodálni a minőségi turizmust elősegítő impozáns építkezést. Szépen kiirtották a Natura 2000 védettséggel bíró ősnádast előtte, nehogy már zavarja a kilátást. Ugye tetszik a látvány? Mert nekem nagyon! 

Főleg az, ahogy a tájba illeszkedik, és eltakarja a sok apró, oda nem illő boltíves, piros tetős házacskát meg borospincét.

Tovább siklunk és befordulunk Alsőörs remek kikötőjébe. Itt még megmaradtak az úszómólók végén lévő vendéghelyek. Az új kikötőmesterek kedvesen fogadnak. Éppen a kacsaürüléket mossák. Nagyon szépen köszönjük!

Kicsit korán érkeztünk az ebédhez, tehát körülsétálunk a part mentén a kölcsönzők felé. Itt nincs az a kihaltság, mint amit eddig tapasztaltunk. Pár kiránduló család nézelődik, csodálva a kék Balatont.

Még valódi különlegességben is gyönyörködhetünk. Ő bizony nem más, mint a Szárcsa (Fulica atra). Az ember közelségét is elviselő koromfekete madár, legfeltűnőbb ismertetőjegye fehér homlokpajzsa. Nem ismertek olyan folyamatok, melyek egész állományát negatívan befolyásolják, viszont pár éve szinte teljesen eltűnt szeretett tavunkból. Többen a bütykös hattyút okolták, talán nem is alaptalanul. Mostanság viszont egyre többet látok. Külön öröm, amikor az apró utódokat is szemügyre vehetem. Szórok nekik pár kenyérkockát. Az egyiket felkapja a legközelebbi apróság. Az anyja viszont kirántja a csőréből. Nahát, mi dolog ez? Elszeded a gyermekedtől? Dehogy is! Csak szétcsipegeti kisebb darabokra, hogy könnyebben le tudják nyelni. Így eteti a csemetéit. Fantasztikus. Megint olyat láttam, amit eddig még soha.

Megéhezünk, nézzük, hova mehetünk. A Bakter sajnos tartósan zárva, vele szemben a Laroba hotel „Halásztanya étterem” is csak készülődik. A strand (ami most közparkként funkcionál) mellett minden büfé zárva. A János Pincészet !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/turazoknak-ajanlott-aktualis-lista/ viszont nyitva, mint mindig. Lehet rá számítani. És szokásához híven kicsit drágább, mint a strandi dolgok, viszont minőségben sokkal jobb. A harcsapaprikás meg a körömpörkölt egészen kitűnő. Persze, a száraz vörös is remek. Nagyon jót ebédelünk. Kicsit ejtőzünk, majd irány a hegy, pontosabban az erdő.

A partvonalra merőleges főutcán (Endrődi Sándor utca) ballagunk felfelé. Ez az a hely, ahol kora tavasztól késő őszig pompáznak és illatoznak a szebbnél szebb rózsák. Mindig áradozom róluk, amikor csak ide vet az élet. Szembetűnő, hogy az ápolt utca menti kertek is tökéletesen rendben vannak tartva. Mintha nem is itthon járnék, hanem mondjuk Ausztriában. Itt is működik a dolog, miszerint az igényesség és kellem befolyásolja a környezetét, nem tűri meg maga mellett az elhanyagoltságot. Nagyon helyes. Követendő a példa.

Besétálunk az erdőbe a csermely mentén. Szépen csörgedezik benne a víz. Elérjük a hajdani amfiteátrumot. Uram fia! Gőz erővel folyik a helyreállítása! Tavaly nem hittem volna, amikor csak azt láttam, hogy szétverték az egészet, és kiírták, miszerint „terméskő eladó”. Pogány sejtésem támadt. Hála az égnek tévedtem https://porthole.hu/cikk/12490-osz-urfi-bekoszont. Működik ez a „Varázserdő-varázserő” turisztikai látogatóközpont fejlesztés az alsóörsi kőbánya területén projekt (254,49 Millió Forint támogatással). Lesz itt szabadtéri színpad, látogatóközpont, bemutató kiállítás. Minden, ami kell. Kár volt aggódni.

Visszafelé menet útba ejtjük kedvenc „Felső kocsmánkat”, ahol a „tanárnővel” ismét átbeszéljük az aktuális helyi dolgokat. Ő is örül, hogy félelmeik alaptalannak bizonyultak. Lekortyintjuk borainkat, majd szedjük a lábunkat, ugyanis kegyetlen vihar közelít. Azért a strandra még bekukkantunk – kockáztatva a bőrig ázást –, megörökíteni a vészesen fenyegető Balatont.

Még egy lángos is belefér vacsorára. Majd süvítő szél, égzengés, eső apró jéggel egész éjszaka. A legbelső, legvédettebb helyen állunk, tehát mint a bunda, úgy húzhatjuk a lóbőrt. Hajónk meg sem rezdül, csak a szél süvít a kötélzeten, és a túraponyva csattan néha, amint az orkán alákap.

Reggelre elvonul a veszedelem. Fátyolosan próbálkozik a napocska, viszont a hőmérséklet bőven a tíz fok alatt töpörödik. Megfelel egy kellemes március végi, esetleg április elei nyitó túrának. Nem igazán bánjuk, hiszen normál esetben már akkor is szoktunk csavarogni. És nem vernyákolunk miatta. Aki nem szereti, az maradjon otthon.

Az északi szél maradéka viszont süvít rendesen. Igen jólesik a forró kávé meg a gőzölgő tea. Nem halogatjuk az indulást, ugyanis délutánra ismét komoly viharokat rendel az előrejelzés. A tegnapiból kiindulva érdemes komolyan venni. Ma feltétlenül Földvárra kell érnünk (dolog van), déltől jöhet a gyalázat, tehát uccu neki, szaladjunk (hadd lobogjon a hajunk). Sikerül is időben magunk mögött hagyni szeretett kikötőnket, és a mostanság szokásos legkisebbre reffelt grosz, normál fokvitorla összeállítással egyenesen célunk felé szeljük a habokat. A nap pedig egyre jobban áttöri a fellegeket.

Csodálatos utunk kerekedik. Szinte vágtat a hajó az erős raumban. Levágjuk a füredi öblöt, besiklunk a csőbe. Egyenesen át a középső medencébe, ahol az északnyugati szépen berepít Balatonföldvár kikötőjébe. Végig egy takkal. És még sehol a zivatar. Megint csak „malacunk” van.

A Csigaház még készülődik, a Platán !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/turazoknak-ajanlott-aktualis-lista/ viszont nyitva. Itt fogyasztjuk el első idei túránk búcsú ebédjét. A koszt szokásosan kitűnő, a kiszolgálás gyors és udvarias. Az árak reálisak. És még egy különlegesség is akad. Úgy a halas tál, mint a túrós csusza díszítéseként egy engem valami apró, mosdórácsra emlékeztető lilás valami szerepel. Első pillanatra műanyagnak tűnik. A pincért megkérdezve megtudom, hogy ez reszelt cékla valamiféle adalékokkal és fűszerekkel egybesütve. Persze ehető. És nem is rossz. Méltó befejezése első kirándulásunknak.

Rövidre sikerült, de sebaj. Hogy miért is? Készülődnöm kell. A következő írásomhoz egy távolabbi, érdekes, felfedezésre váró helyre látogatunk. Na de hova?

Oda, ahol már négy éve egyszer jártunk, és csodákat láttunk!

2020. május 31.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!