Magunk mögött hagyjuk Balatonmáriafürdő kedves kikötőjét, és egyenesen Keszthelyt vesszük célba. Alaposan megszelídült a vad északi. Hullámok és erősebb löketek azért maradtak, de mindenképpen uralható a helyzet. Legkisebbre reffelt grosz és normál fokvitorla ad lehetőséget arra, hogy az enyhe krajcban nyílegyenesen tartsuk célpontunkat. Amint Györök vonalát átlépve beérünk az öbölbe, felpuhulnak a löketek, lesimul a víz. Bár még villog a viharjelzés, de kieresztjük a teljes vásznat. Ez már nem lesz erősebb. A KYK kikötőt könnyű megtalálni. Az én trükköm, hogy a kastély tornyát – ami remekül látható messziről is – veszem irányba. Így szinte pontosan a bejárathoz érkezem. A légmozgás pedig egyre csak gyengül. Ez egyébként tipikus errefelé, bár volt már rá precedens, hogy éppen itt gorombult be úgy, hogy alig tudtunk partot érni. Most szó sincs ilyesmiről, sőt már a motor indítását fontolgatjuk, amikor némi északkeleti fuvallat jótékonyan megtol bennünket olyannyira, hogy ismét észrevehetően fogyasztjuk a távolságot. Végül csak odaérünk. Célszerű a vásznakat még a nyílt vízen eltüntetni, ugyanis a medencében már elég cihás rendesen szélbe állni, ugyanis a folyosók igen keskenyek az efféle manőverekhez. Meg a vendéghelyek is pont a bejárat mellett vannak. Sajnos rövid fingerekből állnak, úgyhogy hosszabb teknővel nem valami stabil a rákötés. Továbbá délről kilátni a tóra, tehát teljesen védtelenek. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ebbe az öbölbe „nem jár be a hullám”. Sebaj, ha érkezés előtt odatelefonálunk (mi mindig így teszünk), a kikötőmesterek beirányítanak egy éppen üres hosszú keresztstéghez.

Ez persze egyre szűkülő lehetőség, ugyanis gyakorlatilag teljesen megteltek bérlőkkel. Mindez a számok tükrében kettőszázhúsz vitorlást és húsz csónakot jelent. A félreértések elkerülése végett a csónakokon nem horgászladikokat kell érteni, hanem kis merülésű, elsősorban elektromos meghajtású járműveket.

Kikötést követően először is körbejáratom tekintetemet. Mit mutat a „nagy totál”? Sok szép hajó, mosolygós, jókedvű emberek jönnek – mennek. Lasereket sólyáznak, hogy rajokban csússzanak kifelé gyakorolni, edzeni. A daru sem pihen, egymás után emeli be a nagyobb teknőket. És mindez csendben, jóformán hangtalanul zajlik. Annak dacára, hogy nagy erejű gépek (traktorok) dolgoznak. Nincs berregés, pufogás, ordítozás, káromkodás, veszekedés (keresztben álló személyautó miatt). Első szippantásra megérint a vér profizmus és szervezettség illata. 

Él ez a KYK http://kyk.hu/. Elég korán érkezünk, tehát van időnk körbenézni. Színpompás virágágyások, lenyírt fű (nevezzük pázsitnak), sehol egy szemét. Minden rendezett, szervezett, ötletes és kényelmes. Az összes átjáró (ajtó, kapu) számkódra nyitható. Nagyon tetszik (nincs kölcsönkulcs cirkusz). Kezdem igen otthonosan érezni magamat. Csupa kellemes, hangulatos, kényelmes dolog vesz körül. És mindig szem előtt van (megtalálható) valamelyik kikötőmester, hogy eligazítást, vagy segítséget adjon. Én momentán a „főnököt” keresem. Rámutat: ott ül a traktoron, és egy hajót vontat. Nofene. A vezetőség együtt dolgozik a személyzettel (Balatonalmádi TVSK telephelyen láttam ilyesmit). Bokros teendőit megszakítván Gábor barátommal (egyik góré) tudok pár szót váltani. Mutatja a fejlesztéseket. Persze, ezeket azonnal észrevettem. Átgondoltak, ésszerűek, célra törőek. Bővültek a kikötőhelyek, minimális, elenyésző nádirtás kárán. Beszámol problémáikról, nehézségeikről (koronavírus). Ilyesmik viszont kívülről, vajmi kevéssé tűnnek fel. 

„Húzzák a levesnótát a templomban”, hasunk is követelődzik. Irány a kocsma. Pontosabban az Íz - Part étterem https://izpart.hu/izpart/. Hű, de elegáns! Egységes, tetszetős, stílusos megjelenés – kék alapon, félszemű kalóz oroszlán, evőeszköz halálcsontok keresztje előtt –, kényelmes fotelok, árnyas kerthelyiség. És az árak? Meglepődöm. Az előző évhez képest (eddigi tulajdonos) jelentősen csökkentek. Jó egyharmadával olcsóbb, megfizethető, sőt barátságos. És „tisztességes a takarmány”, eltűnt a fine dining erőltetése. Különlegességek viszont akadnak (rák). Menü is van ezernyolcszázért, nem is akármilyen. Dugig tömjük magunkat. Itt aztán tudnak főzni, az szent. Megszolgálják az előzetes bizalmat a https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/turazoknak-ajanlott-aktualis-lista/ !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címért. Igencsak meg vagyunk elégedve. Viszont kezd ez az írásom valami olcsó PR cikkhez hasonlítani, a sok dicséretből kifolyólag, tehát igyekszem most már valami „csomót” találni a dolgokon. Például úgy az internetes, mint a nyomtatott étlapjuk, bár poénos (gyermekeknek készült ajánlatok, úgymint: „nem kérek semmit”, „valamit”, „nekem mindegy”), de igen hiányos. Közel sem fedi a tényleges kínálatot. Mert ugye van reggeli is, meg savanyúság is a pörkölthöz. Nem csak csicsás saláták. Lényeg, hogy megmaradjon ez a szolgáltató, hiszen végre megérdemel ez a kikötő egy ilyen jó csehót.

És mi a végkonklúzióm erről az egész komplexumról? Ez bizony egy igen jó hely! És nem csupán azért, mert nagyon magas a színvonal úgy a kiszolgálás, mint a folyamatosan karbantartott (takarított, fertőtlenített) létesítmények tekintetében. No meg a természetközeliség, családias légkör (nagyarcmentes terület). Kell, hogy találjak itt is negatívumot: például, nincs a közelben közért. Továbbá elég messze esik a város központjától. A taxi viszont ezerháromszáz aranyért beröpít, akár a kastélyhoz. Ja, és lehetne valami valóban használható vitorlásbolt is, kötelekkel, karabinerekkel, seklikkel, bigyuszokkal, izékkel. Ezekbe tudok belekötni. Másba nem.

Száz szónak is egy a vége. Rendkívül jól érezzük itt magunkat. És motoszkál bennem a gondolat: bár mindenütt ilyen dolgokat tapasztalhatnék! Marhaság! Ez csak álom. Viszont legalább pár másik kikötő követhetné a KYK példáját! 

A „pogány” sejtéseimet igyekszem elhessegetni, mondjuk azt, hogy e tündérkertet szétzúzza valami (zöldalga invázió), vagy valaki szemet vessen rá, hogy féktelen haszonszerzési lehetőségként „elharácsolja” tőlünk, vitorlázó, túrázó, természetet és kocsmákat szerető hajós népségtől.

Körülnézünk a városban. A múzeumok szinte kivétel nélkül felébredtek a „koronavírus” okozta álmukból. Mindegyik nyitva tart. Az üzletek többsége is, bár akadnak olyanok, amelyek tartós (talán végleges) bezártságra (megszűnésre) kárhoztattak. 

A Kastély is teljes pompájában gyönyörködteti látogatóit. Parkja tökéletesen rendben tartva, medencéi tele vízzel, ahogy kell. Mi most csupán a pálmaházat, valamint a madárparkot járjuk be. A többi kiállítást nem egyszer láttuk, jól ismerjük, meg időnk is szűkös. A növények és állatok ismét elvarázsolnak.

Bár ez az egész komplexum párját ritkítja, valamennyi állandó és időszakos kiállítása értékes és nívós http://helikonkastely.hu/hu/, számomra talán a legnagyobb örömet az okozta, hogy a most meglátogatott dolgokat felújították évtizedeken át tartó elhanyagoltságukból, illetve új, ide illő létesítményeket építettek. Felejthetetlen élmény számomra, hogy madarak közt sétálhatok, illetve az, amint megfigyelhetem a kommunikációjukat velünk, emberekkel. Szinte minden szavukat, kifejezésüket, óhajukat és közlendőjüket értem – különösen a liba fajokét –.

Járunk egyet a „főutcán” (Kastély utca), majd betérünk (meghívásunk lévén) Turi Török Tibor alkotóműhelyébe.

Megismerteti velünk módszereit, bepillantást enged az éppen készülő alkotásaiba. Teljesen le vagyok nyűgözve. Beszél terveiről, céljairól, gondjairól, megosztja velem örömeit is. Rengeteg feladatot vállal, dugig van megrendelésekkel, munkákkal. Országunk elcsatolt részeiről is sok megbízással keresik fel. „Nincs ideje megöregedni”. A „Nemzet és a Haza” szolgálata bizony nem egyszerű hivatás. Igen nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy Országunk, egyik ma élő legnagyobb, legtöbb köztéri alkotással büszkélkedhető művésze fogadta a Porthole magazin tudósítóját. Nagyon szépen köszönjük! A Jóisten tartson meg Tibikém! Búcsúzzunk ezzel a gondolattal, eme csodálatos várostól, és induljunk tovább, immáron visszafelé.

Verőfényes reggel köszönt ránk, enyhe nyugati fuvallattal. Még a „kormányos gatyáját” is felhúzzuk, hogy némi haladásra ösztökéljük hajónkat. Ez több – kevesebb sikerrel meg is valósul. Elballagunk Vonyarcvashegy előtt. Meglepődve látom, hogy a drótkötél vízisí pályát lebontották. Csak a hatalmas betonklocnik hevernek a tófenéken sárga vakbójákkal kijelölve. Nagy nehezen kikeveredünk az öbölből. Kicsit frissül, és délnyugati irányúra fordul a szellő, így ráfordulhatunk Szigliget kikötőjére. 

Kétségtelenül ez a túracélpont szeretett tavunk egyik legszebbje, és legvirágosabbja. Hibája viszont, hogy a vendéghelyek északkeleti, keleti és délkeleti szélben, teljesen védtelenek, így ez esetekben használhatatlanok. S mivel az összes beljebb eső cölöpöket kiadták bérlőknek, már arra sincsen mód, hogy máshova irányítsanak a kedves és szolgálatkész kikötőmesterek. Tehát, kizárólag stabil déli, délnyugati, nyugati, északnyugati és északi szélben tervezzünk ide éjszakázást, máskorra felejtsük el. Tudom, én is sajnálom.

Marcsinál http://kikotoetterem.hu/ ebédelünk. Telt ház van, nagy nehezen tudnak nekünk asztalt szorítani. Célszerű tehát előre foglalni, különösen a hétvégi napokon. A koszt – szokásukhoz híven – kitűnő, áraik sem emelkedtek. A felszolgálók csak futólépésben tudják hordani az ételeket. A régi időket idéző kép tárul elénk. Mintha mi sem történt volna. Valódi, nyári a forgalom. Jó ezt látni.

Rövid ejtőzés után indulunk fel a hegyre. Az első, amit észreveszünk, hogy a kikötő mellett nyílt egy „utánfutó bodega” asztalokkal, ahol hamburgert, hot dogot, és hasonló dolgokat árulnak, elég nyomott áron. Remek. Az különösen, hogy helyi vállalkozó a tulajdonos. A jól ismert régi közértünk is alapos ráncfelvarráson esett át. Megszépült, és minden nap reggeltől késő délutánig nyitva áll. A mellette lévő grillsütő szintén működik. Vendégek is akadnak. Ez eddig rendben. Fellépcsőzünk a Kápolnához, majd a Rókarántón haladunk tovább. Rengeteg az új építkezés, jó pár felújítás is akad. Öröm nézni, ahogy megfiatalodnak az elhagyatott halászházak. Már alig látni pusztuló, romjaiban düledező tanyát. És nagyjából, még a hagyományos stílust is követik. Dicséretes.

Elérjük az Eszterházy Pincét https://www.restu.hu/esterhazy-pince/. Hűs és karakteres a bor, jönnek a vendégek, a pincekiállítás látogatható. Csoportokat is fogadnak. Ez is megvan tehát. A Várkávézóban https://www.restu.hu/varkavezo-szigliget/ hömpölyög a tömeg, hosszú sor kígyózik a fagylaltos pultnál. Üres asztalra remény sincs. Pár lépést tovább megyünk, és betérünk az éppen nyitva lévő kiállításra https://www.szigligeti-var.hu/fegyver-kiallitas. Nagyon tetszetős! Már létezik pár éve, de mivel csak hat óráig volt látogatható, számunkra mindig kimaradt, ugyanis később értünk ide. Most bepótoljuk.

Felkaptatunk a várba. Hatalmas építkezések zajlanak. Az egyik tornyot már szinte teljesen helyreállították. A 2014 – es felújításnál berendezett konyhát szétbontották. A – normál esetben – bejárható terület jó kétharmad része el van kerítve. A video vetítők persze nem működnek (meg van rendelve, várják a javításukat). Szóval ebben a szezonban erre kell számítani. Csak, hogy tudjátok, nehogy valakit csalódás érjen, ha idemerészkedik.

A várból való távozásunk után már be tudunk ülni a kávézóba. Eszünk egy Szigligeti krémest. Nagyon finom. Fő, hogy ők is túlélték a tilalmas időszakot. Lesétálunk a templomromhoz http://szigliget.hu/portal/index.php/bemutatkozunk/muemlekek/avasi-templom. A szomszédos Wass Albert emlékparkot hermetikusan elkerítették. Csak elölről, az autóparkoló felől lehet bemenni. Vajon mi értelme lehet ennek? Fel nem foghatja setét elmém.

A parti úton megyünk vissza a kikötőhöz. Az egyik szépen ápolt veteményeskert végén, a mocsár szélén egy szép róka ólálkodik, mit sem zavartatva. Pockokra, egerekre, hörcsögökre vadászik. Na, még egy utolsó élményt besöpörhetünk Szigligetről.

Reméljük, csendes éjszakánk lesz, és holnap indulhatunk tovább. 

Hogy hova, az szinte borítékolható.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!