Súlyos, lomha esőfelhők tespednek felettünk, gyakorta ránk szitálva terhüket. A szél azért lengedez, méltóságteljesen csúszunk a kompok vonala felé, keresgélve a kicsit élénkebb pöff foltocskákat. A csövön is végig vánszorgunk, majd szép nagy ívben elkerülve a félszigetet (csendes lavórokat) ráfordulunk Balatonfüredre. Telefonon érdeklődünk szabad túrahely ügyében. A kikötőmester tud is ajánlani a móló nyugati oldalán egy éppen szabadon lévő bérelt állást. Különös figyelmességgel még vissza is hív, jelezve, hogy biztosan oda akarunk-e kötni, ugyanis most pont arra nyaldosnak a hullámok. Megköszönve gondoskodását biztosítom róla, miszerint szándékom határozott, ugyanis éjszakára, keletire forduló és megélénkülő szelet prognosztizál a meteorológia, ami az ellenkező, védtelen oldalon akkora „hőbörgést” gerjeszt, ami lehetetleníti a nyugodt éjszakázást. Máskülönben igen jól esik ez a hozzáértő odafigyelés és fáradozás, amit a kényelmünkért és biztonságunkért tesz valaki. Nagyon szépen köszönjük!

               Rendben kikötünk, majd sétára indulunk a néha szemerkélő égi áldásban. Emberrel alig-alig találkozunk, szinte üres a Tagore sétány. Gyönyörűen kiépítették, különválasztva a kerékpáros és gyalogos forgalmat. A soron még igen sok áruda alussza téli álmát, elvétve van nyitva valaki. A túlsó végén viszont kedves Borcsa éttermünk teljes díszében várja vendégeit. Holnap itt fogunk ebédelni – határozzuk el –. Most viszont a Kisfaludi utcán – ahol már több minden kinyitott, a Bagaméri fagylaltozó is – visszasétálunk a „Hatlépcsősbe” velős pirítós vacsorára.

 

Az adagok brutálisak! Hosszában vágott kenyér méretűek. És rendkívül ízletesek. De jó, hogy van ez a kocsma. Degeszre zabáljuk magunkat, leöblítve zamatos száraz vörösborral illetve sörrel. Megjegyzendő viszont, hogy drágultak az ételek. Főként azzal, hogy a köretekért külön kell fizetni. Sebaj, fő az, hogy „álló csillagként”, szokásos kitűnő minőségükben megvannak.

               Kódorgunk még kicsit lejárni a nehéz kaját, elnyaljuk fagylaltunkat a Bagaméri cukrászdában. A kikötő felé araszolva, a körtemplom melletti park gyepén egy „hokedli” méretű, önműködő, akkumulátoros fűnyíró végzi a dolgát, felügyelet nélkül. Amint egy sorral végez, az akadálynál sarkon fordul és megy tovább. Ilyet még nem láttam, csoda jó pofa robot. Még világít is. Persze az arra járó kutyák veszettül megugatják.

 

               Nyugodt éjszaka után esős reggelre ébredünk. Jól esik a forró kávé, és a gőzölgő tea. Szél nem sok lengedez, maradunk tehát, folytatni felderítő sétáinkat. Indulásnál, örömmel konstatálom, hogy a hajóállomás szomszédságában javában folyik a kikötőhelyek bővítését célzó móló építése. Jövőre talán „termőre fogható” lesz a beruházás. Jól van ez így. Hajrá!

               Nézzük a kultúrát. A Jókai Mór Emlékház szerdától vasárnapig 10 – 18 óra között illusztris kiállításával hívogatja látogatóit. Nagyon szép, érdemes megnézni. A Vaszari Villa június ötödikén nyit. A Bodorka Balatoni vízi világ (Tagore sétányon) hétfő kivételével tárva. Talán ez Füred leg látványosabb kiállítása. Nekem legalábbis az. Ebédidőre megérkezünk a már említett Borcsához.

Az étlapjuk alapja megegyezik a tavalyival, viszont újdonságok is bőven akadnak, elsősorban a „tavaszi ajánlatok” alatt. És gyakorlatilag nem drágultak semmit. Elegáns, kényelmes, rendkívül ízletes a takarmány, udvarias gyors a kiszolgálás. Igényes Túrizmus valamennyi kritériumát messze menőkig teljesíti, természetesen !TÚRÁZÓKNAK  AJÁNLOTT!

               Bőséges ebéd után megcsodáltjuk a Tour de Hongrie Balatonfüred – Nagykanizsa szakaszának indulását – zuhogó esőben –. Nagyon látványos, tiszta világszínvonal a rendezés. Igazán tetszik. Mivel nem csökken az égi csöpörgés, ejtőzünk kicsit a kabinban.

               Délután közepére felszakadoznak a felhők, a nap is kibukkan időnként. Az északnyugati is neki veselkedik jó harmincötös befújásokkal. Mi kell még, irány Alsóörs. A sima vízen motorcsónakként repesztve szeljük a habokat nem messze a parttól (megyünk, mint a disznó). Balatonarács magasságában látjuk, hogy Balatonakali felett igen csak tornyosul valami ronda feketeség. Egyre magasabbra és magasabbra. Majd kezd sodródni felénk. Csopaknál konstatáljuk, hogy eltűnt a Gödrösi-öböl nyugati partvonala. Sebaj, hiszen száguldunk, tartjuk a távolságot. A Paloznaki-öbölnél járunk, amikor „ellopták” a füredi szállodákat. Nofene, ez közeledik. A szél pedig egyre lanyhul. Tüstént be a motort jó nagy fordulatra. A vihar viszont ennek ellenére nyeli a köztünk lévő távolságot. Begyorsult a dög!

 

Teljes sebességre emeljük gépünket, s lebontjuk vitorláinkat. Menekülünk, hiszen ha ez ránk zuhan, Szodoma és Gomora helyzete az utolsó ítéletnél ezerszer tűrhetőbb lesz, mint jelen esetben a mienk. Szokásomtól eltérően, alig lassítva zuhanok be a kikötőbe. A szabad vendéghely előtt harminc méterrel kövér ellengáz, majd expressz odasimulás a fingerhez. Azonnal fel a ponyvát. Még belülről akasztjuk a rögzítőket, amikor leszakad az ég, süvíteni kezd a kifúvó szél. Most már jókor. Lecsúszik a „kismókus” (fele unikum, fele vodka) erre a nagy ijedelemre. Ezt megúsztuk!

               Jó óra alatt kidühöngi magát a vész, majd ahogy jött, tovább is állt. Mi meg elindulunk kirándulni. A főutcán (Endrődi Sándor utca) kaptatunk felfelé. A rózsák még alig bimbóznak, így nincs az a szokásos pazar virág kavalkád a járdák mentén. Kutya hideg időjárás volt mostanáig. Viszont szép kerékpárutat építettek. Nagyon profi módon fest. Elgyalogolunk az Amfiteátrumhoz. Azaz, a maradékához.  Látványra elkészültek a látogató központ építésével. Fele akkora lett a nézőtér, viszont ez is elégségesnek tűnik. Szépek az épületek, tetszetős és stílusos a belterület kialakítása. Még a jegyárusító kuckó is megvan, csak be kell rendezni. A kapun viszont lakat éktelenkedik. És semmiféle táblát, vagy cetlit nem lógattak ki, utalván arra, hogy mikorra tervezik a megnyitást. Nagyon sajnálatos.

Visszafelé jártunkban benézünk a „Kocsmába”. Megkérdezem Tanárurat, mit tud a fenti építményről. Értesülése szerint még egy fázis hiányzik ahhoz, hogy birtokba vehessék a látogatók. De pontosan nem tudja, hogy még mi van hátra. Sejtésem pogány: elektromos áram vezetéket nem látok. Az italbolt persze üzemel, népszerűsége töretlen. A teraszon lett egy láda, ahol feleslegessé vált könyveket lehet elhelyezni, illetve elvinni. Nagyon tetszik a kezdeményezés. Lassan alkonyodni kezd. Lekortyolván italunkat mi is visszamegyünk a hajóra és vacsora után le is pihenünk. Az eső persze szépen kopog a sátorponyván.

               Másnap reggel nehéz döntésre kényszerülünk: nem megyünk tovább. Ennek több oka is van. Elsősorban a rendkívül változékony, jobbára esős időjárás, ami sajnos nem készül javulni. A másik, hogy semmi információnk sincsen a keletebbre eső túra célpontokról, és az ott található !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! vagy egyéb helyek állapotáról. Siófokra ugyan mehetnénk, de az elkövetkező napokban „igen hegyes” nyugati – északnyugati szelek várhatóak, és semmi kedvünk a hatalmas hullámokkal megküzdeni a déli part előtt.

               Folytatjuk tehát e célpont további kincseinek leleltározását. Az égi áldás csökkentével felsétálunk a Törökházhoz. Amint tudjuk, ez az itt fellelhető egyik fő látnivaló. Ugyanis Magyarország egyik legrégebbi kisnemesi udvarházát láthatjuk. A tizenötödik – tizenhatodik század fordulóján, gótikus stílusban épült. Nevét a nép, turbánra emlékeztető barokk kéményéről eredeztette. Nyaranta nívós kiállításokat láthatunk termeiben és picéjében. Most viszont még zárva találjuk, viszont látszanak a kezdés jelei: kertje gondozott, ágyásai kigyomlálva tele nyíló virágokkal. Teraszának kapuja nyitható, így legalább gyönyörködhetünk a szép kilátásban.

 

               Tovább mászunk a református templomhoz. Hatvanhat méter magasan a Balaton szintje felett fekszik. Eredetileg vaskos keresztboltozatos torony nélküli kis szentély volt. Az egyhajós épület nyugati homlokzatán XIII. századi kegyúri karzatot láthatunk, a tornyon gótikus ablakok, a déli oldalfalon csúcsíves bélletes kaput találhatunk a XV. századból. A legutóbbi felújításkor több értékes freskótöredék került elő a déli homlokzaton. Legértékesebb közülük a bizánci hatású becses falfestmény. A hazánkban rendkívül ritka tempi secco (kültéri freskó) feltárása közben kirajzolódott egy dudás ábrázolás is, mely valószínűleg szintén XIII. századi. Hatalmas érték ez a festmény, igen csak megérdemelné a restaurációt.

               Gyomrunk jelzi az idő múlását, ideje az ebédre gondolni. El is indulunk lefelé. Több lehetőség is kínálkozik, ezt már tegnap felderítettük. Lássuk csak: Először is a János Pince Udvarház. Közvetlenül a kikötő bejáratánál. Természetesen !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!  hajósok által közkedvelt és látogatott helyünk. Tavasztól őszig minden nap déltől tartanak nyitva. Fő vonzerejük tehát, hogy megbízható módon, itt mindig kapunk enni – inni. Nem is akármit. Valódi boraik vannak és rendkívül ízletes ételeik. A választék ugyan nem nagy – ez nem is várható el egy borászattól –, de ami van az nagyon jó. És friss! Nem úgy, mint szemben, vagy a környékükön fellelhető, a strand határán elhelyezkedő vendéglátóhelyeknél. Volt szerencsém igen kellemetlen negatív tapasztalatokat szerezni (szaporán szedtem lábamat az illemhely felé) a többnapos, avas, égett sütőolaj, büdös (nem mocsárszagú) halászlé, odaégett pörkölt… stb. terén. Van olyan egység, ami eljátssza (külső kinézetre), hogy ő étterem (asztalokkal – felszolgálókkal), irreálisan vonzó árakkal, széles választékkal csalogat, viszont igen hitvány minőséggel traktál. Persze olcsóbbak a János Pincénél (megjegyzem az se drága), így nagyon kellemetlen konkurenciát jelentenek mindazoknak, akik igényesebb szolgáltatásokra törekszenek. Szóval ne dőljünk be nekik – ez magán vélemény illetve tanácsom volt –. Lényeg hogy a fent taglalt helyet tartom a másik „álló csillagnak” szeretett tavunk környékén (a Hatlépcsős mellett).

               Következő lehetőség a közeli Laroba Hotel. Ez ugye négycsillagos szálloda. Nem olcsó, viszont az étterméhez „hozzá drágult a világ”. Manapság már egyáltalán nem tartozik a kifizethetetlen kategóriába. Sőt vannak ételeik, amik kimondottan kedvező árakon érhetőek el (pld: velőspirítós).

               A harmadik jelölt – amit ma letesztelünk – a Bakter Bisztró, a vasútállomásnál. Évekkel ezelőtt is nagyon szerettük, azután volt egy rövid időszak, amikor soha nem találtuk nyitva. Most örömmel értesültünk arról, hogy várja vendégeit. És valóban, nyílt kapukat találunk. Az étlapon először azon akad meg szemünk, miszerint 2019 évben elnyerte az Ország Legjobb Restije megtisztelő címet. Tovább olvasva, a választék elég nagy, visszaköszönnek a régi jól ismert ételeink.

 

               Kedvencem a májgombóc leves, melynek egyedi ízesítését imádom. Utána a vörösboros szarvas pörkölt is nagyon ízlik. Akkor adag, hogy alig győzöm eltüntetni. Sorba nyelem mellé a hosszúlépéseket. Degeszre tömjük magunkat. Nem csoda, ugyanis rendkívül magyaros és ízletes a takarmány. Végül nagyon jutányos számlát kapunk. Szóval, ez egy remek hely. Viszont hétfő és kedd a pihenőnapjuk, tehát akkor ne keressük őket. Máskor viszont annál inkább, hiszen az igényes túrizmus kritériumait messzemenőkig teljesítő, !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! étkezdéről van szó. Sőt, talán itt Alsóörsön ez a legjobb csehó – nekem legalábbis az –.

               Az idő egész kellemes, így „ebéd lejárási” célzattal kódorgunk kicsit a Vízügyi Kikötőn túli nádasok mentében. Egyszer csak egy igen attraktív hernyó toppan elénk.  Mérete majd egy arasznyinak mutatkozik. Őkelmét még soha nem volt szerencsém látni. Hű, de tekintélyes. És vajon kiféle-miféle lepke bújhat ki belőle? Fogalmam sincs róla. – Később, a számítógép segítségével derítettem ki, hogy a Fűzfarontó (Nagy farontó) lepkéről van szó. – Sok mindent gondoltam volna, de azt, hogy egy efféle semmitmondó szürke imágó jön világra ebből a színes hatalmas kukacból, azt ugyan nem.

               Esős éjszakát követően napsütéses reggel virrad reánk. Enyhe szél is lengedez, elindulunk tehát visszafelé. Tihanyba készülünk egy gyors ebéd elfogyasztásának céljából. Kezdetben közvetlenül a partvonal mentén haladgatunk, megcsodálva a nádi világot, hallgatva a madarak harsány kórusát. A távolabbi fák rejtekében még kakukk is megszólal hirdetve, hogy akármilyen is az időjárás, mégis javában tavasz van. Belesünk Csopak volt kikötőjébe. Igen szomorú a látvány. A névtáblát már eltüntették, kocsma romokban, cölöpök üresen meredeznek, vizesblokk bezárva árválkodik. Ez az apró, meghitt, bővítésre előkészített kikötő volt – nincs! Csopak kellemes borospincéi, csonkatornya, vízimalma, Víg Molnár csárdája, a vitorlástúrázók számára – egyenlőre – oda lettek. No comment!

               Elszorult szívvel ejtünk tervezett célpontunkra, kijjebb engedve vásznainkat. Húzzák a „levesnótát” az Apátságban, amikor kikötünk. Móló büfénk üzemel. A kínálat megegyezik a megszokottakkal. Átlagosan ötszáz pénzzel drágábbak lettek, viszont a színvonal határozottan emelkedett. A műanyagtányéros, nyeklő-nyakló evőeszközös, kilocsogós terítékeket valódi levesestányér, illetve a sültek részére csinos zománcozott fazék váltotta fel. Nagyon tetszik! Ez így részemről rendben is van. A Sport teraszon is látszanak a nyitás jelei. Oda legközelebb megyünk.

Nekiindulunk Balatonföldvárnak. Egyre szomorkásabb az idő, nagy esők várhatók. Versenyekről illetve túrákról hazafelé andalgó vitorlás csoportokkal találkozunk. Ebbe a körbe másoknak is ennyi férhetett bele. Nem csak nekünk.

               Sebaj, nemsokára ismét nekiindulunk. Hogy merre, az kiderül következő írásomból.

 

2021. május 19.

 

               Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!