Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A balatoni ötvenes flottából tíz hajó volt aktív az év versenyei során, közülük kilenc egység vett részt a ranglista versenyeken és nyolc hajó indult az országos bajnokságon. A hajóosztály aktivitását a résztvevők a körülmények ismeretében jónak minősítették.
A versenyzés öröme, a vitorlázás szeretete töretlen, ez jellemezte az 50-es Cirkáló Flotta egész évét.
Ahogy korábban is volt rá példa, a Magyar Vitorlás Szövetség megkérte a hajóosztályokat, hogy értékeljék az évet. A beszámolókat a hunsail.hu-n publikálja a szövetség, a sorozat az 50-es cirkálókkal indul.
A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a nagyhajós osztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, idén is kíváncsi arra, hogyan látták a hajósok a szezont. Megkértük valamennyi nagyhajós osztály kapitányát, képviselőjét, mondják el, hogyan látták a versenyeket, milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok értékeléseit. Ezúttal az 50-es cirkálók osztálykapitánya, Farkas János összegzi a 2019-es szezont.
Augusztus utolsó napjaiban került megrendezésre Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében a 2019. évi 50-es flottabajnokság.
Több hajóosztály után most az 50 cirkálók osztálykapitánya, Farkas János összegzi a 2018-as szezont.
2017 08 24.-én csütörtökön 9 30-kor kormányos értekezlettel kezdődött Siófokon a 2017 évi 50-es Flotta Bajnokság. Farkas János osztály kapitány köszöntötte a hét versenyző egységet. Hagemann László verseny rendező tájékoztatott a résztvevőket a főbb tudnivalókról. Hagyományos olimpiai pályán de csak két kör teljesítésével kerülnek a futamok megrendezésre. Egy túra versenyre a szélviszonyoktól függően a keleti medencében kerül sor.
Az Ötvenes Flotta Bajnokság 10 hajóegység részvételével 6 futam teljesítésével befejeződött.
Az első napi várakozás után a második napon reggel élénk szél várta a versenyzőket. Az előzetes időjárás jelentést meghazudtoló pompás szélben sikerült két futamoz lebonyolítani.
Változatos szelek és eredmények, az összes tervezett futam megrendezése, verseny mindkét medencében. Röviden ezekkel a szavakkal lehet jellemezni a 70-es és az 50-es cirkálók Tihanyban tartott nemzeti bajnokságát.
Az 50-es hajóosztály számára a szezon egyik legizgalmasabb és egyben igen élvezetes versenye a Badacsony match-race.