Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az egyik legnagyobb közhely, hogy valaminek a vége mindig valami újnak a kezdetét jelenti, ahogy a tél vége hozza el nekünk a várva várt tavaszt. De nincs ezzel semmi baj, ha úgy vesszük a Balatoni naplemente is egy közhely mégse tudunk betelni vele akárhányszorra is látjuk.
Nem csak a hűséges kártyatulajdonosoknak szolgálhatunk azzal a jó hírrel, hogy két év után ismét élhetnek a díjmentes kikötés lehetőségével a Balatonlellei Yacht Clubban és a Keszthely Yacht Kikötőben.
Hosszas előkészítő munka után az eddigi kaotikus tulajdoni és jogi állapotok végre tisztázódtak, és a kikötő 24 évre minden, a jogszerű működéshez szükséges engedélyt megkapott.
Szikrázó napsütés, mínuszok és verseny a vízen. Frappáns évzáróra gyűlt össze a hazai vitorlázó társadalom. Az év utolsó napján immár 3. alkalommal rendezték meg a Szilveszteri Regattát, Balatonlellén, a BL YachtClubban.
Hosszú tárgyalássorozat után 2015. október 29-én a CIB Bank által tulajdonolt Recovery zRt. eladta a balatonlellei BL YachtClubot, ezzel remélhetőleg véget ér a kikötő hányattatott sorsa.
Ezzel a címmel szoktuk felhívni a figyelmet, ha bővül a lista, ha újabb kedvező lehetőség adódik a kártya által igénybe vehető kedvezmények sorában.
Idén hetedik alkalommal rendezik meg a mára hagyományosnak számító Építész Regattát a Balatonon. 2014-ben szeptember 12-14. között a Balatonlellétől Keszthelyig tartó versenyen a hazai építésztársadalom legfontosabb szereplői képviseltetik magukat.
Számos programmal várja a Porsche M5 - Audi Nagyhajós Regatta és VI. Bavaria Nagydíjon a résztvevőket és az érdeklődőket a balatonlellei Bavaria Yachtclub
Balázs lakatos és búvár egy személyben. Ha valami belepotyog a vízbe, neki szoktunk szólni. Balázs jön, legyen tavasz, nyár, vagy ősz és merül. Cuccolja a búvárruhát, palackot, ólomövet, uszonyt, szóval mindent, ami kell, egy egész kisautónyi holmit.
A történet 1994-ben kezdődött. Akkor keresett meg Karsai Lajos az ötlettel, hogy rendezzünk vitorlás versenyt a boglári kikötőben, az ott működő vitorlásegyesület keretein belül. A miértre elég egyszerű választ kaptam.
Mától új cég, a Hotel Aquarius Kft üzemelteti a BL Apartments & Yacht Club -ot. A tájékoztató itt olvasható.
2010.11.06. Balatonlelle Versenykiírás és versenyutasítás
Mindenkit szívesen látnak a pART kiállítás megnyitóján, ahol Leiner András És Vásárhelyi Zsombor fotókiállítását mutatják be, a 2010es vitorlás szezon legszebb képeiből.
nagyhajós csapatok pályaversenyének kiírása (Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2010. évre kiadott Általános Versenyutasításával)
A Hotel Aquarius Kft. az alábbi levélben tájékoztatta a hajóhely bérlőket a délután folyamán.
Az alábbiakban a CIB Bank Zrt, változatlan formában közölt sajtóközleményét olvashatjátok.
Azt mondják, hogy vitorlázáshoz kétféle idő van. Alkalmas, és nagyon alkalmas (P.T.). Azt hiszem a szombati napot bátran sorolhatjuk a „nagyon alkalmas" kategóriába.
Karsai Gábort, a Karsai Vitorlás Iskola vezetőjét faggattuk mit terveznek 2011-ben, azután, hogy elveszítették a bázisként működő lellei telephelyet.
Évek óta Fűzfőn állt a hajó a NIKÉ-ben (most BS Fűzfő), ahol a tulajdonosváltás után mind mélyebbre kellett nyúlni a pénztárcába, ugyanakkor az árszínvonal emelkedését jóval lassabban követte a parti szolgáltatások színvonala. Így fájó szívvel bár de elkezdtem nézelődni más kikötők után.
Rég nem látott átrendeződés körvonalazódik a balatoni kikötők világában. A lellei BLYC bezárásával 160 hajótulajdonos szembesült az elképzelhetetlennel: kikötőhelyének ezzel együtt baráti közösségének, megszokott nyári életterének elvesztésével.