Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Tóth Balázs, a balatoni turizmus egyik legismertebb alakja, a télen-nyáron Balaton koncepció úttörője, befejezi közéleti tevékenységét Balatonlellén - amely eddig helyszíne volt az általa megálmodott fesztiváloknak és programoknak – és máshol valósítja meg szezonhosszabbító törekvéseit.
Vadonatúj fesztivállal, és a Téli Vitorlás Versenysorozat utolsó versenyével köszöntik a tavaszt Balatonlellén
A „Balaton télen-nyáron menő” mondogatja Tóth Balázs, akit egy FB posztban nemes egyszerűséggel a téli hónapok tófelpezsdítő terminátorának tituláltak. Hát nem semmi, amit eddig Balatonlellén összehozott. A múlt heti VII. Mikulás Regatta mellé megnyitotta a jégpályát, fűtötte a vízre épített panorámás szaunát, összehozott egy látványos téli vásárt, miközben a meleg rendezvénysátorban a GasztroPiknik vendéglátó résztvevői legjobb ételeiket és ital különlegességeiket kínálták a vásárban megfáradt népeknek.
December 3-án szombaton nyit a balatonlellei műjégpálya, jön a Karácsonyi vásár, a GasztroPiknik és a Mikulás Regatta vitorlásverseny
Kora reggel hagyjuk el Keszthely remek kikötőjét. Balatonunk földrajzi adottságaiból eredően tovább menni nem lehet, – legalábbis hajóval igen nehézkes lenne – keletnek fordítjuk vitorlásunk hegyesebb végét. Túránk további szakaszában egyre közeledünk Balatonföldvárhoz.
Szombaton rendezik Balatonlellén a GasztroFarsangot, majd a téli vitorlázásé lesz a főszerep.
Hosszú kihagyás után október 9-én újra birtokba vehetjük a balatonlellei Kishegyet, ugyanis harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Murci GasztroFesztivál a balatonlellei Kishegyen. Az elmúlt években olyannyira sikeresek lettek a kishegyi rendezvények, hogy egyre többen tették fel a kérdést: ugye lesz Murci? Mikor lesz Murci? A jelenlegi szabályzások értelmében a szervezők úgy döntöttek, hogy belevágnak a szervezésbe. A rendezvényre a környék legjobb éttermei, borászatai, cukrászdái mellett számos más vállalkozó települ ki, hogy egy közös gasztrofesztiválon mutassa meg, hogy a Balaton ősszel is kiváló úticél lehet. A koncepció szerint 8 helyszínen 11 étterem, 9 borászat, 2 cukrászda és 1 delikát üzlet kínálja majd a finomabbnál finomabb portékáit, mindemellett megtalálhatók lesznek a környék kézművesei is.
Elhagyván az északi partot, a déli oldal felé fordítjuk hajónk orrát. Járjuk most végig azokat a kikötőket, amelyek útba esnek Balatonföldvár felé, a hazaúton. Tavaly óta nem láttuk őket, és már igencsak hiányoznak. Ugyan mi változott házuk táján? Hogyan élték túl a veszedelmet?
2020. február 8-án újabb állomásához érkezik a Téli Vitorlásverseny-sorozat. A Farsangi Regatta immáron a harmadik téli verseny ebben az évadban, OPEN kategóriában.
Jótékony célért vitorláznak az év utolsó napján - hetedik alkalommal búcsúztatják az óévet a Szilveszteri Regatta vitorlásversennyel a balatonlellei BL YachtClubban.
Szélcsend, köd, kilátástalanság. A felszínen. Kinek van kedve ilyenkor hajóra szállni? Már pénteken átvittem Lellére az Öreg Hölgyet, na nem versenyezni, - arra Ő nem alkalmas - csupán csak ott nyüzsögni a Mikulásos hétvége lellei forgatagában. Az út – mivel nem akadt társam - inkább volt meditatív mint sportos.
Szombaton ismét új nevezési csúccsal 79 (ami pontosan 8 hajóval több mint egy hónapja) egység rajtolt Balatonlelle előtti vízterületen, ezzel immár egymás után két alkalommal is megdőlt egy 7 éves periódus nevezési rekordja. A másik idei csúcs az ismét zöld lobogós (nagy pálya) vitorlázása volt, így ismét egy hosszú körön versenghettek a hajók.
Jég, köd, napsütés, szél. Mindezekből kijutott azoknak, akik február 9-én szombaton Balatonlellén rajthoz álltak a III. Farsangi Regatta Vitorlásversenyen.
Évek óta rengeteg energiát fektetek abba, hogy elkerüljem a szilveszteri „mulaccságot”. Nem tudom jól időzíteni a jókedvemet, amin az sem segít, ha alig ismert emberekkel összeültetnek.
Rekord számú indulóval kezdődött a téli vitorlás verseny sorozat. December 1-én szombaton rendezték meg a balatonlellei BL Yacht Klubban a Téli Regatták sorozat első eseményeként a III. Mikulás Kupát.
Pedig a hétfő nem a kedvenc napom. A hétvégi lustázást felváltja az ébresztős kelés, a gyötrő lelkifurdalás az el nem varrt szálak miatt, de sebaj, süt a nap, vágjunk bele!
December 1-én, szombaton zajlott a Balatonlelle előtti vízterületen a III. Mikulás Kupa a BL Yacht Club & Apartments szervezésében.
A hétvégén Balatonlelle begyújtja a turisztikai rakétákat, és tavaszig bombáznak minket különleges programokkal
Idén – november 24-én - harmadik szezonját kezdi a műjégpálya Balatonlellén. Ahogy már megszokhattuk, idén is lesz téli finomságokat kínáló hütte, lesz korcsolya és fakutya bérlés, lesz oktatás és számtalan különleges program is.
Balatonlelléről, a Tavaszi Regattáról jelentkezik a Magyar Tenger! Az egész éves balatoni programok mellett a téli vitorlázástól, gyöngyöző borokról és pezsgőkről szólt ez az adás.