Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Május 3-án rajtolt immár negyedik alkalommal a Flexfleet Klasszikus szóló Balaton kerülő verseny a Tihanyi Hajós Egylet szervezésében.
Már egy hete, hogy nem kerülgetem a Balatont. Még nem hiányzik, de olvasva többek lenyűgöző beszámolóit kezdek ráizgulni. Abban semmi túlzás nincs, hogy egyesek rémeket láttak, mások beszélgettek virtuális legénységükkel, én csak simán szuszókáltam, amíg a hajó hol az északi, hol a déli parton tackot nem váltott.
Május 6-án elrajtol a Flexfleet Klasszikus Szóló egykezes verseny mezőnye Tihanyból, idén eddig ötvenketten neveztek be a versenybe. Az indulóknak a Kékszalaghoz hasonló távot kell megtenni, méghozzá teljesen egyedül egy viharálló méretes hajón. A tavalyi megmérettetés egyetlen női versenyzője Mink Miriam volt, vele készítettünk interjút.
Előzmények: Lelkes vitorlázók - Czégai Péter, Domonkos Gábor, Szabó Zoltán és Török László - kieszelték, hogy az unalmas, eseménytelen, hideg téli estén, a kandallóban ropogó tűz merengve nézése helyett, inkább vitorlázni kéne menni. Ha már mindenki úgyis fejből tudja a legnépesebb vitorlás verseny, a Kékszalag útvonalát, akkor mi bajuk lehet, ha végigmennek rajta télvíz idején.
Augusztus utolsó hétvégéjén, a hagyományokhoz híven, megrendezték a Garda-tó "Fehér Szalagját", a Gorlát.
Még alig értem haza a Szóló tókerülő túráról, de úgy érzem, most kell tollat ragadnom, amíg az események hatása alatt vagyok. Verseny? Túra? Élményvitorlázás? Határaink megismerése? Mind egyszerre!
Idén harmadik alkalommal vágtak nekik a Folkboatok és barátaik, hogy szólóban körbe vitorlázzák a Balatont az Egykezes’18 túra keretén belül.
Budapest, 2018. április 17. - Kereken 100 nap múlva, 2018. július 26-án rajtol az 50. Kékszalag Erste Nagydíj – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség, amely rekordra, azaz több mint 600 hajós mezőnyre számít. A jubileumi versenyre meglepetésekkel, például gazdag vízparti programokkal és díjözönnel készül a szövetség.
Elkészült az 50. Kékszalag Erste Bank Nagydíj versenykiírása. Mostantól kezdődhet a visszaszámlálás, elkészült ugyanis a 2018. július 26-án rajtoló jubileumi, 50. Kékszalag Erste Bank Nagydíj versenykiírása. Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyének ismét az Erste a névadó szponzora, ahogy a Kékszalaghoz tartozó, kicsiknek meghirdetett Kékpántlika versenynek is.
Mint minden évben, így idén is fontos állomása a Raffica éves versenysorozatának a Bol d’Or Mirabaud, svájci tókerülő verseny. A vitorlás verseny egy teljes kör megtétele a genfi tavon, ami kb 126km-t jelent. Vitorlázó berkekben ezt a megmérettetést tartják a legfontosabb tókerülő versenynek a világon. Az indulók között megtalálhatóak America's Cup vitorlázók is.
Idén második alkalommal rendezte meg a Folkboat osztály a szóló tókerülő túráját, amire már nem csak folkék jelentkeztek. 9 Folkboat és 2 Elan is elindult, így összesen 11 hajó vágott neki az izgalmas Balatonkörnek.
Két hónap van még hátra a legnagyobb létszámú magyarországi vitorlás esemény, a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj rajtjáig. A verseny, amely évek óta Európa legnépesebb tókerülő regattája, július 6-án reggel 9 órakor veszi kezdetét. A feladat: legfeljebb 48 óra alatt megkerülni a Balatont, és visszatérni a balatonfüredi célba.
Szeretem ezt a versenyt; amikor Nándi 2001-ben elindította a sorozatot, nagy örömmel vettem részt rajta, és azóta is elindulok minden Egyszemélyes Tókerülőn. Saját hajókkal azelőtt is részt vettem az összes „egykezes versenyen”, 1991-től Marina Kupákon, majd a Kereked Kupákon. Versenyeztem a Nagymágus nevű Európa 30-al, illetve a Kaláris nevű 50 Cirkálóval.
A Pécsi Ércbányász Modellező Klub és a Compass magazin meghívja Önt Orfűre, a Pécsi-tavon megrendezésre kerülő II. Tókerülő Modellvitorlás Túraversenyre és a regatta kísérő programjaira.