Bármerre is járunk, még harsányan ciripelnek a mezei tücskök, énekelnek a pacsirták. A mezőkön egyre szaporodnak a széna és szalmabálák, melyeken egerészölyvek, vércsék és színpompás szalakóták lesik zsákmányukat. Nem is reménytelenül, hiszen az aratást követően, a védelmező gabonatáblák hullámzó tengerének eltűnésével, a pockok, egerek, bogarak, sáskák… könnyen láthatóvá válnak számukra. A szalakóta egyébként vaskos csőrével nem csak puha sáskákat, hanem ganéjtúró bogarakat, gyíkokat és kisebb békákat is elkaphat. Egyébként jórészt szöcskékre és bogarakra vadászik a nyári hónapok esti szürkületében a kuvik és a macskabagoly is. Kedvenc tavunknál szinte valamennyi kikötőnek megvan a maga bagolypárja.
Június és július (Medárd) a heves zivatarok időszaka. Jellemzően délután kezd sötétedni az a bizonyos koranyárra jellemző ezüstös csillogás, majd távoli morajlás kél, levág a veszett szél, végezetül a feketére fakult paplanokból eleinte nagy cseppekben, majd egyre sűrűbben zuhogva megered az égi áldás. Na, ezt a legjobb kikötőben átvészelni. A zrí azután, amilyen hamar jött, úgy el is vonul. Oszladoznak a kihullt fellegek, kiragyog a nap és ezernyi gyöngyszemként sziporkázni kezdenek a leveleken kapaszkodó kövér vízcseppek.
Beindult a nagyüzem a Balatonnál is. Tízezrek keresnek felüdülést a hűs hullámokban, vagy azokat meglovagolván. Viszont, amennyiben az intenzív nyüzsgés közepette nyitott szemmel járunk, bőven lelhetünk megfigyelnivalókat. Fiókákat nevelnek a küszvágó csérek. A kikötőkben sorakozó hajók farától akár egy méternyire csapódnak fejjel, csőrrel előre a vízbe, hogy aztán csillogó, ficánkoló ezüst zsákmányukkal tovareppenjenek. Ahol a kövezésen fűzfák állnak (például Badacsonyban), több víz fölé (nádas fölé) hajló ágon csüng a függőcinege művészi fészke. Gyakori látvány, amint bütykös hattyú pár úszik, még barna színű csemetéivel kísérten. Vagy éppen a nádirigó karicsol, máskor a guvat kiált malacvisításra emlékeztető hangon (most nem a saját nevét skandálja, hogy „gúúúú-vatttt!”). Megjegyzem, a klasszikus vízityúk a guvat-félék tagja. Ő az egyetlen vízimadarunk, amelyiknek piros homlokpajzsa látható. Nem szívesen repül – a hozzá igen hasonlóan kinéző szárcsáktól eltérően, akiket „víztaposóknak” is hívunk –, veszély esetén fürgén a nád közé menekül. Hazai állománya úgy tízezer párra tehető, tehát van belőle megint bőven, csak csendes, rejtett élete miatt nem látszik. A pár felváltva kotlik hét-tíz sárgásszürke alapon foltos tojásán, melyekből úgy húsz nap elteltével vedlenek elő a pici fekete pihés csöppségek. Elsősorban a víz felszínéről, vagy az ott hintázó levelekről szerzik rovartáplálékukat, de növényi eredetű kosztot is fogyasztanak, úgymint magokat és bogyókat. Igen ritkán bukik, akkor is csak az alacsony vízben – tehát nem a kikötőkben –, és csak néhány másodpercig marad odalent. A nád sűrűjéből gyakran csapja meg fülünket jellegzetes „prütty” hang, hát akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez bizony ő, és nem valami más tollas jószág.
Így nyár elején az öblökben szép számmal élnek békalárvák (ebihalak), melyek kedvenc táplálékai egyetlen hazai teknősfajunknak, a mocsári teknősnek. Napsütötte időben gyakran megpillanthatjuk úszó fatuskón, vagy különálló lapos kövön sütkérezve. Legfőképpen éjszaka vadászik, és mindent elfogyaszt, ami csak elébe kerül. Csigákat, bogarakat, lárvákat, gőtéket és békákat eszik. Sejthetitek, ha dögöt talál, azt is befalja. Halat nem igen fog, mert lassú. A nőstény, június vége felé, a víz közelében található laza talajba (homokba) apró gödröt ás, és oda rakja le öt-tíz puha héjú fehér tojását. Utána betemeti, és has páncéljával még el is simítja. A kis három centiméteres porontyok szeptember második felében kelnek ki, és tüstént, a legrövidebb úton a vízbe iszkolnak. Tavainkban egyre gyakrabban tűnnek fel messzi tájakról származó ilyen-olyan teknősök, leggyakrabban terráriumból szabadult (megunt) ékszerteknősök. Felesleges említenem, hogy ezek mekkora veszélyt és kárt jelentenek a hazaira nézve, táplálék és élettér konkurenciájukból, valamint erősebb testfelépítésükből (nagyobbra nőnek, meg nappal is vadásznak) adódóan. Kérlek titeket, ha ilyen állatot megláttok, szóljatok a kikötőmesternek. Kérjétek el a dögszedő hálót, emeljétek ki. Hívjátok telefonon a helyi illetőségű állatmentőket, akik örömest eljönnek érte és a megfelelő helyre expediálják (teknősfarm vagy állatkert).
Könnyen megkülönböztethetőek, mivel a mocsárinak sima a páncélja, a bőre meg pöttyös, míg az ékszer rücskös páncéllal bír, a teste pedig csíkos.
És akkor, huss! Szinte kirepülünk Balatonföldvárról. A viharfelhők persze gyülekeznek hol erre, hol pedig arra. Az északi viszont fúj rendesen, tehát faljuk a kilométereket. Megyünk, amíg tudunk, állítottuk fel a koncepciót. Ha avas lesz a helyzet, akkor behúzódunk az első kikötőbe. De a szerencse, úgy látszik ismét mellénk szegődött, mert egymás után hagyjuk magunk mögött Szemest, Lellét, majd Boglárnál veszünk egy nagy levegőt. Ha már így neki lódultunk, célozzuk meg Ábrahámhegyet! Maximummal szeljük a habokat, és nyíl egyenesen oda is érünk. Az eső pedig mindig csak máshol zuhog, mint amerre éppen járunk. Megússzuk. Zoli barátom kedvesen fogad, némi korholással, ugyanis vitorlával zuhanunk be a vendéghelyre. Jó, legközelebb majd motorozom. Persze ő is tudja, hogy ismét, mint ahogy mindannyiszor, meg fogom szegni a szabályt, ha csak nem lesz teljes szélcsend.
A Jégmadár kikötő most is gyönyörű, családias, kényelmes. Azonnal látszik, hogy „valódi gazdái vannak”. A hajók többsége már úszik, a fű lenyírva, a park glédába vágva. Váltunk pár szót a tervekről. Lesz egy új kikötőmesteri iroda a közeljövőben. Ha valaki, akkor ők aztán megérdemlik.
Irtózatos éhesek vagyunk, tehát nagy léptekkel egyenesen a Nádas panzió remek éttermébe !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! sietünk.
Nem maradunk éhen, az szent. Hatalmasak az adagok, és Isteniek. Már jóllakva beszélgetünk Porel Melindával (tulajdonos +36 30 6440247). Személyzet gondja persze neki is akad – ki hitte volna –. Jelenleg mindösszesen egy segítője van, aki viszont vér profi (ezt tapasztaltuk) és Ivettnek hívják. Tehát ketten viszik az egész boltot. A választékot kicsit kurtítani kellett a tavalyihoz képest. Én például észre sem vettem. És a hétfői napokon zárva tartanak. A főszezonra talán jön még valaki, akkor könnyebb lesz. Megköszönjük a vendéglátást, elbúcsúzunk, majd elindulunk sétálni. Addig menjünk, amíg ránk nem szakad az ég. Ez az esemény persze folyamatosan érlelődik. Felfelé sétálunk a Bökk-hegyi kilátóhoz. Ez egyébként igen kellemes, ugyanis egészen apró, lankás dombon épült, viszont pazar kilátással örvendezteti meg mindazokat, akik meglátogatják.
http://balcsi.net/balatoni-kilatok/abrahamhegy-bokk-hegyi-kilato/
https://www.youtube.com/watch?v=8tHBHM2Ixdw
Tehát bárkinek merem ajánlani, nem kell hozzá erdőjáró felszerelés (nem úgy, mint a vonyarcvashegyi Fénykereszthez). Még odafelé menet, úgy jó százméternyire a víztől találkozunk egy jó kiállású nőstény mocsári teknőssel, amint velünk egy irányba igyekszik tojás lerakó helyet lelni. Bár igencsak nem szeretek fényképen szerepelni, most mégis bevállalom, mintegy bizonyságául annak, hogy az első részben taglalt „teknős ügy” valóban úgy történik, ahogyan azt bátorkodtam leírni.
Még elkódorgunk a strandot megvizslatni. Szép, gondozott, kedves, van pár büfé, melyek kínálata az ilyen helyeken szokásos (viszonylag drága, gyenge-közepes minőség, igénytelen bútorzat, nem meggyőző frissesség). És hullani kezdenek az első hízott esőcseppek. Szaporázzuk is lépteinket, vissza a kikötőhöz. Még szerencse, hogy alig száz méterre van. El is érjük bőrig ázás nélkül. Azután jóformán ki sem dugjuk az orrunkat a túraponyva alól, ugyanis folyamatosan hol jobban, hol kevésbé, de esik. Hamar megvacsorázunk és eltesszük magunkat másnapra, ugyanis korán szeretnénk indulni, a déltől esedékes zivatarok elkerülése véget.
És az igét tett követte. Fél kilenckor neki is veselkedünk. Az északkeleti most sem hagy cserben, sőt, igen csak kitesz magáért. Normál fock, első reffsor. Elbírnánk nagyobbat is, de itt az északi part alatt jöhetnek durva löketek, tehát óvatosak vagyunk. Így is repesztünk rendesen. Aztán Badacsonyt elhagyva, az öbölben lassan, de folyamatosan elkezd csökkenni. Több okból nem örülünk neki. Egyrészt, mert lassulunk, másrészt ez a kitörni készülő vihar biztos jele. Nem ragozom tovább, még jókor sikerül befutnunk Szigligetre. Az ilyen keleties széljárásban a vendéghelyek védtelenek, tehát teljességgel használhatatlanok. A kedves kikötőmester beirányít egy beljebb eső, holnapig még üres állásba. Nagyon megköszönjük. Viszont felhívom figyelmeteket arra a tényre, hogy ez a telep teljességgel tele van, szabad hely nincs, csak a külső placcokra lehet állni, tehát kizárólag stabil délnyugati, nyugati, északnyugati, esetleg északi szélben, vagy várható totális szélcsendben tervezzétek be az itt éjszakázást. Ez van.
A levesnótát rég elkongatták, így bevesszük magunkat egy árnyas helyre Marcsihoz. A koszt szokásosan kitűnő, a színvonal változatlan. Pár szót természetesen váltunk. Itt minden rendben van, személyzet-gond nem létezik (már jó pár éve ugyanazok az arcok mosolyognak ránk). Hogy mi a titka? Összeszokott a csapat, „együtt sírnak, együtt nevetnek”, egymás keze alá dolgoznak. Jól érzik itt magukat. És még valami, de ezt találjátok ki! Lényeg, hogy megvannak, itt vannak, és ennek nagyon örülünk. Annak viszont már kevésbé, hogy egyre szürkébb fellegek terebélyesednek, és erre is-arra is felmordulnak néha. A levegő pedig igencsak nyomott. Nem akarunk hosszabb útra indulni (úgymint a várhoz), így csak a Rókarántóig merészkedünk. A Kápolnadomb tetején, számomra örömteli változásra leszek figyelmes.
Már sok éve áll itt egy márványtábla, megemlékezvén a második világháborúban, a Kamonkő hegy oldalában lezuhant amerikai B-24 bombázó repülőgép halottairól. Ezt azután úgy évente összetörik, leverik (hazafias érzelmű személyek, nem is alaptalan haragjukban). Aztán pár héten belül, az illetékesek helyreállítják, visszaragasztják. És ez így megy szép egyenletes ciklusokban. Most viszont mellé került még két tábla. Az egyik Szigliget harcban elesett hőseire emlékezik, a másik Máté evangéliumának 6 : 12 idézetét jeleníti meg. Így már végre más a leányzó fekvése. Remélem mások is megbékélnek.
Sétálunk visszafelé megkerülve a Királyné szoknyáját, le a Fakavölgyi úton. A hajdani kedves Szőlőskert éttermünk (tavaly ugye végérvényesen bezárt), Rózsakert panzióvá vedlett át. Csak az ott lakókat etetik, azokat sem nagyon. A stranddal szemben viszont az az ominózus Nádas borozó étterem – melyről hat éve dicshimnuszokat zengtem https://porthole.hu/cikk/7509 , majd két éve gyakorlatilag bezárt, amikor pedig kinyitott, https://porthole.hu/cikk/10971-lassuk-szigligetet akkor sem volt benne köszönet – alapos ráncfelvarrást követően új, valódi gazdára lelt. Vendégek ülnek az asztaloknál és jóízűen falatoznak. Nocsak! Mi is betérünk.
Ez már döfi! Visszatér a régi fénye?! Elbeszélgetünk az új személyzet főnökével. Rendbe kívánja vágni a helyet. Az eredmény máris látható és érezhető, ugyanis van jó kaja, reális árakon, kellemes a környezet, udvarias és gyors a kiszolgálás. Kell még valami? Igen! Lett három nagy képernyő, ahol egymástól függetlenül nézhető lesz valamennyi elérhető labdarúgó világbajnoksággal kapcsolatos közvetítés, akár éjjel is. Tessék parancsolni! Ajánlom tehát az érdeklődőknek, hogy próbálják ki! Esélyesnek látom, hogy visszakapja a régi !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! minősítését.
Elered az eső. Visszasietünk a hajóhoz lepihenni. Vészesen heves viharokat jósolnak. Vajon milyen éjszaka vár ránk?
Következő írásomból kiderül!
2018. június 12.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
