Elhagyjuk Ábrahámhegy kedves öblét, az északi parton nincs több használható kikötőhely számunkra – szoktam gyakran, harsányan zengeni – stb. Vagy talán mégis? Álljon itt kezdetnek Feri barátom véleménye a Révfülöp vitorláskikötőről, - ami teljes ellentétben áll az enyémmel – s mivel mi egy „mértékadó újság” vagyunk – változtatás nélkül idézem:

„7 hajóval szerveztünk Folkboat túrát augusztus közepén. Dacára a csúcsszezonnak megoldották, hogy minden hajó be tudjon kötni péntek este. (előre jeleztem, hogy megyünk)

A kikötésnél segítséget is kaptunk a kikötőmesterektől.

Használhattuk a közös tűzrakó helyet, ahol magunknak főztünk vacsorát. A helyi étterem (Zanzi) még abban is segített, hogy tányérokat és evőeszközöket adott nekünk kölcsön.

Vacsora előtt a Zanziban fröccsöztünk és ettünk, illetve a reggelit is ott fogyasztottuk el. Korrekt áron kedves kiszolgálásban részesültünk. Az ételek finomak voltak.

A kikötés 7.000 Ft/hajó/éj árban volt, ami manapság (sajnos) inkább a kedvező, mint a drága kategóriának számít. A kikötőt elvileg 10-kor el kell hagyni az étterembe érkező vendéghajók kikötése miatt, de nem csináltak problémát belőle, hogy csak valamikor 12 körül indultunk.

Szombat estére déli parti kikötést terveztünk, de elég erős volt a szél, így egy badacsonyi kitérő után visszatértünk Révfülöpre, mert nagyon jól éreztük magunkat, illetve tartottunk tőle, hogy az erős északi szél a déli kikötőkben nagy hullámokat ver. Ezen a napon nem számoltak velünk, de ennek ellenére ismét addig kötözgették a hajókat, míg mind befértünk. A vacsorát ismét magunknak rögtönöztük a közös tűzrakó helyen.

Nekem nagyon pozitívak a tapasztalataim, úgy a kikötő üzemeltetése, az étterem, és az általános hangulat miatt is. Egy kedves kis kikötő, remek adottságokkal. Ha valaki tőlem kérdezi, gondolkodás nélkül állítom, hogy !Túrázóknak ajánlott!”

A fentiek ismeretében, bár fájó szívvel, de abból a tényből kiindulva, hogy tavasszal úgy hétszázezer aranyat pengettem ki a BHZRT – nek ama hiú reményben, hogy körbe túrázhatom a Balatont. És a szóban forgó hely tekintetében egy elmocsarasodott öböl (közforgalmú), valamint olyan térítési kötelezettség (háromezer aranyat kérnek azért, hogy a kikötőben lévő krimóban megebédeljek), melyet „herótom van” kifizetni megakadályoz, maradok az elérhető lehetőségeknél. Irány tehát Fonyód.

Kellemes, szép, hangulatos, kényelmes és vonzó lett ez a kikötő, a várossal egyetemben. Lépten-nyomon nyíló, színes virágágyások, csobogó szökőkutak, parkok. Kitűnő koszt a Makkosban – bár így utószezonban a temérdek menü lekerült az étlapról – !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Ebéd utáni szieszta, majd feltaxizunk a Várhegyre. Szépen karbantartják a kilátót, és hétvégenként még az utószezonban is látogatható. Felejthetetlen a kilátás.

 Lefelé jövet természetesen betérünk kedvenc Fonyódi Múzeumunkba http://www.fmhe.hu/ is. Itt dolgozó „tündéreink” nem pihennek, szervezik a szebbnél szebb és ötletesebb programokat. Az előtérben Sass Veronika impozáns akril, olaj, olajpasztell kréta vászon és akvarell keverve a tus, tinta vászon és papír képei láthatóak most. Szeptember 14 –től október 10 –ig Papp S. Gábor retrospektív alkotásaiban gyönyörködhetünk. Október ötödikén pedig „Helytörténeti szomszédolás” lesz. Ez úgy ölt testet, hogy tavaly a fonyódi érdeklődők (úgy nyolcvanan) mentek Balatonfenyvesre kerékpárral, gyalog, vagy más módon, részt vettek az ott megrendezett dolgokban (népzene, tánc, bemutatók, előadások, étel–ital), míg most a fenyvesiek jönnek ide, Fonyódra. Bravó! Nagyon tetszik! Majd Mandalák https://rejtelyekszigete.com/mandala/ a képzőművészetben lesz a látnivaló október 11 és 31 között, később betlehemes műsor következik az év végéig. Emellett a Hon és népismeret tantárgyhoz illeszkedő néprajzi kiállítást rendeznek és foglalkozásokat tartanak diákcsoportok részére. Szóval él itt minden. Imádom! Lebukni készül az izzó gázgömb, tehát kiülünk a Kripta villa teraszára egy koktélt lekortyolni és gyönyörködni a panorámában. Nyugodalmas éjszakát követően továbbhajózunk.

Mégpedig Boglárra. Szépen fúj az északi. Ugyan préselni kell, szaladgálunk fel s alá, de azért ebédre odaérünk. Az Erzsébet vendéglő !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! ismét elkényeztet. A kikötő mellett ugyan megnyílt a hajdani, Jani által fémjelzett krimó, új köntösben, vonzó étlappal, de még nem teszteltük meg. Maradunk a jól beváltnál. A kápolnákban Vörös József tanár úr nonfiguratív alkotásaiban gyönyörködhetünk, míg a picetárlaton Takács Tamara igazán különleges vesszőfonat–kerámia kompozíciói kápráztatnak el. Igazán különleges, ilyet még nem láttam. Kár, hogy nemsokára bezárnak. Elsétálunk még a Fischl-házhoz, ugyanis hírét vesszük, hogy érdekes kiállításokat láthatunk benne. Sajnos zárva találjuk, és a nyitva tartásáról használható kiírást nem leltünk. Sebaj, legközelebb pontosan utánaérdeklődünk.

Alkonyat után jutunk vissza a kikötőhöz. Örömmel vesszük észre, hogy a múzeumhajó újabb kiállítási értékekkel bővült, méghozzá három régi, eredeti, nagy erejű dízelmotorral. Kiülünk egy koktélra a Bárka teraszára, ahol meglepődve látjuk a régi idők képeinek bemutatását. Remek ötlet. Hangulatos, látványos, ide illő. Szemlélik is a látogatók. Gratulálok hozzá!

Egy dolgot még megemlítenék Boglárról, méghozzá a kikötőről. Az történt ugyanis, hogy a hajó akkumulátora fenékzárlatos lett, és „vitte magával” a töltőt is. Kikötőmester barátomat kérdezem, ismer-e valami boltot, ahol pótolhatom a hiányt. Erre beültetett az autójába, elvitt a több kilométerre lévő szaküzlethez, ahol mindent megkaptam. Majd visszahozott és segített a beszerelésben. Ennek a szűk óra alatt lezajlott akciónak köszönhetően maradt üzemképes a RHEA, így tovább tudtuk folytatni a túrát. Hatalmas segítség volt. No komment. Nem találok megfelelő szavakat a köszönetre!

Másnap Balatonlellére hajózunk át. Persze pillanatok alatt odarepít a friss északnyugati. Most csak egy ebéd kedvéért kötünk ki, pontosabban a volt !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Amigo éttermet szeretnénk tesztelni. Ugyanis az elmúlt évben csupán a főszezonban üzemeltek, ez pedig a minősítés elvesztését eredményezte. Régi ismerősként fogadnak. Kitűnő és bőséges ételeket szolgálnak fel, dugig esszük magunkat. Az étlap kicsit szűkült, de a lényeget tartalmazza. Ami fontos, hogy idén októberig nyitva tartanak, és majd meglátják, hogy mi lesz a tapasztalat. Remélem, jövőre májusra már üzemelni fognak. Ez esetben szóba kerülhet az újra ajánlás.

Más öröm is ér, ugyanis a kikötőépület belső eresze alatt, végre olyan fecskefészket láthatunk, melyben fiókákat nevelnek szorgos szüleik. Bár meglehetősen elkéstek, hiszen lassan indulniuk kellene a hosszú utazásra. Remélem, addigra felerősödnek a fiókák.

Délután az alig lengedező északiban átcsúszunk Balatonszemesre. Itt találkozunk ugyanis kedves barátainkkal, hogy egy jó vacsora keretében fejezzük be nyári túráinkat. Mindezt természetesen az Erika Leander kert keretei között szándékozunk megtenni.

És a hajókon elfogyasztott megfelelő mennyiségű pálinka, valamint az utolsó nyári alkonyat megcsodálása után az „igét tett követi”. Nagy evés–ivás közben idézzük fel emlékeinket, melyek jó részét az elmúlt idő távlata alaposan kiszínez és megszépít. És ez így is van jól. Sikerül méltóképpen elbúcsúztatnunk a nyarat. Ezzel a közös túránk véget ért. De szép is volt!

A hosszúra nyúlt éjszaka után reggel, kedves kapitány barátommal kettesben kelünk útra, hogy hajónkat visszavigyük Földvárra. Ez még az északiasodó, keleti fuvallatban, pár cikkcakk után majdnem sikerül is. Az utolsó két kilométeren viszont motoroznunk kell. Így futunk tehát be szerencsésen, a főszezont lezárva.

Akkor, most valamiféle mérleget kellene vonnom? Hogyan is volt a mi is volt? Akadt tehát szélcsend, gyenge lehelet, kellemesen élénk, és még viharos szél is. Ebben nem találok semmi különlegeset. Megsültünk a napon, eláztunk az esőben. Ilyen is szokott lenni. Nem esett meg tehát olyan, ami még nem történt meg velünk. Semmi eget rengető. Az elérhető túra célpontok száma viszont, több térítésmentes éjszakázási lehetőség megszűnésének következtében észrevehetően csökkent. Ez sajnos tény. Örüljünk viszont azoknak, amelyek megmaradtak a számunkra is. Külön boldogsággal tölt el az is, hogy kitűnő hajósokkal hozott össze a sors, akikkel megismerkedhettünk.

Ma estére esik a Vízi Hálaadás Ünnepe Zamárdiban. Lámpások gyöngyfüzére ékesíti a kis kikötőt. Lángoló mécsesek lebegnek a tükörsima Balatonon. Kivilágított díszes vitorlás úszik az öbölben. Lágy zene hangjai csengenek. Vessünk számot magunkkal, mi mindenért is tartozunk köszönettel a Mindenhatónak? Hosszú a sora annak. Egészséget, erőt adott ugye ahhoz, hogy élvezhettük szeretett Balatonunk és a nyár örömeit. Épségben hazajuttatta hajóinkat. Megóvott betegségtől, nyomorúságtól, bajtól, szerencsétlenségtől. Megajándékozott kiváló sporttársak igaz barátságával. Kezet nyújtott abban, hogy mi, vízi népség, nemre, életkorra, hitbéli hovatartozásra, pártállásra, és anyagi helyzetre való tekintet nélkül tiszteljük, szeressük és segítsük egymást. Hiszen vitorlázók, evezősök, motorosok, villamos meghajtásúak egy vér, egy család vagyunk.

„És ne feledjük, hogy mindannyiunk számára elérkezik az a pillanat, amikor nem az lesz a fontos, hogy milyen autód, (vagy hajód) van, hanem az, hogy hány embert vettél fel az autódba, (illetve szereztél felejthetetlen órákat a hajódon). Nem az számít majd, hogy mekkora házad volt, hanem az, hány embernek segítettél otthonra lelni. És akkor már nem a ruha tesz téged, hanem az a tudat, hogy mennyinek segítettél felöltözni. És akkor már nem számít se pénzed, se aranyad, de számít, hogyan éltél azért, hogy azokat megszerezd. És ott nem az lesz a kérdés, mi volt a munkád, a kérdés az lesz, tettél-e elegendő jót. Nem az lesz a fontos, hány barátod volt, hanem az, hogy te hány embernek voltál igaz barátja. A bőröd színe és a külsőd akkor már nem lesz fontos, de a mosolyod és a szemed csillogása elárulja majd ki vagy... és, hogy ki voltál.”

Ugye ismerősek a Dalai Lámának tulajdonított gondolatok?

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!