Első napunkon nem tudtunk kihajózni. Akkora „kasza” vágott le északról, hogy még a Pünkösdi Regatta versenyt is alaposan megtépázta. Sebaj, legalább kipróbáljuk, miféle ehető takarmányt tud adni vacsorára, a Tavasztündér táncol című írásomban már emlegetett Földvár Garden. A kihelyezett táblán csupa olaszos büfékaja szerepel – számomra nem túlságosan vonzó –. A pultnál viszont részletes eligazítást kapok, miszerint a „panini” végül is egy melegszendvics megvasalva. És valóban. Kitűnő választásnak bizonyul. Bárkinek tudom ajánlani.

Remek vacsoránkat követően rövid sétán gyönyörködünk el az alkonyatot övező színorgiában. Talán elvonul a front?

               Á, dehogy. Reggelre elered az eső. Olyan gyenge, szemerkélő, semmirekellő. Szél sehol, tehát várunk. Ebéd után támad némi déli, így neki tudunk lódulni.

               Komótosan haladunk, lassan fogynak a kilométerek. Szeretnénk minél messzebbre jutni. Közben árgus szemekkel figyeljük az esőradar képet. Egyre szomorúbb a látvány. A valóságot szemlélve is. Velünk szemben közeledik egy bő víztartalmat sejtető feketeség. A légmozgás pedig rohamosan gyengül. Egye meg a radai rosseb, betérünk Balatonszemesre. Egy belső, még üres helyre irányítanak a kedves kikötőmesterek. Rohamtempóban feldobjuk a ponyvát. Szinte azonnal megindul az égi áldás. Sebaj, sétára azért elmegyünk, persze esőkabátban. Meglessük, mi a helyzet kedvenc látnivalóinkkal. A Postamúzeum ugyan még zárva, de ígéret szerint június elsejétől, a szokásos időben (hétfő kivételével naponta) nyitva lesz. Így legyen. A Latinovits Zoltán emlékmúzeum viszont szélesre tárt ajtóval várja látogatóit – momentán csak mi vagyunk –. Meg is örülnek nekünk. Ez idáig elvétve tévedt be valaki, de ők kitartanak. Bíznak benne, hogy amint híre megy, ismét sokan felkeresik őket. Mi is reméljük! Erre járván ne hagyjátok ki!

               Visszakutyagolunk az Erika Leander kertbe vacsorázni. Utána borozgatunk, beszélgetünk kicsit, hallgatjuk, ahogy a ponyván szép egyenletesen kopog az eső. Kedves hely ez a község. Túráink során imádok itt kikötni. Miért is? A hajóállomás vendéghelyei délnyugati, nyugati, északnyugati szelekben totál védtelenek (használhatatlanok). Igencsak elkelne végre az a negyven méteres mólóhosszabbítás (amire úgy a tervek, mint az engedélyek, tudtommal rendelkezésre állnak). Lehetne ötven méter, kicsit bekanyarítva, akkor elférne még két úszómóló fingerekkek egyetemben, plusz hatvan hajóhellyel. De most ugye ez csak álom. Viszont kedves, túrázókat segítő kikötőmesterek vannak, akik felvállalva a plusz munkát, nehézségeket, lehetőség szerint védett helyre irányítják a vendégeket. Nagyon szépen köszönjük! A „Hajós Plázát” megszüntették. Pedig milyen jó volt. És hasznos. Ha valaki például elhagyta (ellopták) a konnektorátalakító töltő adapterét, itt azonnal pótolhatta. Nagyon sajnálom. A kulturális létesítmények, vendéglátósokkal egyetemben, viszont szinte azonnal felébredtek pandémia okozta kábulatukból, várva a kuncsaftokat. Nagyon örülök neki. Bár másutt is így történne. Száz szónak is egy a vége, szerintem jó ez a célpont. Hála az itt előforduló kedves, vendégszerető embereknek.

               Nehezen indul a reggel. Minden vizes, hideg és csöpögős. Jól esik a forró kávé, meg a tea a reggelihez. Azután csak megembereli magát az idő, némi szél is támad. Megcélozzuk tehát Badacsonyt. Kizárásos alapon, ugyanis „hegyes” északnyugati szeleket jósol a prognózis, akkor pedig pokol a déli partról elhajózni. Az északi védelmében viszont oda megyünk, ahová akarunk.

               Kellemesen húzós északkeleti repít bennünket egyenesen a célunk felé. A napocska is igyekszik áttörni a fellegeken. Alig két óra elteltével ki is kötünk. Néhány hajó áll a vendégmólón. Partra lépve első benyomásunk: hű, de kihalt! Egy – két sétáló kódorog a „rablósoron”, keresgélve a zárt üzletek között nyitva tartó büféket. Néhányat azért lehet találni, ahol meleg eledelt adnak. Persze, a felszolgálók többen vannak, mint a vendégek. Nem csoda, hiszen ünnepnapok utáni hétköznap van. Ráadásul ócska idő. Bőven van időnk ebédig, elsétálunk hát a parti úton nyugat felé. Régen jártunk erre. Benézünk a még meglévő öblökbe, nádon átvezető (lelakatolt) horgászstégekhez. Régmúlt idők maradványai, a béke és nyugalom szigetei. A civilizáció még nem taposta el őket. Jó látni a kígyókat, békákat, teknősöket, valamint a temérdek nádban fészkelő madarat. Van „karicsolás” rendesen. Elérjük a Badacsony Camping bejáratát. Uram fia! Nyitva! És a Kempingski Bistro is. Betérünk inni valamit. A kocsmáros elmondja, hogy a táborban már van – ma érkeztek – két lakó. Nemrégen nyitottak, és kajával is tudnak szolgálni. Vannak egytálételek (babgulyás, székelykáposzta), frissen sültek (csirke, garnélarák, halak)… stb. Pár vendégük már volt. És mi lesz a maradékkal? „Hát azt meg szoktuk enni mi magunk vacsorára.” Nem megy kárba semmi. „Ha a fene, fenét eszik is, nap, mint nap nyitva leszünk!” Hű, de tetszik! Követendő példa! Sok sikert hozzá!

               Alkalomadtán feltétlenül kipróbáljuk. Most a Vendégváróban ebédelünk, majd hegytámadásra indulunk. Az erdőt kénytelenek vagyunk mellőzni, ugyanis rengeteg eső esik, így térdig érő sárdagasztásra lennénk kárhoztatva. Maradunk az aszfaltos utaknál.

               A Hordó terasz elkészült, de zárva van. - Gondoltam. - Az Imre borozóban gőzerővel építkeznek. Alapos átalakítás történik szépen, stílusosan (bazalt kőből). Június tizenkettedikén szeretnének nyitni. Addig is, egy pohárkára beinvitál minket borász Barátom. Nagyon jólesik. Köszönjük! Kéknyelű terasz rendben, üzemel. Zsíros kenyér is akad borkorcsolyának. Langalló áruda zárva. Nagy kár! Fröccsterasz már rég kinyitott, Dante kutya farkcsóválva köszönt. És itt vannak vendégek is. Nem csoda, hiszen ha alkonyatra is, de kibukkant az izzó gázgömb, ránk zúdítva melengető, arany sugarait.

               Szaporázva szedjük lábunkat tovább, hiszen a múltkor „lyukra futottunk” Borbély Borbolt és Borterasz ügyében, ugyanis elvétettük a tizenhét órás zárást. Most viszont időben odaérünk. És még felesleges is volt rohannunk, ugyanis estig nyitva tartanak. Hurrá! Megkóstolok egy szürkebarátot. Nagyon ízletes idén is. Kapok 2017 – es évjáratú, Bács Hegy Badacsonyi Olasz Rizlinget. Ez aztán tényleg különleges nedű. Nem véletlenül, hiszen szeretett hegyünk legkiválóbb és nemesebb borai közül nem egy itt készül. Illene már, hogy a pincéjüket is meglátogassam egyszer. Majd csak összehozom legközelebb. Addig is ez a terasz folyamatosan !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!

               Lassan reánk sötétedik. Vacsorát követően visszasétálunk a hajóhoz. Sok szépet láttunk megint Badacsonyban. Számtalanszor megfordultunk már itt, mégis tudunk új és új dolgokat felfedezni, megismerni. Nem véletlen, hogy ez a tájék oly kedves számunkra.

               Korán ágyba bújunk, hiszen reményünk van rá, hogy az időjárás kegyesebb lesz hozzánk az elkövetkező napokban. És van még út előttünk bőven.

               Hogy merre, azt megtudjuk következő írásomból.

               Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!