Gyenge, változó irányú szellő lengedez. Alig fújja ki a vitorlákat. Sebaj, azért csúszik a teknő. Levesnótára el is érünk Szigligetre. Érdeklődöm üresen álló belsőbb hely iránt. A válasz negatív, csak a vendéghelyek szabadok. Ezeket pedig rendkívül rühellem, ugyanis északi, északkeleti, keleti és délkeleti szélben teljesen védtelenek (ahogyan az a nyitó képen látható). Ráadásul az itt kikötött hajók oldalba kapják a hullámot. Idén, már a mólók végére sem engedélyezett a kiállás, ugyanis valami hajótest–megkarcolós ügy miatt valamelyik bérlő kiverte a balhét (még az is lehet, hogy jogosan). A partfalakra állni pedig azért nem lehet, mert az előtte – mögötte cölöpön állók nem tudnak ki vagy behajózni – szomorúnak tartom –. Az ideiglenesen üresen ásítozó bérelt helyekre pedig bármikor érkezhet (más kikötőben frissen ledaruzott) tulajdonos, ugyanis az érkezésről semmiféle előrejelzés nem áll rendelkezésére a kikötőmestereknek – vajon miért? –. Száz szónak is egy a vége, igencsak elkelne ide is egy olyan úszóegység, mint amit Badacsonyban létesítettek a nemkívánatos hullámverés csillapítására. Addig viszont kénytelenek vagyunk tudomásul venni, miszerint Szigliget az ilyen, tehát túráinkat tervezzük úgy, hogy kizárólag stabil, védett irányú légmozgás esetén éjszakázzunk itt. Ja, és nagyobb (szélesebb) vitorlással meg se próbáljuk ide dugni az orrunkat, hiszen nem férünk a vendégcölöpök közzé. Remélem, mielőbb úrrá lesznek a nehézségeken, ugyanis addig ezen a gyönyörű helyen igencsak bealkonyult a túrázóknak. Nagy kár, hiszen ez az egyik legszebb, jellegzetesebb, és jobb célpontunk.
Marcsi persze szeretettel üdvözöl, már régen kinyitott. Van is forgalma rendesen. A kaja, szokásosan isteni, alig emelkedtek az árak. A színvonal minden tekintetben példaértékű.
Tele hassal indulunk sétára. A hajóállomással szemben a Réhelyi út túloldalán szép nagy faszerkezetes Cocktail kert épült és nyílt. Elegáns, ízléses, kellemes italokat és csipegetnivalókat kínálnak az e-félére vágyó vendégeknek. Hasonló dolog ezen a környéken még nem volt, szinte hiánypótló beruházásnak tűnik számomra. Nagyon tetszik. Az is, hogy a kisbolt reggel héttől tizenöt óráig minden nap nyitva tart.
Az Eszterházy pince még alszik, nem úgy a Vár Kávézó, ami már február óta várja vendégeit. Kínálata a hagyományos, minimális áremelkedéssel. Számos vendége van. Tán több asztal kéne? „Nem lehet, mert képtelenek lennének tisztességesen ellátni” – válaszolja kérdésemre a tulajdonos. Mellette a kiállító terem – ami nagyon szép bemutatót rejt – kedd és szerda kivételével látogatható. A templom mögött gigantikus színpadot építenek. Állítólag az egész nyarat átívelően különféle, szebbnél szebb műsorokat lehet majd látni rajta. Úgy legyen.
A várat szisztematikusan, lépésenként építik újjá. Egyre több része válik bejárhatóvá. Jó ezt látni. A lőportorony felrobbanását bemutató remek rövidfilmet bemutató készülékek viszont nem működnek. Nem is csoda, hiszen ezek valójában beltérre készültek, csak hát itt kint vannak elhelyezve, így minduntalan meghibásodnak. Nagyon sajnálatos, remélem mielőbb születik rá valami megoldás. A panoráma a várfalakról mindenesetre és mindennek ellenére pazar. Talán ez a Balaton egyik legkülönlegesebb kilátási pontja.
Visszafelé menet útba ejtjük Wass Albert emlékparkját. Itt mindig lerójuk tiszteletünket. S ha már erre járunk, átsétálunk az Avasi templomromhoz. Azaz, csak sétálnánk, ugyanis ronda drótkerítés és lelakatolt kapu állja utunkat. El nem tudom képzelni, mi szükség van erre! Ki az ördögöt zavar, hogy a két szomszédos terület között átjárjanak az építészeti emlékeket megtekinteni kívánó kirándulók. Marhaság! Kénytelenek vagyunk körbemenni.
Vacsora a hajón, majd nyugodt éjszakát követően fátyolos reggel köszönt reánk. Megköszönve a szíves vendéglátást, abbéli reményünkről álmodozva, miszerint mielőbb megoldás születik e kedves és szép kikötő vendéghelyeit övező, úgy a túrázók, mint a kikötőmesterek számára kellemetlen problémák kiküszöbölésére, tovább indulunk nyugat felé. Megkíséreljük szeretett Balatonunk, számunkra legtávolabbi sarkát, Keszthelyt elérni.
Vásznainkat alig-alig kilibbentő délies fuvallat tol minket előre. A nádasok közelében csordogálva igyekszünk legyőzni a Györöki-öblöt. Igen lassan haladunk, így mód nyílik távcsővel bepillantani Becehegy rejtett, érintetlen nádöbleibe. Szárcsák, récék, hattyúk, kormoránok, kócsagok, gémek lépten-nyomon pózolnak nekünk. A nádi világ madarai hangos karicsolással kísérik a fák közül szólózó kakukkok jellegzetes nászszignáljait. Nagyon élvezzük. Egyáltalán nem zavar a komótosság, ugyanis zivatar délelőttre nem várható, viszont a meteorológia szerint a Keszthelyi öbölben némi szélélénkülés mutatkozik, tehát ott van reményünk a gyorsulásra.
Aztán csak elérjük Balatongyörök hajóállomását. Mindig fájó szívvel konstatálom, hogy kihasználatlanul árválkodik ez a kikötő, melyet pontosan ugyanúgy meg lehetne építeni, mint Badacsonyt. Hely is akad rá bőven. Szándék viszont sehol (Pató Pál úr országa). Pedig mekkora szükség lenne rá! Úgy a vitorlázóknak, mint a Balatonnak, sőt szeretett Hazánknak! Uff, én beszéltem!
És uram fia, belevánszorgunk a délies élénkülésbe. Ott van, ahol jelezték. Remek. Meg is indul a Rhea. Vonyarcvashegynél kotró dolgozik, hogy eltüntesse a fenéken összegyűlt foszforképző lekvárt, csökkentve ezzel a kék-alga burjánzás kialakulását. Nagyon helyes. A strand előtt megszüntették a drótkötél vízisí pályát. Vajon miért?
Közelítjük a KYK kikötőt. A szél viszont pofátlanul csökken. Pedig (stílusosan) vitorlával szerettem volna becsusszanni a telefonon egyeztetett, bejáratközeli helyre. Ez nem fog menni. Sebaj. Mivel jócskán elmúlott már dél, nem variálunk. Motor indul, vitorlákat eltüntetjük, és kikötünk. Még segítséget is kapunk. Tudjuk, nem lett volna rá szükség, viszont jól esik a figyelmesség. Nem kicsit, nagyon!
Mekkora finger! Ilyet még nem láttam (később tudtam meg, hogy egyéni méretben készülnek – tizenkettő méter hosszú és egy méter széles – a kikötő megrendelésére). A második benyomásom, hogy bármerre nézek, többségében hatalmas méretű vitorlások sorakoznak mindenfelé. Igencsak követeli gyomrunk a jussát, irány a kocsma. Az úszómólóvégi kódzár a megszokott számsorral nyílik. Okos megoldás, nincs kulcs, vagy token cirkusz. Az Íz Part persze nyitva (remélem, az internetes oldalukat mielőbb frissítik). És kaja is akad (hét közepe van). Méghozzá tűrhető választékban. Persze a szezonban jóval szélesebb lesz a kínálatuk. Viszont, amit kapunk, az kimondottan ízletes, rendes adag, stílusos terítéssel, gyors, figyelmes felszolgálással, nyugalmas, szép környezetben, messzemenőkig megfelelő ár-érték arányt fedő számlával. A gulyás magyaros, palacsinta házias, fokhagymakrém leves különleges…stb. Mindjárt jobb kedvünk kerekedik, amint jóllakunk. Kincs egy ilyen hely, ahova a kiéhezett vitorlázó (pláne ilyen szélcsendes időkben) pár lépésre a hajójától beülhet (nem kell kilométereket kódorogni). Számomra igen vonzóvá teszi a túracélpontot, ha stabilan számíthatok efféle ellátásra. Márpedig itt ez a helyzet.
Nézem, amint az önműködő rabszolga fáradhatatlanul jön-megy, rendben tartva a pázsitot. Közben Gábor barátommal beszélgetünk felügyelete alatt álló territóriumról. Azaz, önti rám adatait. Pillanatnyilag százkilencvenhat valódi hely áll rendelkezésére a vitorlásoknak, továbbá tizenegy a csónakoknak – tehát ez most ekkora –. Tervezik a közeljövőben még tizenhat alacsonyvizű állás kialakítását (az öböl vizesblokkok felőli oldalán) elsősorban elektromos jószágok számára. Ha ezek idekötnek, felszabadulnak a tőkesúlyosok számára megfelelő placcok. Okos, hasznos gondolat. A pontonokon háromszorosára emelték az elektromos hálózat terhelhetőségét – kell a „villamos lovakat abrakolni” –. Hétszáz négyzetméter térkövet cseréltek ki és plusz tizenegy parkolóhelyet létesítettek – magamtól észre sem vettem –.
Éjjel – nappal folyamatos kikötőőri szolgálatot tartanak – de jó lenne ez máshol is –. Öt darab vendéghely áll rendelkezésére a túrázóknak, melyeket a BHZRT valamint a Kikötőlánc bérlői alkalmanként két éjszakára térítésmentesen vehetnek igénybe – ismételten, nagyon kérem túrázó társaimat, ne „ügyeskedjenek”, illetve őrizkedjenek attól, hogy visszaéljenek ezzel az igen kedvező lehetőséggel –. Ugyanis, a létesítmény valamennyi kikötőhelye foglalt. Kibérelték (néhány éve még alig lógott itt negyven teknő). Tehát a fingerek nem mindig állnak szabadon. A lojális bérlők viszont jelzik, ha eltávoznak (kirándulni), illetve a visszatérésük időpontját. Így mód nyílik arra, hogy a kikötőmesterek oda is vendéghajót irányítsanak. Ez láthatóan plusz feladatot generál számukra, melynek felvállalását nagyon-nagyon szépen köszönjük.
Négy kékcsillag! Ezt a címet nyerte el ez a kikötő az idén ismételten megejtett minősítési rendszerben. Szerintem bőven megérdemelték a legmagasabb eredményt. Csak gratulálni tudok hozzá! – Véleményem szerint, az eddig megjelent sajtókban igen sajnálatos, hogy ez a remek hely nem került megemlítésre, a többi legmagasabb szintet elérőkkel egyetemben –.
Megakad a szemem egy impozáns versenykatamaránon. Szóval igen, itt otthonra és támogatásra lelnek sportunk élvonalába tartozó kiválóságai – régi idők hagyományaihoz méltó módon –.
A fiatalságról sem felejtkeznek el. Több alkalommal, igen kedvező árért, szakavatott munkatársakkal szerveznek gyermektáborokat. Bravó!
Közben figyelem, ahogy folyamatosan, egymás után emelik vízre a hatalmas hajókat. Az itt szokásos vérprofi módon. A daru szünet nélkül dolgozik (nuku holtidő), nem hallani hangos szót, káromkodást, hülyézést, kiabálást, mindenki tudja dolgát, végzi feladatát – akkor is, ha a főnök nincs jelen, hiszen velem cseveg –. Szó esik a távolabbi jövőről. Például ötvenöt tonnás daru beszerzéséről. Tényleg kellene. Aztán teljes vizesblokk felújítás, és még ezernégyszáz négyzetméter térkő cseréje – jó, ők tudják –. A kikötő sajnos nem gumiból épült – amit lehetne nyújtani –, viszont kellenének még hajóhelyek. Méghozzá sok. Most nem is tudnak semmiféle verseny (regatta) fogadására vállalkozni. Szép, jó, merész, magas ívű gondolatok – álmok már születtek, de erről még korai lenne beszélni. Kötelességem szerint erre már előre sipákolok, miszerint óhatatlanul nádirtással, természetkárosítással, élővilág pusztításával járna. Barátom válasza egyszerű: minden kikotort nád helyett, kétszer annyit (négyzetméterben) lennének hajlandóak máshol, a közelben telepíteni. – Sakk matt. – Nem is rabolom tovább drága idejét. Visszafelé sétálva hajónkhoz – elég messze van, a vizesblokktól oda-vissza majd ötszáz méter – azon jár az eszem, hogy milyen jó lenne, ha túráim során ilyen, vagy ehhez hasonló célpontokat érinthetnék. Álom, álom, édes álom, álomkép. Tudom. Talán, amennyiben ez a figyelmes, felelős, valós talajon álló okos gondolkodásmód másutt is gyökeret verne, vagy fészket találna. Szebb világ köszöntene ránk.
Reménykedjünk benne! Legyen ez a végszó.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
