Ha már otthon elmulasztottam, most van időm, tehát megejtem a Balaton Help szolgáltatásra való bejelentkezést. Kell ez nekem? – Szemléltem jobbról, balról. – Eddig is mindent megoldottam, bármiféle külső „főpapi” segédlet nélkül. Hiszen az elmúlt hatvanéves hajózásom során soha nem mentett ki senki sehonnan. Dehogyis nem! Bár akkor is mindent jól csináltam, semmiféle hibát sem követtem el. Vagy mégis?
Úgy harminc éve történt az eset. Akkoriban tizenötös jolle vitorlással ladikáztam, momentán Zamárdi szabadstrandja előtt. Egyedül. Július közepe, ragyogó napsütés, enyhe északi szellő, kéklő Balaton. Minden heppi, enyém a világ, szép az élet, mi bajom lehet. Egyszeriben, minden előjel nélkül, hirtelen olyan alhasi görcs tört rám, hogy mozdulni nem tudtam. Fogalmam sem volt arról, hogy mi bajom lehet. Utolsó erőmmel kiengedtem a nagyvitorlát, felrántottam az uszonyt, majd élettelenül, összegörnyedve hevertem a fenékdeszkán. Se kép, se hang.
Szerencsére a parton ült vízibicikli-kölcsönző barátom. Észrevette, hogy a Tabu – így hívták a hajómat – bármiféle irányítás híján, magára hagyva, forgolódva, szépen lassan sodródik a part felé. Rögtön kapcsolt, hogy valami nagy baj lehet, hiszen ismert, tudta, hogy a Gyuri ilyet saját jószántából nem csinál. Segédjével berohant a vízbe. Úgy száz méter vágta után elkapták a vitorlást. Bele ugrottak, meglátták állapotomat, ahogy magatehetetlenül zihálok. Kivezették a teknőt, leengedték a vásznakat, bójára kötötték. Közben üvöltöttek, hogy valaki rohanjon és hívja a Siófoki kórházat – mobiltelefon még nem volt, csak telefonfülke –. Szerencsémre, a strandolók között volt egy orvos. Tüstént becaplatott a hajóhoz, megvizsgált. Vesekő! – gyanította –. Belém nyomott egy hatalmas adag görcsoldót (Algopyrin + No-Spa). Valamit hatott. Kicipeltek a szárazföldre. Egyik horgász haverom már ott várt az autójával, azonnal befuvarozott a kórházba. Ott azután egy hét alatt rendbe hoztak (kihajtották a vesekövet). Szóval így jártam. Azóta egyedül soha nem futok ki semmilyen vízre.
Távol álljon tőlem, hogy bárkit bármire rábeszéljek. Meg aztán nekem is akkora a pofám, mint a Bécsi-kapu, amikor a hajózás mikéntjéről folyik a szó. Viszont azt egy életre megtanultam, hogy hiába a tudás meg a tapasztalat, bármikor cseppenhetek olyan helyzetbe, amin nem tudok úrrá lenni. És ez bizony életkorra, egészségi állapotra, fizikai erőnlétre, tudásszintre, gyakorlatra való tekintet nélkül bármelyikünkkel előfordulhat. Soha ne történjen meg! Viszont azon a rohadt harmincezer petákon már semmi ne múljon, melybe a STANDARD csomag kerül. Érdemes a részleteket átfutni annak, akit érdekel a dolog. Erről ennyit.
Közben oszlani kezd a szürkeség. Az égi áldás is abbamarad. Megkíséreljük szárazra törölni a fedélzetet. Nagy nehezen, valamennyire még sikerül is. Következzék a hajó felszerelése. Szokatlanul lassan megy így első nekifutásra. Persze pár dolog nincs meg (teret váltott). Pedig ősszel még ott volt. Meg olyan is akad, amit a nyaralóban felejtettünk. Végül minden a helyére kerül. A nap is kisüt. Irány a víz!
Minden egyes évben jelentős esemény, amikor először futunk ki Balatonföldvárról. Pláne, amikor több napos túrával indítunk. Számomra pótolhatatlan élmény, amikor jó pár hónap szünet után újra hallom a víz locsogását, élvezem a tavaszi virágok illatát, gyönyörködöm az elsárgult nádszárak között előbújó zöld furulyákban. Figyelem a partmenti világba visszaköltözött nádiverebek, nádirigók, nádiposzáták, valamint a bölömbika trilláit. Ekkorra már elfoglalták szokásos helyüket, a csízek, pintyek, ökörszemek visszaköltöztek a fák – bokrok világába. Vízisikló úszik a hajótest mellett, kíváncsian szemlélve, hogy hová is tart ez a hullámkeltő, brummogó valami.
Úgy határoztunk, hogy a keleti-medencével indítunk. Fúj az északnyugati rendesen, fáradhatatlanul villog az elsőfok. Óvatosak vagyunk, lereffeljük a grósz vitorlát a második sorig. Ez most elég a normál fokkal, krajcban különösen. Egyre kisebbedő hullámokban közelítjük a Tihanyi-révet. Jó tempóban csúszunk végig a csövön, majd a negyedik déli kardinális bóját megkerülve megcélozzuk Füredet. Szinte szembe kapjuk a keleti-medence összes hullámát. Alaposan visszatartanak. A nyugat felé mutató szakaszokban valamivel jobb a helyzet, eredményesebben közelítjük a partot. A hajóállomás előtt úgy ezer méterre megjönnek a jó ötvenes löketek. Persze pont szemben. Dekkig dőlve préselünk. A part előtt aztán megszűnik a szélpokol (ahogyan azt itt szokta tenni). Rendben eltüntetjük a vásznakat és kikötünk a szokott helyünkre. Huh! Ez jó menet volt.
Először az ötlik szemebe, hogy elkészült a szomszédos kikötő új mólója. Legalábbis a kőgát. Ez viszont jelentősen védettebbé teszi a hajóállomás nyugati oldalán lévő cölöpök közt álló ladikok helyét. Hurrá! Ezen a bővítésen mi is nyertünk.
Jó ideje elkongatták a levesnótát, ezt gyomrunk is tudja. Szapora léptekkel indulunk a Borcsa vendéglő felé – ez az egyik !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! hely a két „álló csillag” közül, a másik természetesen a Hatlépcsős –. Azt azért konstatáljuk, hogy a kikötő környéke és a sétány szépen gondozva van, a virágok szemet, lelket gyönyörködtetően nyílnak, illatoznak. Emberek, vendégek, sétálók, turisták viszont nincsenek. Üresen tátong minden.
A vendéglő utca felőli teraszán éppen felújító építkezés zajlik. A többi részen a kiszolgálás zavartalan. A kaja szokásosan remek, nem találok rajta fogást. A személyzet kedves és gyors. Itt ez így szokás. Az árak viszont a tavalyihoz képest körülbelül harminc százalékkal emelkedtek. Egy kétszemélyes ebéd költsége meghaladja a tízezer petákot. Ennek ellenére számos vendég falatozik megelégedetten az asztaloknál. Mi is jóllakunk, majd rövid ejtőzést követően megyünk „felderítő” sétára.
A Kisfaludy Galéria előtt azonnal belebotlunk egy táblába, miszerint itt este hétkor a Karosi Júlia Qartet ad jazz koncertet. A belépőjegy ára mindössze kettőezer forint. Nem hiszek a szememnek! Természetesen itt a helyünk. Addig viszont még van két óránk, tehát tovább araszolunk. Fagylaltozunk a Bagamérinél – ez ugye kötelező errefelé –. Bodorka Balaton Aquarium (a Tagore sétányon) nyitva szerdától vasárnapig tíztől tizenhét óráig. Remek. Nézzük tovább: A Jókai Mór Emlékház, a Vitorlázeum, valamint a Vaszary Galéria szerdától vasárnapig tíztől tizennyolc óráig várja látogatóit. Ez is hurrá, viszont hétfőn és kedden minden zárva. Jó, ha megjegyezzük. Elrepült az idő, beülünk a koncertre.
Alig kapunk helyet, annyi az érdeklődő. A muzsika persze csodálatos. Van ám színvonal rendesen. Varázslatos élményt nyújtott ez a négy művész. Nagyon szépen köszönjük. A műsor szünetében beletekintek a prospektusokba. Csak ámulok és bámulok. Négy évszak komolyzenei koncertsorozat, különböző helyszíneken. Tokody Ilona (Kossuth-díjas énekművész) a Mendelsson Kamarazenekarral, Auer Trió, Miklósa Erika (Kossuth – és Liszt Ferenc díjas operaénekesnő), Mester Viktória, Sándor Csaba, Érdi Tamás … stb. Szinte beleszédülök. Mindenki ide jön szerepelni? Hihetetlenül nívós programok várnak ránk a szezon során. Meg azon kívül is. És mindez mennyiért? Jegyár előadásonként: 2800 Ft/fő, nyugdíjas és diák: 1800 Ft/fő. Négy évszak bérlet, 8 alkalom: 19000 Ft/fő, nyugdíjas, diák: 12000 Ft/fő. Két alkalomra szóló Tavasz/Nyár/Ősz/Tél bérlet: 4900 Ft/fő, nyugdíjas, diák: 3100 forint. Jegyek és bérletek válthatók 2022. március 1-től a Vaszary Galéria jegypénztárában és a jegy-hu-n. Csak gratulálni tudok hozzá!
Öreg este kóválygunk vissza a hajónkhoz. Könnyű vacsora, majd hunyó malter. Nyugodtan telik az éjszaka béka brekegéssel, kacsa hápogással.
Jó irányba indultunk, kitűnő hely ez a Balatonfüred!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
