Azért ez nem olyan egyszerű, mert ha sikerül is a mesterterv, ki lesz, aki bevállalja az elnöki szerepet eleve elfogadva alárendeltségét egy ilyen „buktatós” elnökségnek. Sajnos a pozíciójába kapaszkodó Felügyelő Bizottság többségének makacssága is sugallja ezt a koncepciót, mert látható, hogy még véletlenül sem szeretnék biztos helyüket egy bizalmi szavazással kockára tenni.

Van azért olyan vélekedés is, hogy „aki lemondott, az maradjon is lemondva”. Ez a bölcsesség a Nyugat-Balatoni egyesületek egyeztető fórumán hangzott el. Nem hangzik rosszul, de saját jelöltjeiket egyesületi alkuk révén szeretnék helyzetbe hozni. Ez a megközelítés csak ráerősít arra a beteg gyakorlatra, mely szerint a jó jelölt a lojális jelölt, mindegy is mit és hogyan képvisel.

Javíthatatlan álmodozóként, a vitorlás társadalom tudatosságában bízva arra ösztönöztem olvasóinkat, hogy találjanak az MVSZ elnökségébe olyan jelölteket, akik szaktudásuk, elismertségük révén képesek lennének a szövetség megújítására, az eddig méltatlanul elhanyagolt szakterületek lefedésére.

A rendelkezésre álló rövid idő alatt szinte minden fontosnak ítélt szakterületre érkeztek jelölések. A javaslattevőknek köszönhetően valóban kitűnő csapatot állíthattunk össze, annak ellenére, hogy többen vissza is utasították a felkérést.

Kudarcot vallottunk egy megfelelő női jelölt felkutatása során. Hiába volt minden erőfeszítésünk, alanyaink megrettentek a várható feladatok és a fogadó közeg feltételezett ellenállásától.

Az elnök személyére meg sem próbáltunk jelöltet állítani. Bár a vágyainkat meg tudjuk fogalmazni, az elnökség összetétele fogja végső soron meghatározni az elnök lehetőségeit, mozgásterét. Meggyőződésem, hogy egy megfelelő jelölt anélkül is el tudja nyerni a közöség támogatását, hogy személyéről a nagyok - biztos, ami biztos - egyeztetnének.

Többen csak azért utasították el a jelölést, mert reménytelennek, mutyialkuk színjátékának érzékelték a tisztújítás folyamatát. Abban hiszek, hogy ezúttal ez nem lesz így. A legfőbb kifogás a torz szavazatarányok kínálta lehetőség kihasználására épülő, érdek vezérelt lojális elnökség veszélye. Ez akkor lenne igaz, ha a szavazattöbbséggel rendelkező nagyok a tagságuk megkérdezése nélkül döntenének a jelöltekről. Ha a választás tisztaságát, sokszínűségét nem a vezetők, hanem az egyesületi tagok – sporttársaink - garantálhatnák, akkor felszínre kerülhetnének a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt megfelelő közös jelöltek.

Lássuk a kínálatot!

A legfontosabb feladat egy a versenyrendszeren kívül vitorlázó hatalmas többség problémáit ismerő, azzal foglalkozni kész jelölt állítása.

Mi vár rá? Klasszikusan szabadidős kis és nagyhajósok képviselete. Kikötők, vendéghelyek, szolgáltatások, motorhasználat, sólyák, bóják, partra került hajók megmentése, a kedvtelési célú hajóvezetői képesítés megszerzésének szabályozása, de talán a legfontosabb a vitorlás társadalom megtépázott presztízsének helyreállítása.

 

Sváby András

Hajóm a NANOOK Hunter 31-es a THE tihanyi kikötőjében. 

1967-ben születtem Budapesten, szabadúszó televíziós újságíró vagyok, 6 éve az ATV főszerkesztője és műsorvezetője. 17 éve vitorlázom, klasszikus családi vitorlázónak tartom magam. Szívesen képviselném a családi- és túravitorlázókat az MVSZ-ben. Tengeri nagyhajós vizsgával is rendelkezem. 8-10 Kékszalag és jó pár nagyhajós regatta után felhagytam a versenyzéssel. Nagyon szeretek vitorlázni, az egyetlen szabadidős tevékenység, ami teljesen kikapcsol. 

Szentandrási-Szabó Attila

A Szántódi Vitorlás Egyesület elnökhelyettese vagyok. Számomra a vitorlázás valóban nem csak egy sport, nem csak egy szabadidős tevékenység, hanem egy életforma. Célom, hogy a kis egyesületeket, a kishajósokat, a versenyrendszeren kívüli hobbi-, túrahajósokat is egy platformra tereljem. Közös problémánk a vízi sporttelepek, sólyák hiánya, vagy a jollék partközelbe szorításának túl szigorú szabályozása. A FaceBook Túravitorlázás csoportja közel tízezres táborának adminisztrátoraként a kommunikációban is segíthetem az elnökség érdemi munkáját.

  

Haris György

 

Hajóm ÖC osztályú Talizmán a THE kikötőjében

65 éves vagyok, a piaristáknál érettségiztem, a Vendéglátóipari Főiskolát és a Közgáz Idegenforgalmi szakosítóját végeztem el. Angolul németül és spanyolul tudok.

A 90-es évek vége felé a Dufour yachtok importját is végeztük. Ekkor már egy Scholtz 22-esben versenyeztem, később a Sirocco felújítása után Cimbitől leshettem el a nagyhajós versenyzés fortélyait, az utóbbi 10 évben pedig a Talizmán 6R Yachton mancsaftolok.

A téli hónapokat is vitorlázással töltöm, 2015-ben az ARC regattán átszeltük az óceánt, abszolút 5-ik helyen érve célba. Azóta is járom a tengereket, legutóbb a Rolex kupán Máltán és sokat a Kanári szigetek körül.

A nagyhajózás, a tengeri hajózás amivel szívesen foglalkoznék, kevésbé a versenysport, mint inkább a szabadidős vonalon, ahol az érdekképviselet meglehetősen gyenge most. 

Versenyzés:

Talán itt a legkönnyebb jelöltet találni. Hagyományosan ez az a terület, amivel az MVSZ leginkább törődött, ahová a legtöbb pénz áramlott, és ahol a kiadások zömét is elkönyvelhették. A megkérdőjelezhetetlen sikerek sem adhatnak okot a változtatások elutasítására. Az ideális jelölt legyen kiemelkedő szaktudású, ismert és elismert. Tudja elhatárolni saját és családtagjainak vállalkozásait az elnökségben végzett munkájától. Legyen víziója a professzionális és a kedvtelésből versenyzők anyagi és adminisztrációs terheinek szétválasztására! Elgondolkodtató, hogy a szövetségnek 2022-ben 146 tagegyesülete volt és 4202 versenyengedélyes sportolója, ebből 664 fő 18 év alatti, azaz kb. 15%. Vagyis az MVSZ tagságának 4/5-e többnyire szabadidős sportolónak tekinthető, mégis ugyanolyan szigor vonatkozik rájuk is, mint az élversenyzőkre. 

Litkey Árpád

Hat éves korom óta űzőm a vitorlás sportot versenyszerűen. A kimagasló hazai eredményesség mellett számos nemzetközi jelentős eredményt is elértem versenyzőként és edzőként is eddigi pályafutásom során. Jelenleg a Pöff Se elnöke és szakmai vezetőjeként dolgozom a vitorlázás fejlesztése érdekében. Az egyesület a szabadidő és tömegsportra épülve próbál minél szélesebb körű jövőképet és vitorlázási lehetőséget biztosítani a tagjai számára. A versenysport irányába két éve indultunk el, az olimpiai bajnoki álmokat dédelgető fiatalok Nacra15 programjával. Az idei Nacra15 világbajnokságon már két bronzérmet is szereztek versenyzőink, egyéniben és csapatban is.

Egyesületünk filozófiája és működése a Mindenki Vitorlázó című dokumentumfilmben a Youtube-on is megtekinthető, amely két éve készült, egy teljes szezonunk munkájának bemutatásaként.



Hajózás biztonság

Jelenleg nincs a Balatonon olyan normatív állami támogatással működő mentőszervezet, amelyik megfelelő technikai háttérrel rendelkezve képes lenne az élet és balesetvédelmen túli feladatok ellátására. A VMSZ ugyan felszereltségével képes a feladat ellátására, de a finanszírozása nem megoldott, az öngondoskodás (BalatonHelp) társadalmi elfogadottsága még nem teszi lehetővé a rendszer működtetését. Emiatt a versenyek biztosítása komoly anyagi terhet ró a rendezőkre, az alulbiztosított versenyek kockázata rendkívül magas. (Lásd Félszigetkerülő) Ahhoz, hogy megnyugtató megoldás szülessen a feladatra felkészült, ismert és elismert szakembert kell választani az elnökségbe.

Ertl Pál

Hajóm a Lili, egy Bavaria 37-es a Kenese Marina-Port a kikötőhelye

Több évtizedes, a biztosítási szektorban eltöltött szakmai tapasztalattal rendelkezem, tagja voltam az Uniqa Biztosító Zrt.  Igazgatóságának, voltam a Netrisk Vezérigazgatója, jelenleg a Quantis Holding Zrt. Vezérigazgatója, az Igazgatóság elnöke vagyok.

Szenvedélyes túra vitorlázóként igyekszem minden szabadidőmet a vízen, a hajómon tölteni.

 

Környezetvédelem

A vitorlás társadalom vízminőség javításának, de legalább fenntartásának feladata mindannyiunk érdeke. Tudjuk, hogy a magas vízszint fenntarthatatlan, értjük, hogy megengedhetetlen a fekáliatartályok tóba történő ürítése, az algagátlásból bemosódó bevonati anyagokat szakszerűen választjuk és kezeljük, ha végleg partra kerül szeretett hajónk, annak szakszerű megsemmisítéséről gondoskodunk. Vagy mégsem? Kell, hogy legyen valaki a Szövetségben, aki érti és kezelni is tudja problémáinkat.

Fülöp Bence

 

Hajóm a Hannibal, 22-es Schärenkreuzer – Örvényes előtti vízfelületen, bóján áll. 

2005-ben csöppentem a vitorlássportba, a Hannibal – 1933-ban épült fa versenycirkáló – megvásárlásával, amely részt vett az első Kékszalagon Nyíl néven. Az osztály hivatalos fennállásáig elláttam az Osztálykapitányi tisztet.

2021-22-ben az ITM részére vezethettem a Balaton fenntartható jövőjét komplexen vizsgáló, széles spektrumú kutatást. Részt vettem a 2019-es rendkívüli algavirágzás okait feltáró és megoldási javaslatot készítő akcióterv kidolgozásában. Két éven keresztül vezettem a Vízügy Balaton Munkacsoportját. Jelenleg az EKF- Veszprém-Balaton Balatoriumának egyik szakmai tanácsadója és a most induló MTA Fenntartható Technológiák Nemzeti Program Balaton Munkacsoportjának tagja vagyok, amely a Balaton jelenlegi és jövőbeni vízszintjének kihívásaira      fókuszál. Öt földrészen dolgoztam különféle környezeti és vízgazdálkodási problémák feltárásán          megoldási stratégiák kidolgozásán.                          

A  vitorlázás mellett 35 éve szörfölök, sízésben nem hivatalos – magyar felnőtt freeride bajnokságot is nyertem.

 

Az MVSZ Alapszabályának átalakítását szorgalmazó elnökségi tag

 

dr. Borók György

 

Hajóm az ERIDA, Abeking & Rasmussen 30-as seefahrtkreuzer (1937), Balatonfüredi Yacht Club kikötőjében

A Magyar Vitorlás Szövetség megújuló vezetésében a szolgáltató környezet és az érdekképviselet megerősítését tartom a jelenleginél hangsúlyosabban kezelendő feladatnak. Ennek egyik záloga új szövetségi alapszabály elkészítése.  A szabályrendszer megújításában a jogi és a közlekedési szektorban szerzett szakmai tudásomat szeretném a sportág szolgálatába állítani.

Az „igazi” vitorlázásba fiatal felnőtt fejjel csöppentem bele és azóta fokozatosan törekszem csökkenteni hajós példaképeimmel szembeni lemaradásomat. Van egy vérbeli klasszikus vitorlásunk, amely immár eredményes résztvevője a balatoni versenyeknek is. A hajózás és szűkebb értelemben a vitorlázás szabályozási környezetében jól eligazodom, napi szinten foglalkozom vele. Számos sportegyesület létrehozásában (pl. Kancellária SE, Kincstár SE), valamint szerteágazó sportügyi feladatokban működtem közre. Az elmúlt években törekedtem javaslatokkal segíteni a Szövetség munkáját, előmozdítani a sportág jogi környezetének javítását. Részt vettem kevésbé látványos háttérfeladatokban is (kodifikáció, lobbi), valamint több, a honlapon is közzétett cikkben igyekeztem népszerűsíteni sportágunkat. Célként tekintek a legjobb balatoni hajós hagyományok, a klasszikus értékek megőrzésére és ápolására, a fenntartható környezet megóvására és ebben lehetőségeimhez képest szeretnék felelősen, számon kérhetően feladatot vállalni.

 

Felügyelő Bizottság

A teljes Elnökség lemondását nem követte a Közgyűlés által választott bizottságok ilyen esetekben elvárható, a teljes megújulást segítő visszalépése, és a tisztújító választáson történő újbóli megmérettetése.  Az egyetlen megüresedő helyre választandó bizottsági tagra komoly feladat hárul. Feladata az új Elnökség munkájának konstruktív segítésén túl a régi tagok eddig végzett munkájának áttekintése, a lemondott Elnökség és a FB tevékenységének elemzése, a lemondás okainak feltárása.

 

Wossala György

 

Hajóim: KÉKMADÁR, 30-as Cirkáló, az Almádi YC kikötőjében;

FERRARI, Soling, Fraglia Vela Castiglionéban Olaszországban (ennek a Klubnak tiszteletbeli tagja vagyok)

Sprtdiplomácia: több mint 10 évig voltam a MVSZ Ügyvezető Elnöke, 2010-2017-ig az Európai Vitorlás Szövetség Elnöke, jelenleg ugyanennek a Szervezetnek örökös tiszteletbeli Elnöke, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével kitüntetve.
Sportvezetőként a sidney-i és az athéni olimpián is részt vettem.

Nincs, és soha nem is volt semmilyen anyagi jellegű érdekeltségem sportágunkkal kapcsolatban.

Nem értek egyet az Alapszabály jelenlegi szavazati arányokat torzító szabályozásával.

Eredményeim: 

·        Finn: többszörös magyar, osztrák, olasz és holland bajnokság aranyérem; Masters Világbajnok (Port-Camargue, Franciaország)

·        Soling: Olimpikon (USA), többszörös világbajnoki dobogó; Európa-bajnokság: többszörös aranyérem és dobogós helyezések; több magyar és néhány európai országos bajnokság aranyérem; négyszeres Masters Világbajnok

·        30-as cirkáló: Többszörös Magyar Bajnok, legutóbb a 2022. évi Ranglista és a Klasszikus Kupa győztese