Mit tehetünk ennek érdekében? Mondjuk testületileg énekelhetünk mindenféle eső nótát (úgymint „esik az eső, hajlik a vessző… vagy …sánta lovam paripám ázik a mezőben, szép asszony szeretőm lakik Debrecenben… stb.). Várható eredmény, enyhén szólva igen kétes. Nagyobb haszonnal kecsegtetne, amennyiben lefújnánk a port Dr. Tombácz Endre (ÖKO Rt szakmai igazgatója), Dr. Gulyás Pál (biológia tudomány kandidátusa, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt tudományos tanácsadója), valamint Mozsgai Katalin (környezetmérnök, okl. közgazdász, az Öko Rt. Főmunkatársa) Balatoni vízpótlás lehetséges megoldásainak környezeti vizsgálata című tanulmányáról. Különleges tekintettel annak „E” pontjában említett „Rába (gravitációs megoldás) A tápvíz egy átkötő csatornán, a Csörnöc-Herpenyőn, egy alagúton, a Hegyhátszentpéteri patakon és a Sárvízen keresztül jut a Zalába és azon keresztül a Keszthelyi öbölbe.” tartalomra. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy aszály esetén a Rábában sincs víz, tehát nincs mit megcsapolni. Viszont amikor Körmend jeles városát homokzsákok tömegével kell óvni az ártól, nyitni lehetne a zsilipet és zutty, a Kis-Balaton kettes üteme szerinti tározón (ami most üresen szomorkodik) keresztül hizlalni imádott tengerünket. Valahogy így:
Máskülönben szeretett tavunk békésen alussza téli álmát. A szárazföldön viszont történnek minket érintő események. Elsők között említeném, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség 2023. január 26-án tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését. Nem árt, ha figyelemmel kísérjük az elnökségi tagjelöltek listáját, hátha beválasztanak valakit, aki fokozottan képviselheti a túrázóknak, illetve a nem elsősorban versenyző „kedvtelési” vitorlázóknak az érdekeit, foglalkozik a mi gondjainkkal, nehézségeinkkel, problémáinkkal is.
A következő témám kimondottan a „feketeleves” kategóriába tartozik. Megérkezett ugyanis a BHZRT jövő évre szóló szerződés ajánlata. Mi tagadás, majdnem másfélszeresére emelkedett az éves díj. Valamennyi szolgáltatás ára kisebb – nagyobb mértékben nőtt. Hogyan fest ez a számok tükrében, egy huszonhat lábas hajó esetében, Balatonföldvár Holovits György kikötő tekintetében:
760.401 Ft 2022. szezonra befizetett összeg
1.078.799 Ft 2023. szezonra befizetendő összeg
318.398 Ft drágulás
41.87 % emelkedés
Nem semmi! Cseppet sem csodálkozom, hogy Facebook hozzászólásokban többek háborognak – nem is teljesen alaptalanul –. Egyesek arról beszélnek, hogy folyamatos a kisebb vitorlások szisztematikus és szándékos, Balatonról történő kiszorítása. Mások a szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró sporttársaink elüldözéséről értekeznek, pontosabban „csak a kő gazdagok számára” kívánják hozzáférhetővé tenni a vitorlás hajózást. Kizárólag a „jól tejelő” népség szálljon vízre, a többiek maradjanak a strandokon.
Mélységesen egyetértek a felháborodással. Szerintem is jó pár sporttársunk lesz kénytelen jövőre nem megújítani szerződését, és partra szorulni – esetleg egyéb megoldást találni – hajójuknak. Viszont, amennyiben pár lépést teszek hátra, hogy távolabbról szemlélődjek, meg kell állapítanom, miszerint ez a drágulás sem több, mint az országunkat sújtó egyéb infláció. Úgy az energiaköltségek, mint egy sima „közértben” végzett bevásárlás esetében. Nem feltétlenül az „összeesküvés elmélet” a valódi ok. És még valami. Tudom ez – a magán véleményem – sokunknak nem fog tetszeni, de ha nagyon őszinte akarok lenni, azt kell mondjam, hogy sokan a létükért (étkezés, fűtés, lakhatás, gyógyszerek) küzdenek (szerény eredménnyel), míg mi a szabadidős passziónkért harcolunk. És ezzel nem azt hangoztatom, hogy ne kövessünk el mindent azért, hogy továbbra is vitorlázhassunk. A gyermekeink és unokáink is. Hiszen végül is mi vagyunk a Balaton „ikonjai”! Erről ennyit!
Tavaszias időben múlt el a karácsony, a magyar tenger sem mutatja téli arcát. Szó sincs jegesedésről. Az utóbbi pár tél viszonylag enyhe és az ország nagy részén szinte hómentes volt. Talán valamikor arra is választ kapunk, hogy megmarad-e ez a tendencia, vagy netán Szibériát idéző kemény telekben is lesz részünk? Madaraink nagy része normál esetben „megszökik” a zimankó elől. Többségük Európa déli tájaira. Egyesek még tovább Afrikába repültek, ahol bizonyos fajok akár a földrész legdélibb csücskéig is eljuthattak. Ez a távolság hazánktól számítva légvonalban tízezer kilométer, ami hihetetlen teljesítmény például egy mindössze 11-12 gramm tömegű énekes nádiposzátától. Az enyhe tél gazdag madárvilágot marasztal a jégmentes tavakon és a folyókon. Az itthon maradt tőkés és barátrécék csapatai az északabbról érkezett vendégekkel találkoznak. Manapság nem mennek ezek sehova tovább. Mieink itt maradnak, vendégeink velük tartanak. Az már más tészta, hogy szerintem igen kifinomult és megbízható meteorológia előrejelző műszerük is van, ugyanis, amennyiben valami goromba mínusz húsz fokkal járó hidegbetörés közelít, annak megérkezte előtt három nappal szőrén – szálán eltűnnek. Most viszont a Balatonon nagy csapatokban úsznak a kercerécék a tőkésekkel keveredve. Nem könnyű megszámolni őket, mert egy részük mindig a víztükör alatt van, ahol az iszapos fenéken vándorkagylók után kutatnak. Beazonosítani szinte lehetetlen szabad szemmel, ugyanis a viszonylag távoli kompániák valamennyi tagja egyformán szürkésbarnának tetszik. Nagy felbontású (letámasztott) távcső (10 x 50) szükségeltetik ahhoz, hogy észre tudjuk venni a különbségeket. Kis számban mindig előfordulnak hegyi récék is, és ha szerencsénk van, füles vöcsökkel vagy sarki búvárral is találkozhatunk.
Köszönetet mondva Simay Gábor (MME) élethű képeiért, lépkedjünk tovább. A kikötőtől párszáz méterre keleti irányban (a strand szomszédságában) valódi déli-parti, még érintetlen, szép nagy nádrengeteg húzódik. Szerencsére, a hordalék képezte, törmeléksáv alkotta ösvényeken, óvatos léptekkel még be is járható. Lássuk, itt most mi a helyzet. Azt ugye tudjuk, hogy normál esetben (fagyos-jeges tél) ide húzódnak kertekből – parkokból az ott lakó madaraink (cinkék, csízek, pintyek, poszáták). Megtehetik, hiszen a tópartokon őshonos tollasok már november elején elszeleltek. Manapság viszont plusz tíz fokok röpködnek. Mi tagadás, nagy a csend. Nyári jószágok nincsenek, a téli szelek elől bujdosók még otthon maradtak. Amint beljebb keveredünk a sűrűbe, csilingelő hangra leszek figyelmes. Néhány barkós cinege alkotta csapat nyüzsög ide-oda. Nem félénk, ráadásul kíváncsi madarak. Amint meghallom őket és megállok, egy-egy példány felkúszik a nádszálon, jól megnéz, azután visszaereszkedik társai közé. A nád sűrűjében ügyesen mozognak, reptük viszont kicsit esetlennek látszik. Általában alacsonyan szállnak, és máris a nád közé hullanak. Jópofák, ahogyan a számukra, végül is idegen környezetben bénáznak. A bokrok között sokkal ügyesebben mozognak.
Percekig bámuljuk őket, majd halkan tovább sunnyogunk. Pár lépés után egy őszapó mered ránk fürkésző tekintettel közvetlen közelről. Nem állunk meg, folyamatosan haladunk, így ő sem reppen el. Nem minősít veszélyforrásnak minket. Néhány méterrel odébb két pici ökörszem gubbaszt egy száraz nádbugán. Szinte hihetetlen milyen aprók, súlyuk a hat – hét grammot sem éri el. Szóval azért akad itt élet. Valamilyen szinten működik ez a szomszédba költözés. Tény, hogy hasznos telelési metódus. Arra viszont igencsak ügyelniük kell a vendégeknek, hogy még azelőtt elhagyják tavasszak a nádast, mielőtt a hüllők (vízisikló, kockássikló) felébrednek, hiszen kitűnően másznak az összefogott kévékre, jól rejtőzködnek, – a szárazföldi madarak nem veszik őket észre – és menthetetlenül zsákmányul esnek.
Közeledvén a tó felőli oldalhoz valami pirinyó szürke négylábú szöszmötöl egy nádszálon. Te meg ki a fene vagy? Alighanem egy egérféle. Az apró, mindössze 5 gramm tömegű törpeegér gyakori a szegélynádasokban. A tavaszi és a nyári időszakban növényi szálakból készít öklömnyi fészket a nádszálak között, akár méternyi magasan a föld felett. Ügyesen mozog a szálakon, ahol hosszú farkával is kapaszkodik. A téli időszakban leköltözik az „emeletről”, és hajlékát a többi egérhez hasonlóan földi lyukba készíti. Nem alszik téli álmot, éjjel és nappal egyaránt aktív, miként a pézsmapocok akár több mint tíz percig is képes a víztükör alatt maradni.
Kikeveredvén a mocsárból a parkon keresztül sétálunk vissza a kikötőbe. Itt sem zeng a madárdal, egy- egy „cipő – cipő” azért felhangzik. Felfigyelünk viszont a harkályok jellegzetes „krrrrr-krrrrrrr” zajára. A nagy fakopáncs és a zöld küllő dobolgat. Találkozunk balkáni és közép fakopánccsal is. Ahol lucfenyők állnak, szerencsés esetben rábukkanhatunk a nagy fakopáncs „műhelyére”. A madár a tobozokat egy erre alkalmas ágvillába vagy szélesebb repedésbe szorítja. és ott pikkelyezi le, hogy az apró magokhoz jusson. A fa környékén a talaj tele van a lecsupaszított tobozokkal, mert a madár, ha bőven van toboz a környéken, rendszeresen ehhez a műhelyhez hordja őket.
E sétával ér véget idei csavargásunk. Vegyünk búcsút az óévtől. Minden kedves olvasónknak megköszönve a kitüntető figyelmet, kellemes ünnepeket és nagyon boldog újesztendőt, Áldást - Békességet kívánok sok szeretettel! És legyünk optimisták! Miszerint:
Jövőre sem maradunk parton árván, hanem hajóra szállván, űzzük tovább a „kincset”, hisz a kalandnál nincs szebb!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
