Vendée Globe 2024-25, huszadik nap - feladás szóba sem jöhet
2024. November 30.
„Folyamatosan maradunk le az elöl haladóktól, és igaz, hogy haladunk, de szenvedősen” – elégedetlenkedett Louis Burton (Bureau Vallée).
...A képek a Magyar Vitorlás Szövetség fotótárában nézhetők meg, tölthetők le és vásárolhatók meg.
Péntek délben a Hungária Yacht Club füredi kikötőjébe besurrant egy Balaton 31-es több mint huszonhat és fél órás vitorlázás után. Goszleth Marcell szaladt segíteni, de nem kellett. A legénység frissen, elegánsan ért partot a sikeresen teljesített tókerülő verseny után. Ez a hajó a Hepp.
Azt eddig is tudtuk, – hála a kitűnő PR támogatásnak – hogy az esemény kinőtte az alapítók által korábban megálmodott kereteket. A verseny tisztaságának védelmében szigorú biztonsági, etikai normák meghatározása, betartatása elkerülhetetlenné vált. Ahogy az America’s Cup 1870 óta őrzi az alapítók szándékait, magas társadalmi presztízsét, úgy eljött az ideje a Kékszalag értékeit óvni, ellenkező esetben el fogjuk veszteni az esemény varázsát, kitüntetett szerepét, pozitív megítélését.
Ruják István olimpikon finnes 2024-ben Finn dingivel végigvitorlázott a Kékszalag útvonalán. Ha valaki ismeri közelebbről ezt az egyszemélyes versenyjollét, netán ült is benne, és ha tudja, mikor volt Ruji az olimpián (elárulom, 1980-ban), akkor rögtön átérzi, hogy ez egyáltalán nem volt könnyű feladat.
A verseny 90 éve íródó történetének egyik legfordulatosabb és legizgalmasabb nagydíjának végén Józsa Márton kormányos irányításával a Fifty-Fifty nyerte az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat.
2024. július 18-án, 9:00 órakor Balatonfüredről rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A versenyen várhatóan közel 3000 sportoló, több mint 500 hajóval indul majd. A verseny távja légvonalban 155 km, limitideje 48 óra. Az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra online és személyesen is lehet nevezni. A személyes nevezésre július 17-én szerdán 11:00 és 20:00 óra között lesz lehetőség a Kékszalag PORT-ban.
A KPMG 2021 óta adományozza a kiemelkedő sportszerű magatartást tanúsító versenyző csapatoknak, kormányosoknak a Fair Play Díjat.
Ebben a történetben ne keressétek az olló kezű politikusokat, a széles nemzeti szín szalagot. Ez a mi beszámolónk a Kékszalagról, amiben hittünk, mint mindig, de most csúnyán átvágott.
Amellett, hogy új időrekord született az idei 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon, szombaton született meg az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj hivatalos végeredménye, amely szerint számos további csúcs született Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenyén.
Sok, a verseny iránt érdeklődő szurkoló tapasztalhatta: már az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj rajtja utáni pillanatokban sem működött az internetes nyomkövetés, befagyott a kép, nem frissült az adat, és gyakorlatilag a verseny nagyobbik része alatt problémákkal szembesült az, aki a küzdelem állására volt kíváncsi. A rendezői nyomkövetés a verseny első néhány órája után helyreállt, és a közvetítőkhöz is eljutottak az adatok, de a nézők csak a második nap láthatták újra a követett hajókat a nyomkövetőn. Különösen érthetetlen volt mindez annak a fényében, hogy már a tavalyi Kékszalag alatt is hibásan működött a rendszer. Németh Gábort, az Airmoniq ügyvezetőjét arról kérdeztem: miért nem sikerült idén sem a nyomkövetés?
515 hajó vágott neki a vártnál gyengébb északi szélben a légvonalban 155 kilométeres 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjnak.
Várhatóan 600 hajó legénysége vág neki csütörtök reggel az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjnak. A légvonalban több mint 155 kilométeres távot legkésőbb szombat reggelig kell teljesíteniük a versenyzőknek. Ugyan nem egyértelműek és nem egybehangzóak még a meteorológiai előrejelzések, de a Siófoki Meteorológiai Állomás ma reggeli előrejelzése szerint az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj első napjának kora reggelén erős, viharos szél várható. A verseny rendezője és a Versenykoordinációs központ elképzelhetőnek tartja a verseny rajtjának 3 órával törtnő (12.00-re) elhalasztását!
Az idén mindenkihez eljut Európa legnagyobb tókerülője, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, ugyanis a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködésben a Magyar Telekommal, valamint a Samsunggal több platformon ad élő közvetítést a verseny rajtját megelőző pillanatoktól kezdődően egészen a verseny ünnepélyes díjkiosztójáig. A több mint negyvennyolc órás adásban a mezőnyt kísérő motorosok élő képeit helyszíni értékelések, stúdióbeszélgetések, a Kékszalagról készült összefoglaló kisfilmek egészítik majd ki.
Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj helyszíni nevezése a - korábbi évektől eltérően - a Lua Events-ben lesz, melynek címe 8230 Balatonfüred, Anna Sétány 7., szerdán 11 és 20 óra között. Az online nevezés már korábban elindult az MVSZ Vihar-rendszerén keresztül.
Jó lenne tisztán látnunk, mielőtt kifizetjük a nevezési díjat! Nem, nem a meteorológia bizonytalan előjelzései okozhatnak csalódást, ennél sokkal bántóbb, ha a rendezés nem érzi a feladatából adódó kötelezettségét, felelősségét. Ha egy versenyt a magyar vitorlázás csúcsszerve, a legmagasabban képzett szakemberei rendeznek, annak példaértéke kihat az alacsonyabb szintű rendezés munkájára, a sportág megítélésére.
Kékszalag Fesztivál keretein belül a szervezők sokszínű programokkal, látványos versenyekkel és Balaton múltját bemutató kiállítással várnak mindenkit!
Július elején lesz a Kékszalag Fesztivál, amely a Balaton-parton és a vízen zajlik majd. A vitorlásversenyek a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjjal és a Classic Round - 24. Izsák Szabolcs Emlékversennyel kezdődnek július 1-jén szombaton, egy nappal később lesz a Kékpántlika. Július 6-án reggel pedig elrajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Utóbbinak a versenykiírását most publikálta a rendező Magyar Vitorlás Szövetség.
Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye az idén július 6-án indul Balatonfüredről. A verseny színes parti programokkal egyhetes rendezvénysorozattal várja a versenyzőket, érdeklődőket, szurkolókat, akik tavaly új időrekordnak örülhettek.
Magyar Kitefoil versenyzővel, Deák Tomival sikerült egy rövid interjút készítenünk, aki az 54. Kékszalagon kitefoil-lal jelent meg.
Bár a szezonból több verseny van még hátra, a Magyar Vitorlás Szövetség versenyei közül augusztus elején éppen zajlik a Nagyhajós Országos Bajnokság és szeptember közepén még sor kerül a Félszigetkerülőre, de már túl vagyunk az Évadnyitón, a Fehér Szalagon és a Kékszalagon. Érdemes mérlegre tenni az idei versenyeken a nyomkövetést, amely pont a legnagyobb versenyen sajnos nem működött tökéletesen. Ennek okairól, az idei fejlesztésekről is beszélt Németh Gábor, az Airmoniq rendszerét fejlesztő cég vezetője a hunsail.hu-nak.