Címke: 29er

Szép helytállás extrém körülmények között a kieli 29er világbajnokságon!

Még az utolsó, hatodik napra is maradt puskapora az arany csoportos magyar párosoknak, mindkét egység jelentősen javított eddigi pozícióján, bravúros futameredményekkel. Juhász Emília és Juhász András Sámuel (AMVK) futamot nyertek és egy futam negyedik helyet is begyűjtöttek a zárónapon, a legjobbak között, ezzel egy csapásra az abszolút 50. helyről a 40. helyre ugrottak előre, és így a vegyes párosok között az 5. helyet szerezték meg.

High Performance Grand Prix: Nemzetközi mezőny és technikai kihívások

A szezonnyitó High Performance Grand Prix eseményt egy háromnapos nemzetközi edzőtábor vezette fel, amelyen a 29er és Nacra osztály versenyzői több országból készültek közösen az idényre. A Balaton azonban rögtön az első napoktól megmutatta karakterét: technikás, folyamatosan változó szélviszonyokkal fogadta a mezőnyt.

Sikeres 29er magyar szereplés Koperben: Ezüstérem a vegyes kategóriában

Juhász Emília és Juhász András Sámuel (AMVK) a 29er vegyes kategória ezüstérmét hozták el a koperi Európa-kupa versenyről! Két hajónk került abszolútban az első tízbe a 47 hajóból álló mezőnyben.

Hazánkba érkezik a 29er Európa-bajnokság 2027-ben

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vitorlássport, 2027 augusztusának elején Alsóörs ad otthont a 29er Európa-bajnokságnak. Az Alsóörsi Marina Vitorlás Klub sikeres nemzetközi pályázatának köszönhetően a kontinens egyik legjelentősebb utánpótlás-versenye lesz Magyarországon. Ez valódi sportdiplomáciai siker a Balaton és a magyar vitorlázás számára. A rendezvénynek az Alsóörs Marina ad otthont, amely a Balaton északi partjának egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt kikötője, ideális infrastrukturális és vízi adottságokkal egy nemzetközi szintű kontinensviadal lebonyolításához.

A testünk határait feszegetjük néha

A 2025-ös 29er országos bajnok páros sikeres idényt zárt: az Európa-bajnoki hetedik és a világbajnoki tizennegyedik hely után a hajóosztály éves Európa-kupa összesítésében az ötödikek lettek. Ez volt a második közös szezonjuk.

Továbbra is a magyar hajók dominálnak Alsóörsön a 29er EuroCup-on

Újabb három futam után erősödött a hazai hegemónia az alsóörsi 29er EuroCup fordulón, immár nem három, hanem négy magyar egység vezeti a mezőnyt. A kitartó délnyugati szélben a negyedik helyre zárkózott magyar csapat futamgyőzelemmel lépett előre.

29er EuroCup: három magyar egység az élen

Négy futam után három magyar egység vezeti az alsóörsi 29er EuroCup mezőnyét. A verseny első napján ideális körülmények között vitorlázott a 26 hajóból álló mezőny.

A siker, a sebesség és a jövő hajóosztálya: Fókuszban a magyar 29er-ek

A portói világbajnokságon elért kiemelkedő magyar eredmények ismét ráirányították a figyelmet a vitorlázás egyik legdinamikusabban fejlődő és leglátványosabb utánpótlás-osztályára, a 29er-re. A Spartacus Vitorlás Egyletben egy kerekasztal-beszélgetésen jártuk körbe a high-performance hajóosztály hazai helyzetét, sikereit és jövőbeli kihívásait az érintett versenyzőkkel, valamint Dénes Gábor osztálykapitánnyal és Pertl Dániel edzővel.

Kis-Szölgyémi Soma és Juhász András (AMVK) negyedik lett a 29er vb-n!

Lange Péter és Lange Richárd (AMVK) bravúros hajrával ötödik, Csekovszky Mór és Zarándy Martin (SVE) pedig a 14. helyen végzett a 202 hajóból álló mezőnyben!

Fehér Boróka és Fehér Szonja ezüstérmes, Csekovszky Mór és Zarándy Martin hetedik lett a 29er Eb-n!

A Garda tavon megrendezett kontinensbajnokságon népes mezőny, 29 nemzet 251 hajója indult.

A magyar csapat többi párosa is jól szerepelt: 30. lett Kis-Szölgyémi Soma és Juhász András (AMVK), 36. Lange Péter és Lange Richárd (AMVK) az aranycsoportban. Náray Ágoston és Bárány Domonkos (VGYE/SVE) az ezüst csoport 36. helyén végzett.

A Kis-Szölgyémi, Juhász páros (AMVK) a 29er magyar bajnok!

A Balatonfüredi Yacht Club rendezte a szeptember 22-én végetért négy napos High Performance Grand Prix regattát. A 29er skiff osztály számára a verseny Európa-kupa forduló és országos bajnokság volt egyben, a szombaton csatlakozott Nacra 15 katamaránok ranglistaversenyt futottak.

29er Európa-kupa és OB: csodás első nap

Négy nemzet 21 párosa indult.

Egy igazi érzelmi hullámvasút

Véget ért az Aarhusban rendezett 29er Világbajnokság. Talán mondhatni az eddigi legnehezebb VB-je volt a csapatnak. Egy igazi érzelmi hullámvasút volt." - Dénes Gábor vezetőedző beszámolóját olvashatjátok:

29er vb, Aarhus: Fehér Boróka és Fehér Szonja világbajnok!

A dániai Aarhusban a 29er szkiff osztály történetének eddigi legnagyobb világbajnokságát rendezték meg: összesen 27 nemzet 258 hajója versenyzett a kategóriák világbajnoki érmeiért.

A Csekovszky-Zarándy páros az arany csoportban végzett a 29er Európa-bajnokságon

Július 1-8 között rendezték meg Lengyelországban, Gdyniában az utánpótlás szkiff osztály, a 29er nyílt kontinensbajnokságát. Három napon át, július 5-ig, péntekig sikerült megrendezni a kilenc kvalifikációs futamot, ezután az arany, ezüst és a bronz csoportban már a döntő futamokkal dőltek el a csoporton belüli helyezések. Három nap maradt tehát hétfőig, a díjkiosztó napjáig.

29er EK Kiel: Két magyar hajó zárt az arany csoportban

A Kis-Szölgyémi - Juhász páros a 7., a Csekovszky - Zarándy páros a 13. az összetettben, 11 futam után. 20 nemzet 133 párosa vett részt a Kieler Woche keretén belül megrendezett 29er Európa kupa versenyen.

Évindító 29er clinic

Az Alsóörsi Marina Vitorlás Klub a 9er osztályszövetséggel együttműködve 2024.04.12-14 között szervezte az idei év első edzőtáborát 29er osztályban.

A Kis-Szölgyémi - Juhász kettős megvédte bajnoki címét El Balis-ban

A tavalyi világbajnokot is megelőzve védte meg a múlt évben szerzett bajnoki címét Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Samu a 29er Eurocup sorozat 2. állomásán, a MedSailing versenyen.

FEHÉR BORÓKA ÉS FEHÉR SZONJA VILÁGBAJNOKI BRONZÉRMES!

A brazíliai Ifjúsági világbajnokságon 29er osztályban álltak dobogóra a Kereked VK lányai.

Magyar sikerek a 29er Európa-Kupasorozatban

Fehér Boróka és Fehér Szonja (Kereked) első, Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel (Kereked) második helyen végzett!

1 2 3 4 5