Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
„És emlékezünk majd a családdal, a vitorlázó barátokkal együtt egykori klubtársunkra augusztus 26-án 18 órától a siófoki vitorláskikötő strandján, a Hotel Móló előtt. A gyertyák és a mécsesek fényében minden bizonnyal újra előkerülnek majd az emlékek, az emlékezetes történetek. Hiszen, ahogyan Cicero írta valahol, a halottak az élők emlékezetében élnek tovább."
A Majthényi Szabolcs -Domokos András páros már tegnap magáénak érezhette az Európa-bajnoki aranyat, az utolsó, kilencedik futamban elért eredményüktől függetlenül, ám ma mégis kivitorláztak a pályára. A kieső nélkül (azaz az összes futam alapján) számított elsőségért járó különdíj ugyanis egy arany Repülő Hollandi modell, amelyért még meg kellett küzdeniük.
Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet rendezi szeptember 13 - 20. között a Repülő Hollandi Európa-bajnokságot, amire jó eséllyel pályázik a tízenháromszoros világbajnok Majthényi Szabolcs - Domokos András páros is.
Mindkét hajóosztályban szparis győzelem született Csopakon. A 29er mezőny 8, az optimistes összesen 5 futamot teljesített.
Augusztus utolsó napjaiban került megrendezésre Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében a 2019. évi 50-es flottabajnokság.
Minden eddiginél gazdagabb versenyprogrammal várja a vitorlázókat a Spartacus Vitorlás Egylet Balatonföldváron. A World Sailing hajóosztályokban elért eredmények alapján messze legeredményesebb hazai vitorlásklub a versenyrendezésben is szintet kíván lépni. Idén is lesz nagy nemzetközi verseny Földváron: a szeptember 13-20 között megrendezésre kerülő Repülő Hollandi Európa-bajnokság, ahol a tizenháromszoros világbajnok Majthényi-Domokos páros ismét összecsaphat a világ legjobb hollandisaival.
Újdonság, hogy az UNITEF Kupa első napi túraversenyén minden igazi “amatőr” is indulhat, mert ez a nap egyben a YS Trophy 8. fordulója. Nem kell sportorvosi, egyesületi leigazolás, MVSz tagság, ezzel is szeretnénk bővíteni a vitorlás versenysport lelkes táborát.
Június 30-án, szombaton 18 órakor rajtol Balatonföldváron a különleges kihívást jelentő Ezüst szalag éjszakai túraverseny mezőnye. Előtte 15 órától kormányos értekezlet és fogadás a Spartacus klubban. A verseny nyomkövetésének technikai partnere a Kwindoo.
A Spartacus Vitorlás Egylet idén is sok szeretettel és csokival várja az utánpótlás versenyzőket a IX. Csoki Kupára.
A június 2-3-i hétvégére hagyományosan az összes nagyhajós hajóosztály számára kiírta a MET Kupa nagyhajós pályaversenyt a Spartacus Vitorlás Egylet. Szombaton 10 órától meglehetősen mozgalmas lesz a Balatonföldvártól nyugatra kitűzött pálya: 27 hajóosztály vitorlázói kezdhetik meg a küzdelmeket a díjakért. A négy futamosra tervezett viadal a 15-ös jolle osztálynak ranglista verseny is.
A mai szélcsendes napon lezárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság Balatonföldváron. Hat gyönyörű nyárias napon és változatos szelekben tudták a szezon első világversenyét megrendezni Balatonföldváron. A 31 országból érkezett 207 versenyző a gyenge szellőtől az erős szélig minden körülményben kipróbálhatta a balatoni vitorlázást.
Ma közel nyolc órán keresztül versenyzett Balatonföldváron a 200 fős ifi mezőny, de a versenyrendezőket is megdolgoztatták. A Balaton megmutatta igazi, szépséges arcát: friss szél és hullámok, egész nap kitartó gyönyörű napsütéssel.
A Laser Ifjúsági Európa-bajnokság negyedik napján három futamot tudtak rendezni a Balatonföldvár előtti vízterületen, így már érvényes a kontinensviadal, amin 31 ország 207 versenyzője indul.
A Spartacus VSE rendezői reggeli halasztással kényszerültek kezdeni a napot a Laser Ifjúsági Európa-bajnokságon.
A tegnapi ködös, szélcsendes próbanap után ma ragyogó napsütés, és frissülő északkeleti szél fogadta az Európa-bajnokság első versenynapján a népes mezőnyt. 32 ország 207 ifjú vitorlázója szállt vízre, hogy a héten összesen 12 futam után eldőljön az érmek és a helyezések sorsa. A lányok végig egy csoportban vitorláznak majd, a fiúk hat futamig sorsolással vannak két csoportra osztva, utána pedig a legjobbak az arany csoportban, a mezőny második fele pedig az ezüst csoportban küzd tovább.
Összesen 31 országból 214 sportoló nevezett a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokságra, amely az első nemzetközi verseny 2018-ban a Balatonon. 14 magyar indulónak is szurkolhatunk a balatonföldvári világversenyen.
Összesen 31 országból 214 sportoló nevezett a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokságra, amely az első nemzetközi verseny 2018-ban a Balatonon.
A rendezők figyelmeztetése: nyárias idő nem lesz, de a legkeményebb versenyt garantálni tudjuk. A vitorlázás olimpiai számainak legrangosabb utánpótlás versenyét hozza el a Balatonra április elején a Spartacus V.E.
Immár több mint 300 edző és versenyző használja a világon a spartacusos Bihary Gergő által a Műegyetemen kifejlesztett edzésmunkát segítő mobiltelefonos alkalmazást.
A korábbi évekhez képest kevésbé zökkenőmentesen indult ez az évad a Spari ifjúsági versenyzői számára. Az OP-ból kiszállt a korábbi évek sikereit termelő nagy csapat, miközben edzőket is cseréltünk, Bakóczy Robi a nyár elején más klubhoz szerződött, így lasereseink kicsit árván maradtak az év közepén, a 29-esek nagy lelkesedéssel, de az újdonság bizonytalanságával vágtak neki a szezonnak. De minden jó, ha vége jó, a végére pozitív lett az összkép.