Egy korszak vége - Parti Halasztás podcast
2026. július 24.
Górcső alá vettük az új Imoca kormányt és lezártunk egy korszakot, sőt, még egy rettenetes favicc is belefért.

Az Orange Blossom néven induló egyik magyar hajó a hatodik futamban a 4. helyet szerezte meg a J/24 világbajnokságon.
Az idei évben a görögországi Pátrában rendezték a J/24-es Európa Bajnokságot. A tavalyi VB 18. helyezett, aktuális magyar bajnok El Nino csapatával vágtunk neki a versenynek. A felkészülésre a szezon korai szakasza miatt nem sok idő jutott, mindösszesen a kenesei OD Trophy-n volt alkalmunk a gyakorlásra.
Hivatalosan is elindult a balatoni versenyszezon és bár az Évadnyitó napján pont nyárias arcát mutatta a tó, leginkább őszre emlékeztetett mindenkit az elmúlt két hét idójárása. Közben Mári második lett Hyères-ben, ami fantasztikus eredmény, de Gyapiék EB-n szerzett 15. helye is bíztató. Itthon pedig voltak ifjúsági, felnőtt és nagyhajós versenyek is, San Francisco-ban pedig lezajlott a SailGP legújabb fordulója, melyet cikkünkben visszanézhettek, ahogy visszanézhetitek a Kwindoo-n az Évadnyitót is!
Nem mehetünk el szó nélkül amellett az eset mellett, ami a Balatonfüreden rendezett J/24 EB-n történt a két napig vezető magyar egységgel, a Jukebox Sailing Team-mel.
Cikksorozatunk apropóját a Jukebox Sailing Team és a technikai bizottság nagy port kavart találkozása adta. Az első részben igyekeztünk objektíven, minél több szereplőt megszólaltatva bemutatni, hogy pontosan mi történt. A második részben egy, az EB-n is résztvevő versenyző véleményét közöljük. A továbbiakban szívesen vesszük a hozzászólásokat, véleményeket - osszátok meg velünk, mit gondoltok a témáról!
Magyar győzelemmel zárult a 2017. szeptember 24-e és október 1-je között Balatonfüreden rendezett J24 Európa-bajnokság. A 10 futamos verseny utolsó futama döntött a bajnoki cím sorsáról. Remek összteljesítményt nyújtva a fiatal csapat, az idei Melges 24 világbajnoki hatodik helyezett egység, Bakóczy Róbert irányításával vihette haza a kontinens viadal trófeáját. A nyílt Európa-bajnokság győztese pedig az amerikai Keith Whittemore lett.
A J24 Eb harmadik versenynapján 4 futamot vitorláztak a csapatok, így 8 futamon van túl a mezőny. Mozgalmasan telt a péntek, nem csupán a futamok számát tekintve, hanem óvások tekintetében is, ezért a nemzetközi zsűrinek is akadt dolga. Litkey Farkas (Pelle Nera) átvette a vezetést, de pont egyenlőséggel a második helyen áll Keith Whittemore (Furio), a harmadikok Tomai Balázsék (Jenesis), miután az óvás előtt harmadik helyen álló Rauschenberger Miklósékat a technikai bizottság egy szabálytalanság miatt kizárta nyolcadik futamból. Az élmezőny bár átrendeződött, de még így is szoros tehát nyílt a küzdelem a dobogóért.
Újabb két futammal folytatódott 2017. évi J24-es Európa-bajnokság a Balatonon. Négy futam után három magyar egység áll az élen, Rauschenberger Miklósék a Jukebox-al továbbra is vezetnek, a második helyen áll Tomai Balázs kormányzásával a Jenesis, harmadik pedig Litkey Farkas a Pelle Nera nevű hajóval. A fekete lobogós rajtkizárások miatt a tegnapi dobogósok az amerikai Keith Whittemore és a német Daniel Frost még nem tudták kiejteni a BDF büntetést, így jelenleg hátrébb kerültek az eredménylistán.
A J24-es Európa-bajnokság első versenynapján, szeptember 27-én két futamot vitorláztak a csapatok. Mindkét futamban remekül teljesítettek a magyar egységek, hiszen a nyitó versenynap végén az első 20-ban 10 magyar csapat foglal helyet. Az élen magabiztos vitorlázással Rauchenberger Miklós JUKEBOX nevű csapata áll, akik mindkét futamot megnyerték, a második helyen az idei amerikai bajnok, Keith Wittemore áll Furio nevű csapatával, míg a harmadik helyen a tavalyi német világbajnok, a JJone áll Daniel Frost kormányzásával.
A 2017. szeptember 24-e és október 1-je között Balatonfüreden, a Balatonfüredi Yacht Clubban rendezendő J24-es Európa-bajnokságra 8 nemzet 48 hajója és 250 versenyzője regisztrált. A kontinens viadal vízi eseményeit 3 napos regisztráció előzte meg, ahol felmérték a hajókat, a vitorlákat. A próbafutam ugyan a szélcsend miatt elmaradt, de kárpótolta a versenyzőket a fantasztikus családias hangulatú megnyitó és a finom magyar ételek és italok.
2017. szeptember 24. és október 1. között Balatonfüreden rendezik meg a J24 hajóosztály 2017. évi Európa-bajnokságát, melyre 8 országból 49 hajó és 250 versenyző nevezett.
A világ legnépszerűbb tőkesúlyos One Design hajóosztályának, a 2017. évi Európa-bajnokságát Magyarországon, a Balatonon rendezik meg 2017. szeptember 24. és október 1. között. A kontinensviadalra 8 országból egy híján 50 hajó és 250 versenyző nevezett. A mezőny igen erősnek ígérkezik, mert itt lesz az európai mezőnyből a tavalyi német világbajnok is. A magyar vitorlázók közül pedig a sokszoros magyar bajnok, 13 szoros Kékszalag-győztes, Soling világ- és Európa-bajnok Litkey Farkas mellett, számos magyar bajnok vitorlázó is hajóba ül majd, akik más osztályokban nemzetközi szinten is az élen vitorláznak.
A négy fordulós One Design Trophy első állomását a Kenesei Szezonnyitót, 2017. május 6-án és 7-én Balatonkenesén a KMPVSE rendezte. Az eddigi április végi időponthoz képest két héttel később volt a verseny, ennek köszönhetően népes mezőny képviseltette magát.
A felkészülés minket izgalomban tart egész szezonban, de közben arra is kíváncsiak lennénk, TI hogyan készültök az EB-re!
Szabályismereti előadással, gyenge és erős szeles futamokkal indult a szezon, április 22-23-án a J24 osztály számára. Az immár harmadik éve megrendezésre kerülő „Pénteki Tréning” edző sorozat ezúttal egy hétvégi, kétnapos programmal kezdődött.
Harmadik szezonját kezdi április 22-23-án a J/24 Pénteki Tréning sorozat! Balatonfüred, 2017. április 13. - A J/24-es hajókkal zajló, hat fordulós vitorlás tréningnek idén a balatonfüredi Hajógyári Kikötő ad otthont. Az edzések lebonyolítását a Quantum Sails szervezi, a kísérőmotorosokat pedig a Bravo Boats Hajós Iskola bocsátja rendelkezésre. Mellettük - ahogy tavaly is - a Jet Travel a rendezvény fő támogatója.
Az idei évben alapításának 150. évfordulóját ünneplő Balatonfüredi Yacht Club 2017-es versenyszezon nyitánya a J/24- Melges 24 hajóosztályok flottabajnoksága lesz, április utolsó napjaiban.
Jön a J24 EB! A Quantum Sails Hungary a verseny technikai és szervízpartnereként, tippekkel, hasznos tanácsokkal, a Jet Travel – Quantum Sails Pénteki tréning edzéseivel és a lentihez hasonló motivációs sikersztorikkal igyekszik segíteni a magyar egységeket, hogy mindenki kellőképp felkészülten és a legjobb formájában álljon rajtvonalhoz a szeptember végi Európa Bajnokságon! Hajrá J24!
A Budapest Boat Show-n hivatalosan is elindította a szezont a Magyar J/24 Osztály! Flottabajnokság, 4 One Desig Trophy forduló, 9 ranglista verseny, Pénteki Tréning sorozat, szeptemberben pedig jön a hazai rendezésű Európa-bajnokság Balatonfüreden! Mozgalmas éve lesz az egyik legnépesebb és legaktívabb osztálynak az idén, hiszen folytatva a már megkezdett munkát, komoly felkészülési szezont, aktív közösség- és utánpótlás építést terveznek 2017-ben. Már most fokozott érdeklődés mutatkozik itthonról és külföldről is az Osztály Európa-bajnokságára, közel 50 hajót várnak a szervezők a rajtvonalra.
Ez lehetne alapvetés, ha sokan nem átallanának nyavajogni, hogy bezzeg a régi szép időkben mennyivel jobb volt a csapatszellem, hogy együtt takarítottuk a telepet, csinosítottuk a szobáinkat, volt közös Húsvét, buli Mikuláskor, foci, sízés meg tudomisénmi. Megtiszteltetés volt beülni mancsaftolni a nagyok hajójába, ma meg már ezért is pénzt kérnek az ifjú titánok, a közösségi megmozdulásoknak meg annyi.