Címke: wow

Cholnoky Sára útja a jövő évi olimpiára

Cholnoky Sára az első magyar szörfös, aki megszerezte a tokiói olimpián való indulás jogát: az ő helye az olimpiai mezőnyben már biztos, de a felkészülését a nemzetközi járványhelyzet miatti halasztás szintén átírta. Sasit is megkérdeztük aktuális helyzetéről:

WOW történetek - Molnár Vera

Keszthelyen születtem, de nálunk a családban nem vitorlázott soha senki: anyukám atléta volt, így engem is atletizálni akartak küldeni. Amikor úgy 8-9 évesen eljött a sportág választás ideje, egy osztálytársam apukája csónakokat készített a Keszthelyi Yacht Clubban, tőle jött a hír, hogy lehet jelentkezni vitorlázni. Akkoriban még nem voltak táborok, és hajót is csak tavasszal láttunk, a telet heti két tornatermi edzéssel, szombatonként úszással, vasárnap elmélettel töltöttük. Apjok Zsuzsánál kezdtem, később versenyzőként Fi Janó volt az edzőm a KYC-ben, ahol sokan voltunk, és nagyon jó volt a társaság – gyorsan beleszerettem a vitorlázásba!

WOW történetek - Szollás Rita

Gyerekkorom óta vitorlázom, de komolyabban 12 éves korom után kezdtem el érdeklődni a hajózás iránt. Apukám révén kerültem kapcsolatba a vitorlássporttal, ő vitte az egész családot minden nyáron, és rendszeresen jártam vitorlás táborokba is: itt volt lehetőségem "kishajós" élményeket is szerezni.

WOW történetek - Vörös Kiara

Még kicsi voltam, 6-7 éves lehettem, amikor Győri Attila, a nagypapám, a Fonyódi Vitorlás Egyesület elnökeként táborokat tartott a Balatonon: nem volt kérdés, mennünk kellett, természetesen nagy izgalommal! Ö aktívan jelen van/volt a vitorlázásban, ő irányított a vitorlázás felé, és tanított meg sok mindenre. Ezért nagyon hálás vagyok neki, mert ha ő nem lett volna, talán sosem tartanék ott, ahol most.

Virág Flóra és Molnár Dávid a jövőről

A Virág/Molnár Sailing Team a télen Portugáliában edzett: február végéig Vilamourában készültek a tavaszi európai Nacra 17 versenyekre, miközben céljuk az olimpiai kvóta megszerzése volt. Minden más versenyvitorlázóhoz hasonlóan a koronavírus járvány azonban az ő rövid távú terveiket is átalakította – Flórát az aktuális helyzetükről kérdeztük.

WOW történetek - Fábián Mónika

9 éve vitorlázom. Barátok által kerültem kapcsolatba a vitorlázással - leginkább azért, mert nem vittek magukkal: "pasis" program volt számukra, így aztán fogtam magam, és megtanultam!

WOW történetek - Stankovics Réka

Születésem óta vitorlázom. Édesapám kedveltette meg velem ezt a sportot, aki maga is 8 éves kora óta vitorlázik, így hamar megbarátkoztam a vízzel és a sporttal. Gyerekkorom nyarait Balatonföldváron töltöttem apukám által tartott gyerektáborokban. Optimistben kezdtem, majd több kisebb hajóosztályt is kipróbáltam (kalóz, 420…).

WOW történetek - Dávid Juli

20 éve vitorlázom: igazi szerelem első látásra kapcsolódás volt, ami még most is tart. Amikor huszonévesen először ültem be egy 8MOD hajóba, és friss szélben vitorláztunk a Balatonon, akkor éreztem, hogy ez valami csodajó dolog! Ettől kezdve mindig kerestem az alkalmat, hogy mikor ülhetek fel egy hajóra, így a Bankár Kupán vagy bármilyen túraversenyen mindig rögtön kaptam a lehetőségen. Aztán úgy hozta az élet, hogy egy kicsit a munkám is a vitorlázáshoz kötődött, mert 2001-ben a Kenese Marina-Port kikötő és szálloda marketingkommunikációs tevékenységét koordináltam.

Nőnapi videó

Ezzel a kis filmmel köszöntjük a Nemzetközi Nőnap alkalmából a vitorlázó lányokat és nőket, bíztatunk és bátorítunk mindenkit, hogy valósítsa meg a vitorlázás terén kitűzött saját céljait! Hajrá csajok!

WOW történetek - Draskóczi Kata

Felnőttként, 8-9 évvel ezelőtt kezdtem vitorlázni a munkahelyemen működő szakosztályban. Hétvégi, naplementézős, társasági és családi időtöltésként indult ez a történet - ami mára már egész éves, hazai és külföldi, nemzetközi csapatokkal történő versenyvitorlázássá alakult át.

WOW történetek - Fehér Boró

A Budapest Boat Shown történt bemutatkozásunk apropóján következzen Fehér Boró #mysailingstory-ja, aki szintén ott volt velünk a beszélgetésen és elmondta neki, mint ifjú lánynak mit jelent a vitorlázás!

"Számomra nem feltétlenül az eredmény az elsődleges, hanem az, hogy magát a vitorlázást és a versenyzést élvezzem, szeressem. A Balatont imádom a legjobban, ugyanakkor fantasztikus érzés a nagy tengereken ilyen kicsi hajóval, lányként a természet erejét kordában tartva jó eredményeket elérni." Ismerjétek meg Fehér Boróka vitorlás történetét, tehetséges, fiatal versenyző, akiről még biztos hogy sokat fogunk hallani!

Földkörüli expedíciók az óceánok tisztaságáért magyarokkal

eXXpedition – vitorláshajóval a föld körül; egyedüálló nemzetközi összefogás az óceánokban lévő műanyagszennyezések megfékezésére.

WOW történetek - Rápolthy Edit

2010-ben, a munkámnak köszönhetően kerültem kapcsolatba a vitorlázással, amikor a Hungexpo kiállítás igazgatójaként izgalmas és kihívással teli feladat elé állított a válság után romjaiban heverő hajós piac rendezvényének, a Budapest Boat Shownak az újraépítése. A hajós piac és a sport effajta alapos megismerése megnyitotta számomra az utat a vitorlázás szépségének, kihívásainak és természetközeliségének megtapasztalására, ez pedig egészen magával ragadott. Az évek alatt megszerzett szaktudás, a személyes kapcsolatok és barátságok igazából egy új életszakasz felé vittek, melynek köszönhetően saját vállalkozást indítottam, Balatonfüredre költöztem és elindult egy új élet.

WOW történetek - Kovács Vica

A vízi életet szörfön kezdtem: szüleim a 80-as évek elején az első lelkes balatoni szörfösök között voltak a KFKI sportegyesületének tagjaiként. Anyukám 4 éves koromtól hurcolt a Tornádóján magával, aztán varrt nekem egy gyerek vitorlát, de a szántódi öbölben megbújó kis egyesületnek Kalózai is voltak, így a szörfözés mellett 10 éves koromban bekönyörögtem magam az egyesület amúgy korhatáros vitorlás táborába - onnantól az elmúlt 30 év szinte minden nyarát a néhány évvel később 470-esekkel bővült mini flotta hajóit nyúzva-szerelve-szeretve töltöm a kis közösség táboraiban, házi versenyein és túráin.

WOW történetek - Michaletzky Luca

A vitorlázással először 13 évesen kerültem kapcsolatba, amikor egy barátnőmmel elmentünk a füredi MKB táborába. Igazi nyári gyerekként rögtön beleszerettem ebbe a sportba, minden évem fénypontjává vált az a bő hét, amit a Balatonon tölthettem.

WOW történetek - Bernád Barbara

Gyerekkoromban, Bogláron, apu munkahelyének üdülőjében kezdtem vitorlázni, teljesen véletlenül, de nagyon megtetszett. Aztán jöttek a gyerektáborok, és végül a MAHART-nál kezdtem OP-zni. Mivel a szüleimnek semmi köze nem volt a vitorlázáshoz, eléggé lépéshátrányból indultam, de ez akkor nem igazán érdekelt.

WOW történetek - Greff Magdolna

Rendszeresen két éve vitorlázom, így még igazán kezdőnek számtok, annak ellenére, hogy a vitorlázással már a nyolcvanas években kapcsolatba kerültem. Akkor, még kiskamaszként, jutalomból részt vehettem egy vitorlástáborban Balatonfüreden, és a vonzódás azóta tart. Szerencsére az életem nemrég elért arra pontjára, hogy a vonzódásból tényleges vitorlázás lett.

A Women On Water oldalán blogbejegyzésekben szeretnénk bemutatni a közösség tagjait egy-egy interjú keretében. Reméljük, hogy a hazai vitorlázó nők és lányok történetei önmagukban is sokak számára nyújtanak motivációt. Fogadjátok szeretettel Greff Magdolna történetét.

WOW történetek - Varga Nelli

Több mint 20 éve vitorlázom: 19 évesen egy másfél hetes tanfolyammal kezdtem. Akkor a Westelnél dolgoztam, így amikor kiderült, hogy van közöm a vitorlázáshoz, gyorsan megkaptam a Sirocco, a Wossala csapat és a Kékszalag támogatási projektjeit, így kerültem a versenyzéssel közelebbi kapcsolatba

Vitorlás fotózás női szemmel - Török Brigi

"Lehet bármekkora vihar, hullám vagy eső, ahogy belenézek a keresőbe, megszűnik a világ körülöttem és csak a pillanatnak élek." Török Brigi gyermekkori álmát váltotta valóra, amikor a családalapítás után komolyan elkezdett a fotózással foglalkozni. A vitorlázás számára szerelem, életforma, fotózása pedig mára hivatásává vált.

Fogadjátok szeretettel bemutatkozását, mi pedig ezúton köszönjük meg neki a támogatást, hogy igent mondott megkeresésünkre, melynek köszönhetően február 29-én 14:00 és 16:00 óra között portré fotózásra invitáljuk a regisztrált WOW tagokat a Budapest Boat Shown. A 13:00 órától kezdődő színpadi beszélgetésünket követően keressetek minket a WOW beach flagnél a színpad mellett és elkészítjük rólatok a WOW portrét!

WOW történetek - Kovács Noémi

A 80-as években középiskolás koromban a balatoni nyarak a vitorlázásról szóltak. A család kis hajójával minden időt a vízen töltöttünk, volt, hogy elállt a szél, vagy utolért a vihar, de már akkor is imádtam ezeket a kalandokat. Alföldi lányként azonban csak egy álom volt sportnak vitorlázást választani, és egy klubhoz csatlakozni.

1 2 3 4