De merre is? Van pár napunk, Szigligetet szeretnénk elérni. Most viszont délután van, meg a szellő is pont arról fúj. Így Tihany felé vesszük az irányt. Vacsora a móló kocsmában, utána borozás a Garázsban. Holnapután befejezik idei tevékenységüket. Fájdalmas búcsú, majd nyugodalmas alvás a csendes éjszakában.

Reggel totális a szélcsend. Felvonatozunk tehát a templomhoz, felderíteni a Kogart galériát http://www.kogarttihany.hu/hu/ . Hamar megtaláljuk. És majd hanyatt esem az ámulattól. Egy gyönyörűség az egész. Jelen esetben a TÁJ – KÉP – TÖRTÉNETEK A 19. SZÁZADI MAGYAR FESTÉSZETBŐL című kiállítást látjuk, ami szeptember 16. napjáig tart nyitva. Olyan művekben gyönyörködhetünk, amit eddig nem volt módunk megtekinteni, ugyanis különböző gyűjteményekből kölcsönözték erre az alkalomra. Túl az elragadtatásomon, bátorkodom kijelenteni, miszerint idén ez a legnívósabb látnivaló, amivel találkozom. A következő műsoruk az „Erő és harmónia Ferenczy Béni művészetében”, amely 2018. szeptember 23. - november 18. között kerül bemutatásra. Mindnyájatoknak melegen ajánlom. Ebédre visszatérünk a kikötőhöz. Rengeteg az ember. Turisták, biciklisek, gyerekcsoportok. Legtöbbjük fennhangon káromkodik, továbbá tanácstalan, mint egy fokozottan hátrányos helyzetű kisközség. Ugyanis fürdeni készültek a huszonhárom fokos tóban, viszont a strand kapuján egy jó nagy lakat éktelenkedik. Ezt a baromságot! Persze közel s távol sehol egy hely, ahol lehetne egyet csobbanni. Egyébként jellemző. Akkora a pofájuk, „mint a Bécsi kapu”, hogy szezonhosszabbítás, meg levendulaház programok, ilyen és olyan fesztivál…stb. Addig érdekes, amíg alaposan meg lehet kaszálni a jónépet. Ha nem, akkor le vannak sz@rva. Pont ezzel gerjesztik a „kéthónapos szezon” azonnali lezárását. Szégyellhetik magukat!

Délutánra egész rendes északi szél kerekedik. Tüstént szárnyra is kapunk. Szépen faljuk a kilométereket, és még alkonyat előtt befutunk Fonyódra. Irány a Fonyód Múzeum http://www.fmhe.hu/ . Neszét vettük ugyanis, hogy „KARÓK KÖZT A POTYKA” címmel Kisszerszámos halászati kiállítást rendeztek, márpedig ez különösen érdekes számunkra. Erőltetett tempóban hágjuk az emelkedőket, ugyanis vészesen közeledik a tizennyolc óra (amikor zárnak). Szűk öt perccel előbb lihegve odaérünk. Félve nyitjuk az ajtót, hátha nem átkoznak el, vagy dobnak ki. Dehogy dobnak! Szeretettel invitálnak be (no, igen, ez bizony nem a Cadillac Veteránautó Múzeum Keszthelyen, ahonnan hasonló helyzetben, fapofával kipenderítettek, sőt be sem engedtek). Fogadkozom, hogy gyorsan végigszaladunk. A két kedves hölgy viszont nyugalomra int, mondván: nézelődjünk csak kedvünkre, nekik még dolguk van a másnapi gyermekfoglalkozás előkészítésével. Így aztán módunk nyílik alaposan végig mazsolázni.

Egyik ámulatból a másikba esem. Az egy dolog, hogy rendkívül szép, igényes, látványos az egész, viszont a magyarázó szövegek tudományos mélységeket érintenek, közérthető, és az érdeklődők számára megjegyezhető formában, majdhogy a teljesség igényét súrolván. Nekem is tudott újat mutatni – bár igen tájékozottnak tartom magam e témában -. Például, amint a „pöndörös” halászat során, a vetőháló egyik ólomszemét a halász fogai közé szorítja, majd késleltetve engedi el, hogy egyenletesen érjen vizet. E mozdulat az évek során, elülső fogainak rövidebbre kopását eredményezte – életemben nem hallottam -. Mindezek mellett ötletekben sincs hiány (a doboz, melybe belenyúlva egy harcsa fogazatát tapinthatjuk meg. Nem fényezem tovább, gyertek és nézzétek meg. De siessetek, mert ez egy időszakos bemutató, november 5 – ig még biztosan itt lesz. Ugyanis a Kaposvári Rippl-Rónai múzeum tulajdona. A rendezése pedig Pisztora Zsófia néprajzos muzeológus munkáját fémjelzi.

Majd egy óra repül el, már távoztunkban szabadkozni kezdek, amiért feltartom vendéglátóinkat, mikor az egyikük visszainvitál egy újonnan szerzett jókora képernyő elé, hogy nézzük meg a Balatonról készült rövidfilmjüket. Gyönyörű! És még nincs vége. Vetíti a következőt: „Mike az utolsó pákász”. Finom humorral átszőtt történetben mutatja be a halak (és egyéb nádi állatok – madarak) zsákmányul ejtésének ravasz fortélyait. Igen jól szórakozunk, és ismét tanulok valamit. Méghozzá azt, hogy a csuka színe árulkodik arról, ha mozdulatlanságában alszik (a zöldes árnyalat helyett barnás). Ekkor rántható ki a finoman köré eresztett hurokkal. Ezt sem tudtam. Öreg este lett, mire elszabadultunk a temérdek látnivaló fogságából.

Lefelé sétáltamban azon töprengek, hogy miért is érzem itt mindig olyan kitűnően magam? Szép ugye az állandó kiállítás. Előfordul mindig valami újdonság. Jó, ez máshol is létezik. Vannak műsorok, úgymint „csillag vadászat távcsővel”, virágkötészet, agyagszobrászat tanítás… stb. Na és! Viszont mindezekhez – szerintem – nagyban hozzájárul annak a két hölgynek az a temérdek munkája és fáradozása, ahogyan szinte sajátjukként kezelve az itt lévő dolgokat, különlegessé varázsolják eme létesítményt. A lelkük egy darabját áldozzák rá. Hálás köszönetünk érte!

De ez egy vitorlástúra (és nem kulturális intézményeket reklámozó szakkiadvány), fussunk ki ismét szeretett Balatonunkra. Hamisítatlan nyári reggelre kelvén gyengécske északi légáramlat fogad. Nekiindulunk, csorgunk, ballagunk, meg – megállunk. Nagyokat fürdünk a huszonhárom fokos vízben. A nap pedig ragyog, a levegő bőven meghaladja a harminc fokot.

Késő délelőtt azután megkönyörülnek rajtunk az égiek, enyhe délkeleti támad, és mire a „levesnótát húzzák a templomban”, befutunk Szigligetre. Éppen ideje, ugyanis hasunk kezdi követelni a jussát. Marcsinál jól lakunk, majd sétára indulunk. Ez egyszer nem mászunk fel a várhoz, csak a Halászkápolnát érintve végigsétálunk a Rókarántón, majd leróva tiszteletünket Wass Albert emlékművénél a part melletti országúton araszolunk vissza. Serény nyárvégi munka folyik „telkes gazdáéknál”, a mocsárból kiragadott, termővé tett parcellákon. „Zsíros” itt a föld, gyakorlatilag mindenféle kerti növény, zöldség vagy gyümölcs szépen megterem. Persze dolog is van vele, méghozzá nem is kevés. De akadnak, akiknek ez a passziójuk – és nem a vitorlázás -, ők se rosszabbak nálunk. És busásan meg van az eredménye. Amellett, hogy tetszetősek ezek a földecskék, biztosítják a család egész éves ilyen irányú terményszükségletét is. Van, aki még haszonállatokat is tart.

Megcsodáljuk őket, viszont szaporázzuk lépteinket, ugyanis nem szeretnénk lemaradni arról, amint egy számunkra nagyon kedves túrázó csapat befut a kikötőbe. Időben oda is érünk, és végignézzük, amint Pomucz Tamás nyolc hajóból álló flottája megérkezik. Impozáns látvány, ahogyan közelednek, majd egymás után szépen kikötnek http://pomucz.hu/gyakorlo-turak . A stégen fogadom őket. Legnagyobb örömömre végre kezet szoríthatok Varga Balázs barátommal, akivel eddig csak a virtuális térben találkoztam. Amellett, hogy kitűnő vitorlázó, ezeknek a túráknak a sajtófelelőse. Érdemes megnézni a bejegyzéseit, gyönyörködni képeiben és filmjeiben. Igen jól reprezentálja ezen megmozdulásoknak a hangulatát, élményeit, érzéseit. Előkerülnek a pálinkák, emelkedik a hangulat. Velem egy valódi „lófingatót” (kisüsti erős paprika főzet, közel „derékszögű”) itatnak. Legurítom, igen jó. Szót váltok a résztvevőkkel. Egytől egyig kitűnően érzik magukat, jókedvűek, boldogok. Nem véletlen, hiszen évek óta visszajáró résztvevők. Remek társaság. És valódi hajósok mindannyian. Tamásom pedig az egyik legnagyobb tudású és tapasztalatú vitorlázó, akit csak ismerek. És az egyik legrátermettebb túraszervező és vezető. Másnap reggel igen élénk északnyugatiban indultak úgy, hogy még további erősödés is lehetségesnek tűnt. Hosszas eligazítást tartott a hajóvezetőknek, majd egy szál orrvitorlával futott ki az összes vitorlás. Példa értékű ez az óvatosság és előrelátás.

Száz szónak is egy a vége, igen örülök, amikor ilyen túrázó népséget láthatok. És a „szórakozáson” felül, rendkívül hasznosnak tartom ezt az egészet, ugyanis pont arra a gyakorlatra, tapasztalatra tesznek szert a résztvevők, ami a haváriamentes, biztonságos túrázáshoz minimálisan szükségeltetik. Jövő szezonban talán megadja a sors, hogy én is, legalább egy túra erejéig csatlakozzak hozzájuk. Megtiszteltetés, hogy betekinthettem társaságukba.

Amint az imént említettem, erős löketek várhatóak, tehát mi is első reff fokozaton, normál fokvitorlával indulunk útnak. Tomajnál, az öböl előtt meg is érkeznek az ötvenötös befújások. Néha deckvízig dőlünk, repesztjük a sima vizet, s jóformán percek alatt bekanyarodunk Badacsony kikötőjébe. Sietünk, mert holnap lesz a szüreti felvonulás, és ilyenkor minden vendéghelyet megtöltenek. A legbelsőre kötünk letaposva a nád szélét, maradjon minél több placc, ide más úgysem tud, illetve szeret beállni.

Ebéd a Vendégváró büfében, iszonyú a tömeg, de a kaja, szokás szerint kitűnő. Hegytámadás, borospincéink végiglátogatása, kis hordóink megtöltés Part Imre szürkebarátjával. Vacsora a hajón, reggeli a Kikötő étteremben, majd séta a forgalom elől lezárt parti országúton Tomaj felé. Jön is szemben a menet.

Csinos mazsorettek, rezesbanda, Csobánc dicső várának hős katonái (hangosakat durrantva pisztolyaikkal), borászatok kocsijai, szépen sorban, ahogyan az illik. Az egész rendezvény régi fénye viszont, mintha egy kissé megkopott volna. Lehet, hogy csak én látom így? A díszes harangot régebben két gyönyörű szürke ökör hozta, most emberek cipelik, nincs Római Légió, kevesebb az ötletes díszítés, a táncosok jórészét csak egy hangszóróból nyivákoló „mp3” zenekar kíséri.

De ne legyek ünneprontó, hiszen a zászlódobáló akrobaták csak megérkeznek, és két igen nívós népi tánc együttes is feltűnik. Az egyik Finnország színeiben, a másik Balatonboglár küldötteként. Mindkettő élő zenekarral, nem is akármilyennel. Magasan kiemelkednek a többiek közül. Csak gratulálni tudok hozzájuk, különösen a magyaroknak. Nagy tapsot is kapnak. Megérdemlik!

A sátorban is látványos a felhozatal, a műsort a Cimbaliband https://www.cimbaliband.hu/ zenekar, igazán színvonalas és virtuóz koncertje zárja. Ezt követően viszont szinte azonnal, mintha csak ollóval vágták volna el, szétszéled a tömeg, kiürülnek az utcák és a terek. A pavilonok előtt alig lézengenek, a lócák üresen állnak. Laposáék standja zárva, nagy fekete szalaggal átkötve.

Szóval igen, a tegnapelőtti estében agyonvertek egy borászt. Szörnyű tragédia, melynek árnyéka rányomja bélyegét az idei mulatságra. A különféle média persze fennhangon ecseteli a borzalmakat. Világot látnak, közzétételre kerülnek a legvadabb, minden alapot nélkülöző állítások (hajókon érkezik a szemét, lebontani a „rablósort”), feltételezések, vádaskodások, szerencsétlen, félresikerült nyilatkozatok, melyekben felelősöket definiálnak. Ahelyett, hogy a részvét hangján szólnának. Ne adjunk hitelt ezeknek!

A magam részéről gyújtottam egy mécsest, elmondtam egy imát azért aki „előre ment”. És visszaemlékezem a régi Badacsonyra. Nézzétek ezeket a figurákat. Egytől egyig „közemberek”, és igen csak jól érzik magukat. És bízom abban, hogy ez így is marad. Megmarad azoknak is, akik kettőszázegynéhány forintos valódi bort isznak, és egy-kétezerért kolbászt esznek, nem csak olyanoknak, akik nyolcszáz feletti nedűt, tízezres ebédet (fine dining) igényelnek, és mindegy, hogy mekkora vitorlással érkeznek, nem lesz a harmincöt láb felettiek privilégiuma. Továbbá hiszem, hogy a vendéglátósok, boros gazdák, kereskedők, szolgáltatók konszenzusra jutnak, hiszen valójában mindenki jót akar, csak esetleg más és más módon! Úgy legyen! Mert mindannyian imádjuk Badacsonyt. Ez egy biztonságos, kellemes jó hely volt, van, és lesz, nem csak fiainknak, hanem unokáinknak, dédunokáinknak… stb. is. Kell nekünk!

Egymás után telnek a napok, és a nyár rendületlenül kitart. Reggelente ugyan vizes a fedélzet, éjszaka nyoma sincs a fülledt hőségnek, de napközben igencsak keressük az árnyékot, vagy hatalmasakat fürdünk a tó közepén. Általában egész kellemes „kereskedelmi szelek” fújdogálnak, úgyhogy minden adott a túrázáshoz. Be is kukkantunk még ide-oda. A strandok jórészt tárt kapukkal, belépőjegy és szolgáltatások nélkül használhatóak. A legtöbb üzlet, büfé zárva, egy-egy azonban még várja az éhes – szomjas vendégeit. Akadnak is kuncsaftok bőven.

Kellemes északnyugatiban csorgunk Balatonboglár felé.

Káprázatosak ezek a későnyári, kora őszi színek. Már nem a nyarat idézik. És a napocska is egyre laposabb ívet ír le égi pályáján, majd igen siet nyugovóra térni. Most viszont még délelőtt van, amikor bekanyarodunk a kikötőbe. Ide mindig szívesen jövök.

Mivel e helyen, a Palettán (ami nem klasszikusan a jóllakásról szól) kívül pillanatnyilag nincs !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! ebédelőhely, kutakodásom eredményeképpen (Gergely Piroska Kultúrház igazgató) hozzájutottam egy információhoz. Elindulunk ezt felderíteni. Mérjük az időt. Ki a kapun, át a vasúti síneken és az országúton, kicsit balra, majd tovább egyenesen, és az első saroknál (Erzsébet utca) ismét balra, és ott is vagyunk. Erzsébet Vendéglő – Fogadó https://www.erzsebetvendeglo.hu/ . Laza sétával tíz perc. Olyan valódi, kedves, családias, kockás terítős, vendégszeretős. Választunk, hamar megkapjuk, megesszük – megisszuk. Nem túl olcsó, de kifogástalan. Ritka jó hely. És télen – nyáron nyitva vannak. Tizenkét vendéget még el is tudnak szállásolni (kései túrázók – Hidegen Légió figyelem). Egyik specialitásuk a BOGLÁRI HÚSOS LEVES. Nekem nagyon ízlett.

Minden szép és jó, nem tudok csomót találni rajta. De a csupa dicséretnek reklám szaga van, tehát kár, hogy pici tavacska nincs a gyermek játszóvár mellett – beszélgetünk nevetgélve a tulajdonossal -. Persze, hogy vállalják a kritériumokat, és szeretettel várnak minket. Bátran terjesztem fel tehát a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címre. Próbáljátok ki! Ha frissensültet rendeltek, közöljétek, hogy milyen mértékben süssék meg, úgy fogjátok kapni! Erről ennyit.

Elérkezik szeptember jeles 19. napja. Ma tartják a hajdani SZOT hajósok, azaz a néhai megboldogult Sétahajózási Központ egykori munkatársainak szokásos évi összejövetelét, jelen esetben, ismételten Badacsonyban. Az első ilyen megmozdulás 2016 évben volt Balatonfüreden, erről a https://porthole.hu/cikk/11023-volt-valamikor című írásomban tudósítottam.

Most Boglárról futunk ki a Phoenix (Galyatető) nevű kétárbócossal, hogy átszelvén a tavat, elérkezzünk a helyszínre.

Igazán kellemes időnk van, mérsékelt északnyugati széllel, méltóságteljesen, de tempósan sétál velünk ez a csodálatos hajó. Lényegében Ő az utolsó olyan darabja a híres flottának, amelyik megőrizte eredeti formáját és szépségét (hála a sokunk által ismert, tisztelt és szeretett Szilágyi Miklós barátomnak http://www.yachtparty.hu/ ). És máig is valódi funkcióját tölti be. Embereket visz vitorlázni!

Csodálatos utunk van, mindenki élvezi. Számomra is élmény, hogy egy ilyen jószággal vitorlázhatom.

Ebéd előtt ki is kötünk. Iszogatjuk az aperitifeket, hallgatjuk a vidám beszélgetéseket. Akad olyan, aki sok éve nem látta egykori kollégáit. Megy a mókázás, élcelődés. Az életkor nem ügy. Néhányan már a nyolcvanas éveiket tapossák, de a pajkos komiszság ugyanúgy szikrát vet szemükben, mint hatvan évvel ezelőtt. Csoda egy kompánia!

Attila (kikötőparancsnok) és az étterem lát vendégül minket, isteni babgulyásra meg palacsintára, valamint borra – sörre – üdítőre. Hálásan köszönjük. Nagyon szép gesztus tőlük. Jóllakva azután folytatódik a muri. Miklósom emelkedik szólásra.

Felidézi a történelmet (előző írásomban olvasható), viszont említ egy újdonságot: Készül egy „Almanach”, amelyben szerepelnek majd ezeknek a remek hajósoknak a gondolatai, emlékei, vidám–tréfás történetei kalandokról, viharokról, nevetséges esetekről. Közhírré teszem, amennyiben megjelenik, én már lefoglaltam belőle egy példányt.

Telnek a percek, órák. Kikanyarodnak egyet vitorlázni, majd visszajönnek. És egymást követik az anekdoták, mesék, történések. Úgy volt, vagy másképp, ki tudja. Néha vitatkoznak. Jóska így emlékszik, Pista pedig másképpen. Na, igen, eltérő nézőpontból esetleg pont fordítva rémlenek fel az emlékképek. És éppen ez a szép ebben az egészben. Ennyi vén gazember csirkefogót ritkán látni egy kupacban. Megtiszteltetés számomra, hogy közéjük tartozhatom! Nagyon szépen köszönöm!

Nemsokára indul a vonat Boglárról, többüknek haza kell menniük Budapestre, így felcihelődünk, fájó szívvel elbúcsúzkodunk. Jövőre újra látjuk egymást! A Jóisten megsegít! Halálunkból nem kér a Balaton! - Bár csak így lenne -. Vízibusz sebességgel átmotorozunk oda, ahonnan indultunk. Ismét egy búcsú. Pár könnycsepp itt is – ott is megcsillan. Magunkra maradunk. Holnap a RHEA is hazatér.

És csak elérkezik az utolsó napunk. Még benézünk Szemesre Erikánkhoz, majd továbbállunk. Csodás naplementében Földvárt közelítjük. A Balatont pedig a hidegfront. Utolsó nyári alkonyunk.

Itt a vége, fuss el véle, de szép is volt! Tizenöt fokos lehűlés, eső, veszett szél vet véget a szeptemberi nyárnak. A regattát is elhalasztják.

Tart még valamit számunkra az ősz? Lesz egyáltalán? Reméljük, majd meglátjuk.

Addig is, jó szelet (tiszta vizet): Merlin!