A dermesztő hideg ellenére is felejthetetlen élmény lehetett. És nem ez volt az egyetlen téli akció. A BLYC által szervezett VII. Farsangi Regatta verseny is számos résztvevővel, fényes sikerrel zárult. Szóval zajlott az élet. Csak gratulálni tudok a rendezőknek és minden résztvevőnek. Érzésem szerint sokkal többet érnek eme bulik a klasszikus szezonon kívüli Balaton népszerűsítésére, mint az egyéb „virtuális térben” történő hablatyolás.
Folytassuk a kikötői férőhelyek témakörével. Köztudott ezek égető hiánya – nem egyszer foglalkoztunk vele –. Van remény ennek mérséklésére? Hitem szerint igen. Már tavaly beszámolhattunk arról, hogy Balatonfőn, a víz felé terjeszkedve jelentős beruházást végeztek, melynek eredményeképpen újabb nyolcvanegy hajó lelt otthonra e mólók védelmében. A napokban pedig Balatonföldváron a Holovits György kikötőben akadt meg a szemem valamin. Méghozzá nem máson, mint azon, hogy a parlagon álló, a szomszéd üdülőhöz tartozó jobboldali móló belső oldalát „tették termővé”. Öt széles hajós és tizenegy keskenyebb új hajóhely képződött, a frissen megépült úszómólónak valamint a cölöpözésnek köszönhetően. Remek! Főként az, hogy a BHZRT újra nekiállt olyan beruházásnak, amely meglévő (kihasználatlan) lehetőséget aknáz ki, viszonylag szerényebb költséggel. Nagyon örülök neki! Hálás köszönetem érte! A „macskás bokor” helyén pedig alapoznak valami épületet, majd meglátjuk mi lesz belőle.
Ha már Gyuri barátom neve szóba került, egy közelmúltban történt szomorú eseményről szeretnék szót ejteni. Holovits Tamás sporttársunk is „előre ment” az égi vizekre, hogy bátyjával ismét hajóra szálljon. Feltehetően a csillaghajó osztályban. Hajrá fiúk, legendák vagytok!
Deák Sanyiék pedig, dacolva jogi hercehurcával, tiltakozásokkal, vad északi orkánnal, belekezdtek Földváron az új kikötő megépítésébe. Merész, határozott döntés.
Keményen kell hajtani, hiszen szoros a határidő. Ne sérüljön a nyári strandszezon, mielőbb elfoglalható legyen a 175 sajka befogadására alkalmas vízforgatásos rendszerű kikötő (ahol télen sem kell kiemelni a bárkákat). Ígéretemhez híven, folyamatosan tudósítani szándékozom a fejleményekről. Annak okából pláne, hogy szerintem, amennyiben ezek a beruházások sikeresen zárulnak és működni kezdenek, szinte példaértékűek lesznek. Utat mutatnak, hogy igenis meg lehet csinálni! És érdemes. Ennyit a bővítésekről, vitorlázzunk más vizekre.
Kezdődik a szokásos évi hajószemle. Magazinunk természetesen ott lesz a G pavilon 402A standján a programsziget, valamint a színpad szomszédságában, ahol szeretettel várjuk a kedves érdeklődőinket. Előre is köszönöm kitüntető figyelmeteket!
Persze bogarászom a kiállítók katalógusát. Jó pár olyan, aki vitorlás hajókat hozott és szokásosan, évről évre jelen volt, most hiányzik. Érvényes ez a hajós kellékeket (felszereléseket) forgalmazó cégekre is. Elektromos teknőkből viszont rengeteg lesz – persze innen is hiányzik pár régebbi, közkedvelt, díjnyertes típus –. Viszont jó pár újdonság is beköszön, ami feltétlenül örömteli dolog. Na mindegy, majd meglátjuk, milyen lesz a felhozatal.
Különleges érdeklődéssel tekintek idei díszvendégünkre. Legfőképpen azért, mert az elmúlt években már kétszer is foglalkoztam szeretett Duna folyónkkal. Felejthetetlen napokat töltöttem partjain, illetve csacsogó hullámait szelve. Remélem, hogy sok érdekességet tudhatok meg, uram bocsáss, talán körvonalazódhat egy újabb kirándulás, ahonnan ismét jelentkezhetek.
Hajóztunk, építkeztünk, vásároztunk, most nézzünk körül tollas vagy négylábú barátaink háza táján.
A február téli hónap, de titokban már a tavasszal ölelkezik. Langyos áramlat kél dél felől, a felhők közül egyre gyakrabban ragyog elő a nap, csöpögni kezdenek az ereszeken lógó kövér jégcsapok – ha vannak – és a megroskadt hó alatt apró vizek sietnek ismeretlen céljuk felé. Hazafelé indulnak a kelet felől hozzánk érkezett nagy vetésivarjú-csapatok, de megérkeznek Európa déli tájai felől az első vonuló madarak is.
Sétánkat a park átszelésével kezdjük – arra vezet utunk a hajóállomás felé –. Hétágra süt a nap, megvilágít néhány bokrot. Pár citromsárga és egy – egy tarka pillangó libben ide-oda. A citromlepkék bokorágakon csüngve vészelték át a telet, a nappali pávaszemek viszont előszeretettel húzódtak be épületek belsejébe a hideg hónapokra. De korán felébredtetek! Csak nehogy pórul járjatok, ha beköszönt valami kemény fagy éjszakára! Népes verébcsapatok traccsolnak a cserjék rejtekében. Láthatóan sokasodtak amióta ők is védettséget élveznek. Amint melegszik a levegő, egyre intenzívebb a szén és kékcinegék cipő – cipő, valamint kiscipő – kiscipő kórusa. Egy közeli ágra apró barátcinege huppan. Fél méterre is megközelíthetjük. Valóban jó barát. Majdnem ő a legkisebb cinkefaj, csak az őszapó előzi meg. Barkóscinegét viszont nem látunk. Nem csoda, hiszen február lévén még a nádasokat lakja.
Legyen elég cinegéinkből, nézzük a vízpartot. Örömteli, régen látott panoráma ver orrba. Aratják a nádat! Az elmúlt években ez igencsak kiment a divatból. Meg is van az eredménye, hiszen (különösen az északi parti) nádasaink „babázódnak”, elöregszenek, pusztulnak. Egyre gyakrabban találkozunk úszó, leszakadt nádszigeteket. Persze dicshimnuszokat zengeni nincs okunk, hiszen a mélyebb vizű nádasok vágásához stabil jég kell, márpedig az nincs. Drága mocsárjáró gépek segíthetnének. Azok sincsenek.
Jó szándék viszont van. Alacsony, mocsaras részeken, ahol lehetett, azért nekiálltak. Hurrá! Talán a tó nádkészletének szűk egyötödét van mód így megóvni. A semminél több. Viszont az becsülendő, hogy az irányvonal jó felé fordult. Nagyon szépen köszönjük!
Óvatosan be cuppogunk a nád sűrűjébe. Azonnal meghalljuk a jellegzetes füttyentést. Na hiszen, ilyen korán megjöttetek? A nádiposzáták közül elsőként érkezett a fülemülesitke. Párban járnak a függőcinegék, és bár a böjti szelek még odébb vannak, de elvétve böjti récéket is megpillantunk. Viszonylag kis termetű, finom mintával színezett madarak, jellemzőjük a gácsér jól látható, fehér szemsávja. Még nem figyelhetjük meg a párválasztást megelőző csoportos, jellegzetes kerregő hanggal kísért kergetődzésüket. Üzekedésük, néhány hét elteltével lesz esedékes. Alacsonyan repülnek majd a nádas felett, elől a csak tessék-lássék menekülő tojó, majd utána a négy-öt felhevült gácsér. A böjti réce viszonylag gyakori hazánkban. Kedveli a sekély vizű, tocsogós területeket, az alföldi szikes tavak környékét és a halastavak elgazosodott szigeteit.
A móló végéről kitekintünk a nyílt vízre. Most békés arcát mutatja a Balaton, nem úgy, mint pár napja, amikor veszett orkán korbácsolta. Jégtörmelék csak a partok mentén, vagy az öblökben hintázik. Nagy csapatokban látjuk a szokásos téli vízimadarainkat, melyekről már nem egyszer szót ejtettünk. Most viszont úgy a tó felszínén, mint a parti, füves területeken, idegesítően sok libafélét látunk. Tudnunk illik, hogy hazánkban mintegy tíz faj fordul elő: nyári lúd, vetési lúd, nagy lilik, apáca lúd, rövidcsőrű lúd, örvös lúd, kanadai lúd, kis lilik, vörösnyakú lúd. A nyári lúd kivételével minden nálunk előforduló lúdfaj az északi tundrákon, Izlandon, vagy Grönlandon költ. A hazánkba érkező libák a biztonságot nyújtó nagyobb tavakon, folyók mellékágain töltik az éjszakákat, ahol akár több tízezres csapatok is összegyűlhetnek. Márton nap (november 11) környékén szoktak érkezni, majd néhány hetes itt-tartózkodást követően, párszáz kilométerrel délebbre vonulni. Na, ez az, ami manapság nem történik meg. Eszük ágában sincs tovább vándorolni. E-helyt is jól érzik magukat – fene a jó dolgukat –. Miért is vagyok ilyen irigy? Mert a nyári lúd – aki ugye itt fészkel – létszámát tekintve egyensúlyban van az – elsősorban télen – rendelkezésre álló, itt fellelhető táplálék mennyiségével. Könnyen belátható, hogy tízszer ennyi fajtársának ez kevés. Igen nagy táplálék konkurencia lép fel, ami óhatatlanul elhulláshoz vezet. Átvonuló vendégeinknek csak jóval Zsuzsanna napját (február 19) követő hetek elmúltával kellene szállingózni, majd április elején tovább menni észak felé. E helyett az egész kompánia reggelente kirepül a környező mezőgazdasági területekre és kukorica tarlókon, őszi vetéseken táplálkozik. Vagy amit még esetleg talál. És vajon mi okozza ezt a kalamajkát? Igazán nem tudjuk. Gyanús viszont, hogy a földrészünket melengető Golfáramlat jelentős lassulásának ellenére, nemhogy jégkorszak nem fenyeget, hanem most már kimutatható mértékben melegszünk. Téli átlag hőmérsékleteink igencsak emelkednek. Se hó, se befagyott tavak, folyók. Persze, hogy az állatvilág jól – rosszul, de reagál. Szóval ki kéne találni valamit. Elsősorban okos, képzett, nagy tudású embereknek.
Mi viszont gyönyörködjünk vadlibáink kötelékrepülésében.
Nemsokára, a március már igazi tavaszi hónap lehet, amikor többnyire kirándulóidő, ragyogó napsütés, dél felől érkező, kellemesen simogató szellő és friss levegő várja a túrázni indulókat. És bár néha ilyenkor is előfordul, hogy hirtelen támadt hózivatar zúdul a Balatonra, ám a fehéren csillogó, nedves pihék mögött ott mosolyog a tél felett minden évben diadalmaskodó, madárdallal érkező tavasz!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
