Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Ez az az ifjúsági hajóosztály, amely hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években: 41 hajó vett részt 2024-ben a versenyeken, 39 páros indult az országos bajnokságon.
Női fölény a 41 hajós mezőnyben Csopakon. Szeptember 19-22 között a csopaki Kereked VK rendezésében zajlott le a 420-as országos bajnokság. Jó rendezéssel, a szombati és vasárnapi szélviszonyok miatt kétszer kora reggeli futamokat is vállalva, 9 futammal zárult a verseny.
Egy arany-, két ezüst és egy bronzcsoportos eredménnyel zárták a magyar vitorlázók a Thesszalonikiben rendezett 420 open és junior Európa-bajnokságot.
Véget ért Portorozban a 420-as Open EB, ami szinte világbajnokságnak is tekinthető. Sok Európán kívül eső országból is indultak versenyzők,(AUS, NZL, USA, BRA, ARG, JPN, ISR) Erős és nagyon kiegyensúlyozott küzdelemben, amit hatalmas keresztbe-verések jellemeztek, népes mezőny mérte össze a tudását, változatos szélviszonyok között.
Látványosan gyarapodott a múlt évben a magyar 420-as flotta, a szeptemberi bajnokságon az utóbbi évek rekordmezőnye állt rajthoz. Nem maradtak el a nemzetközi sikerek sem, az alicantei nyílt világbajnokságon az Érdi fivérek a 130-as felnőtt mezőnyben a 30. helyet szerezték meg. Az osztályszövetség elnöke idén a mezőny további bővülésére a bajnokságon külföldi indulókra is számít.
Szeptember 14-17. között 28 egység részvételével rendezték meg a 2023-as 420 Országos Bajnokságot Keszthelyen.
A Keszthelyi Yacht Clubban csütörtöktől vasárnapig tart a 420-as hajóosztály ifjúsági és női nyílt országos bajnoksága.
Július 21-29 között Alicantéban rendezték meg a 420-as hajóosztály világbajnokságát, amelyen 22 ország 277 hajója vett részt. Magyarország nyolc párossal képviseltette magát, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor edzők irányításával. 12 futam alapján hirdettek 29-én, szombaton végeredményt.
Az Érdi fivérek és a Litkey-Érdi lány páros az aranycsoportban csatázik, a Csőregh fivérek az ezüst csoportban futamot nyertek.
Július 24-én kezdődött Alicantéban a 420-as hajóosztály világbajnoksága, nyolc magyar páros részvételével.
Gyapjas Zsombor edző irányításával új párosokkal bővült a hazai 420-as mezőny. Első idei megmérettetésük a 34. Spring Cup Izola verseny volt, erről kaptunk beszámolót.
A 420 hajóosztály idei világbajnoksága után a magyar bajnokságot is a Balatoni Yacht Club rendezte, hiszen az egyesület programjában kiemelt helyet foglal el ez a remek kétszemélyes utánpótlás hajóosztály.
Több hajóosztály nagyszabású versenyére került sor augusztusban külföldön és a Balatonon egyaránt. A magyar vitorlázók pedig kiemelkedő eredményeket értek el. A 29er hajóosztályban korosztályos világbajnoki címet szerzett Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel kettős.
Izgalmas zárónappal ért véget a 420-as világbajnokság Alsóörsön – a Férfi/Vegyes mezőnyben spanyol, a Női mezőnyben francia, az U17-esben pedig német győzelem született. A legjobb helyen végző hazai egység a 15. Szűcs Benedek, Csizmazia Bence kettős lett a Férfi/Vegyes kategóriában.
Fordulatosan alakul az alsóörsi 420-as világbajnokság véghajrája: pénteken immár sokadszor tökéletesen átalakult az élmezőny – a magyar Szűcs Benedek, Csizmazia Bence kettős pedig a 11. helyről várja a zárónapot.
A Férfi/Vegyes kategória Arany-csoportjában tudtak csupán egy futamot megtartani csütörtökön az alsóörsi 420-as világbajnokságon. A gyenge szeles versenyen teljesen átrendeződött az élmezőny – az amerikai Freddie Parkin, Asher Beck kettős állt az élre, míg a magyar Szűcs Benedek, Csizmazia Bence páros felzárkózott a 10. helyre.
Az előző napi szélcsend után szerdán az időjárás kegyes volt a 420-as világbajnokság indulóihoz – 10-12 csomós észak-keleti, majd északi szélben sikerült három futamot megtartani, ezek alapján ki is alakult az arany-, az ezüst- és a bronzcsoport mezőnye. Így egy kicsit egyértelműbbé válik a versenyzők számára is, kik a közvetlen ellenfeleik, kikre kell jobban figyelni, hovatovább együtt rajtolnak.
A szél nem volt kegyes a nevező 244 pároshoz, így nem rendeztek futamot kedden az Alsóörsön zajló 420-as világbajnokságon. Egész nap gyenge déli szél fújt a Balatonon, a versenyrendezők folyamatosan figyelték, hogy mikor lesz elég erős ahhoz, hogy futamot lehessen rendezni.
Pöffös, trükkös, forgolódó, közepes erősségű, klasszikus balatoni északi szélben tartották meg a 420-as világbajnokság első napját Alsóörsön.
A hajrájához érkezett a felkészülés a vitorlázók 420-as világbajnokságára, amelyet augusztus 5. és 13. között rendez meg az alsóörsi Balatoni Yacht Club 21 ország több mint 240 párosának részvételével.