Címke: történelem

Lapszemle

Kissé megkésve jutottam el a havonta megjelenő VÍZISPORT magazin 1936 októberi számához (Köszönöm Hafi!) Ebben a VÍZISPORT MINDEN ÁGÁVAL FOGLALKOZÓ FOLYÓIRAT-ban nemes, veretes gondolatok segítik a vitorlás sport töretlen fejlődését. Olvassátok fennkölt figyelemmel!

Sózott hús, kétszersült és vörösbor

A ma embere nehezen tudja elképzelni, milyen lehetett az élet egy nagy vitorlás hajón a 19. század közepén-végén. Mit és mennyit ehettek a tenger munkásai? Nehéz is közel jutni a valósághoz, hiszen a szárazföldi ember óráról órára hozzájuthat bármihez, mit megkíván, s jól felszerelt konyhájában nyugodt körülmények között elkészítheti a számára kedves étkeket. A mai kor tengerészei közel azonos feltételekkel élhetnek. A hajókonyha jól felszerelt, a kambuza, az élésraktár, szinte mindennel ellátható, s jól képzett szakácsok végzik feladatukat. Igen kemény időnek kell lenni, hogy ez a rend megváltozzon!

Kint a vízből - Hajókról másképpen - 3. rész

Ebben a sorozatban a vitorlázás nélkülözhetetlen kellékéről, a hajókról szólunk. Kitérünk jogi, műszaki és egyéb kérdésekre is. Az újabb részben a balatoni vitorlázásra gyakorolt angol hatással, két vitorlázó nemzet sportági fejlődésének összefüggéseivel foglalkozunk. Bemutatjuk továbbá az angollá lett német cirkálók érdekes történetét, amely a II. világháború lezárásának egyik majdnem feledésbe merült fejezete.

A mi tengeri cirkálóink története - 5. rész

Szinte valamennyi XX. századi nagy hajóépítő gazdagította a balatoni flottát és a remekműveket az utókor gondosan megőrizte. A hazai igényeket a belföldi gyártás sosem tudta teljes mértékben fedezni, ezért a balatoni klasszikusok jelentős része külföldről érkezett.

A mi tengeri cirkálóink története - 4. rész

A múlt század harmincas éveiben a Balatonon már pezsgett a vitorlás élet. Kisebb típusok mellett sorra épültek a 22-es, 30-as és 40-es schärenkreuzerek. Benacsek Jenő 1929-ben tervezte és építette meg az azóta is Pelikán nevet viselő, hajólevele szerint 40 nm2-es balatoni cirkálót. A kalandos sorsú hajó – amely ebben az évben várhatóan ismét vízre kerül – több, hosszabbítást is magában foglaló átépítésen esett át. Korábbi fotók, a hajótest és a kiel összevetése alapján egyértelműen megállapítható, hogy seefahrtkreuzerről beszélhetünk, mégpedig valószínűleg nem a 30-as, hanem a 40-es típusról (építési előírás szerinti eredeti hosszúság 10,1 méter).

A mi tengeri cirkálóink története - 3. rész

1927. október 16-án került sor Bécsben (!) a 28. Német Vitorlás Nap küldöttgyűlésére. A háború utáni időszak alapvetően megváltoztatta a német társadalmat. Már nem csak az arisztokrácia, hanem a középosztály körében is volt kereslet új hajókra. Ez újabb érv volt arra, hogy a Német Vitorlás Szövetség (DSV) felülvizsgálja elavult osztályelőírás-rendszerét. 1930-ban jártak le a hatályos osztályelőírások, és e kérdésben évek óta parázs viták folytak.

A mi tengeri cirkálóink története - 2. rész

A versenyvitorlázás felívelő népszerűségére a múlt század elején került sor. Anglia mellett, ahol már évszázados hagyománya volt a regattáknak, az I. világháborúból is szerencsésen kimaradó Skandinávia volt a fejlődés motorja. Az addig épült klasszikus cirkálók ugyan nem voltak egyformák, de az azonos szabályoknak való megfelelés miatt mind méretben, mind teljesítményben alapvetően összehasonlíthatóak voltak.

A mi tengeri cirkálóink története - 1. rész

Angliában már évszázadok óta tartottak vitorlásversenyeket, de a sportágnak nemzetközi lendületet az olimpiai mozgalom adott.

Gördítsük le…

… hát a titokról a követ! Vénséges vén pince mélyén ült a követ – mondja a nóta –. Minket más titok foglalkoztat: nem követ csak kő, és nem eltűnt, hanem ott van. A kompkikötőtől úgy ezerméternyire, északkelet felé Szántód partja előtt, közel tizenöt – húsz méter szélességben, a Tihany-rév mólóját célzó vonalban, több mint ötszáz méter hosszú szakaszon. Víz fedi, alig másfél méteres magasságban. Keményen meg lehet fenekleni rajta. Vajon, mi az ördög ez? Természetes képződmény, vagy emberi kéz műve?

Több, mint EB, avagy a CADET osztály hattyúdala

Július 24-28 Cadet Országos Bajnokságot, majd július 29 – augusztus 06 Cadet nyílt Európa Bajnokságot rendez a Tihanyi Hajós Egylet (THE). A verseny után - az országban utolsóként - a THE-ben is megszűnik a Cadet osztály működtetése. A Cadet kb. 55 éves küldetés után Magyarországon eltűnik a süllyesztőben. Ez adta a lökést, hogy elmerengjek a történeten. Merengésemhez segítséget is kértem: a múltról és a tendenciákról Fundák György, Füzi Péter, Turi László, Molnár Csaba (Egér) osztotta meg velem (főként agárdi) emlékeit.

"Az ön személyes vitorlagyártója"

- ezzel a filozófiával kezdett vitorlákat varrni 1919-ben Friedrich Beilken a németországi Brémában. Fia, Bernard, aki 1936-ban átvette az üzemet, áttért a kishajós vitorlák gyártására.

Haditengerészetünk emlékei

2012. május 17. csütörtök, 19 óra, 1124 Budapest, Csörsz u. 18. Az előadás 1242-től 1918-ig dolgozza fel a magyar és osztrák-magyar adriai flotta, valamint a mai napig a magyar dunai folyami hajóhadak történetét.

Kalózos emlékek, 30 éve történt...

A napokban kaptam egy e-mailt, hogy idén Magyarországon rendezik meg a Kalóz Európa bajnokságot. És egyszer csak bevillant, hogy pontosan 30 éve annak, hogy először vettünk részt hivatalosan a Kalóz EB-n: 1981 július 27. és augusztus 1. között Neusiedl am See-n.

A jégvitorlázás kezdetei Magyarországon

Részletek Dulin Jenő készülő történelmi anyagú könyvéből. A jégvitorlázás kezdetéről mely hazánkban 1892-re tehető.