Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az elmúlt évben ötrészes sorozatban kalauzoltuk végig az olvasót a balatoni klasszikus flotta német vérvonala, a seefahrtkreuzerek, azaz tengeri cirkálók kialakulásának és hazai elterjedésének történetén. Az ismeretterjesztésen túl folyamatosan fontosnak tartottuk felhívni a figyelmet kallódó nemzeti értékeink megmentésének fontosságára. A most zárult 2023-as Összevont Cirkáló Zárt Osztály bajnoksága jó alkalmat ad arra, hogy felhívjuk a figyelmet az értékmentés fontosságára.
Szinte valamennyi XX. századi nagy hajóépítő gazdagította a balatoni flottát és a remekműveket az utókor gondosan megőrizte. A hazai igényeket a belföldi gyártás sosem tudta teljes mértékben fedezni, ezért a balatoni klasszikusok jelentős része külföldről érkezett.
A múlt század harmincas éveiben a Balatonon már pezsgett a vitorlás élet. Kisebb típusok mellett sorra épültek a 22-es, 30-as és 40-es schärenkreuzerek. Benacsek Jenő 1929-ben tervezte és építette meg az azóta is Pelikán nevet viselő, hajólevele szerint 40 nm2-es balatoni cirkálót. A kalandos sorsú hajó – amely ebben az évben várhatóan ismét vízre kerül – több, hosszabbítást is magában foglaló átépítésen esett át. Korábbi fotók, a hajótest és a kiel összevetése alapján egyértelműen megállapítható, hogy seefahrtkreuzerről beszélhetünk, mégpedig valószínűleg nem a 30-as, hanem a 40-es típusról (építési előírás szerinti eredeti hosszúság 10,1 méter).
1927. október 16-án került sor Bécsben (!) a 28. Német Vitorlás Nap küldöttgyűlésére. A háború utáni időszak alapvetően megváltoztatta a német társadalmat. Már nem csak az arisztokrácia, hanem a középosztály körében is volt kereslet új hajókra. Ez újabb érv volt arra, hogy a Német Vitorlás Szövetség (DSV) felülvizsgálja elavult osztályelőírás-rendszerét. 1930-ban jártak le a hatályos osztályelőírások, és e kérdésben évek óta parázs viták folytak.
A versenyvitorlázás felívelő népszerűségére a múlt század elején került sor. Anglia mellett, ahol már évszázados hagyománya volt a regattáknak, az I. világháborúból is szerencsésen kimaradó Skandinávia volt a fejlődés motorja. Az addig épült klasszikus cirkálók ugyan nem voltak egyformák, de az azonos szabályoknak való megfelelés miatt mind méretben, mind teljesítményben alapvetően összehasonlíthatóak voltak.
Angliában már évszázadok óta tartottak vitorlásversenyeket, de a sportágnak nemzetközi lendületet az olimpiai mozgalom adott.
Ahogy korábban is volt rá példa, a Magyar Vitorlás Szövetség megkérte a hajóosztályokat, hogy értékeljék az évet. A beszámolókat a hunsail.hu-n publikálja a szövetség, a sorozat az 50-es cirkálókkal indul.
A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a nagyhajós osztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, idén is kíváncsi arra, hogyan látták a hajósok a szezont. Megkértük valamennyi nagyhajós osztály kapitányát, képviselőjét, mondják el, hogyan látták a versenyeket, milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok értékeléseit. Ezúttal az 50-es cirkálók osztálykapitánya, Farkas János összegzi a 2019-es szezont.
Augusztus utolsó napjaiban került megrendezésre Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében a 2019. évi 50-es flottabajnokság.
Jó évet zárt 2018-ban a nagyhajós közösség, több versenyen rekordot döntött az induló és befutó hajók száma. A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a hajóosztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, kíváncsi volt arra, hogyan látták a hajósok a szezont. Több hajóosztály után most Kemény Balázs, a 30-as cirkálók osztálykapitányáé a szó.
Előző két kvízünkben már bebizonyíthattátok, hogy felismeritek a balatoni hajóosztályokat és mindent tudtok a kishajókról is. Most újabb kihívás elé állítunk benneteket: felismeritek a Balaton rangidős hajóit?
A Kereked Vitorlásklub 2014-ben immáron második alkalommal rendezi meg a Klasszikus Kupa pályaversenyt, mely hagyomány fenntartása iránt a Klub hosszútávon is elkötelezett.
Mindig is nagy álmom volt, hogy egyszer egy hetvenes cirkálóval versenyezhessek. Egy szigligeti versenyen ismerkedtem meg Pajor Zsolttal, aki felajánlotta ezt a nem mindennapi lehetőséget.