Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A Litkey S.-Dardenne páros (Pöff SE) 27., a Litkey T.-Kovács páros (Pöff SE) 30. lett Cagliariban.
Változatos, kemény verseny volt a cádizi ifi Európa-bajnokság. Elmondható, hogy mindhárom magyar induló remekül helytállt az erős szélben, Lackó Sára, Rácz Mihály az arany csoportban végeztek. Teljesítményük dicséretes: Rácz Mihály abszolútban 30., U18-ban 21. lett a 225 hajót számláló mezőnyben, úgy, hogy a selejtezők során futam második is volt. Lackó Sára 31. lett, már az arany csoportban egy futam harmadik hellyel hívta fel magára a figyelmet. A fiatal U16-os Dénes Vince pedig elsősorban tapasztalatszerzési céllal utazott ki, de ő is jó teljesítményt nyújtott: minden futamban a mezőny első felében végzett, becsülettel helytállt a legkeményebb időjárási körülmények között is. Ő végül 213. lett abszolútban, U16-ban pedig 86.
Összesen egy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot vihettek haza az olaszok. Az ezüst csoport első helyén végzett Bartos Betti (BYC).
A dániai Sonderborg vizein hét optimistesünk, míg a spanyolországi El Balis előtt tizenegy 29er párosunk küzd a minél jobb helyezésekért.
Az MVSZ YouTube csatornáján visszanézhetőek lesznek a Budapest Boat Shown készült beszélgetések, előadások. Elsőként a Fiatalok a nemzetközi pályán című beszélgetés.
Amíg Svájcban a nagyok Európa-bajnoksága zajlott, itthon újabb állomásához érkezett a Kalóz osztály több évre visszanyúló utánpótlásnevelése. Az előző évek flottabajnokságai után, a hét közepétől a Magyar Bajnoki címekért versenghettek a kalózos fiatalok.
Nem sikerült futamot, futamokat rendezni a Rooster-Monautix Laser és 420 Nyílt Országos Bajnokság, valamint 29er Grand Prix vasárnapi versenynapján. Nem alakult ki ugyanis olyan szél a Balatonfüredi térségben, amely alkalmas lett volna korrekt, jó futamok lebonyolítására. Ennek ellenére a bajnokság érvényes, még a legrosszabb futamot is kiejthették a versenyzők.
A házigazda Laguna Yacht Club és a versenyrendező BS Fűzfő Vitorlás Klub 2018.10.12-14 között rendezte az Optimist hajóosztály idei utolsó ranglista versenyét Balatonfűzfőn.
A Nádas Kupa Sorozat utolsó (hatodik) állomásaként, a közelgő Országos-Bajnokság előtt Balatonfüreden az MVM SE adott otthont az MVM SÜLLŐ KUPÁNAK, amelyen 105 fős mezőny jött össze 3 hajóosztályban és 10 klubból már.
A dinamikusan növekvő népszerűségű Svert Kupa vitorlásversenyek szervezői idén az ifjúsági kategóriában ritkának számító túraversenyi indítanak, amelyre várják az amatőr és profi ifjúsági versenyzőket minden egy és kéttestű hajóosztályban. A Svert - Kupa DELL túraversenyhez és a Svert Kupa - NaturZitrone pályaversenyekhez hasonlóan a versenyzők alacsony nevezési díjak mellett, értékes nyereményekért és hajóosztályonkénti értékelésben szállhatnak vízre augusztusban Zamárdi párjainál.
A 2018 évi Laser Radiál Youth European Championship résztvevői még el sem hagyták a földvári telepet, máris új eseményre várjuk a kishajósokat, a hagyományos F. W. Raiffeisen ifjúsági évadnyitó kupa kerül megrendezésre április 21-22-én Földváron.
A mai szélcsendes napon lezárult a Laser Ifjúsági Európa Bajnokság Balatonföldváron. Hat gyönyörű nyárias napon és változatos szelekben tudták a szezon első világversenyét megrendezni Balatonföldváron. A 31 országból érkezett 207 versenyző a gyenge szellőtől az erős szélig minden körülményben kipróbálhatta a balatoni vitorlázást.
Ma közel nyolc órán keresztül versenyzett Balatonföldváron a 200 fős ifi mezőny, de a versenyrendezőket is megdolgoztatták. A Balaton megmutatta igazi, szépséges arcát: friss szél és hullámok, egész nap kitartó gyönyörű napsütéssel.
A Laser Ifjúsági Európa-bajnokság negyedik napján három futamot tudtak rendezni a Balatonföldvár előtti vízterületen, így már érvényes a kontinensviadal, amin 31 ország 207 versenyzője indul.
A Spartacus VSE rendezői reggeli halasztással kényszerültek kezdeni a napot a Laser Ifjúsági Európa-bajnokságon.
A tegnapi ködös, szélcsendes próbanap után ma ragyogó napsütés, és frissülő északkeleti szél fogadta az Európa-bajnokság első versenynapján a népes mezőnyt. 32 ország 207 ifjú vitorlázója szállt vízre, hogy a héten összesen 12 futam után eldőljön az érmek és a helyezések sorsa. A lányok végig egy csoportban vitorláznak majd, a fiúk hat futamig sorsolással vannak két csoportra osztva, utána pedig a legjobbak az arany csoportban, a mezőny második fele pedig az ezüst csoportban küzd tovább.
Rekord létszámmal, 62 nemzet 281 versenyzőjével zajlott a 2017. évi Optimist Világbajnokság Pattayán, Thaiföldön. A eseményt összesen 6 (3-3) versenynappal rendezték, közepén a 2 napos Csapat Világbajnoksággal. Összesen 12 futammal terveztek, 1 kiejthető, melyből 9 valósult meg. Kvalifikációs (6) és döntő futamok dőlt el, hogy ki 2017. optimist világbajnoka. A versenyt, magabiztos és kiegyensúlyozott teljesítménnyel az olasz Marco Gradoni nyerte, a maláj Muhammad Fauzi Bin Kaman Shah és a Costa Ricai színekben versenyző Mic Sig Kos Mohrmajd Mohr előtt.
A Magyar Vitorlás Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával júniusban szervezte meg a Go Boating-sorozatot, amelyen 38 oktatási intézmény vett részt.