Kora reggel indulunk Balatonföldvárról és nagy nehezen levesnótára bevánszorgunk Balatonszemesre. Ígéretünkhöz híven ebéd ügyben is kipróbáljuk a Babszem büfét (a kikötőiroda tőszomszédságában), amit a múltkor oly nagy megelégedésünkre „reggeli rántotta” terén már megteszteltünk.
Különlegesen ízletesek és vaj puhák a frissen, szemünk láttára grillezett húsok. A kedves tulajdonos elárulja titkát. Saját tervezése a konyha és Sous Vide technika alkalmazásával, annak valamennyi követelményét pontosan követve készíti ételeit. A fagylaltok is kitűnőek. Persze, van ára rendesen ennek a „Lukuluszi lakomának”, de mit mondjak. Ez nem büfé szint! Érdemes ide benézni, hiszen így már bőven !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!. Ja, és stabilan, reggeltől estig nyitva van.
A délutánt elstrandoljuk (totális szélcsend okán). Forró éjszakát követően kellemes hajnalra kelünk. Szerényen libeg némi északnyugati. Azonnal neki is veselkedünk, nehogy elálljon. Bölcs döntésnek bizonyul, ugyanis tizenegykor teljes punnyadás veszi kezdetét. Szerencsére már majdnem elérjük Balatonboglárt, így jogszerűen bemotorozunk. Azonnal felrakjuk a napvédő ponyvát, majd kaja után nézünk. Az előző írásomban említettem a Naplemente bisztrót, a Sziget strand mellett. Most itt ebédelünk. Bár még nem teljes a kínálatuk, azért találunk „fogunkra való” eledeleket. A gulyás kitűnő - így szeretem -, a sült hal is messze ehető. Remekül főznek! És minden friss! A tálalás is elegáns (sült krumpli szitakosárban, nem lucsog az olajban).
Az árfekvése pedig igen-igen kedvező. Beigazolódott jó előérzetem. A kikötőhöz való közelsége is vonzó. Új !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! csehót találtunk! Tele hassal ledőlünk keveset, majd felderítő sétára merészkedünk.
Felmászunk a kápolnákhoz. Zárva vannak, viszont egy cetli már akad az ajtón: EGYÜTTHATÓK címmel kiállítás nyílott Bihon Győző és Gulyás Andrea műveiből. Június tizenkilencedikétől július negyedikéig lehet ingyen megtekinteni, de csak péntek – szombat – vasárnap, tizennégytől húsz óráig. A semminél több, viszont aki hét közben téved erre, annak fityisz az orrára. Inkább kerülne pénzbe! Kulturális táplálékként marad a Csavargőzös, a hozzá tartozó remek Koktél bárral egyetemben.
Nagy örömömre és megelégedésemre szolgál, hogy sok utánajárással sikerült megmenteni és közszemlére tenni a Csongor (SKL 4 NVD 26-2 dieselmotor 100 Ps.) és a Tünde (SKL 4 NVD 26-2 dieselmotor gy.sz.:552243 135 Ps.) hajók régi főgépeit. Igen nagy értékek. Több mint sajnálatos, hogy Keszthelyen a Balaton múzeumban, a pár éve lezajlott „korszerűsítés” égisze alatt, az ott őrzött kincseket – ipari műemlékeket – (Helka eredeti 25 Ps gőzgépe, hajózási eszközök, tartozékok, lámpák, egyenruhák… stb.) eltüntették, elkótyavetyélték, széthordták. Itt viszont megvannak! Mert volt, aki összegyűjtse. Hálás köszönetünk érte! És nap, mint nap látogatható. Van is érdeklődő bőven. A templomoknál szintén többen téblábolnak, jobbára turisták (magyarok, angolok, németek, ázsiaiak). Csodálkoznak (szentségelnek), hogy nem tudnak bemenni. És a kihaltságot sem értik. Gyakorlatilag üres a szabadstrand ebben a rekkenő hőségben, fürdőkád hőmérsékletű vízzel. Hol vannak a nyaralók? Retro cukrászda is mínusz. Végleg megszűnt? Ki tudja. Ott is találkozom népekkel, akik igencsak beülnének egy fagyira, vagy süteményre. Most néznek, mint az okos kutya. Ki érti ezt? Csupán a plakát kéklik, hogy „újra indítjuk a … stb.” Frászkarikát! A déli part úgy fest, mint április végén. Hátat is fordítunk neki. Irány Badacsony.
Reggel kötélcsattogásra, szélzúgásra ébredünk. Bejött a délnyugati. Hurrá. Neki is lódulunk, hogy kihasználjuk. Szaladunk fel s alá, ide, oda, mint a villám. Magasságot viszont csak szerényen nyerünk, hiszen krajcban nem igazán jó a génua. Sebaj, végre élvezzük a vitorlázást. Délre így is elérjük Badacsonyt. Jó menet volt.
A vendéghelyeken lóg pár túrázó, de koránt sincs tele. Beállunk legbelülre. Éhesek vagyunk, tehát irány a Vendégváró. Leeresztett redőnyök vernek orrba. Mi a fene? Ja, hétfőn szünnapot tartanak. Tudomásul vesszük. A szomszédjukban persze tömeg, lökdösődés, forróság, olajszag. Nem igazán vonz. Visszafelé sétáltunkban megakad a szemünk valamin. Gyöngyös falatozó. Csinosan megterített asztalok, hűs árnyék, étlap. Elég szűkös a választék (Vendégváróhoz képest), viszont ami van, az különleges, gusztusos. A sülteket frissen (megrendeléskor) készítik el, nem aszalják infravörös melegítőlámpák alatt. Az árak bizony igen magasak. Nincs is zsúfoltság, egy-két asztalnál ülnek vendégek. Rendelünk, néhány perc elteltével hozzák. Csuda jól néznek ki az ételeik. És hatalmas („betonozós”) adagok.
Pörkölt cipóban és lecsós szelet. A maradékot becsomagolják. És mi a végkonklúzió? Ez bizony remek hely. Messze nem „büfé szint”, kilóg a „rablósorból”. Minden tekintetben kielégíti az „igényes turizmus” kritériumait. Ismétlem, árai általánosságban, egy ebédre vetítve megközelítik a szomszédos helyek költségeinek dupláját. Ennek dacára az ár-érték arány megfelelő. Feltétlenül belefér a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! listába. És szezonban naponta, azután október végéig hétvégenként nyitva lesznek. Úgy legyen. Örülök, hogy idetévedtünk.
Tele hassal nem mászunk hegyet, lássuk az egyéb lehetőségeket. A „vadszamarak” (terepjáró hegyi taxik) megvannak, szépen sorban várakoznak. Ötezer egy út. Persze, ha összeállnak többen, akkor a költség oszlik. Mi momentán nem lelünk közösködő népséget. Nézzük a Badacsonyi tekergő elektromos mikrobuszt, ami személyenként ezerért felvisz. A Bonvino Hotel recepciójában adják a karszalagot. Most éppen töltik a járgányt, de sebaj. Egy másik kisbuszba invitálnak, és tüstént felrepítenek a Kisfaludi házig (nehogy már várakozzon a kedves turista, menetrend információ: +36 30 602 6963). Ezt nevezem rugalmas szolgáltatásnak. Tetszik! Az már kevésbé, hogy a Szegedi Róza ház (múzeum és borozó) zárt kapuján cetli éktelenkedik, ami tudatja, hogy a MNV Zrt. birtokba vette, és ebben az évben zárva tartja a létesítményt. Nagyon sajnálatos az eset. Az itt berendezett nívós, érdekes kiállítások mellett ezen a helyen őrzik (őrizték) a Balatoni Almanach eredeti példányát. Gyakorlatilag egy személyben működtette kedves (Kriszta) barátnőm az egész kócerájt, mint pénztáros, idegenvezető, borozóban felszolgáló, takarítónő …stb. Tavaly szélnek eresztették - sajnálták azt az egy szem közalkalmazotti fizetést -. Nem szeretném túlragozni, csak a tényt rögzíteni, miszerint a Balaton egyik emblematikus és közkedvelt kiállítóhelye, ami még hatalmas nemzeti értékünknek is megtekinthetőséget biztosít (biztosított), nem látogatható, továbbá elindult a lepusztulás útján. Nem kár érte? Dehogynem. Méghozzá nagyon!
A kikötő mellett viszont nagy élet zajlik. Hatalmas kivetítőn élvezhetjük a foci eb mérkőzéseit, közben badacsonyi borokat kortyolgathatunk. Remek kezdeményezés. Van is tömeg rendesen. Jól történik ez így.
Másnapra alig van légmozgás. Szigligetig jutunk. Minden a szokásos, a legbelső vendéghelyre állunk. Éjszakára nem várható keleti légmozgás, tehát – remélhetőleg – biztonságban vagyunk. A várhoz nem sok kedvünk van felkutyagolni, csupán az Árpád kori templomromhoz sétálunk, megcsodálva a Külsőhegyi utca pazar, de tájba illeszkedő házait. Visszafelé a műút mellett nemrégen épült járdán caplatunk. Régebben a mocsár felőli oldalon egymást érték a szebbnél szebb zöldséges kertek. Igen termékeny errefelé a föld, víz is akad bőven. Mára alig maradt négy – öt. Változott a világ. A nyaralók is. Az öregek, akiknek a kertművelés volt az örömük, kihaltak, a fiatalabbak inkább megveszik a répa – retek – mogyorót. Talán utoljára láthatunk még „hobbi kiskerteket”. Sajnálom, hogy megszűnnek, hiszen e táj jellegzetességeinek számítottak, már Herman Ottó óta.
Hidegfront közelít az elkövetkező napokban. A „szívótér” már másnap reggel érezhető, élénkülő déli szél formájában. Tüstént „szárnyra kapunk”, átszeljük a – néha végtelennek tűnő – Györöki öblöt, majd a szebb napokat is megélt „Suhunál” beejtvén a Keszthelyi-öbölbe, megkerülve a visszaépített vízisí drótkötélpályát, délidőre befutunk a Keszthelyi Yachtkikötőbe, méghozzá egy védett, üresen álló helyre. Szükségünk is van rá, ugyanis estére markáns viharokra számítunk. Taxizunk a városba, benézünk a kastélyba annak ellenére, hogy holnap este a múzeumok éjszakáján ismét itt fogunk járni. A pálmaházban most ideiglenes kiállítás nincs, a madárkertben viszont – ami a kedvencünk – a „gazdasszonynak” kötelezően elvégzendő feladata a jószág megetetése. Ez utóbbiak természetesen el is várják az őket megillető kényeztetést.
Visszatérvén a kikötőbe, nagy buliba cseppenünk. Az Építész Regatta népes mezőnye mulat nívós élőzenére az Íz-Part asztalainál és táncplaccán. Pezseg az élet rendesen, ahogyan az illik. Estére pedig átseper a hidegfront. Szerencsére a patkó alakú szupercella mellettünk halad el, jegével Zalaegerszeget bombázva rommá. A szél viszont veszettül rázza – csattogtatja a köteleket egész éjszaka. Hajónk viszont rezzenéstelenül áll, úgyhogy édesdeden tudunk aludni.
Kicsit hűsebb reggelre ébredünk, mint azt az utóbbi napokban megszoktuk. Hála az égnek! Bár van szél bőven, nem indulunk tovább, ugyanis ma a „Múzeumok éjszakájára” vagyunk meghívott vendégek. Délelőtt viszont felderítő sétát teszünk Gyenesdiás felé, a Balaton mocsaras, csatornával szegélyezett, vad és érintetlen partszakaszán. Csodálatos látványban részesülünk. Megállt az idő ebben az ősrengetegben, a civilizáció még nem tette tönkre. Kígyók, békák, teknősök, madarak, rovarok békességben élnek a természetszerető és hozzá alkalmazkodó evezős, csónakos horgászokkal. A nagytömegű turisták és kerékpárosok a szépen kiépített bicikliúton özönlenek hosszú sorokban.
Amennyiben valakit (valakiket) érdekel az, hogy párszáz esztendeje hogyan is nézhetett ki kedvenc tavunk északi partvonala, annak ajánlom, hogy lépkedjen be ide (száraz úton teheti meg), páratlan élményben lehet része. Kellő türelemmel különösen szép és ritkán megfigyelhető szitakötő féléket (kis és nagy nádi és mocsári acsák, légi vadászok, kisasszony szitakötők… stb.) láthat.
Ebéd után jót pihenünk, majd irány az esti forgatag. E nemes város valamennyi múzeuma és kilátóhelye, legalább éjfélig várja látogatóit.
Bevezetőnek a Rádió – televízió Múzeumot látogatjuk meg. Láthatunk IMCA zeneszekrényt 1938 évből, sok cuccot gyermekkorunkból, hajdan használatos műszereket, rádió amatőr készülékeket. Számomra nagyon érdekes. Ezt követően megyünk át a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyre. Nagyon szépen felújították, és okosan modernizálták, tették gyermek és családbaráttá. Az ipartörténeti emlékeket (gépeket) is úgy csoportosították, hogy működésük könnyen érhető legyen. Itt arra gondolok elsősorban, hogy a gőzeke billenő ekéjét a gépek mellől egy mini mezőre helyezték, ahol az általa szántott barázdák végén áll. Briliáns ötlet!
Látunk itt még sok mindent, még tábortüzet csúfolódó csujogatók műsorával is. Később, az est beköszöntével megyünk át a kastélyba, hintókiállítást nézni és neves, ismert művészek fémjelezte zenei műsorokat hallgatni. Szép ez a Szent Iván éjjele. Kár lett volna kihagyni. Külön öröm számomra, hogy ismét életet, nyüzsgést látok, a több hónapos bénultság után. Köszönjük Keszthely, köszönjük múzeumok!
Másnap friss északnyugati szél köszönt. Gyors reggeli után búcsút veszünk kedves kikötőnktől, megköszönve a szíves vendéglátást. Túránk sajnos véget ér, ugyanis fontos feladatunk adódott Szántódon, sietnünk kell haza. A természet kegyes hozzánk, hiszen bő oldalszélben repülünk kelet felé. Az északi part hullámmentes vizén száguldunk, sorra elmaradnak mögöttünk a települések. Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök. Átvágva az öblön kikerüljük Szigligetet, elviharzunk Badacsony előtt, majd Ábrahámhegynél ejtünk délkeletnek. Ebédidőre Balatonlelle kikötőjébe érünk. Egyik belső vendéghelyhez simulunk.
Jól ismert és szeretett Amigo éttermünkbe megyünk, ugyanis itt idén még nem jártunk. Népes gyerekcsoport falatozik három nagyasztalnál, a többi ülőhelyen egyéb vendégek esznek. Azért akad számunkra pár fenéknyi placc. Az előszezoni (egyszerűsített) étlapot most váltják vissza a régóta megszokott teljes kínálatura. Éppen ideje. Van kis (990 Ft.) és nagy (1800 Ft.) napi menü. Nem véletlen, hogy itt majdnem teltház van, míg másutt alig lézengenek. Az árak csak mérsékelten nőttek. Nem véletlen a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!, évek óta birtokolt címük. Jóllakunk, pihenünk, majd felderítő séta következik. Csomó minden kinyitott, vendégek viszont nagyon kevesen vannak. Pedig még vidámpark meg óriáskerék is várja őket. Nem valami vidám látvány. Vajon miért késnek? Akkora drágulás azért koránt sem volt. Vagy tán a szokásos vendégsereg úgy elszegényedett, hogy már ezt a pár napos nyaralást sem engedheti meg magának? Remélem, hogy nem! Csak a „szünidőt” várják.
A Sekli étterem vár svédasztalos reggelivel, kilencszázkilencven petákért. Hideg és meleg ételek, hatalmas választék, van itt minden, ami kell. Igényes, kényelmes és szép környezetben. Jó lett ez a hely, már évek óta. Nem véletlenül !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!
Délire váltott a légmozgás. Élénk, néhol meglehetősen löketes. Sebaj, hiszen most a déli part mentén van hullámmentes sáv. Pont ez kell nekünk. Elsuhanunk Balatonszemes előtt, és pillanatok alatt befutunk Balatonföldvárra. Épségben, egészségben hazaérünk. Állunk elébe a következő feladatnak.
Az a megtiszteltetés ért ugyanis, hogy meghívást kaptam a Szántódi Vitorlás Egyesület nyári táborába. Három éve már jártam itt, és írtam róluk. Az ott rögzítettek ma is ugyanúgy érvényesek, hadd ne ismételjem meg.
A Szabó Janka Klára (kitűnő oktató, talán Ő érzi mindannyiunk közt a legpontosabban a leggyengébb szelet) vezényelte legkisebbektől kezdve, a nagyobb kalózosokon, spotosabb négyhetveneseken keresztül, a nagyhajós „felnőttekkel” zárva mindenki féktelenül jól érezte magát. Vidám hangulatban teltek a napok, folytak az edzések, zajlottak a záró versenyek. Volt itt minden: alig szellő, mérsékelt fuvallat, pöffös, élénk szél, sőt viharos tajtékzás. Még vitorlaszakadás is megesett. Szó, ami szó, igen szép napokat éltünk át. Én különösen. Fantasztikus, szinte egyedülálló ez a családias baráti társaság. És mindezek mellett valódi, komoly oktató munka zajlik, vér profi szervezéssel, odaadó, gyerekeket szerető és megértő, magasan képzett gárdával. Visszatekintve az előző ittlétemre, az a benyomásom támadt, hogy amellett, hogy megőrizték az akkori pozitívumokat, az egész rendezvény valahogy komolyabb, szervezettebb, jobban működőbb lett. Már maga az, hogy valódi sportegyesületté nőtte ki magát.
És eljött a búcsú. Látványos záróünnepség. Tábortűz, fáklya, bor – sör – pálinka. Véges agyamból pedig nem tudom kiűzni pogány gondolataimat. Micsoda érték ez a tábor! Mennyi örömöt szerez aprajának, nagyjának. Sok-sok mindent lehet itt tanulni. És milyen vékony borotvaélen egyensúlyoz Csaba (táborvezető) barátom. Hány érdekcsoport fenekedik erre a területre, hogy ledózerolva mindent, hatalmas, ocsmány szürke apartman házat emeljenek helyére. Remélem, csak rémkép.
Szeretnék bízni abban, hogy ennél a tűznél még sokáig, évről évre összegyűlhetünk!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
