Hosszú éjszaka tespedt nyakunkba. A tavaszt partra vetve, tilalmak közé kényszerítve, jórészt lakásunk börtönébe zárva vészeltük át. Vajon túl vagyunk rajta? Csak remélni tudom, biztosan hinni nem. Viszont most, dacára a fenyegető viharoknak, alaposan megkésve, de azért is nekiindulunk idei első túránknak.

Nem tudom milyen lehetett ostrom után kijönni az óvóhelyről, de az tuti, hogy a háborús népek nem ott folytatták, ahol békeidőben abbahagyták. Sántít a hasonlat, mert az otthoni karantén mégis csak egy komfortzónán belüli állapot, a romeltakarítás csak átvitt értelemben vezet vissza a megszokott rutinba, de vajon átvezet-e?

Meg a darázsfészek is felbolydult. Bár lehetett rá számítani, tavaly is mondogatták. Sokunk számára mégis döbbenetet keltett. Persze, az indulatok elszabadultak, nem is alaptalanul. Nézzük hát a tényeket, és törjük a fejünket. Lehet itt tenni egyáltalán valamit?

Annyi, hogy sose fogy el. Van, amelyeket kőből építettek, és akad, amit a sors szeszélye sodort nyakunkba. Hiányoztak, mint „sárgaláz a lepratelepen”. Némelyiket elkerülhetjük, mások viszont, egyszer csak a fejünkre szakadtak. A türelem és az önfegyelem szabadíthatja le megfeneklett hajóinkat.

Tudja valaki? Szerintem maga a „Vén Kaporszakállú” sem volna képes megmondani odafentről. Jó pár hajó már ringatózik, de minek, hiszen gyakorlatilag – rövid kőröktől eltekintve – értelmetlen kifutni. Kirándulni, máshol kikötni, uram bocsáss éjszakázni szinte lehetetlen. A RHEA még parton pihen. Ki tudja, hogy meddig alussza még téli álmát.

Hemzsegnek a kérdések, és különböző fórumokon ömlenek a bölcsebbnél bölcsebb válaszok. Ezek jó része feltételezéseken és megalapozatlan véleményeken alapul. És arra az alaptalányra, hogy jogszabálykövető magatartást tanúsítva, nagy utat megtéve a lakhelyelhagyási korlátozás alatt, mehetünk-e csapatostul hajót „kenegetni”, választ ugyan nem adnak.

Méghozzá a tó kellős közepébe! Borzalom, tragédia, botrány, természetrombolás, valamint a hajózási útvonal „zátonyosítása”, a vitorlázók károsítása, hajóik és testi épségük felelőtlen veszélyeztetése. Vagy mégsem? Nézzük csak a tényeket.

A február mindenképpen téli hónap, annak dacára, hogy idén meglehetősen enyhének mutatkozott. Méltóképpen elbúcsúztattuk a BOAT SHOW kiállítással. Az „előrelátóak” be is szerezhették – jelentős kedvezményekkel – a vízrebocsátáshoz szükséges kellékeket (úgymint algagátló). Sőt a kurrens információkat és eligazításokat is megkaphatták Rick Csaba barátomtól, „jószágaink” ápolása, karbantartása (dadálása) témakörében. Én magam is e-módon cselekedtem.

Holnap kezdődik az elmúlt évek legnagyobb Budapest Boat Show-ja. Ha meg szeretnéd nézni azt a közel 130 vitorlást, motorost és elektromos hajót, amit a G és F pavilonban kiállítanak és ráérsz csütörtökön, a Porthole megajándékoz egy ingyenjeggyel.

Hálás köszönetem Varga Anikó Kiss Tamásné csodálatos nyitóképéért! Valamint az előző cikkemhez írt hozzászólásokért. De ugye minden válasz újabb kérdéseket indukált, melyeket feltettem, és megkaptam a pontos tájékoztatást. Tetszik vagy sem, a helyzet ez!

Igen csak lealkonyult körülöttünk. Pedig az elmúlt szezonban úgy örültem, hogy gyarapodni láttam a „valódi” vitorlástúrázók számát. Erre, most nesze nekem, megtelt a Balaton. Vissza kell fogni a kirándulási kedvet, kénytelenek voltak igen húsbavágó korlátozásokat bevezetni az idegen kikötők látogathatósága terén.

… Irigyeknek békességet, Adjon Isten minden jót, hazug szájba igaz szót. Hontalannak menedéket, éhezőknek eleséget, tollat író kezébe, pulyát asszony ölébe. Legényeknek feleséget, szegényeknek nyereséget, áfonyát a havasra, pisztrángot a patakba. Istenhitet a pogánynak, hű szeretőt a leánynak, szép időben jó vetést, szomorúknak feledést. Sarkvidékre hideg telet, az árváknak jó kenyeret, fegyvereknek nyugalmat, szelíd szónak hatalmat. Betegeknek egészséget, fuldoklóknak reménységet. Vitorlának jó szelet, napfényből is öleget. Jó lövést az ordasokra, nyíló ajtót vaskapukra, vándoroknak fogadót, Isten adjon minden jót!

Át bizony. Méghozzá nem is akárhogyan. Sikeresen, jókedvűen, tele optimizmussal. Szebbnél-szebb programokkal, eseményekkel, bulikkal, versenyekkel. Szigligeten karácsonyfát állítottak a tóba, meg tömegesen fürödtek is a jéghideg vízben. Egészségükre!

A tél mindig más és más arcát mutatja. Gyakorta még januárban is hullámzik a tó szürkére vadult tajtékzó vize, máskor napfényben szikrázó jég takarja és a korcsolyázók vidám zsivajától hangos. Ugyan ki fia – borja merészel ilyenkor vitorlázni?!

Jött értem a fekete hajó, Jött értem fekete vizen. Álom-királyfit, vitt tova vitt, Moslék-országnak mentiben -, Fekete hajó, fekete vizen. (Vetette papírra Karinthy Frigyes 1912-ben írt művében.)

…, oh magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik, s a föld lakóit vérbe mártott tőre dühös viadalra készti."(Berzsenyi Dániel 1807). Vajon miért jutnak eszembe e sorok? Harcoljunk egymással végkimerülésig? Kell ez nekünk? Nem volna jobb békességben összefogni, közös értékeink megőrzése mentén?

Ez is elérkezett! Nálunk hagyomány, hogy a szezontól egy kurta túrácskával veszünk búcsút. Méghozzá olyan formában, miszerint a Rhea kapitányai szállnak hajóra, és megcélozzák az „ország kocsmáját”, hogy a teljesség igényével látogassák végig kedvenc borozóikat, majd keservesen berúgjanak. Rajta hát!

Merlin hajónaplóit ugyan mindig örömmel olvastad, és már rég vitorlát bontottál volna, hogy nekivágj a Balatonnak, csak épp nem tudtad eldönteni, merre indulj, hol mit érdemes megnézni, megkóstolni, meglátogatni - itt az ideje, hogy bevedd hajóval a tavat!