A vitorlázás ökológiai lábnyoma - Parti Halasztás podcast
2025. May 21.
Fifike kontra túravitorlás, rengeteg széndioxid, újrahasznosítható anyagok. Hol tart most a hajóépítő ipar a környezettudatos megoldásokra v
...2025. április 5–12. között zajlik Nápolyban, a Circolo del Remo e della Vela Italia szervezésében a 2025 Open Finn European Championship, amelynek nyitónapja magyar szempontból kifejezetten eredményes volt. Az első tízben két, míg az első tizenötben három magyar finnes is szerepel. Az idei kontinensbajnokságon 20 ország 111 versenyzője állt rajthoz, a 14 fős magyar válogatott a házigazda olaszok mögött a második legnagyobb létszámú csapat.
Két magyar finnes végzett az első tíz között Cannes-ban a finn dinghy osztály idei Európa-bajnokságán, Kaiser Kristóf a harmadik, Pallay Tibor pedig a 8. helyet végzett. A minden idők legnagyobb mezőnyét felvonultató versenyt a szinte végig vezető olasz Alessandro Marega nyerte.
Hét év után újra az osztály bölcsőjében, Agárdon rendezték a finn dingi magyar bajnokságot komoly Szerb és Szlovák jelenléttel a hazai vitorlás sportban rekordnak számító hetven (!) indulóval, csapatbontásban. Négy napra tizenegy futamot írtak ki a versenyrendezők amiből hatot hősiesen teljesítettek is a gladiátorok.
Ruják István olimpikon finnes 2024-ben Finn dingivel végigvitorlázott a Kékszalag útvonalán. Ha valaki ismeri közelebbről ezt az egyszemélyes versenyjollét, netán ült is benne, és ha tudja, mikor volt Ruji az olimpián (elárulom, 1980-ban), akkor rögtön átérzi, hogy ez egyáltalán nem volt könnyű feladat.
Hétvégén zajlott az Alba Régia Építők kupája, ami a Velencei-tó alacsony vízállása miatt a Tihanyi Hajós Egylet rendezett meg. Az ILCA 4-es mezőny is csatlakozott a Finn dinghikhez, mert nekik ez a két nap a bajnokság befejezése is volt. A nyár végi bajnokságot ugyanis csak 3 futammal zárták, ami nem volt elég a bajnok hirdetéshez.
Rekordot döntött az indulók száma a Balatonfüreden megrendezett bajnokságon. Egészen pontosan öt nemzet képviseletében 77 hajó indult a szeptember harmadik hosszú hétvégéjén megrendezett hat futamos versenyen, tizenhárom indulóval többen voltak, mint tavaly. A hajóosztály népszerűsége töretlen…
Alba Regia Sport Club a Magyar Finn Dingi Osztályszövetséggel és a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésben, Balatonfüreden rendezi meg a Finn Dingi Országos Bajnokságot, ami szeptember 17-ig tart.
Utoljára 1998-ban rendeztek Finn OB-t Balatongyörökön: Igazodva a Finn osztály hagyományaihoz, minden évben máshol rendezik meg a bajnokságukat.
Kezdődött azzal, hogy Zsombor Lukáts fiunk az augusztus utolsó hetében Balatonfűzfőn megrendezett Optimist Országos Bajnokságon 36. helyezést ért el a 130 indulót számláló mezőnyben. Mivel ez volt élete első OB-je, megkapta a Hodács Lajos / Hodács Optimist által alapított Primus Cursus Vándordíjat.
Az egyszemélyes osztály szeptember 2-5. közötti megmérettetésén 64 versenyző állt rajthoz, köztük - a magyar vitorlássport legnagyobb örömére - 10 junior versenyzővel. Az időjárás ugyan megnehezítette a versenyrendezők dolgát, de Fluck Bence rendező és csapata türelmesen használta ki a rendelkezésre álló szélviszonyokat és ismét kitűnő versenyt rendezett az osztálynak.
Lukáts Ákos 64 induló közül, hat futam után lett első. Az MVM SE jó hangulatú versenyén a versenyvezető, Fluck Bence olimpiai rendezői színvonalú döntései - a nem túl kedvező szélviszonyok ellenére is - hozzájárultak a sikerhez.
Kezdhetnénk a száraz adatokkal. Született 1986. április 26-án, a Fejér megyei Válon. 35 éves. Sorra vehetnénk legcsillogóbb eredményeit, melyek közül kiemelkedik az olimpiai Finn dingiben elért világbajnoki és két Európa-bajnoki elsősége. Sor kerül majd erre is, de talán a legfontosabb azt számba venni, milyen hatások alakították ezt a fantasztikus, egészen az olimpiai ezüstéremig ívelő sportkarriert.
Harmincöt fok, 90 százalékos páratartalom – ezt kapják telibe a vitorlázók Enosimában. Berecz Zsombor készen áll a harcra az olimpiai aranyért, és bármi is lesz a vége, ha úgy jön ki a vízből, hogy belehalt az utolsó futamba is, elégedett lesz. - írja az NSO.hu.
Az Európa-bajnoki győzelem másnapján, még Vilamourában értük el Berecz Zsombort telefonon. Még a verseny előtt azt nyilatkozta, eredetileg nem is szerepelt az olimpiára koncentráló felkészülési tervében ez az Európa-bajnokság, ráadásul az első számú felszerelése már össze van csomagolva, szállításra készen, és pusztán jó edzéslehetőségnek tekintette a kontinensbajnokságot… Ahhoz képest elég jól összejött ez a hét. Nem volt tízen kívüli futameredménye, volt olyan nap, hogy két futamban lett első, és végül nagy fölénnyel nyerte meg az aranyat.
A portugáliai Vilamourában, az olimpiai Finn dingi osztály Európa-bajnokságának zárónapján már az utolsó előtti, kilencedik futamban elért ötödik hely elég volt Berecz Zsombornak, hogy a tizedik futam eredményétől függetlenül zsebében érezhesse az aranyat (nem is indult el a tizedik futamban). Győzelme a végleges eredménylista publikálásával hivatalossá vált.
Világversenyen nagyon ritka, hogy valaki egy nap mindkét futamban az első helyen végez – különösen ilyen nagy és erős mezőnyben, ahol 29 nemzet 49 vitorlázója küzd az érmekért. Világ-, és Európa-bajnok finnesünknek ez ma sikerült.
Fokozódnak az izgalmak a portugáliai Vilamourában megrendezett Finn dingi Európa-bajnokságon. Túl a verseny félidején, a hatodik futam után látszik: az egyenletes, kiegyensúlyozott teljesítmény lehet sikeres egy ilyen nagy és erős mezőnyben.
Vilamourában az előrejezés dacára ma sem fújt erősebb szél a tegnapinál, a facebook videók tanulsága szerint 5-10 csomós délies szélben, döghullámos vízen került sor az Európa-bajnokság harmadik és negyedik futamára.
Megvédi-e Európa-bajnoki címét a már biztos olimpiai résztvevő Berecz Zsombor? A Vadnai fivérek közül Benjamin vagy Jonatán utazik a tokiói olimpiára? A mozgalmasnak ígérkező április egyebek közt ezekre a kérdésekre adhat választ.