Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
2024. szeptember 25-28. között rendezte meg a J/24 országos bajnokságot Keszthelyen a Keszthelyi Túravitorlás Club és a Magyar J24-es Osztályszövetség, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel. A verseny minden idők talán legerősebb mezőnyével zajlott, amit bizonyít, hogy a hét futamon hat különböző csapat szerzett futamgyőzelmet.
Hagyományteremtő, aktív vízisport programokkal várják a keszthelyi, valamint a városba látogató gyermekeket Pünkösd vasárnapján, gyermeknapon a Balaton-partra. Az idei esztendőben Keszthely Város Önkormányzata, valamint a Goldmark Károly Művelődési Központ összefogott a Magyar Vitorlás Akadémiával, hogy még színesebb programelemeket hozzanak a Zenepavilon előtti térre. A hagyományos gyermeknapi műsorok mellett a „Vitorlás Gyermekfaluban” több állomásos kihívás és játék várja a fiatalokat egészen a legkisebbektől kezdve akár a gimnazistákig. Kora délután pedig indul a nagy „Vízreszállás”.
Három napos vitorlás örömünnep lesz az idei Pünkösdi Regatta, amelynek szervezői számos újdonsággal készülnek mind a vízen, mind a parton. A Túravitorlás Sportklub évtizedes hagyományokra visszatekintő túraversenyének névadó támogatója 2022-ben a Subaru első, teljesen elektromos meghajtású autója, a Solterra. Keszthely város házigazdaként állt az esemény mellé, és helyet biztosít a keszthelyi mólónál a Pünkösdi Regatta Vitorlás Falu kiállítóinak és eseményeinek. - írja a Vitorlázz Itthon.hu
Október 23-án véget ért a négy állomásos Yardstick Trophy-sorozat, melynek keretében a Magyar Vitorlás Szövetség a versenyeket megrendező egyesületekkel közösen a nagyhajós-szabadidős vitorlázóknak biztosított flottaversenyeket. A Yardstick Trophy célja a magyar vitorlás verseny és szabadidősport fejlesztése. Az Országos Kupasorozat összesített értékelése alapján Yardstick I. csoportban a Molnár Dániel kormányozta Falco, Yardstick II. csoportban a Dobos Attila/Almási Zsolt kormányozta Onix, míg Yardstick III-ban a Vagány lett a legeredményesebb, melynek Mayer Tamás volt a kormányosa.
Július utolsó hétvégéjén rendezik meg az első, csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon. Sabján Annamária, a 4Ladies Cup-Hungary megálmodója részletezi, honnan jött az ötlet az első hazai, különleges, Keszthelyre szervezett futamra, milyen érzés nőként versenyezni. Mesél arról is, milyen kalandokba keveredtek az évek során.
Minden alkalommal jelentős eseménynek számít, amikor Keszthelyre érkezünk. Ez ugyanis túráink legtávolabbi állomása. És a „fordulópont”, jelezve, hogy a félidő letelt. Innen már csak visszafelé vezet az út. Tetszik, vagy sem, az idő nagyúr. Könyörtelenül telnek a napok.
Nehéz szívvel írom most a beszámolót mert a múlt héten tragikus balesetben elment Gábor vitorlás barátunk és a felesége Szabina. Szerdán még telefonon egyeztettünk kinek ki lesz a mancsaftja. Nagyon készült a szombati keszthelyi versenyre mert a múlt heti fonyódi regattát kihagytuk a túl nagy szél miatt. Aztán csütörtökön jött a telefon, hogy Gáborék balesetet szenvedtek. Másnap pedig a hír, hogy elhagyták a földi síkot.
A Balaton második legidősebb sportegyesülete, a Keszthelyi Yacht Club az idei évben fennállásának 140. évfordulóját ünnepli. A balatoni vitorlázás fejlődésének néhány történelmi eseménye, hogy 1879. június 29-én megalakult a Keszthelyi Csónakázó és Korcsolyázó Egylet (KCSKE) 105 taggal. alapszabályban rögzítették a tagság kötelességét, mint a csónakázás és a korcsolyázás népszerűsítését, a Balaton kultusz fejlesztését Keszthely érdekében.
Ha már arrafelé készültünk! Fúj az északi veszettül, az elsőfokú viharjelzés villog, a gomolyfelhők is tornyosulnak. Első reffsor, normál fokk. Kicsit szűkebben a fél szélnél dőlünk és repesztünk Szigligetet célozva. Bízunk benne, hogy még a begorombulást megelőzően odaérünk. Megyünk-megyünk, fogy a távolság, az idő pedig egyre szelídül. A napocska mind gyakrabban mutogatja orcáját, viharfelhők távolabb csúsznak, szél mérséklődik, a viharjelzés megszűnt.
Most szombattól rendezi meg a Túravitorlás Sportklub (TVSK) a Balaton második legnépesebb mezőnyével felvonuló nagyhajós versenyt, a Pünkösdi Regattát. Sorban a harminchetediket.
A 2017-es Szombati Sorozat csak annyiban változott az előző évekhez képest, hogy külön lehetőséget biztosított a rendező az ifjúsági versenyzőknek, az OP-nak valamint a Laser 4,7-nek és a Radiálnak.
Csak egy - két kilométer Vonyarcvashegytől. A kezdetben éppen hogy lengedező déli szél fokozatosan erősödik, és nyugatiasodik. Imádom ezt az ezüstös csillogást, ami a júniusra és a július első felére jellemző. Üde, friss, tele élettel és optimizmussal. Még a nyár közepén járunk, messze a „vég”.
A Pünkösdi regatta idején, június 4-én vasárnap, nem mindennapi látványban lesz része azoknak, akik a keszthelyi móló előtt járnak! Katamaránok és Liberák látványos parádéja várja az érdeklődőket.
Szép ez a nyár. Forrón ragyog a nap, huszonnégy fokos a víz, enyhe északi lengedez, és közelítjük túránk legtávolabbi állomását. Szavunk sem lehet. Reggel viszont csurom lucsok volt a fedélzet. Jó ideig itatgattuk, törölgettük, hogy le tudjunk ülni, megreggelizni. Még a forró tea is jólesett. Rég láttunk ilyen bőséges harmatot.
A kilencedik KK szóló versenyen 12.-en indultak 8 méter open és 6.-an a 10 méter open osztályban.
Nem csak a hűséges kártyatulajdonosoknak szolgálhatunk azzal a jó hírrel, hogy két év után ismét élhetnek a díjmentes kikötés lehetőségével a Balatonlellei Yacht Clubban és a Keszthely Yacht Kikötőben.
Az átalakítástól, a versenyeken és gyermektáborokon át Lisa 2015-ös utolsó útjáig a legjobb pillanatok a Keszthelyi Yacht Kikötőben.
A Balaton kora tavasztól késő őszig hajózható. Mi már április közepe fele vitorlát bontunk. A kikötőnkben lehetőség van arra, hogy a hajót télen is a vízen hagyjuk, így nem kell várni a daruzásra. Általában április második hétvégéjén már kifutunk. Mi elég keveset időzünk a kikötőnkben, pedig az igen kellemes hely. Bepakolunk, majd irány a víz, 1-3 napra, ahogy az időnk engedi.
Hihetetlen, de megcsináltunk: 1 óra 57 perc a Balaton hosszanti átvitorlázásának új rekordja, amely a tegnapi napon 2014. október 24-én dőlt meg, a rekordot az RSM DTM Sailing Team GC32-es katamaránja állította be, a korábbi idő így 25 perccel került megjavításra, amelyet a kétárbocos Fifty-Fifty katamarán tartott.
Minden várakozást felülmúlt az idén 4. alkalommal megrendezett közös túra, amin 10+1 hajó képviseltette magát. Akik eljöttek sokáig emlékezni fognak rá, akik nem jöttek el, jövőre biztosan megteszik.