Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Hajóztatok mostanában az épülő földvári kikötő előtt? Remélem nem, és ha lehet messziről kerüljétek el ezt a helyet! A partvonaltól bő egy kilométerre felfoghatatlan mennyiségű, a vízfelület fölé több méter magasan kiálló vasoszlopok erdeje fogadja azokat a hajósokat, akik az északi oldalon elhelyezett 3 db vékony karón pislogó sárga fényt nem észlelik, mert a városi fények elfedik azokat.
A váratlanul erős, ritkán tapasztalható délkeleti szél méretes hullámokkal lepte meg a keleti medence északi partján, bóján veszteglő hajókat. A „kreatív” megoldások nem minden esetben bizonyultak megfelelőnek, néhány hajó elsodródva a part nádasban kötött ki.
A tóparti polgármestereket tömörítő Balatoni Szövetség Balatonfüreden tanácskozott. Elnökük Lombár Gábor nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának. Nyilatkozatában - melyet támogattak a Szövetség jelen lévő polgármesterei - hitet tett a kikötőkön kívüli veszteglés, a hajók bóján tárolásának tiltása mellett. Érveit az alábbi „tényállításokkal” igyekezett alátámasztani:
Már a tavalyi szezon végén sejteni lehetett, hogy a kapacitáshiány, az ebből eredő brutális bérleti díj emelések nyomán a kisebb hajók, a szerényebb költségvetésű családok kiszorulhatnak a kikötőkből. Sajnos ez be is következett, több száz hajó került bajba, vált reménytelenné a helyzete. A hontalanná vált hajók egy része a parton maradt, sorsuk egyre kilátástalanabb, többségük elenyészik és veszélyes hulladékként végzi.
Mint minden beszámoló ez is szubjektív, ahogy egy étterem vagy egy színházi kritika is elsősorban egy hitelesnek elfogadott személy tapasztalataira, elvárásaira épül.
Erről szeretnék egy kicsit bővebben elmélkedni, ígérem tanulságos lesz! Ha valakitől a kerékpározás távol áll, vagy kifejezetten ellenérzések nyomasztják, az se adja fel, különösen akkor ne, ha érinti a kikötőhiány.
Csak ámulok. Amikor december elején egy elemzőnek szánt cikk következményeként megalakult a Bóján a Balatonon FB csoport, nem számítottam másra mint arra, hogy néhány érintett az ünnepek ráérős idején segít megfogalmazni a partra került hajók megmentésének lehetséges irányait. Alig egy hónap alatt a csoport átlépte a 700-as taglétszámot! Építő jellegű hozzászólások tömege arra sarkalt, hogy érdemi lépéseket tegyünk a helyzet megoldására.
Mielőtt a bolygónkért még nálam is jobban aggódó sporttársak ledermednének, ez az írás most azoknak szól, akik valamilyen okból kikerültek védett kikötőjükből és most válaszút előtt állnak. Vagy a partra kerül a hajó és a veszélyes hulladékok szomorú végsorsa vár rá, vagy bójára állnak, mint ahogy azt még a múlt században oly sokan tették.
Ezekben a napokban egyre több hajót hirdetnek eladásra. Meguntuk volna a vitorlázást?
Nem ez a baj. A kikötői kapacitások képtelenek lépést tartani a hajók számának növekedésével. Kialakult egy durván keresleti piac, ahol a kikötők akár a megnövekvő költségeiken felüli árat is érvényesíteni tudnak. Beindult egy szegregálódási folyamat, a megdráguló kikötőhelyi díjakat kifizetni képes bérlők kiszorítják azokat a főleg kisebb hajókat, melynek éves kikötési díjai lassan megközelítik hajójuk értékét. Ezeknek a hajóknak már sehol sem jut hely, vevőre sem könnyen találnak, így kényszerű pusztulásra ítéltetnek. Anyaguk veszélyes hulladék, újra hasznosításukra, elbontásukra így nincs sok esély. A lassú enyészet a környezetet is terheli, így mielőbb meg kellene találni a megoldást.
Tele vagyok bűntudattal. Ha megpróbálok rávilágítani egy adott helyzet tarthatatlanságára, azt tuti, hogy félreértik, vagy ami ennél is rosszabb, tudatosan félremagyarázzák. Nemrég írtam a kikötőkből kiszoruló kisebb hajók nyomoráról, erre mi történt? Elkezdték savazni a gazdag „mégnagyobb” hajók tulajdonosait.
Építők, MKB, Zánka, Révfülöp... tovább is lesz mondjam még? Felkészül: Szövi, MAFC-UNI, Aliga, Fűzfő Laguna, de a Bahart kikötők nyugalmára sem tennék nagy tétet. És vannak kihasználatlanok, ahova csak a kiváltságosok juthatnak be: ugye tudnátok sorolni?
Olvasói levelet kaptunk melynek írója a horgászok nehézkes helyzetére hívja fel a figyelmünket: Almádiban a parthoz túl közel bóján horgonyzó hajók miatt már nem maradt helyük horgászni… ti mit gondoltok a probléma felvetésről?
A szezon végeztével jobb híján a nyári eseményeken elmélkedem. Az idei év legnagyobb élménye a Kékszalag volt. Igazi férfias „verseny a javából”.
A vitorlás kishajók és csónakok, több évtizedes gyakorlatnak tekinthető kikötési módja - az utca- vagy telekvégi nádasoknál, vízi bejáróknál vagy a partközeli bójákhoz, karókhoz való rögzítés - tilossá vált.