Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az elmúlt hét a Kékszalag fesztivál jegyében telt. Ennek keretében követték egymást kis- és nagyhajós versenyek, valamint számos egyéb vízi és part rendezvény. Emellett persze történtek dolgok a Kékszalagon kívül is, ezekre is kitérünk eheti Körkapcsolásunkban.
Több hajó felvételét vágtunk össze az idei Kékszalag videóhoz. A jó szél mellé a jó hangulat is garantált.
Az idén több csapatbeli problémát kellett megoldanunk, idei versenyeink sem voltak zökkenőmentesek, illetve az idei Kékszalag versenyszabálya is érdekes kérdéseket vetett fel.
Jó volt? vagy nem volt olyan jó? Most megmondhatod!
Minden évben lelkes amatőrként készülünk a Kékszalagra már tízen valahány éve. Ez idén sem volt másképp sőt, talán idén készültünk erre a leginkább.
A Quantum Sail Design Group elkötelezett a versenyek iránt, célunk pedig az, hogy vitorláink segítségével a legjobb teljesítményt hozhassák ki hajóikból, azok, akik a Quantum mellett teszik le voksukat.
Az amatőr hajós az, akinek nem áll rendelkezésére egy saját hajó, és évente kevesebbet hajózhat egyetlen hétnél. Nincsen lehetősége edzeni, egy hajót versenyre felspécizni, de bármikor-, és bármilyen szélben képes biztonságosan- és havariamentesen hajózni.
49er-el megkerülni a Balatont önmagában is elismerésre méltó. A körülmények ismeretében pedig kifejezetten becsülendő teljesítmény!
Kezdjük történetünket a legelején: nevezés. Előző éveken sokan nem voltak megelégedve a Szövetség munkájával (jogosan), de most legyünk egy picit pozitívak is.
Az alábbiakban letölthetőek a 46. Kékszalag vitorlásverseny abszolút és osztályonkénti eredményei.
Alább olvasható a 46. Kékszalagot feladni kényszerülő Principessa beszámolója. Mi történt pontosan? Itt kiderül.
9 forduló 1 halzolás 15 órás menetidő. Nem egy bonyolult történet, mégis minden tagom fáj.
Folyamatosan követheted a 46. Kékszalag vitorlásverseny eseményeit ebben a cikkben!
Találtunk egy remek mobilappot, az ANGL-t, aminek segítségével élő videókat lehet megosztani vagy nézni.
ANGL élő közvetítés Tőletek, Nektek! Kölön a keleti, és külön a nyugati medencében adó hajók képeit követhetitek itt nyomon.
Mi érdekli legjobban az embereket két nappal a 46. Kékszalag vitorlásverseny előtt? Persze, hogy az időjárás!
Ne menjetek el tétlenül a Kékszalag látványos jelenetei mellett! Tessék megörökíteni mindazt a szépséget, izgalmat, a csapat örömét amiben a verseny során részetek lesz!