Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A Magyar Vitorlás Akadémia és a Sailing Film közös produkciója célkitűzése, minél többekhez elérjen a vitorlás etikett-gyűjtemény és a vitorlázás kultúráját ápolva minél több hajós tartsa és tartassa be az illemszabályokat.
Eufórikus a hangulat sportágunkban, hiszen Berecz Zsombor fantasztikus teljesítményt nyújtva ezüstérmes lett az olimpián, megszerezve a magyar vitorlássport legfényesebben csillogó ötkarikás érmét, de büszkék vagyunk Érdi Mária 13. és Vadnai Benjamin 18. helyezésére is.
A Balaton leggyorsabb hajói vettek részt az AUDI Speed Challenge elnevezésű versenyen a balatonfüredi móló előtt. A két bója közötti sprinttávon mintegy 7-800 métert kellett a leggyorsabban megtennie a 7 vállalkozó katamaránnak.
Szép számmal érkeztek ötletek, tervek, felvetések, ami azt jelenti, hogy fontosnak érzik a hazai klubok, hogy népszerűsítsék a lányok, hölgyek körében a vitorlázást, a vitorlássportot. A Steering the Course a Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing először, hagyományteremtő szándékkal meghirdetett és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által is támogatott programja, amely azzal a céllal indul útjára, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő hölgyeket bemutassa, valamint világszerte megismertesse a nőket és lányokat a sportággal.
A vitorlázás a szél a víz és a hajó élményén kívül a találkozásokról is szól. Sok fiatal fiú ábrándozik arról, hogy olyan társat talál aki partnere a vitorlázásban, és ha ő egy fiatal csinos lány, akkor ez álmai netovábbja. Mindez lehet véletlen is, de szerintem véletlenek nincsenek.
Március 17-én, magyar idő szerint hajnalban az Emirates Team New Zealand csapata negyedik alkalommal nyerte meg az Amerika-kupát, A kormányos, a mindössze 30 esztendős Peter Burling (49er osztályban olimpiai arany-, és ezüstérmes) 2017 után immár másodszor nyerte el a világ legrégebbi, talán legirigyeltebb sporttrófeáját. Az olaszok, a Luna Rossa Prada Pirelli legénysége méltó ellenfélnek bizonyult, keményen küzdöttek az utolsó futamig.
A következő években a Fertő tó partján lévő Fertő Tavi Vízitelep környezete teljesen megújul. A fejlesztés részeként új közösségi terek, kikötők, horgászhelyek épülnek, látványosan megújul a strand, valamint a terület egy Ökocentrummal és új sportolási lehetőségekkel gazdagodik. A napokban a kikötő falának építési munkálatai is megkezdődtek.
A jégvitorlázás magyarországi története egészen az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben a nagy tavaink, főként a Balaton tartós jegesedésének hiánya miatt igen nehéz a dolguk a sportág hazai szerelmeseinek. Várva-várják évről-évre az alkalmat, hogy - ha nem is a legnagyobb tavunk, de valamelyik kisebb társa akár az ország keleti felén - befagyjon oly módon, hogy jégre lehessen szállni. Kevesen gondolnák: amellett, hogy a jégvitorlázás elsősorban a száguldásról szól, hiszen akár autópálya tempóra is felgyorsulnak a hajók, a túrázás lehetőségét is magában rejti. Balatonfüred – Badacsony jégen? Nem lehetetlen, csak megfelelő összefüggő jégréteg kellene hozzá. A Magyar DN Jégvitorlás Osztályszövetség elnökével, Pataki Attila Istvánnal beszélgettünk.
Szombaton tartotta a Virtual Regatta széria második fordulóját a Balatonfüredi Yacht Club. A járványügyi intézkedések miatt a verseny teljes egészében az online térben zajlott, a versenyzők, a rendezők és a kommentátorok is otthonukból követték valamint szervezték az eseményt. A hét futamból álló regatta abszolút győztese Beliczay Márton lett.
A vitorlázás technikai sport. Ez semmire sem igaz jobban, mint a Vendée Globe hajóira. Ezek az új IMOCA60-asok gyakorlatilag olyan számítógépek, amikre árbocot és vitorlát szereltek. Persze ezzel nincs semmi baj, ez így van jól. Akinek ez a sport nem tetszik, annak ott a Golden Globe Race.
Varga Lajos személyében új elnököt választottak a Balatonfüredi Yacht Club-nál. Az elnökség további négy évre kapott bizalmat, a tervek között szerepel többek között az utánpótlás tovább erõsítése és nemzetközi versenyek rendezése. Varga Lajos megválasztásáról a Füred TV is beszámolt.
Lássuk be, nem olyan gyakori, hogy viszonylag nagyobb vitorlások elsüllyedjenek a Balatonban. Jómagam több mint 30 éve tanulom a szakmát, mármint a vízimentési szakmát és számos esetben tudtam teljesen elsüllyedt hajókat kiemelni a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata közhasznú egyesület (a továbbiakban VMSZ) keretein belül. Folyamatosan fejlődünk, egyre professzionálisabb felszereléseket szerzünk be, igaz egyre nehezedő feltételek mellett.
Valószínűleg a Balaton valamennyi vitorlázója abban reménykedett, hogy ezúttal tévednek az előrejelzések, és bár nem jósoltak szelet a hétvégére, azért lesz annyi szél, hogy versenyezhessenek egy jót. Nos, nem így alakult. NAU 370 RUN Trophy siófoki állomásának első napján nem sikerült futamot rendezni, pedig az osztály csapatai nagyon szerettek volna versenyezni, hiszen a közelgő Országos Bajnokság előtt remek felkészülési lehetőségnek tekintették a saját rendezésű versenyt.
Hangzott el az Üvegtigris klasszikus mondata a VHF rádión, teszem hozzá teljesen szabálytalanul a Kékszalagon miközben ültünk a szélcsendben valahol a tavon és vártuk a csodát. A szelet nem hozta meg, de legalább jól szórakozott ötszázharmincöt hajó legénysége.
Változatos időjárás, izgalmas csaták, remek felkészülési lehetőség a közelgő Kékszalagra. Nézzétek meg hosszabb összefoglalónkat a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 23. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round múlt szombati versenyéről. Az operatőr Ladányi János volt.
Az IRF Ventilo 28-as katamarán nyerte az év első hivatalos vitorlásversenyét, az Ezüst szalag éjszakai túraversenyt.
Igen, ennél találóbb címet is lehetne adni egy vitorlás cikknek, de ilyen ínséges időkben örüljünk, ha egyáltalán van cím, sőt örüljünk, ha alant egy pár sor is vár minket.
Az egyik legnagyobb közhely, hogy valaminek a vége mindig valami újnak a kezdetét jelenti, ahogy a tél vége hozza el nekünk a várva várt tavaszt. De nincs ezzel semmi baj, ha úgy vesszük a Balatoni naplemente is egy közhely mégse tudunk betelni vele akárhányszorra is látjuk.
Ezzel a kis filmmel köszöntjük a Nemzetközi Nőnap alkalmából a vitorlázó lányokat és nőket, bíztatunk és bátorítunk mindenkit, hogy valósítsa meg a vitorlázás terén kitűzött saját céljait! Hajrá csajok!
Már a helyszínen készül a laser standard világbajnokságra Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán.