Közeleg a hazatérés pillanata. Ugyan még van másfél napunk, tehát – terveink szerint – belefér egy idegenben töltendő éjszaka. Ezt Balatonszemesen gondoltuk eltölteni, ugyanis az esik útba, és idén ott még nem jártunk. De!

Elhagyván az északi partot, a déli oldal felé fordítjuk hajónk orrát. Járjuk most végig azokat a kikötőket, amelyek útba esnek Balatonföldvár felé, a hazaúton. Tavaly óta nem láttuk őket, és már igencsak hiányoznak. Ugyan mi változott házuk táján? Hogyan élték túl a veszedelmet?

Magunk mögött hagyjuk Szigligetet. Viszont nem kötelező, hogy túránk minden szakaszán félmedencényi utat tegyünk meg. Pláne, ha nincs szél. Most is ezzel a helyzettel állunk szemben. Leheletnyi fuvallattal csúszunk be az öböl közepéig – egészen a műszeres cölöpig – ahol némi délies légmozgást lelünk. Ennek jóvoltából, ebédidőre elkecmergünk Badacsonyig. Pedig csak a szomszédban leledzik.

Minden alkalommal jelentős eseménynek számít, amikor Keszthelyre érkezünk. Ez ugyanis túráink legtávolabbi állomása. És a „fordulópont”, jelezve, hogy a félidő letelt. Innen már csak visszafelé vezet az út. Tetszik, vagy sem, az idő nagyúr. Könyörtelenül telnek a napok.

De bele ám! Végre. Elmúlni látszik a vírusőrület, csökkennek a „korlátozások”, gyűlnek a nyaralók, telnek a strandok és a kocsmák. Lazul a fegyelem rendesen – baj ne legyen belőle –. Mi is folytatjuk túránkat. Belecsapunk a közepébe.

Bizony, az első része el is illant. És még valójában nem is túráztunk a Balatonon. Igazán nincs mentségem rá. Most viszont, annyi nehézség és balszerencse után, azért is nekiindulunk virtuális körutazásunknak. Lássuk tehát, hogyan élte túl szeretett tavunk az elmúlt hónapok tilalmait.

Bessenyei György (1746 körül - 1811) megindító szavait idézem záró írásom címében. Elérkeztünk túránk utolsó napjához. Mi férhet még bele? Nem sok. Minél többet látok e csodálatos tájból, annál inkább érzem, hogy még mennyi szépség marad rejtve előttem

Az efféle verőfényes napot a Jóisten is túrázáshoz teremtette. Induljunk hát neki! Olyan területre hatolunk be, ahol még sohasem jártunk. Elővesszük a hajózási térképet, bekapcsoljuk a GPS berendezést, és uccu - neki fakereszt!

„Napsugárban, holdsugárban, Bús-fekete éjszakában. Vérözönben, sártengerben Aludj Hunia királya! Napsugárban, Holdsugárban, Kéklenyércnek Szentvasában, nyugodjon a Gilgames-vér csillaga! Kihez felért rabszolgának, sóhajtozó gályarabnak, keresztekre felfeszítettek jajszava!”

Hosszú éjszaka tespedt nyakunkba. A tavaszt partra vetve, tilalmak közé kényszerítve, jórészt lakásunk börtönébe zárva vészeltük át. Vajon túl vagyunk rajta? Csak remélni tudom, biztosan hinni nem. Viszont most, dacára a fenyegető viharoknak, alaposan megkésve, de azért is nekiindulunk idei első túránknak.

Nem tudom milyen lehetett ostrom után kijönni az óvóhelyről, de az tuti, hogy a háborús népek nem ott folytatták, ahol békeidőben abbahagyták. Sántít a hasonlat, mert az otthoni karantén mégis csak egy komfortzónán belüli állapot, a romeltakarítás csak átvitt értelemben vezet vissza a megszokott rutinba, de vajon átvezet-e?

Meg a darázsfészek is felbolydult. Bár lehetett rá számítani, tavaly is mondogatták. Sokunk számára mégis döbbenetet keltett. Persze, az indulatok elszabadultak, nem is alaptalanul. Nézzük hát a tényeket, és törjük a fejünket. Lehet itt tenni egyáltalán valamit?

Annyi, hogy sose fogy el. Van, amelyeket kőből építettek, és akad, amit a sors szeszélye sodort nyakunkba. Hiányoztak, mint „sárgaláz a lepratelepen”. Némelyiket elkerülhetjük, mások viszont, egyszer csak a fejünkre szakadtak. A türelem és az önfegyelem szabadíthatja le megfeneklett hajóinkat.

Tudja valaki? Szerintem maga a „Vén Kaporszakállú” sem volna képes megmondani odafentről. Jó pár hajó már ringatózik, de minek, hiszen gyakorlatilag – rövid kőröktől eltekintve – értelmetlen kifutni. Kirándulni, máshol kikötni, uram bocsáss éjszakázni szinte lehetetlen. A RHEA még parton pihen. Ki tudja, hogy meddig alussza még téli álmát.

Hemzsegnek a kérdések, és különböző fórumokon ömlenek a bölcsebbnél bölcsebb válaszok. Ezek jó része feltételezéseken és megalapozatlan véleményeken alapul. És arra az alaptalányra, hogy jogszabálykövető magatartást tanúsítva, nagy utat megtéve a lakhelyelhagyási korlátozás alatt, mehetünk-e csapatostul hajót „kenegetni”, választ ugyan nem adnak.

Méghozzá a tó kellős közepébe! Borzalom, tragédia, botrány, természetrombolás, valamint a hajózási útvonal „zátonyosítása”, a vitorlázók károsítása, hajóik és testi épségük felelőtlen veszélyeztetése. Vagy mégsem? Nézzük csak a tényeket.

A február mindenképpen téli hónap, annak dacára, hogy idén meglehetősen enyhének mutatkozott. Méltóképpen elbúcsúztattuk a BOAT SHOW kiállítással. Az „előrelátóak” be is szerezhették – jelentős kedvezményekkel – a vízrebocsátáshoz szükséges kellékeket (úgymint algagátló). Sőt a kurrens információkat és eligazításokat is megkaphatták Rick Csaba barátomtól, „jószágaink” ápolása, karbantartása (dadálása) témakörében. Én magam is e-módon cselekedtem.

Holnap kezdődik az elmúlt évek legnagyobb Budapest Boat Show-ja. Ha meg szeretnéd nézni azt a közel 130 vitorlást, motorost és elektromos hajót, amit a G és F pavilonban kiállítanak és ráérsz csütörtökön, a Porthole megajándékoz egy ingyenjeggyel.