Elfogytak a munkás napok, és végre ismét nekiindulhatunk. Méghozzá az első valódi nyári utunknak. Forrósodnak a napok – és sajnos az éjszakák is –, huszonnégy fokos a Balaton. Beköszöntött tehát a valódi nyár.

Villantsunk tehát! Szerintem május második fele a késő tavasz legszebb időszaka. A Balaton már a nyári arcát mutatja. A víz és a nádasok szokásos lakói hazaértek, a hangok ismerősen csengenek. Hajóink többsége vízre került és elindult hosszabb-rövidebb kirándulásra, túrára. A nap forrón éget – már ha kisüt –, akár fürödni is lehet, az éjszakákon szó sincs fűtésről. És szél is akad bőven, mi kell még?! Elvonult egy kiadós zivatar, így azonnal neki is indulunk.

Korán reggel felkerekedünk. Több okunk is van rá. Szél ugyan van annyi, hogy sohse fogy el, de milliméterre pontosan szemben. Az előrejelzés már déltől komoly zivatarokat jósol, amiből nem kérünk a nyílt vízen. Teljes grósz, normál fock. Az öbölben még csak-csak hasítjuk a vizet, viszont, amint kibukkanunk a Györök fok védelméből, a Balaton összes hulláma csap a pofánkba. A szél is durva löketekkel támad. Fekszünk, paskolunk, nyeljük a spricceket.

Ha már arrafelé készültünk! Fúj az északi veszettül, az elsőfokú viharjelzés villog, a gomolyfelhők is tornyosulnak. Első reffsor, normál fokk. Kicsit szűkebben a fél szélnél dőlünk és repesztünk Szigligetet célozva. Bízunk benne, hogy még a begorombulást megelőzően odaérünk. Megyünk-megyünk, fogy a távolság, az idő pedig egyre szelídül. A napocska mind gyakrabban mutogatja orcáját, viharfelhők távolabb csúsznak, szél mérséklődik, a viharjelzés megszűnt.

Bizony remek dolog egy túra elébe nézni. Imádom! Pláne, így főszezon előtt. Ugyan már repkednek a hírek, hogy „pörög a Balaton”. Itt ez lesz, ott meg az. Kitűnő, hát legyen. Minden ilyesminek örülök, ami valamilyen formában igyekszik megnyújtani az évadot. Mi most kicsit mégis annak nézünk utána, hogy mi van ott, ahol éppen nincs semmiféle közhírré tett, vagy meghirdetett vonzó csődület.

"Mély megrendüléssel értesültem, hogy Balatonföldvár város első díszpolgára Holovits György 2018. május 3-án életének 72. évében váratlanul jött súlyos betegség után elhunyt."

A tizenkét hónap közül talán az április és a május a kedvenceim. Ez az igazi tavasz. Frissen és üdén zöldellenek a levelek, körös-körül virágok pompáznak, rovarok zümmögnek, pillangók libbennek, madarak dalolnak, illatozik és lüktet a természet. Felébredt téli kábulatából. Bármerre csatangolok, számtalan apróbb-nagyobb élmény tárul elém. Nekem ezt jelenti az első túra. Persze az elmúlt évtizedek képei gyakran visszaköszönnek, de mégsem ugyanazt látom. Minden mindig más, tartogat valami újat. De az élmény ugyanaz marad, és pont olyan örömöt okoz. Hiszen a természet örök!

…Vidámak a „tengerészak”! De még mennyire! Szikrázó a reggel és még némi szél is lengedez. A vízügy motorosa is nekiindult, mellévett alakzatban cipelve az Óriást, hogy kihelyezze a hajózási jelzéseket. Nem kell tehát tovább érzéseinkre támaszkodva átcikázni a csövön. Nincs mese, megkezdődött a hajózási szezon.

„Április Április, ó, Április, Minden csínyre friss! Faun-bokáju, vad suhanc, Újra itt suhansz!...”

De még mennyire! Előző cikkemben ugye kitaglaltuk, hova és hogyan mehetünk. Azaz, szeretett szolgáltatóink mi mindent tesznek meg azért, hogy mi minél kellemesebben élhessünk kedvtelésünknek (a bepengetett súlyos aranyakért mit kapunk cserébe). Ez, ugye adott, kezdeni nem tudunk vele semmit – legfeljebb hőzöngünk.

Megérkeztek végre a pontos, kimerítő válaszok azokra a keservekre, melyeket a vásárról szóló újságcikkemben https://porthole.hu/cikk/11730-vasar-vasar-zsibvasar rögzítettek szerint zúdítottam a szeretett szolgáltatónk nyakába.

Induljunk ki abból, hogy idáig minden a legnagyobb rendben történt, mondhatni „ideálisan sikerült”. Az éves, nyaralásra szánt szabadságunkat az általunk kiválasztott időpontra kaptuk meg, hajónk is lett ugyanakkorra, méghozzá olyan, amilyet szerettünk volna. Hurrá! Akkor hát hogyan tovább?

…sárban dagaszt a veréb… cseng valahogy így – kicsit megcsavarva - Varsás Frici barátom költeménye. Még ugyan tartják magukat a roggyant hófoltok, de óhatatlanul, rohamléptekben közelít a tavasz. Röpke napok múltán elérkezik a pillanat: „Jobb betenni, mint kivenni!” (mármint a hajót a vízbe, mielőtt még bárki másra gondolna.)

„… özönlik a nép oda”, ahogyan a nóta szól. Hát, mi tagadás, ide aztán nem nagyon. A Budapest Boat Show „G” pavilonnak, az étterem melletti sarkába eldugott standunkról szemlélem a látványt. Ilyen félreeső helyre még sohasem kerültünk. – Teremtett lélek nem jár majd erre – morfondírozok magamban -.

Elmúltak az ünnepek, januárra perdült a naptár. Bizony – idén ugyan csak hébe-hóba – fagyos reggelekre ébredhettünk. És ha nyomokban is, de a hófelhők is megérkeztek. Ne feledjük a régi népi bölcsességet, miszerint „a kutya nem eszi meg a telet”. Bedurranhat még a február, sőt, a március eleje is.

Elmúlt a Karácsony, a Szilveszter is. Január közepe felé – pláne ilyen téli tavaszban – kezdenek jelentkezni az „elvonási tünetek”. Fülemben cseng, elmémbe tolakszik a hullámok csobogása, vitorlák suhogása, csörlők kerepelése. Meg még sok minden más. Mi, vízenjáró népek, bizony effélék vagyunk. Kár tagadnunk, rabjaivá lettünk a víznek. Csoda?

Szomorú, kifosztott képet nyújtanak a késő őszi mólók. A pár hete még sétálók zsivajától hangos partokon már csak néhány „bősz” horgász gubbaszt, vaskos kabátokba mélyülve, vagy seszínű pokrócokba csavarva. Múltba veszett a nádi madarak kirik – kirik – krakrakja, a rigók virtuóz füttye.

Nézem jobbról, balról, elölről, hátulról. Szólnom kéne valami okosat róla. Vagy örvendezni, rajongani, éljenezni, hálálkodni? Netán megmondani a tutit? És ki a rákot érdekli ez az egész. És mi közünk hozzá? Nem igazán tudom. Sőt, halványlila fogalmam sincs!