Beköszöntött a nyár, tombol a kánikula. Megteltek a strandok is, ahogyan az a főszezonban szokásos. És olyat láttam, amilyet még soha az életemben. Gépi erővel meghajtott szörfdeszkaszerű képződmény. Siklik a tavon, spriccel a víz. Na, halljátok? Én pedig csak nézek, mint az okos kutya.

…zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Megindítóak József Attila gondolatai. Na, igen, a Duna. Nagy nemzeti kincsünk. Hatalmas és gyönyörű. Valamint rengeteg sebből vérzik. Hagyjuk heverni parlagon? Alig-alig túrázunk rajta. Nincsenek kikötők. Vagy mégis akadnak? Elkelne valami tájékoztató jellegű, de pontos lista arról, hogy hol tudunk éjszakázni. Most ugyanis efféle (még) nincs. Én sem vállalkozom rá, hogy hirtelenjében megalkossam. De egy virtuális víziót azért felvillantanék!

Csak tessék – tessék hölgyek, urak! Megjelent a színes – képes tarkabarka! Más eltitkolja, nem tudja, mi felderítjük, megírjuk! Ki, kivel, mikor, hol, mekkorával, hányszor, mennyiért! Kommentárok nélkül, csak a tényeket! Hát vigyék, olvassák! Tessék – tessék!

„...görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen.” Weöres Sándor megindító szavai csengenek fülemben. Hisz beköszöntött a tavasz. A tél szorítása után újra él, lüktet a természet, üde zöld ruhába bújnak az erdők, virágok tarkítják a rétet.

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK, ÉS EZÚTON KIDOBOLTATIK, HOGY AZ ÚRNAK 2019. ESZTENDEJÉBEN, AZ NAGY MAGAS SZÖVETSÉG, AZ ALANT CSILABIZÁLANDÓ DÍSZES PERGAMENT BOCSÁJTA KÖZIBÉNK, MELYNEK OLVASATÁT ÉS MEGVÁLASZOLÁSÁT KÍVÁNÁ VALA!

Már februárban langymeleg fuvallatok libbentek felénk déli tájakról. A fellegek mögül egyre sűrűbben dugta ki arcát a nap. A töppedt, az éjszaka folyamán kérgesre fagyott hó alatt, délidőben vékony erecskék szaladtak szanaszét. Rajtam pedig erőt vettek az „elvonási tünetek”: Ki a vízre!

Februárban annyi minden történt, mintha legalábbis nyár lett volna egy kis jéggel. Például a Majthényi-Domokos páros megszerezte 13. VB aranyérmét. Érdi Mári és a Gyapjas testvérek 2 nagy külföldi versenyen is elindultak, de itthon is volt Farsangi Regatta azoknak, akiket a félig befagyott Balaton sem riaszt el, a többiek pedig megnézhették Magyarország legnagyobb szárazföldi hajókiállítását, a Budapest Boat Show-t.

Bezárta kapuit. Vége lett, mint a botnak. Az Utazás Kiállítással közösködtünk. Jobb volt, mint a „FeHoVa”? Mondják ezt is, azt is. Érzésre idén több látogató érkezett. Rengeteg nézelődő grasszált fel, s alá. Tetszett nekik a látvány. Nekem is. Volt ám csili - vili rendesen.

Minden áldott évben megközelítőleg százan fulladnak bele vizeinkbe. Nyaralás, szórakozás, fürdőzés, hajókázás… stb. közben. Ez rengeteg áldozat! Még egy is sok lenne! Váratlan, tragikus, teljességgel értelmetlen és felesleges halál. És a szám valójában nem csökken. Tehetünk bármit ellene?

Bizony, itt a tél. A hajók többsége téli álmát alussza, gazdáik a szárazföldre kényszerítve pihenik nyári kalandjaikat. Persze, tisztelet a kivételeknek, akik különféle téli regattákon fagynak karikára. Irigyelem őket. Tényleg! Isten bizony! De rajtam még nem hatalmasodtak el az „elvonási tünetek” olyannyira, hogy a vízre szállási kényszer kitessékeljen a Balatonra. Egy kis sétára a part közelében – jól felöltözve – viszont könnyen kapható vagyok.

„Nem maradunk itt árván, hanem hajóra szállván, űzzük tovább a kincset, hisz a kalandnál nincs szebb!” (Karl Friedrich May mondata szabad fordításban). A „Déltengert” Medárd közeledtével vettük célba először.

Hogy mennyire? Azt elmondani nem tudom. Beszámolni róla képtelenség. Mérleget vonni, értékelni, összehasonlítani botorság. De mesélni, azt tudok róla! Kezdődjék hát.

2015 novemberében indult a történet, amikor is hírét vettük, hogy egy kormányhatározat, amely a Balaton átfogó fejlesztését célozza, rendkívül jelentős összegű forrást irányoz elő szeretett tavunk fejlesztésére. Nézzük, a mai napig mi látható ennek a temérdek pénznek a felhasználásából.

Az október még csak-csak túrázható (idén pláne az volt). Bár igencsak rövidülnek a napok, viszont még langyos napsugarak simogatják arcunkat. A naptár viszont könyörtelenül novembert mutat. Számunkra elérkezett a hajó kiemelésének ideje. Vegyünk hát búcsút az őszi szezontól is.

Jött őszanyó hideg széllel, aranysárga vízfestékkel, sárgák lettek a levelek, fújtak, fújtak őszi szelek.

Dicsőítették, átkozták és üldözték őket; a legendákkal ellentétben nem voltak mesebeli alakok, sokan közülük nyomorúságos életet éltek. Az utókor mégis egyfajta hősként tartja számon a kalózokat, falábbal, szemtakaróval és vállukon papagájjal képzelik el őket.

Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde! Gogol közmondássá vált mondata. Akkor rajta! Mi, túrázók, bele merünk nézni abba a fránya üveglapba?!

Szeptember első napjait éljük. Rekkenő hőség, huszonhárom fokos víz, kellemesen lengedező szél. Az Isten is túrázásra teremtette. Induljunk hát!