Na, végre! Annyi akadály, gond, baj után a kék, karcsú hajó siklik a friss júniusi szélben. Irány a keleti medence. Lett ám itt felfedezni való. Persze, hogy az újonnan épült kikötő az első célpontunk.

Na jó, ne rohanjunk már ennyire! Csak lassan, okosan. Kezdeném inkább azzal, hogy akadt egy hölgy, aki „Arra gondoltam” – ot szólott nemrég a sailing.hu-n, aztán folytatta a Porthole-on a Kishajósok, evezősök és elektromos hajósok figyelmébe!!! című cikkel. Engedtessék meg nekem, hogy kicsit utána nézzek, ki is az, aki így belecsapott az „alacsonyvizű lecsóba”.

Nagyjából egy éve jelent meg itt, a Porthole-on Merlin (Gelencsér György) „A csónak, az csak úgy volt…” című írása. A szerző kiválóan, saját emlékeire alapozva és olvasmányosan összefoglalta az 1800-as évek végétől a balatoni „könnyen elérhető” vízi élményszerző ladikozásnak az alakulását, majd a lassú kiveszését.

Hogy volt ám itt Boat Show, méghozzá jubileumi. Ez aztán mindennek a „csimborasszója”! A szervezés „non plus ultrája”! Lett is csődület akkora, hogy több se kellett. Autóval aztán se ki, se be. Jó másfél óra várakozás a parkolóban, majd ácsorgás a közúton. Szépen sorban, türelemmel, a BKV buszokkal együtt. Teljes csőd.

Ülök az ablakpárkányon, bámulom az esőáztatta kertet, amint elnyeli a rideg szürkület. Undok állhatatosságával kúszik lelkembe, telepszik szívembe, fonódik nyakamra. Korom sötétben indulunk, érkezünk. Hű, de nem szeretem dolgok ezek.

Legalább is nekem. Októberünket, úgy ahogy volt, elvitte az ördög. Eső, veszett szél, hideg. És még dolgozni is kellett – miféle „kispolgári csökevény”-! Hiába vártuk az „idősebb hölgyek nyarát”. De most, így a végén, még beugorhat pár szép nap. Uzsgyi kifelé, kezdődhet a búcsútúra.

Jön a vihar, tajtékja ében, haragos bírák feketében, villámok szelnek át az égen.

Még szerencse, hogy lengedez némi nyugati.

Kedvenc tavamat szelni, számomra mindig a csúcs.

Jókai Mór örök érvényű mondatai jutottak eszembe. De ne szaladjunk előre.

„… Melyen hold nyugszik, és álom terem.” Juhász Gyula utánozhatatlan szavai csengenek fülemben. S ahogy visszagondolok túránk második napjára, valóban: a Tisza páratlan és egyedülálló.

A hét végén vízre tettük a Kalózt! Napokig szerelgettem, tapogattam, élveztem a frissen csiszolt teak és a Picula-lakk új hajós illatát, fűzögettem a szép színes köteleket, miközben próbáltam elképzelni, hogy mindezek hogyan működnek manőver közben.

Az ősz, mely „úgy lobbant lángra, mint szűz, ha csókra vágyik, úgy csalja el az elmúlás, mint angyal, midőn mennybe csábít. Úgy küzd meg a téllel, mint hitért vérbe mártott kard, úgy sorvad el jövő reménye, mint anya, kinek méhe halt.”

És elérkezett végre a „nagytúra” ideje. Három hajó vágott neki az útnak, hogy kihasználva a lehetőségeket, minél inkább körbetekeregje szeretett tavunkat.

A nyári melegben a fröccs mellé enni is kell valamit. A Sirályban gondoskodnak róla, hogy a remek balatoni borok mellé megfelelő kísérőket is fogyaszthassunk.

Pár hete, ugye jó hírmondás volt. Ennek értelmében, a Balatoni Hajózási Zrt vitorlás kikötőhely bérleti szerződéssel rendelkező partnerei, az árbocra felragasztott BH Zrt-s háromszög matricával igazoltan - havonta maximum két alkalommal 1 - 1 napot díjmentesen vesztegelhetnek a TVSK valamennyi vitorláskikötőjében.

Emlékeztek ugye Bud Spencer stílusteremtő filmjére. Most eszembe jutott azok után, amiket hallottam. Jó, tudom, nehogy már egy magamfajta kocsmatöltelék tartsa a hegyibeszédet az idegen kikötőben követendő viselkedésről.