Szomorú, kifosztott képet nyújtanak a késő őszi mólók. A pár hete még sétálók zsivajától hangos partokon már csak néhány „bősz” horgász gubbaszt, vaskos kabátokba mélyülve, vagy seszínű pokrócokba csavarva. Múltba veszett a nádi madarak kirik – kirik – krakrakja, a rigók virtuóz füttye.

Nézem jobbról, balról, elölről, hátulról. Szólnom kéne valami okosat róla. Vagy örvendezni, rajongani, éljenezni, hálálkodni? Netán megmondani a tutit? És ki a rákot érdekli ez az egész. És mi közünk hozzá? Nem igazán tudom. Sőt, halványlila fogalmam sincs!

A fűnek, a fának, a boldognak meg a boldogtalannak. Nekik, négyüknek. Ők pedig általában olyan személyek, akiknek semmi közük a dologhoz. Nem is kerülnek konfrontációba, de még kapcsolatba sem, bármiféle vízi építménnyel.

2005.04.21. 14:49 egy rendkívül jeles időpont. Miért is? Menjünk kicsit még vissza az időben. Persze akkor is túráztunk. Jártunk erre–arra, ettünk itt is, ott is. Volt, ahol nagyon meg voltunk elégedve, másutt elfogadhatónak tartottuk a dolgokat, persze akadt olyan is – szép számmal – , ahol komoly kifogásaink merültek fel.

Bizony ki! Először is pár dolog Keszthelyen. A „nagytúrán” szeretett városunkra elég kevés idő jutott. Vagy a látnivaló volt túl sok? Mindegy. Most ismét odapillantunk.

Alig lengedez valamicske, úgy északról. Forgolódik, meg – meg áll, feltámadgat. Nagy kérdés, hogy meddig jutunk. Persze szeretnénk minél messzebbre. Persze „még a kormányos gatyáját” is felhúztuk, hátha fog némi fuvallatot. Azért haladgatunk.

Reggel jó sokáig lustulunk. Már igencsak magasan jár a nap, mire nagy nehezen összeszedjük magunkat és kifutunk a tükörsima vízre. Hol innen, hol onnan támad némi „bríz”, amivel éppen csak tartható a „kormányzási sebesség”. Nagyokat fürdünk, ugrálunk, és hosszúlépést kortyolunk. Nem sok köze van a vitorlázáshoz, de elvagyunk. És még így is, jócskán ebéd előtt Lellére érünk.

Bőséges reggelit követően, időben elhagyjuk Badacsonyt. A RHEA raktere tele van feltöltött hordócskákkal – ahogyan az illik -. Két vizes flakonban is hozunk (a savanykásabból), legyen miből fröccsöt gyártani a hátralévő napokon. Ez ugye létkérdés ebben a hőségben. Stabilan húz a délnyugati, szépen haladunk.

Bizony elérkezünk túránk fordulópontjához. Idáig tart szeretett tavunk, tovább menni nem tudunk. És a rendelkezésre álló időnknek is elillant a fele. Sebaj, még egyszer ennyi hátra van. Ezzel okosan kéne sáfárkodni. De hogyan? Árgus szemekkel lessük az időjárás előrejelzését. Délutánra ismét csak heves hidegfront várható. Méghozzá elég nagy, tehát még a holnapi napra is marad. Jó lenne tehát olyan helyre érni, ahol ismét két napra való látnivaló akad. Például Badacsony.

Csak egy - két kilométer Vonyarcvashegytől. A kezdetben éppen hogy lengedező déli szél fokozatosan erősödik, és nyugatiasodik. Imádom ezt az ezüstös csillogást, ami a júniusra és a július első felére jellemző. Üde, friss, tele élettel és optimizmussal. Még a nyár közepén járunk, messze a „vég”.

Nosza rajta, hát fedezzük! Isten velünk, ki ellenünk, a szél megint segít. Nem is kicsit, hiszen bő északi dagasztja a vitorláinkat. Olyan harminc – negyvenes. Nem több és nem kevesebb, ideális „túraszél”. Átlósan hasítjuk a Balaton legnagyobb öblének vizét. Hamar el is érjük a közepét. Itt aztán érezhetően csökken az ereje és „foltosodik”. Sebaj, legalább megcsodálhatjuk a mérőtornyot. Mi tagadás, alaposan elintézték a sirályok.

Villog ám a másodfok kitartóan. Sebaj. Tudjuk, hogy egyre csökken a veszett északi. Első reffsoron a grósz, fenn a normál fokk. Hasítunk rendesen. Ránk is fér, hiszen csak késő délután tudtunk elindulni. Valahogy nagyon muszáj volt! Mert szép – szép az a bizonyos „mesés kelet”, meg csak két röpke hét telt el hazatértünk óta. De akkor is visz a vérünk. Haladéktalanul ki kell futni! És irány a vöröslő nap, következzék a délnyugati medence – számomra csak ez az igazi, a kedvenc -.

Tombol a vihar egész éjjel. Hol jobban, hol kevésbé, jeges eső püföli a fedélzetet. Még szerencse, hogy a hajó stabilan áll, csak az árbocot érő löketektől billen néha, nem is olyan kicsit. Sebaj, imádom ezt is. Aki nem szereti, az maradjon otthon a fenekén és nézze a sorozatokat. Úgy kell neki.

Uccu, neki fakereszt! Szikrázó nyári reggelen fut ki a RHEA, temérdek hajó társaságában. De míg a többiek a Pünkösdi Regatta rajtvonalánál sorakoznak – festői látványt nyújtva – orrukat Keszthely felé fordítva, mi az ellenkező irányba indulunk. Régi szokásunk a „mesés kelet” bejárásával indítani a túraszezont.

Jócskán kitavaszodott, immáron másodszor. Hála az égnek, hurrá, vidáman elénekelhetjük, hogy „tavaszi szél vízeet áraszt, virágom viirágom” . Vagy azt, hogy „csavaros a - csavaros a disznó … stb.” Ez rendben is van, viszont hiába vagyunk túl az első szezonnyitó kirándulásainkon, ha eddig igazán nem tettük meg, „hát jobb későn, mint soha” címszóval, igen csak esedékessé vált szeretett sajkánk górcső alá vétele. Meg úgy általában, soraink rendezése.

Edmond Rostand szerint valahogy így. Vagy mégsem? Tudja a pék. Mert ugye megkezdődött a szezon. No de mikor? És mivel? Vagy mikor zárult a tavalyi? Tán azzal, hogy – ó boldogtalan nap – partra vetettük a hajót és elcsomagoltuk téli pihenőjére? Meglehet. A legtöbben így tettünk október második felében. Aztán a balsors még levitt Földvárra harmincegyedikén is. Süket szürkeség, sehol egy teremtett lélek, üresség, kihaltság, minden csukva.

Tyúkot vettem a vásárban …. – hát nem vettem -. Meg mást sem igen. Viszont láttam és hallottam sok csodát. Pár dolog alaposan megváltozott az eddigiekhez képest. Már a belépésnél feltűnt, hogy alig lézeng egy – két érdeklődő. Ja, ez most a szakmai nap – gondoltam -. Sebaj, talán könnyebben válthatok szót a kiállítókkal. Ez végül így is lett.

Nosza rajta, fogjunk is hozzá íziben! Így lehet megmenteni szeretett tavunkat! Kitalálták ám a tudósok. Hurrá! Meg is írta egy, a balatoni programok tippjeivel foglalkozó remek oldal; „Megtalálták a mentőövet a Balatonnak”. Döbbenetes! De ne tessék megijedni! Ugyanis határozott véleményem, sőt, meggyőződősem szerint ez bizony egy jó nagy HOAX! Egy gigantikus kacsa!