Kedves barátaim, vitorlázó, hajózó, kiránduló, természeti értékeinket szerető és védelmező társaim. Elérkezett végre a „vásár” ideje. Bámulom a katalógust, mint az okoskutya. Számos új kiállító tűnik fel, viszont pár régi, megszokott, jellegzetes és fontos elmarad - igen fájó számomra -. Sebaj, mi ott leszünk!

Indiában sóért mezítláb ment Gandhi, jön-e a vásárba Juci, Gabi, Bandi? Nagy kérdés. Bár pillanatnyilag a helyzet valamicskét javul, de mi lesz két hónap múlva? Ki tudja. Álljunk hozzá optimistán. Mi mindenesetre arra készülünk, hogy ha lehet, ott leszünk. Történjen így.

„… jól vigyázz a szívedre, ne menj, ne menj a Boszorkány-szigetre! Odajár a szegedi lány valahány, ott ragad rá a boszorkány tudomány.” Bölcs tanács, az szent! Ennek figyelembe vételével, vízitúránk folyamán, azért kockáztassuk meg Szeged városában a megállást. De hogyan, miféle lehetőségünk kínálkozik arra, hogy itt töltsünk pár napot?

… szendereg a város, melyről mind tudjuk jól, Tápéval határos. Azaz, mit is mondok, csak szendergett volna, ha arra nem téved pár kóbor poéta. Marie Marel sorai jutnak eszembe, amint nagy nehezen, mindenféle építkezések és útlezárások közepette végre betekergek a Vitorláskikötőbe.

Olaj hőmérsékletek rendben, motorpróba! Hibátlanul, egyenletesen jár. Biztonsági öveket bekapcsolni, fülhallgatókat ellenőrizni! Jól halljuk egymást. Fékszárnyat tíz százalékra! Megtörtént. Egyes pálya szabad, kigurulunk a startra. Légtér szabad, felszállásra engedélyt kapunk. Teljes sebességgel előre!

Tombol a veszett északi, hullik a „parasztáztató” égi áldás. A partra sem kívánkozik az ember lemenni, nemhogy a vízre. Három hajóval kellene, hogy elinduljunk a középső és nyugati medence bejárására. Egyik Balatonbogláron vár minket, kettő Balatonföldváron tesped. Remek első nap. Sebaj, jobb híján felkocsikázunk Zamárdi nevezetességeit bejárni.

Már kora reggel foga van a napnak. Szerencsére valamicske délkeleti fuvallat azért lengedez. Kisurranunk Siófokról és megcélozzuk a túlpartot. Bár szombatot írunk, a medence szokatlanul üres. Ja, még javában folyik az „alig szeles” Kékszalag, melynek mezőnye még a nyugati vagy a középső medencében andalog.

Ellopjuk a matracodat, hurrá! Ellopjuk a biciklidet, juhéj! Ellopjuk a labdátokat, csuhé! Ellopjuk a papucsodat, hajrá! Jaj, nektek, ha partra szállunk! Elraboljuk feleséged, hohó! Csak vissza ne hozzátok, válaszol egy borízű hang a mólóról, amint a Sánta Róza kalózhajó vagy húsz, torkaszakadtából, kórusban üvöltő gyerekkel beúszik Balatonfüred mólójához.

Kedves rovatunk, a „Túrázóknak ajánlott” kitűnő gasztronómiai célpontokat ajánl mindazoknak, akik veszik a bátorságot és hajlandóak az anyakikötő 300m-es körzetén kívülre is elhajózni.

Hétágra tűz a nap, a szellő alig rezdül. Június utolsó napjaiban járunk és tombol a nyár. A hőmérő majd eléri a negyven fokot, a tó vize pedig a huszonnyolcat. Inkább nevezhető strandidőnek, mint vitorlázónak. Még a „kormányos gatyáját” is felhúzzuk az árbocra annak érdekében, hogy hajónkat mozdulásra bírjuk. Be szeretnénk járni azokat a helyeket, amelyek eddig kimaradtak a középső és nyugati medencékből.

Nagy napra virradt 2021. június tizenkilencedikének hajnalán Balatonföldvár hajóállomása. Ünnepséget tartottak, melynek során Holovits György Kikötő névre keresztelték. Számomra nagyon szép, örömteli és jelentős dolog történt.

Sötét talapzatú fellegtornyok úsznak az égen, süvít az északnyugati. Eredetileg is városnézést terveztünk, hiszen még csak ma délben érkeztünk. Lássuk, mi a helyzet Keszthely nemes városában.

„Zápor előtt, zápor után, mindig ugat az én kutyám. Zápor előtt a felleget, Zápor után a kék eget. „ (Kányádi Sándor) Nincs is kutyám! Csak én ugatok folyvást, hogy hideg van, meg eső, vacak idő… stb. Na, ennek itt és most vége. Olyan, amilyen, most például melegen ragyog a nap, sehol egy felhő. Induljunk hát tovább nyugat felé.

Beköszöntött a május. Jószerivel el is telt, hiszen Pünkösd ünnepén indulunk útnak. Más években ez idő tájt vörösre égtünk a tűző napon, mézillattal terhes szellő lengedezett. Most ólomszürke fellegekből hullik a permet, veszett szelek kergetik egymást. Szuszog a hűvös éj, reggelente ködfátyolt lehel a tájra. Örvendezhetünk, ha tizenkét – tizenhárom fokra kúszik hőmérőnk délidőre. Mit nekünk! Nekivágunk a nyugati messzeségnek.

Petőfi Sándor csodálatos gondolatával indítom írásomat. A vírus mizéria fogságából kikeveredve vághatunk neki a „mesés kelet” felfedezésének. Hű, de vártuk már ezt a pillanatot! Lássuk tehát, hogyan éled fel a keleti medence karanténba és korlátozásokba béklyózott lázálmából.

…”Tavasztündér táncol csillagfényes éjben. Lágy, selymes hangja bűvöli a tájat, dallamára langyos szél ringatja a nádat.”... Tornóczi Köles Ildikó meleg szavai csengenek fülemben. Végre ezt is megéltük. Induljunk túrázni!

Tél-rémek osonnak, mint lomha lidércek, horizontra múló álmokat idéznek, cseppnyi csak erejük, - egy gombostűhegynyi - fagyot és hideget illik elfeledni... …bohó szél ezüst-zöld lombfonatot borzol, hamvas szirmokat a tó tükrére morzsol, csipkét köt belőle, szétteríti aztán, erdőre, mezőre - odaveti kajlán…

Úgy egy jó hónapja csatangoltunk utoljára erdőn, mezőn és a vizek partján. Még javában tél volt. Most pedig március derekán járunk. Az olvadék sietve, csobogva, egymásba csurranva igyekszik a folyókba, tavakba. Kétségtelenül tavasz van. „Tél tábornok úr” viszont makacsul tartja állásait. Bár napközben néha tíz fok felett járunk, bimbóznak, sőt néhol virágoznak a fák, éjszakánként a kemény mínuszok uralkodnak. Északi hegyeinket hó fedi.