Olaj hőmérsékletek rendben, motorpróba! Hibátlanul, egyenletesen jár. Biztonsági öveket bekapcsolni, fülhallgatókat ellenőrizni! Jól halljuk egymást. Fékszárnyat tíz százalékra! Megtörtént. Egyes pálya szabad, kigurulunk a startra. Légtér szabad, felszállásra engedélyt kapunk. Teljes sebességgel előre!

Tombol a veszett északi, hullik a „parasztáztató” égi áldás. A partra sem kívánkozik az ember lemenni, nemhogy a vízre. Három hajóval kellene, hogy elinduljunk a középső és nyugati medence bejárására. Egyik Balatonbogláron vár minket, kettő Balatonföldváron tesped. Remek első nap. Sebaj, jobb híján felkocsikázunk Zamárdi nevezetességeit bejárni.

Már kora reggel foga van a napnak. Szerencsére valamicske délkeleti fuvallat azért lengedez. Kisurranunk Siófokról és megcélozzuk a túlpartot. Bár szombatot írunk, a medence szokatlanul üres. Ja, még javában folyik az „alig szeles” Kékszalag, melynek mezőnye még a nyugati vagy a középső medencében andalog.

Ellopjuk a matracodat, hurrá! Ellopjuk a biciklidet, juhéj! Ellopjuk a labdátokat, csuhé! Ellopjuk a papucsodat, hajrá! Jaj, nektek, ha partra szállunk! Elraboljuk feleséged, hohó! Csak vissza ne hozzátok, válaszol egy borízű hang a mólóról, amint a Sánta Róza kalózhajó vagy húsz, torkaszakadtából, kórusban üvöltő gyerekkel beúszik Balatonfüred mólójához.

Kedves rovatunk, a „Túrázóknak ajánlott” kitűnő gasztronómiai célpontokat ajánl mindazoknak, akik veszik a bátorságot és hajlandóak az anyakikötő 300m-es körzetén kívülre is elhajózni.

Hétágra tűz a nap, a szellő alig rezdül. Június utolsó napjaiban járunk és tombol a nyár. A hőmérő majd eléri a negyven fokot, a tó vize pedig a huszonnyolcat. Inkább nevezhető strandidőnek, mint vitorlázónak. Még a „kormányos gatyáját” is felhúzzuk az árbocra annak érdekében, hogy hajónkat mozdulásra bírjuk. Be szeretnénk járni azokat a helyeket, amelyek eddig kimaradtak a középső és nyugati medencékből.

Nagy napra virradt 2021. június tizenkilencedikének hajnalán Balatonföldvár hajóállomása. Ünnepséget tartottak, melynek során Holovits György Kikötő névre keresztelték. Számomra nagyon szép, örömteli és jelentős dolog történt.

Sötét talapzatú fellegtornyok úsznak az égen, süvít az északnyugati. Eredetileg is városnézést terveztünk, hiszen még csak ma délben érkeztünk. Lássuk, mi a helyzet Keszthely nemes városában.

„Zápor előtt, zápor után, mindig ugat az én kutyám. Zápor előtt a felleget, Zápor után a kék eget. „ (Kányádi Sándor) Nincs is kutyám! Csak én ugatok folyvást, hogy hideg van, meg eső, vacak idő… stb. Na, ennek itt és most vége. Olyan, amilyen, most például melegen ragyog a nap, sehol egy felhő. Induljunk hát tovább nyugat felé.

Beköszöntött a május. Jószerivel el is telt, hiszen Pünkösd ünnepén indulunk útnak. Más években ez idő tájt vörösre égtünk a tűző napon, mézillattal terhes szellő lengedezett. Most ólomszürke fellegekből hullik a permet, veszett szelek kergetik egymást. Szuszog a hűvös éj, reggelente ködfátyolt lehel a tájra. Örvendezhetünk, ha tizenkét – tizenhárom fokra kúszik hőmérőnk délidőre. Mit nekünk! Nekivágunk a nyugati messzeségnek.

Petőfi Sándor csodálatos gondolatával indítom írásomat. A vírus mizéria fogságából kikeveredve vághatunk neki a „mesés kelet” felfedezésének. Hű, de vártuk már ezt a pillanatot! Lássuk tehát, hogyan éled fel a keleti medence karanténba és korlátozásokba béklyózott lázálmából.

…”Tavasztündér táncol csillagfényes éjben. Lágy, selymes hangja bűvöli a tájat, dallamára langyos szél ringatja a nádat.”... Tornóczi Köles Ildikó meleg szavai csengenek fülemben. Végre ezt is megéltük. Induljunk túrázni!

Tél-rémek osonnak, mint lomha lidércek, horizontra múló álmokat idéznek, cseppnyi csak erejük, - egy gombostűhegynyi - fagyot és hideget illik elfeledni... …bohó szél ezüst-zöld lombfonatot borzol, hamvas szirmokat a tó tükrére morzsol, csipkét köt belőle, szétteríti aztán, erdőre, mezőre - odaveti kajlán…

Úgy egy jó hónapja csatangoltunk utoljára erdőn, mezőn és a vizek partján. Még javában tél volt. Most pedig március derekán járunk. Az olvadék sietve, csobogva, egymásba csurranva igyekszik a folyókba, tavakba. Kétségtelenül tavasz van. „Tél tábornok úr” viszont makacsul tartja állásait. Bár napközben néha tíz fok felett járunk, bimbóznak, sőt néhol virágoznak a fák, éjszakánként a kemény mínuszok uralkodnak. Északi hegyeinket hó fedi.

… hát a titokról a követ! Vénséges vén pince mélyén ült a követ – mondja a nóta –. Minket más titok foglalkoztat: nem követ csak kő, és nem eltűnt, hanem ott van. A kompkikötőtől úgy ezerméternyire, északkelet felé Szántód partja előtt, közel tizenöt – húsz méter szélességben, a Tihany-rév mólóját célzó vonalban, több mint ötszáz méter hosszú szakaszon. Víz fedi, alig másfél méteres magasságban. Keményen meg lehet fenekleni rajta. Vajon, mi az ördög ez? Természetes képződmény, vagy emberi kéz műve?

Az újév elején délelőttönként keményre fagyott talajon járunk. Az ólomszürke fellegekből bármikor szállingózni kezdhetnek a fehér hópihék. Viszont, ha a nap erősködik, hogy áttörje a borút, kápráztató fényjátékot varázsol elénk, a visszamaradozó köd segedelmével.

Valóban mi győztünk, vagy csak úgy tűnik? Én még nem látom tisztán. A BHZRT által közzétett közleménye viszont optimista gondolatokat ébreszt bennem. Érdemes figyelmesen elolvasni. Nem hosszú.

Amint távolodik a nyár, úgy rövidülnek a nappalok és nyúlnak hosszabbra a sötét éjszakák. Az október még néha a nyárutót idézte, a november viszont a rideg tél leheletét fújja. Már nem igazán kelti az aranyló ősz érzetét. Tetszik vagy sem, az idei hajókázás most már igazán véget ért.