Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Ideális időjárási körülmények között rendezte meg szeptember első hosszú hétvégéjén Balatonföldváron a Spartacus VE az idei Repülő hollandi országos bajnokságot, és a Csillaghajó flottabajnokságot. Az első nap négy futamot sikerült levitorlázni napsütéses időben, szép délnyugati szélben – ami azért a megszokottnál többet forgott, akár húsz fokokat is. Mivel másnapra nagyon bizonytalan volt az időjárás előrejelzés, ezért döntött Erdélyi Béla főrendező a kezdő napi négy futam mellett. Szombaton azonban ismét fújt a délnyugati, ezúttal tökéletesen egy irányból egész nap, két újabb szép futam volt a nap mérlege. Mivel hét futamosra voltak kiírva a bajnokságok, vasárnapra már csak egyetlen futam maradt, ezúttal keleti szélben, az ígért északiasodás elmaradt.
A hosszú hétvégén rendezett földvári 470-es OB futamait kezdetben nyugatias, majd a szél nélküli szombat után vasárnap szép keleti szélben futotta a mezőny. Huber Péter Lél és Kiska László György két futamban is elsőként futott be, és harmadiknál rosszabb helyük nem volt a sorozaton, így szerezték meg a bajnoki aranyat. Az igazsághoz tartozik, hogy legjobb hazai 470-es párosunk, a Gyapjas testvérek csak a bajnokság utolsó három futamán indultak, azokat viszont meg is nyerték.
A bahamai Nassauban rendezett Star Sailors League Final (SSL) versenyen a magyar finnes világbajnok pontegyenlőséggel maradt le az éremfutamról.
A hagyományosan a Repülő Hollandi és a Csillaghajó osztály számára rendezett regatták 3. fordulója a közelgő FINN GOLD CUP miatt a Finn osztállyal is bővül, lehetőséget termtve a hazai és külföldi versenyzőknek a helyszín megismerésére, edzésre, a hazaiak számára pedig az utolsó válogató verseny.
A hétvégén rendezte a Spartacus Balatonföldváron a Dolesch Iván emlékversenyt, ami egyben a 470-es hajóosztály ranglistaversenye is volt.
A szokásos szeptemberi első hét végén rendeztük a Greco Kupát, ami egyben a Repülő Hollandi és Csillaghajó Bajnokság is volt.
A Spartacus Vitorlás Egylet egy hét alatt három nemzetközi versenyt rendez a csillaghajó osztály számára.
Véget ért Balatonföldváron a Csillaghajós Közép-európai Körzeti Bajnokság. A Tenke-Bezeréti páros a legjobb magyar egységként második lett, nyert az osztrák Spitzauer-Lüzlbauer duó.
Tenke Tibor és Bezeréti Miklós a 9. helyezést érték el. Idén azonos helyen, - a finnországi Helsinkiben – ám néhány napos eltéréssel kerültek megrendezésre az olimpiai hajóosztályok kontinens viadalának futamai, melyen a Star, Laser, Laser Radiál osztályok versenyei zajlottak egyidőben, július első hetében.
Március 7-11. között 19 ország 160 versenyzőjének részvételével került megrendezésre a Split Olympic Sailing Week, melyre népes számú magyar küldöttség utazott el. Több olimpiai osztály válogatott keret tagjai számára ezen verseny jelentette a szezon első megmérettetését a hosszúra nyúlt tél után, így már mindenki lázasan várta az első futamokat.
Számadás az utánpótlás és olimpiai osztályok 2010. évi nemzetközi szerepléséről.
A szeptemberi hónap igencsak népszerű volt az országos bajnokságok listáján. A laser, 470, finn dinhy és F18 osztályokhoz hasonlóan a csillaghajósok is a kora őszi időpontot választották, hogy döntsenek a bajnoki helyezések sorsa felől.
Nem sokáig pihenhetett a Laser Standard és női Radial mezőny a medembliki világkupa-fordulót követően.
A következő két hétben két hajóosztálynak négy nemzetközi versenyt rendez Balatonföldváron a Spartacus Vitorlás Egylet. Május 12-étől vasárnapig tart a Dockyard 18 lábas szkiff Európa-kupa verseny.
Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre az olaszországi Viareggio városában a Star hajóosztály Európa-bajnoksága június 5-13. között.