Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Május 8-11. között rendezték a 9. Croatian Trophy Challange F18 katamarán túra versenyt (a 8. versenyről ITT a Mendele-Skomal páros beszámolója). Idén 7 nemzet versenyzői (horvát, osztrák, olasz, svájci, német, lengyel, magyar) köztük 2 magyar egység küzdött az első helyért, a festői horvát szigetek között. Ugyanis a horvátok hagyományos katamarán versenyének a fő nehézsége a szigetek közötti tájékozódás és navigáció.
A kedvezőtlen időjárás ellenére is sikerrel zárult az első magyar Nacra 15 SuperSeries verseny, aminek Balatonalmádiban a Team Kaáli kikötője adott otthont. A regatta négy napján jellemzően gyenge, változó irányú szelekben kellett pályát tűznie a Böröcz Bence vezette rendezői csapatnak. Több próbálkozás közül végül a verseny második napján sikerült egy futamot befejezni (elrajtolt egy következő futam is, de a szél gyengülése miatt azt a rendező félbeszakította), valamint az utolsó napon – ugyancsak gyenge szélben – még kettőt, így 3 futam alapján hirdettek eredményt a nemzetközi Nacra15 SuperSeries, illetve a Formula 18 Flottabajnokságon.
A Formula 18 osztály a világ legnépesebb aktívan versenyző hajóosztályai közé tartozik. Idén Észak-Németországban, a Travemünder Woche keretében rendezték a világbajnokságukat július végén. A két magyar résztvevő csapat mellett (Pfeningberger András - Gerlits Attila, valamint Kreskai Bence – Kreskai Barnabás párosok) más fontos hazai vonatkozása is van a versenynek: a mezőny jelentős része használja a Balatonfűzfőn gyártott 1D – One Design Sails vitorlákat.
A hosszú hétvégén rendezett földvári 470-es OB futamait kezdetben nyugatias, majd a szél nélküli szombat után vasárnap szép keleti szélben futotta a mezőny. Huber Péter Lél és Kiska László György két futamban is elsőként futott be, és harmadiknál rosszabb helyük nem volt a sorozaton, így szerezték meg a bajnoki aranyat. Az igazsághoz tartozik, hogy legjobb hazai 470-es párosunk, a Gyapjas testvérek csak a bajnokság utolsó három futamán indultak, azokat viszont meg is nyerték.
Nemrég ért véget az F18 világbajnokság a floridai Sarasotában, ahol bemutatkozott a Nacra Infusion legújabb generációja az MKIII-as és az új decksweeper nagyvitora. Ezzel az új fejlesztésű hajóval indult a hazai bajnokcsapat Diószegi Zoltán és Jankovics Gábor is a versenyen. Velük beszélgettem az új technikáról, a versenyről és hogy milyen irányba halad jelenleg az F18 hajóosztály nemzetközi és hazai szinten.
Az aranyérmet ezúttal nem magyar vitorlázó, hanem hazai vitorlamárka szerezte meg a pénteken Floridában lezárult Formula 18 világbajnokságon.
Elkezdődött a 2018-as Formula 18-as világbajnokság az amerikai Sarasotában. A Diószegi Zoltán - Jankovics Gábor (Katamarán SE) alkotta magyar páros remekül kezdett.
Diószegi Zoltán - Jankovics Gábor (Katamarán SE) 30. hely, az eddigi legjobb magyar F18 VB szereplés. Az alapszakaszban elért remek helyezés után kilenc futamot terveztek három nap alatt mindkét csoportnak a rendezők. Az időjárás majdnem mediterrán, 30 fok van. Ebből 16 a levegő, 14 a víz...
A napfényes Dánia ad otthont az idei formula 18-as katamarán VB-nek. Hazánkat a Diószegi Zoltán - Jankovics Gábor duó, a Katamarán SE versenyzői képviselik.
A Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság zárónapján ünnepélyes keretek között derült fény arra, hogy idén Ausztráliába költözik a világbajnoki trófea
Noha az augusztusi kánikula még javában tombolt, szerencsésebben zárhatta az Országos Bajnokságát az F18, Laser Standard és 470 felnőtt osztály, mint ez pár nappal korábban kevés futamszám miatt érvénytelen Ifjúsági Bajnokság.
A hétvégén került megrendezésre az idei évad első kishajós versenye az MVSZ rendezésében, melyen az olimpiai osztályok mellett az F18 és Repülő Hollandi osztályok képviselői is rajthoz álltak.
A Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság első napjaiban is tempósan zajlanak az események.
Minden történet elkezdődött valahogy. A mi történetünk 2010 tavaszán vette kezdetét, amikor kipattant a fejünkből, hogy technikai fejlődésünkhöz szükséges lenne az M1 katamarán mellé egy F18, Hobie Wild Cat katamarán.
A hétvégén sikerült megrendezni és érvényesíteni az augusztusban szélhiány miatt elmaradt Formula 18 katamarán országos bajnokságot.
A tegnapi, hajózásra alkalmatlan széljárást követően a Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság versenyzői egy eredményes versenynapnak nézhetnek elébe, ha a Balaton is úgy akarja.
Az érvényesség érdekében a Balatonfüredi Yacht Club újra megrendezi az F18-asoknak a Bajnokságot. 2010 szeptember 18-19 között.
A hatodik futam végeztével elérkeztünk a Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság selejtezőjének végéhez. Holnaptól a mezőny első fele az „arany”, második fele az „ezüst” csoportban folytatja a versengést.
A Groupama Garancia F18 katamarán világbajnokság nyitónapján nem volt egyszerű dolguk a versenyzőknek, ugyanis az időjárás 36 csomós (azaz közel 65 km/órás) széllel várta őket. Ennek ellenére a nap folyamán négy futamot teljesítettek sikerrel.
A Formula 18 világbajnokság második napján az időjárás megtréfálta a résztvevőket, és csak egy futamra adott lehetőséget.