Címke: kékszalag

Vakrepülés - Hajóteszt a Kékszalagon

Utoljára 2 éve vettem részt a Kékszalagon, versenyen kívül egy Kalózzal. Akkor 33 óra alatt értünk körbe, ezzel teljesült egy bakancslistás tervünk, egyúttal bizonyítottuk, hogy a Kalóz mint YS III. hajótípus méltó ellenfele az előnyszámához sorolt osztálytársaknak.

Szomorú és felemelő pillanatok a Kékszalag díjkiosztóján

Néma főhajtással búcsúztak a vitorlázók Pomucz Tamástól az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj díjkiosztóján. A magyar vitorlázás egyik legnagyobb egyénisége a Kékszalag alatt távozott az égi vizekre. Pomucz Tamás Argay Bélával a magyar vitorlássport első Európa-bajnoki aranyérmét szerezte 1989-ben, amikor Balatonfüreden győzött repülő hollandiban. Ebben a hajóosztályban 1992-ben indult a barcelonai olimpián, sokszoros magyar bajnok, hajóosztályában Kékszalag-győztes is volt, később edzőként tevékenykedett, és szövetségi kapitány is volt.

Az RSM2 nyerte az 5. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat

Elsőként a Vándor Róbert által kormányzott RSM2 haladt át a balatonfüredi célvonalon az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. A győztes hajó 17 óra 52 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

Mi történik a Kékszalagon? (frissítve)

Az RSM2 katamarán teljesítette a leggyorsabban a Kékszalagot, a második helyet a New Black Jack, a harmadikat pedig az MKB-Prospex szerezte meg. A Virág Flóra vezette Get The Red Sailing Team pár perccel reggel fél 6 után haladt át a füredi célvonalon.

A verseny belülről - ez történt a Get The Reden

Eljött az este, ennek apropóján bemutatjuk, hogy amíg sütött a nap, hogyan versenyeztek a Get The Red Sailing Team tagjai.

Képek a Kékszalagról

Néhány kép az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjról - kommentár nélkül.

Kékszalag Kisokos

Letölthető a 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj KISOKOS, melyben minden információ megtalálható, kezdve a nevezésektől, a rendezvények kezdési időpontjain és helyszínein át egészen a záróeseményekig.

Létezik-e még papírforma?

Sokak szerint nem túlzás azt mondani, hogy a 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj az elmúlt évek legizgalmasabb versenyének ígérkezik. A csapatok - bár az elmúlt időszakban a keveset tudtak versenyezni – folyamatosan készülnek, és számos újítást is bevetnek a hajóikon. A sokszoros Kékszalag Győztes Litkey Farkas gyenge szeles vitorlákkal erősít. Szerinte kérdéses, hogy lehet-e papírformáról beszélni a befutónál, hiszen több esélyes egység is rajthoz áll. Mindeközben nemes felajánlást tett a Litkey-csapatot (PreVital) támogató Kulcs-Soft: minden induló után 10.000 forintot adományoznak a vitorlássport részére, kiemelten az utánpótlásra. Litkey Farkassal beszélgettünk.

Women On Water a Kékszalagon

Női kormányos egy csúcskatamarán fedélzetén, a női csapattagokat jelző egyedi WOW zászló, a legjobb fotókért járó értékes különdíjak és Magyarország legnagyobb női vitorlás közösségének támogatása várja a Kékszalagon résztvevő lányokat és nőket!

Kékszalag az Alsóörs Marinában és a Fenyves Yacht Clubban

A rendhagyó szezonkezdet után beindultak a versenyek a Balatonon, július 30-án pedig elrajtol az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj is. A sűrű vízi programok után és alatt a parton sem áll meg az élet: az Alsóörs Marina és a Fenyves Yacht Club számos programmal, szolgáltatással, kezdeményezéssel várja a vitorlázókat és a Balatont a partközelből élvezőket egyaránt.

Magenta zászlókat felvonni

Egész nyáron át tartó akciókkal hívja fel a figyelmet a lány és nő vitorlázók jelenlétére és teljesítményére a hazai női vitorlázókat tömörítő Women On Water Hungary. A WOW KÜLDETÉS program keretében a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésben díjazzák a legaktívabb és legeredményesebb versenyzőket: a legsikeresebb felnőtt és ifjúsági vitorlázó lányok értékes különdíjakban és elismerésekben részesülnek a szezon végén. Emellett a női taggal, tagokkal versenyző nagyhajós vitorlás csapatokat arra bíztatják, hogy tűzzék ki a magenta színű WOW zászlót a hajójukra, ezzel is kiemelve a nők részvételét a vitorlázásban!

Mire vigyázz a Kékszalagon

Néhány éve rendszeresen az a megtiszteltetés ér, hogy az óvási bizottság elnökeként vehetek részt a magyar vitorlázás legnagyobb seregszemléjén, a Kékszalagon. Hatszáz hajó körüli mezőnyével és légvonalban nagyjából 160 kilométeres versenytávjával ez a regatta nagyon különbözik minden más versenytől, de így van ez akkor is, ha a szabályok tükrében vizsgáljuk.

„A KÉKSZALAGOT KESZTHELYTŐL VISSZAFELÉ KELL TUDNI MEGNYERNI”

Már a karantén alatt is edzett fiával Petrányi Zoltán a tavalyi Kékszalag győztes Racing Django kormányosa. Most az idei verseny előtt három héttel egy külföldi taktikussal folytatják az edzéseket, annak érdekében, hogy még optimálisabb beállításokat tanuljanak a katamaránon. Azt is elárulta: szinte megjósolhatatlan, hogy ki nyeri meg az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, ugyanis az élmezőny hajói egytől-egyig nagyesélyesek. Petrányi Zoltánnal beszélgettünk.

Új időpontban a Balaton ünnepe

Új időpontban, 2020. július 30. és augusztus 1. között rendezik meg a Balaton legnagyobb vitorlásversenyét, a Kékszalagot. Az idei versenyt névadó támogatóként segíti a Raiffeisen Bank Zrt., így a verseny hivatalos neve 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj lesz.

Hamarabb tartják a Balaton ünnepét – jön az 52. Kékszalag

Az idén az elmúlt évekhez képest hamarabb, 2020. július 2-án csütörtökön rajtol Balatonfüredről az 52. Kékszalag Nagydíj. A verseny főtámogatója ismét a Raiffeisen Bank Zrt. lesz, amelynek köszönhetően idén számos újdonsággal készül a szervező Magyar Vitorlás Szövetség.

Megjelent a Kékszalag versenykiírása

Az 52. Kékszalag versenykiírása már elérhető a hunsail.hu versenynaptárában.

Túrahajóval hatodik helyen a Kékszalagon

Összetettben az 52., saját osztályában a hatodik helyen végzett első komolyabb hazai versenyén, az 51. Kékszalagon az ELAN új performance cruisere, az E4. Az Elanor nevű, több mint 10 méter hosszú vitorlás az Audi versenycsapatával és Szabó Krisztián ötszörös rallykrossz Európa-bajnokkal vágott neki a 155 kilométeres távnak a Balaton körül. A tapasztalatokról ifj. Scholtz Imrével, a hajó kormányosával, az ELAN hajókat forgalmazó Style Yacht Kft. egyik tulajdonosával beszélgettünk.

51. Kékszalag egy 360fokos kamerán keresztül

Sajátos nézőpontból adja vissza a 360fokban rögzítő kamera, hogy milyen is volt az idei Kékszalag. Mindenkinek más, de mindenkinek lassú.

Miért jó a „Kékszalagozónak”?

Kezdhetném is ezzel a vicc átirattal, melynek az eredetije, hogy miért is jó a mazochistának. Mert ha rossz, akkor jó, ha jó, akkor rossz, tehát jó. Szóval miért is jó a Kékszalag vitorlásversenyzőinek? Kár is volna tovább fejtegetnem, mert a végső konklúzió az, hogy igenis jó! Mert akármilyen rossz, mégiscsak jó ez nekünk, különben miért állnánk oda a rajthoz és indulnánk évről-évre ezen a versenyen, szinte mindig valami új kihívást kapva a természettől is.

Racing Django: hogy is volt...?

Van egy csapat, akik egy új hajóval megnyerték az idei elég nehéz Kékszalagot, majd volt bennük annyi sportszerűség, no meg ünneplés utáni energia, hogy remélhetőleg hagyományt teremtve kimenjenek köszönteni az utolsó hajót, aki 48 órát vitorlázva még éppen be tudott futni időben. Most pedig elmesélik milyen is volt ez a Kékszalag győzelem belülről. Íme a csapatbeszámoló egyenesen a Racing Django fedélzetéről!

2 3 4 5 6